Egy átlagos iskolai napon végtelen órákat töltünk azzal, hogy kérdésekre válaszokat tanulunk. Most épp az ellenkezőjét fogjuk csinálni. Olyan kérdésekkel foglalkozunk, amelyekre nem lehet megtanulni a választ, mert nem ismerjük őket. Gyerekkoromban sokat tűnődtem olyan dolgokon, mint például: Milyen érzés lenne kutyának lenni? Éreznek-e fájdalmat a halak? És a rovarok? Véletlen volt-e az ősrobbanás? Létezik-e Isten? És ha igen, miért olyan biztos, hogy férfi és nem nő? Miért kell annyi ártatlan embernek és állatnak szörnyűségeket elviselnie? Valóban létezik életút? A jövő még csak most íródik, vagy már tényleg meg van írva, csak nem tudhatjuk előre? De akkor, van-e szabad akaratom? Ki vagyok én egyáltalán? Csak egy biológiai gép? De akkor miért van öntudatom? Mi az öntudat? Öntudatra ébrednek egy nap a robotok? Igazából azt gondoltam, hogy egy nap majd megkapom a válaszokat ezekre a kérdésekre. Valakinek csak tudnia kell, nem? De képzeljétek, senki nem tudja. A legtöbb kérdés ma még sokkal zavarosabb nekem, mint valaha. De nagyon izgalmas elmerülni bennük, mert a tudás határmezsgyéjére visznek, és sosem lehet tudni, hogy ott mit találunk. Két kérdés, amelyekre senki a világon nem tudja a választ. (Zene) [Hány univerzum létezik?] Néha, hosszú repülőutakon az ablakból bámulom a hegyeket és a sivatagokat, és próbálom felfogni, milyen hatalmas is a Földünk. Eszembe jut, hogy van egy dolog, amit nap mint nap látunk és amibe szó szerint egymillió Föld beleférne: a Nap. Lehetetlenül nagynak tűnik. De az összképhez viszonyítva csak egy porszemnyi. Csak egy a Tejútrendszer kb. 400 milliárd csillaga közül, ami egy derült estén homályos fehér ködsávként húzódik végig az égbolton. Sőt, a távcsöveinkkel 100 milliárd galaxist figyelhetünk meg. Ha minden csillag akkora lenne, mint egy homokszem, akkor csak a Tejút csillagai megtöltenének homokkal egy 10*10 m-es tengerparti területet egy méter mélyen. És az egész Földön nincs annyi tengerpart, aminek a homokja kiadná a világegyetem összes csillagát. Egy ilyen part sok száz millió kilométeren keresztül húzódna. Te jó Stephen Hawking, ez eszméletlen sok csillag! De ő és más fizikusok ma úgy gondolják, a világ még ennél is elképzelhetetlenül nagyobb. Először is, a százmilliárd galaxis, amiket befognak a távcsöveink, valószínűleg csak töredéke az összesnek. A világegyetem gyorsuló ütemben tágul. A galaxisok legnagyobb része olyan iramban távolodik tőlünk, hogy fényük talán sosem ér el hozzánk. Mégis, a mi fizikai valóságunk itt a Földön szorosan kötődik ezekhez a távoli, láthatatlan galaxisokhoz. Tekinthetjük őket univerzumunk részének. Egyetlen hatalmas építmény, azonos fizikai törvények hatnak rájuk, s ugyanolyan atomok. elektronok, protonok, kvarkok, neutrínók alkotják, mint mindannyiunkat. Azonban a legfrissebb fizikai elméletek szerint, mint a húrelmélet, számtalan más univerzum is létezhet, amelyek más részecskékből állnak, mások a tulajdonságaik, és más törvényeknek engedelmeskednek. A legtöbb ilyen univerzumban nem lehetséges az élet, és egy nanoszekundum alatt születnek és pusztulnak. De attól még ezek együtt alkotják a lehetséges univerzumok akár 11 dimenziós multiverzumát, amely csodái a legvadabb elképzeléseinket is felülmúlják. A húrelmélet vezető irányzata azt jósolja, hogy a multiverzum 10 az 500. hatványon univerzumból áll. Azaz 1 és 500 nulla, ami olyan hatalmas szám, hogy ha a megfigyelhető univerzum minden atomjának lenne saját univerzuma, és ezen univerzumok minden atomjának is lenne saját univerzuma és ezt még kétszer megismételnénk, még mindig csak az egész töredékénél tartanánk, azaz az egybillió billió billió billió billió billió billió billió billió billió billió billió billió billió billiomodánál. (Nevetés) De még ez a szám is eltörpül egy másik "szám", a végtelen mellett. Egyes fizikusok szerint a tér-idő kontinuum gyakorlatilag végtelen, és végtelen különböző tulajdonságú ún. zsebuniverzumot tartalmaz. Szédültök már? A kvantumelmélet új megközelítést hozott. Az elméletet minden kétséget kizáróan bebizonyították, de értelmezni elképesztően nehéz. Egyes fizikusok szerint csak úgy lehet, ha elképzeljük, hogy minden pillanatban rengeteg párhuzamos univerzum születik és ezek között sok a mi világunkhoz hasonló, benne a többszörös hasonmásainkkal. Az egyik ilyen univerzumban summa cum laude diplomázunk, és álmaink párjával házasodunk össze, egy másikban meg nem. De vannak még tudósok, akik azt mondják: szamárság. Az egyetlen értelmes válasz a hány univerzum létezik kérdésre az, hogy egy. Egyetlen univerzum van. Néhány filozófus és misztikus még azt is mondaná, hogy a mi saját univerzumunk is illúzió. Amint látjuk, jelenleg nincs egyesség ebben a kérdésben, még közelítőleg sem. Csak annyit tudunk, hogy a válasz valahol nulla és végtelen között van. Meg még egy dolgot tudunk. Azt, hogy most nagyon menő dolog fizikát tanulni. Lehet, hogy épp az emberiség történelmének legnagyobb tudományos paradigmaváltásán esünk át. (Zene) [Miért nem látjuk a földönkívüli élet nyomát?] Valahol ott kint a hatalmas univerzumban biztosan számtalan más bolygón is virágzik az élet. De miért nem látjuk a nyomát? Enrico Fermi 1950-es híres kérdése: Hol van mindenki? Az összeesküvés-elmélet hívei szerint rendszeresen látogatnak minket ufók, csakhogy ezt titkolják előlünk. Ez azért nem túl meggyőző. Úgyhogy marad a rejtély. Tavaly a Kepler űrtávcső több száz bolygót talált csak a közeli csillagok körül. Ha extrapoláljuk ezt az adatot, akkor akár félbillió bolygó is létezhet csupán a mi galaxisunkban. Ha 10 000-ből csak egyen megfelelők az élet kialakulásához a körülmények, akkor is 50 millió életre alkalmas bolygó lehet itt a Tejútrendszerben. Úgyhogy a rejtély a következő: Földünk csak az ősrobbanás után kb. 9 milliárd évvel jött létre. Valószínűleg számtalan más bolygó keletkezett korábban, és tette lehetővé élet kialakulását több milliárd, de biztosan több millió évvel a földi élet keletkezése előtt. Ha közülük csak néhányon keletkezett intelligens élet, és kezdtek technológiák létrejönni, ezeknek akkor is több millió év állt rendelkezésükre, hogy elég komplexek és erősek legyenek. A Földön láthattuk, milyen drámaian felgyorsult a műszaki fejlődés az elmúlt 100 évben. Sok millió év alatt egy intelligens földönkívüli civilizáció könnyen elterjedhetett volna a galaxisban, létrehozhatott volna akár hatalmas energiagyűjtő szerkezeteket, vagy hódító űrhadsereget, vagy tündöklő műalkotásokat, amelyek betöltik az éjszakai eget. Azt gondolnánk, hogy legalábbis felfednék a jelenlétüket, szándékosan vagy máshogy, valamiféle elektromágneses jelekkel. Mégsem találunk semmilyen meggyőző nyomot. Miért? Számos lehetséges válasz van, némelyik egészen baljós. Talán egy szuperintelligens civilizáció már el is foglalta a galaxist, és szigorú rádiójel-sugárzási tilalmat vezetett be, mert fél az esetleges konkurenciától. Csak kuksol ott csendben, készen rá, hogy kiirtson minden lehetséges támadót. De esetleg nem is annyira intelligensek, vagy bonyolult technikát létrehozni képes intelligenciák evolúciója sokkal ritkább, mint feltételeztük. Elvégre ez a Földön is csak egyszer történt meg négymilliárd év alatt. Esetleg ez is elképesztő szerencse. Lehet, hogy mi vagyunk az első ilyen civilizáció a galaxisban. Vagy a civilizációk magukban hordozzák saját elpusztításuk magvait azáltal, hogy képtelenek kontrollálni a létrehozott technológiákat. De van sok más reménytelibb válasz is. Először: nem is keressük annyira nagyon, és csak szánalmas kis összeget költünk rá. Galaxisunk csillagainak csak kis töredékét kutattuk meg alaposan érdekes jelek után. Az is lehet, hogy nem jó irányban keresünk. Lehet, hogy a civilizációk fejlődésük során hamar felfedeznek az elektromágneses hullámoknál is sokkal kifinomultabb és hatékonyabb kommunikációs technológiákat. De lehet, hogy minden a nemrég felfedezett, titokzatos sötét anyagban vagy sötét energiában megy végbe, amely az univerzum tömegének túlnyomó többségét teszi ki. Vagy rossz nagyságrendekkel dolgozunk. Lehet, hogy az intelligens civilizációk rájönnek, hogy az élet végső soron csak információk komplex, egymással gyönyörűen kölcsönható mintája, és hogy ez kis léptékben hatékonyabb. Ahogyan a Földön az ormótlan táskarádiók szép kis iPodokká zsugorodtak, az intelligens élet maga is, hogy csökkentse ökológiai lábnyomát, mikroszkopikussá változott. Lehet, hogy a Naprendszer tele van élettel, csak nem vesszük észre. Maga a gondolat a fejünkben is lehet a földönkívüli élet egy formája. Jó, ez azért elég őrült ötlet. Az E. T.-k mondatták velem. De remek, hogy a gondolatoknak is, úgy tűnik, van saját életük, és hogy túlélik kitalálóikat. Lehet, hogy a biológiai élet csak múló fázis. A következő 15 éven belül ígéretes közeli bolygók valódi spektroszkopikus információit kezdhetjük elemezni, amiből kiderülhet, mennyire alkalmasak élet kifejlődésére. Mindeközben a SETI, a földönkívüli életet kutató új tudományág nyilvánosságra hozza adatait, hogy amatőr tudósok milliói, közöttük akár ti is, bekapcsolódhassanak a kutatásba. A Földön döbbenetes kísérletek folynak, hogy a semmiből hozzanak létre életet, ami nagyon különbözhet az ismert DNS-alapú élettől. Mindez segíteni fog megértenünk, hogy az univerzum bővelkedhet-e életben vagy tényleg csak mi vagyunk. Mindkét válasz lenyűgöző a maga nemében, mert ha egyedül vagyunk is, az, hogy gondolkozunk, álmodunk és ilyen kérdéseket teszünk fel, kiderülhet, hogy az egyik legfontosabb dolog az univerzumban. És van még egy jó hírem. A tudásvágy és a megértés sosem válik unalmassá. Sosem. Pont ellenkezőleg. Minél többet tudunk, annál izgalmasabbnak tűnik a világ. És az őrült lehetőségek, és a megválaszolatlan kérdések visznek minket tovább. Úgyhogy maradjatok kíváncsiak.