A nyugati félteke
leghatalmasabb birodalma volt,

népessége közel 10 millió
állampolgárt számlált.

Több mint 900 ezer 
négyzetkilométer területen

virágzó közigazgatási
központokat, templomokat,

kiterjedt utca-
és csatornahálózatot hoztak létre.

Mindezt zord és rendkívüli
talajviszonyok mellett,

kerékhasználat, lovak, vas híján
még írásos kultúrájuk sem volt.

A 15. században felemelkedő
Inka Birodalom

mégis elbukott egy évszázadon belül.

A legenda szerint

az inka uralkodók őseit
Inti, a napisten teremtette,

és a Tambo Toco nevű
barlangból származtak.

A négy fivér és négy nővér
vezére Ayar Manco volt,

aki magával vitt egy aranypálcát
azzal a megbízatással,

hogy találja meg azt a helyet,
ahol belesüpped a talajba,

ezzel jelezve a termékeny földet.

Számos kaland és széles körű kutatás után

Ayar Manco és testvérei
eljutottak Cuzco völgyébe,

ahol a pálca a földbe fúródott.

A helyi vad őslakos közösség
leigázása után

megalapították fővárosukat,

és Ayar Mancóból Manco Capac lett,
az első Sapa Inca, vagyis inkák királya.

Régészeti leletek tanúsítják,

hogy az inkák először 1200 körül 
foglalták el a völgyet.

Kis királyságként működtek 1438-ig,

amikor majdnem elsöpörte őket
a szomszédos chanka törzs.

Az inka király, Viracocha,
és kijelölt örököse elmenekült,

de egy másik fia a városban maradt,

és sikeresen megszervezte
a város védelmét.

Katonai szakértelmének köszönhetően
ő lett a kilencedik inka uralkodó,

erre utal a neve:
Pachacuti, vagyis "természeti csapás".

Pachacuti az inka uralmat
kiterjesztette az Andok vonulataira,

így széles körű reformokkal
birodalommá alakította a királyságot.

A birodalmat négy részre osztotta,
ezt jelenti a név: Tahuantinsuyo;

ezeket külön kormányzók irányították,
akik mindenről beszámoltak a királynak.

Habár az inkáknál nem volt betűírás,

kiput, vagyis csomózott zsinórok
bonyolult rendszerét használták

számok és talán más adatok feljegyzésére.

A tizedes felosztású államszervezés
lehetővé tette az alattvalók

rendszeres és hatékony adóztatását.

Cserébe a birodalom biztonságot,
infrastruktúrát és élelmezést nyújtott,

igény szerint hatalmas tárházakból
biztosította a szükségleteket.

Óriási teraszok, 
öntözőrendszerek épültek,

és lépcsőzetesen emelkedő síkokon
sokféle haszonnövényt termeltek,

melyeket a birodalom
minden részébe szállítottak.

Pachacuti uralkodása alatt épült

Machu Picchu híres uradalma.

Pachacuti fia, Topa Inca folytatta
a birodalom katonai terjeszkedését,

és végül 1471-ben ő lett a király.

Uralkodása végére a birodalom részévé vált
Dél-Amerika nyugati része is.

Topa fia, Huayna Capac
követte őt a trónon 1493-ban.

De az új uralkodó messzi hadjáratai
széthúzást szítottak a társadalomban.

1524-ben Huayna Capacot láz sújtotta.

Előtte nem sokkal spanyol konkvisztádorok
érkeztek a Karib-tengeren,

olyan betegségeket behozva, melyek ellen
az őslakosok nem voltak védettek.

Milliók haltak meg a járványban,

beleértve Huayna Capacot is
és kiválasztott trónörökösét.

Az üresen maradt trón polgárháborút
szított a két testvér,

Atahualpa és Huascar között,

jelentősen gyengítve a birodalmat.

1532-ben az inka polgárháború
végső legyőzését követően

Atahualpa és hadserege
megtámadta az európai hódítókat.

Bár létszámban felülmúlták őket,

Francisco Pizzaro és a konkvisztádorok
kis csoportja

legyőzte a király lényegesen nagyobb
seregét fegyverekkel és lovakkal,

melyeket még soha életükben
nem láttak azelőtt.

Atahualpát fogságba ejtették,
majd körülbelül egy évre rá megölték.

A spanyol hódítók elámultak
Cuzco fővárosától.

Pizarro olyan gyönyörűnek írta le, hogy
"még Spanyolországban is páratlan lenne".

Bár a főváros elesett,

és az őslakos népesség meghalt
a polgárháború és a betegség miatt,

néhány inka visszamenekült
az új fővárosba, Vilcabambába,

és ellenállt a következő 40 évig.

De 1572-ben a spanyolok legyőztek
minden ellenálló mozgalmat,

beleértve az inkák fizikai
és kulturális örökségét is.

Az inka birodalom tehát még gyorsabban
esett el, mint ahogy felvirágzott.