A világ tele van
fantasztikus tárgyakkal

és gazdag kulturális örökséggel.

Amikor hozzájuk férhetünk,

elkápráztatnak, 
szerelmesek leszünk beléjük.

Ám az esetek többségében

a világ népessége nem fér hozzá 
a kultúrához és művészetekhez.

Melyek lehetnek a kapcsolatok, 
amikor elkezdjük felfedezni örökségünket,

a gyönyörű helyeket,
és földünk művészetét?

Mielőtt elkezdenénk ezt a bemutatót,

szeretnék tisztázni néhány dolgot.

Először is, én nem vagyok 
művészeti és kulturális szakértő.

Véletlenül csöppentem bele ebbe,
de imádom.

Másodszor, minden,
amit önöknek mutatni fogok,

elképesztő múzeumok, 
archívumok, és alapítványok tulajdona,

akikkel partnerségben állunk.

Semmi sem a Google tulajdona.

Végül pedig, amit a hátam 
mögött láthatnak,

már most elérhető mobiltelefonjukon

és számítógépükön.

Ez a jelenlegi felületünk,
ahol felfedezhetnek

ezernyi múzeumot
és tárgyat, egyetlen kézmozdulattal,

rendkívül finom felbontásban.

A tartalom változatossága az,
ami elképesztő.

Ha csupán európai festményeink lennének,

ha csupán modern művészetünk lenne,

azt hiszem, kissé unalmas volna.

Például ebben a hónapban indítottuk 
útnak a "Fekete Történelem" csatornát.

Ez 82 válogatott gyűjteményből áll,

melyek a közösség 
művészetéről és kultúrájáról mesélnek.

Van néhány elképesztő 
tárgyunk Japánból is,

a kézművesség köré szervezve,
„Japánban készült” név alatt.

Ez az egyik kedvenc kiállításom,

ami az előadásom ötletét is adta,

- sosem gondoltam, hogy egyszer 
a japán babák rajongójává válok majd.

De az vagyok, ennek a kiállításnak hála,

mely igazán megismertetett
azzal a mesteri munkával,

amely a japán babák lelke mögött áll.

Higgyék el nekem, nagyon izgalmas dolog.

Becsületszavamra.

Nos, lépjünk tovább.

Azt szerettem volna még 
bemutatni ezen a felületen,

amit már most megoszthatnak 
gyermekeikkel és barátaikkal,

hogy virtuálisan is ellátogathatnak
ezekbe a csodálatos intézményekbe.

Egyik mostani ötletünk a New York-i
Guggenheim Múzeummal közös:

belekóstolhatnak abba, 
hogy milyen érzés is lehet

valóban ott sétálni.

Bemehetnek a földszintre,

és persze gondolom,
többségük már járt ott.

Láthatják, milyen építészeti 
remekműről van szó.

De képzeljék el ezt a hozzáférést
egy Bombay-i gyerek számára,

aki építészetet tanul,

akinek eddig nem volt lehetősége
a Guggenheimba látogatni.

Persze megnézhetik 
a Guggeinheim Múzeum tárgyait is,

természetesen belemehetnek 
a részletekbe, és így tovább.

Rengeteg információ található itt.

De nem ez a mai előadásom célja.

Ez már most létezik.

Ami ma a rendelkezésünkre áll, azok 
egy nagyon izgalmas jövő építőelemei

a művészetek és a kultúra terén,

és hozzáférési lehetőség 
művészethez, kultúrához.

Ezért csatlakozik ma a színpadon hozzám
egyik jó barátom és párizsi irodánk

vendége, Cyril Diagne művész,

aki az interaktív design professzora

a svájci Lausanne-i ECAL egyetemen.

Cyril és a mi mérnökeink megpróbáltak

felfedezni és megjeleníteni párat 
e a kapcsolatok közül.

Úgyhogy elég gyors leszek itt.

A tárgy, amit a hátam mögött látnak -
ó, csak hogy tisztázzuk:

az eredetit látni mindig jobb.

Csak ha azt gondolnák, 
hogy az igazit próbálom megismételni.

Nos, lépjünk tovább.

A tárgy, amit a hátam mögött látnak,
a Berekhat Ram-i Vénusz.

A világ egyik legrégibb
tárgyainak egyike,

a Golán-fennsíkról származik, 
körülbelül 233.000 évvel ezelőttről,

és jelenleg a jeruzsálemi 
Izráel Múzeumban található.

Ez egyben az egyik legrégibb tárgy
a nálunk szereplők közül.

Nézzük más távolságból!

Ebből a tárgyból indulunk ki.

Mi lenne, ha megnéznénk messzebbről,

és ténylegesen megpróbálnánk átélni 
saját kulturális ősrobbanásunkat?

Hogyan is nézne az ki?

Ez az, amivel a Kulturális Intézetben
foglalkozunk minden nap --

hat milliónál több műalkotást válogatnak
össze és adnak át nekünk az intézmények,

hogy létrehozzuk ezeket a kapcsolatokat.

Időutazásban lehet részük,

és jobban megérthetik társadalmunkat
ezeknek a segítségével.

Globális perspektívából nézhetik,

és kipróbálhatják, milyen lenne
határok nélkül a világ,

csak a művészetek és kultúra szemszögéből.

Elhelyezhetjük ezt az idővonalon is,

ami engem, aki annyira vonzódik
az adatokhoz, különösen megragad.

Órákat tölthetünk el 
minden egyes évtizednél,

az évtized felhozatalával, 
akár évek szerint is,

a művészet, történelem, és kultúra terén.

Örülnénk, ha órákat szánhatnánk 
minden egyes évtized bemutatására,

de erre most nincs elég időnk.

Úgyhogy felmehetnek mobiltelefonjukra,
és maguk is megtehetik.

(Taps)

Ha lehetséges, kérem 
tartogassák későbbre tapsukat,

nem szeretnék kifutni az időből,

mivel rengeteg érdekességet
akarok még mutatni.

Tehát, hogy haladjunk:

ebből a pontból kiindulva
egy másik érdekes ötlethez juthatunk el.

Túl a pompás képeken,

a tetszetős megjelenítésen,

mi a cél, hogyan lehet mindez hasznos?

A következő ötlet 
a kurátorokkal folytatott

múzeumi vitáinkból született.

Igaz is, teljesen beléjük szerettem,

mert egész életüket
ezeknek a történeteknek szentelik.

Az egyik kurátor azt mondta,
„Mi lenne, ha létrehoznánk

egy virtuális kurátori asztalt,

ahol ez a hatmillió tárgy

úgy lenne megjelenítve, hogy 
láthassuk a köztük rejlő kapcsolatokat?"

Higgyék el nekem, nagyon sok időt
el lehet tölteni a tárgyakkal,

és azzal, hogy vajon honnan származnak.

Ez egy őrületes Mátrix élmény.

(Nevetés)

Hogy tovább lépjünk,

vegyük például a világhírű
Vincent van Gogh-ot,

aki sok képével van jelen 
ezen a felületen.

Intézményeink 
változatosságának köszönhetően

több mint 211 nagy felbontású
műremekkel rendelkezünk ettől a művésztől,

most egyetlen gyönyörű nézetbe rendezve.

És ha belemegyünk a részletekbe,
ahogy Cyril egyre mélyebbre ás,

láthatjuk az önarcképeket,

a csendéleteket.

Csak hogy egy gyors példát emeljek ki,

ami nagyon naprakész:

„A hálószoba.”

Ez egy olyan műalkotás,
amiből három példány van:

egy az amszterdami van Gogh Múzeumban,

egy a párizsi Orsay-ban,

és egy a chicagói Art Institute-ban,

amely épp egy olyan 
kiállításnak ad otthont,

ahol most mindhárom mű jelen van,

talán eddig mindössze második alkalommal.

Digitálisan és virtuálisan viszont együtt
vannak bárki számára, hogy megnézhesse

egészen más módon,

és közben senki nem lökdösi a tömegben.

Szóval induljunk el , 
és járjuk be gyorsan „A hálószobát,”

hogy megtapasztalhassuk, 
mit viszünk végbe minden egyes tárggyal.

Azt szeretnénk, hogy a kép 
a lehető legtöbbet áruljon el magáról

egy digitális felületen.

Csak internet-hozzáférésre
és egy számítógépre van szükségük.

(Taps)

Cyril, ha beljebb tudnál gyorsan menni -

elnézésüket kérem, ez élő adás,

úgyhogy meg kell engednünk
Cyrilnek, hogy --

és ez elérhető minden tárgy esetében:

modern művészet, kortárs művészet,
reneszánsz - bármi,

még szobrászat is.

Néha nem tudhatjuk,
mi fog minket megragadni

egy műalkotásban vagy egy múzeumban,
vagy egy kulturális felfedezésben.

Nekem személy szerint
nagy kihívást jelentett ez,

mivel amikor elkezdtem 
a Google-nél ezen dolgozni,

az édesanyám nem volt elragadtatva.

Szeretem az édesanyám,

és ő úgy gondolta, elpazarlom az életem
ezzel a múzeum-dologgal.

Számára a múzeum olyan hely,
ahova nyaraláskor megy az ember,

kipipálja és vége is, ugyebár?

Körülbelül négy és fél évbe tellett,

hogy meggyőzzem az én kedves indiai anyám

arról, hogy ezt érdemes csinálni.

És úgy értem ezt el, hogy egy napon
rájöttem, hogy imádja az aranyat.

Úgyhogy aranyozott tárgyakat 
kezdtem el mutatni neki.

Az volt az első, amit kérdezett:

„Hogyan vehetjük meg ezeket?”

(Nevetés)

A fizetésem ugyebár nem akkora,

úgyhogy meg kellett mondanom,
hogy azt nem lehet.

Viszont felfedezhetjük őket virtuálisan.

Úgyhogy most már az édesanyám
minden találkozásunkkor megkérdezi:

"Vannak-e újdonságok aranyból, ezüstből
a projektedben? Megmutatnád?"

Ezt szerettem volna illusztrálni.

Mindegy, hogy hogyan jut el valaki idáig,

ha már eljutott,

a rabjává válik.

Gyorsan lépjünk tovább,

van itt egy játékos ötlet, 
ami azt mutatja be,

miként férhetünk hozzá mindehhez,

ezen most elég gyorsan fogok átfutni.

Tudjuk, milyen bámulatos élmény
személyesen látni egy műalkotást.

De azt is tudjuk, hogy a többség 
ezt nem teheti meg,

és akik megengedhetik maguknak,
még azoknak is bonyolult.

Úgyhogy - Cyril, be tudjuk tölteni 
a művészeti körutunkat, vagy minek hívjuk?

Még nincs igazán jó nevünk rá.

Nagyjából 1000 elképesztő 
intézményünk van,

68 országban.

De kezdjük Rembrandttal.

Lehet, hogy csak egy példára lesz időnk.

Az anyag sokféleségének köszönhetően

körülbelül 500 nagyszerű
Rembrandt alkotással rendelkezünk,

46 intézményből és 17 országból.

Tegyük fel, hogy a következő nyaraláskor

mindegyiket meg szeretnénk nézni.

Ez lesz az útvonal,

amely során talán
53 000 kilométert fogunk utazni,

46 intézménybe látogatunk el,

és - csak hogy tudják - ez 10 tonna
széndioxid kibocsájtásával jár.

(Nevetés)

De ne feledjük, ez művészet,

szóval, talán valamilyen módon
meg lehet ezt indokolni.

Mozduljunk el innen gyorsan

egy érdekesebb, nagyobb technikai
apparátust használó vonalra.

Minden, amit eddig mutattunk, 
metaadatokat használ a kapcsolatokhoz.

De manapság van ugyebár 
egy nagyszerű dolog,

amiről mindenki szeret beszélni,
a gépi tanulás.

Szóval arra gondoltunk, 
hogy felejtsük el a metaadatokat,

hogy láthassuk, mire képes a gépi tanulás,

csupán a vizuális felismerés
alkalmazásával a gyűjteményre.

Ezt a rendkívül érdekes térképet kaptuk,

olyan csoportokat,amelyek nem kötődnek 
hivatkozási pontokhoz adott információhoz,

ezek csupán vizuális adatok 
alapján jöttek létre.

Minden csoport önmagában is
a felfedezés művészetét jelenti nekünk.

Az egyik csoport,
amit be szeretnénk mutatni önöknek,

egy bámulatos arcképgyűjtemény,

amit a világ múzeumaiból 
állítottunk össze.

Ha rá tudnál közelíteni, Cyril -

csak hogy láthassuk, hogyan
barangolhatunk az arcképek között.

És megtehetjük ugyanezt 
a természettel, lovakkal,

csoportok garmadával.

Látva ezeket az arcképeket,

az jutott eszünkbe, hogy csinálhatunk-e 
valamit a gyerekeknek,

vagy valami játékosat,

ami felkelti az emberek érdeklődését?

Mert nem igazán látom,

hogy a gyerekek élveznék
az arcképcsarnokokat.

Szerettem volna valamit kitalálni erre.

Úgyhogy létrehoztuk az ún.
arckép-megfeleltetőt.

Szinte magától értetődő,

szóval, hadd mutassam meg 
Cyril bájos arcát.

Tulajdonképpen az történik, 
hogy ahogy mozgatja a fejét,

különböző arcképeket találunk hozzá
a világ múzeumaiból.

(Taps)

Nem tudom, önök hogy vannak ezzel,

de az unokaöcsém és a testvérem

reakciója egyszerűen elképesztő volt.

Folyton azt kérdezik, 
hogy mikor mehetünk megnézni ezeket.

És mi lenne, ha kedvesek lennénk,

mosolyognál, Cyril, hogy találjunk 
valami vidám képet?

Oh, tökéletes.

Amúgy, ezt nem próbáltuk ki előre.

Gratulálok, Cyril. 
Nagyszerű munka. Ó, wow.

Ok, lépjünk tovább, másképp
minden időnk erre fog elmenni.

(Taps)

A kultúra és művészet 
szórakoztató is lehet, ugyebár?

Utolsó kísérletünk pedig -

mindezeket „kísérletnek” nevezzük -

utolsó kísérletünkkel pedig
a gépi tanuláshoz térünk vissza.

Csoportokat, vizuális csoportokat láttunk

de mi lenne, ha a gép meg is tudná
nevezni ezeket a csoportokat?

Mi lenne, ha automatikusan 
felcímkézné őket, metaadatok nélkül?

Van tehát egy ilyen böngészőnk,

amiben sikerült azt hiszem, 
kb. 4 000 címkét megfeleltetnünk.

Semmi különöset 
nem vittünk itt véghez,

csak betápláltuk a gyűjteményt.

És érdekes kategóriákat találtunk:

kezdhetjük a lovakkal,
ami nagyon egyértelmű kategória.

Arra számítanánk, hogy a gép

lovak képeit válogatja ki, ugyebár.

És így is van, de ugyanakkor 
megfigyelhetik ott, azon a ponton,

hogy egy nagyon absztrakt 
képet is kaptunk,

amit sikerült szintén lóként 
felismernie és besorolnia.

Van egy elképesztő fejünk is
a lovakkal kapcsolatosan.

És minden képnek megvannak a címkéi,
amelyek miatt ebbe a kategóriába került.

Térjünk át egy másik 
nagyon vicces és érdekes esetre,

mert nem értem, 
hogyan jött létre ez a kategória.

A neve udvarhölgy.

Cyril, ha megkérhetlek -

Láthatják, hogy milyen 
elképesztő képeket kapunk,

talán várakozó, modellt álló hölgyekről.

Nem igazán értem, mi is ez.

Próbáltam kérdezősködni 
a múzeumi ismerőseimnél

arról, hogy vajon mi is lehet ez,
mi folyik itt?

Elképesztő.

Az aranyra visszatérve,

szerettem volna aranyat keresni

és látni, hogyan címkézi fel ezeket a gép.

De valójában nem aranyként címkézi.

Ma egy hétköznapibb világban élünk.

„Bling-bling”-ként címkézi.

(Nevetés)

Cyrilnek nehéz dolga van,
mert nagyon gyorsan mozgok.

Tehát itt van mindaz a „bling-bling,”

amit a világ múzeumai összeállítottak.

Végül pedig, hogy lezárjuk 
a bemutatót és a kísérleteket,

remélem, hogy az előadás boldogságot
és érzelmeket ébresztett önökben.

És mit találnánk, ha
„boldogságot” szeretnénk látni?

Ha csakugyan megnézzük a tárgyakat,

melyek a „boldogság” címkét kapták,

boldogságot várnánk, azt hiszem.

De volt egy nagyon 
megragadó és érdekes találat,

ami ez a műalkotás volt,
Douglas Couplandtól,

aki a barátunk és most szintén 
nálunk van művészként:

„Hiányzik az internet 
előtti agyam” címmel.

Nem tudom, miért érzi úgy a gép,
hogy hiányolja az internet előtti agyát,

hogy ez a címke van itt,

de ez egy nagyon érdekes gondolat.

Néha hiányolom az internet előtti agyam,

de nem, amikor a kultúra és művészet
online felfedezése a tét.

Vegyék elő mobiltelefonjukat,
számítógépüket -

látogassanak múzeumokat.

És csak egy gyors köszönet
a remek levéltárosoknak,

történészeknek, kurátoroknak,

akik ülnek a múzeumokban, 
és megőrzik mindezt a kultúrát.

Az a legkevesebb, hogy megszerezzük 
mindennapi kultúra- és művészetadagunkat

magunknak és gyermekeinknek.

Köszönöm.

(Taps)