Az emberiség hajnala óta körülbelül 100,8 milliárd ember élt, majd távozott az élők sorából. Ez a szám évente a világ népességének 0,8%-ával növekszik. Mi történik az emberek testével haláluk után, és vajon a bolygón előbb-utóbb elfogynak a sírhelyek? Amikor egy ember szívdobogása leáll, a bomlást megelőzően szervezete különböző folyamatokon megy keresztül. Percekkel a halál bekövetkezte után, a vér a test alsóbb részeiben kezd felgyülemleni. Általában nyolc és tizenkét órát követően, a bőr az érintett területen elszíneződik, és hullafolt, vagy sápadtság jelenik meg. És míg a halál bekövetkeztével a test izomzata teljesen elernyed, amit általános ernyedtségnek hívnak, kettőtől hat órát követően megmerevednek - ez a hullamerevség. A merevség szétterjed az izomzatban. Ennek gyorsaságát befolyásolja a kor, a nem, és a testet körülvevő környezet. A test hőmérséklete is megváltozik, általában lehűl, és idomul környezete hőmérsékletéhez. Ezután megkezdődik a bomlás, mely folyamat során baktériumok és rovarok felemésztik a testet. A bomlás idejét nagyon sok tényező befolyásolja. Ettől függetlenül, van egy útmutató arra, miként hat a környezet a bomlásra, amit Casper-törvénynek hívnak. Ez kimondja, hogy más tényezők változatlansága mellett, egy levegőn lévő test kétszer olyan gyorsan bomlik, mint egy vízbe mártott, és nyolcszor gyorsabban egy föld alá temetett testnél. A talaj savassága a csontok épségét is nagyban befolyásolja. Egy magas savasságú talajban, melynek pH-értéke 5,3-nál alacsonyabb, hamarabb bomlik le a csont, míg egy semleges vagy lúgos talajban, 7 vagy magasabb pH-értéknél a csontváz akár évtizedeken át jó állapotban képes maradni. A különböző kultúrák a történelem során mind egyedi módon kezelték a temetéseket. Akár az első neander-völgyi temetésig visszamenőleg, a halált rituálé követte, mint a tetemek elhelyezése, színezése, és díszítése. Tradicionális keresztény temetéskor a testet felöltöztetik, míg a tradicionális iszlám temetésnél a testet egy darab rituális anyagba tekerik, és közben az arcot Mekka irányába fordítják. Hagyományos hindu ceremóniák során a testet elégetik, a zoroasztriánusok, az egyistenhívő vallás legősibb követői, a testet hagyományosan egy torony tetejébe helyezik, kitéve a napnak, és a dögevő madaraknak. Az ipari forradalom előtt a temetések egyszerűek voltak és megfizethetők. Manapság azonban, a sűrűn lakta területeken fogytán van a temetőföld, ezért egy magánsírhely megvásárlása elég költséges lehet, sok ember egy egyszerű temetést sem engedhet meg magának. Még a hamvasztás is, a világ második leggyakoribb temetkezési szokása, óriási költséggel jár. A sírhelyek fogyásának problémája nem a világon található szárazföldi területekben rejlik, hanem a városokba összpontosuló sűrűn lakott övezetekben. A legtöbb nagyvilági városban egy évszázadon belül elfogynak a temetőföldek. London esetében hamarabb is. Akár már 2035-ben. De vajon létezik a hagyományos temetésnek más alternatívája, amely megoldhatná a terület problémáját? Egyes országok temető-felhőkarcolókban, függőleges temetkezést végeznek. Egyes megoldások a szervezet és környezet közti kapcsolatra fókuszálnak. A Promession például, fagyasztva szárítja, majd porítja a testet, ezáltal por képződik, ami vízzel és oxigénnel elkeverve komposzttá alakítható. Léteznek speciális anyagot alkalmazó zöld temetések is. Ilyenek például a biológiailag lebomló koporsók, vagy az urnák, melyekből fák nőnek ki, vagy a gombát növesztő halotti öltözékek. Az Eternal Reefs nevű cég az óceán mélyén kínál végső megnyugvást: a hamvakat cementhez keverik, amelyből víz alatti korallzátonyokat készítenek. A halál az emberi lét elkerülhetetlen velejárója, a tetemekhez és temetésekhez való viszonyunk azonban egyre fejlődik. Mindannyian más és más spirituális, vallási, vagy gyakorlatias módon viszonyulunk az elmúláshoz, a temetőhelyek iránti növekvő kereslet kreativitásra fog ösztönözni bennünket, hogy életünk elmúltával helyet találjunk a testeknek.