Az emberiség hajnala óta
körülbelül 100,8 milliárd ember élt,
majd távozott az élők sorából.
Ez a szám évente a világ népességének
0,8%-ával növekszik.
Mi történik az emberek testével
haláluk után,
és vajon a bolygón előbb-utóbb
elfogynak a sírhelyek?
Amikor egy ember szívdobogása leáll,
a bomlást megelőzően szervezete
különböző folyamatokon megy keresztül.
Percekkel a halál bekövetkezte után,
a vér a test alsóbb részeiben
kezd felgyülemleni.
Általában nyolc és tizenkét órát követően,
a bőr az érintett területen elszíneződik,
és hullafolt, vagy sápadtság jelenik meg.
És míg a halál bekövetkeztével
a test izomzata teljesen elernyed,
amit általános ernyedtségnek hívnak,
kettőtől hat órát követően
megmerevednek - ez a hullamerevség.
A merevség szétterjed az izomzatban.
Ennek gyorsaságát befolyásolja a kor,
a nem, és a testet körülvevő környezet.
A test hőmérséklete is megváltozik,
általában lehűl, és idomul
környezete hőmérsékletéhez.
Ezután megkezdődik a bomlás,
mely folyamat során baktériumok
és rovarok felemésztik a testet.
A bomlás idejét nagyon sok
tényező befolyásolja.
Ettől függetlenül, van egy útmutató arra,
miként hat a környezet a bomlásra,
amit Casper-törvénynek hívnak.
Ez kimondja, hogy más tényezők
változatlansága mellett,
egy levegőn lévő test kétszer olyan
gyorsan bomlik, mint egy vízbe mártott,
és nyolcszor gyorsabban egy föld alá
temetett testnél.
A talaj savassága a csontok épségét is
nagyban befolyásolja.
Egy magas savasságú talajban, melynek
pH-értéke 5,3-nál alacsonyabb,
hamarabb bomlik le a csont,
míg egy semleges vagy lúgos talajban,
7 vagy magasabb pH-értéknél
a csontváz akár évtizedeken át jó
állapotban képes maradni.
A különböző kultúrák a történelem során
mind egyedi módon kezelték a temetéseket.
Akár az első neander-völgyi
temetésig visszamenőleg,
a halált rituálé követte,
mint a tetemek elhelyezése,
színezése, és díszítése.
Tradicionális keresztény temetéskor
a testet felöltöztetik,
míg a tradicionális iszlám temetésnél
a testet egy darab rituális
anyagba tekerik,
és közben az arcot
Mekka irányába fordítják.
Hagyományos hindu ceremóniák során
a testet elégetik,
a zoroasztriánusok, az egyistenhívő
vallás legősibb követői,
a testet hagyományosan egy torony
tetejébe helyezik, kitéve a napnak,
és a dögevő madaraknak.
Az ipari forradalom előtt a temetések
egyszerűek voltak és megfizethetők.
Manapság azonban, a sűrűn lakta
területeken fogytán van a temetőföld,
ezért egy magánsírhely megvásárlása
elég költséges lehet,
sok ember egy egyszerű temetést
sem engedhet meg magának.
Még a hamvasztás is, a világ második
leggyakoribb temetkezési szokása,
óriási költséggel jár.
A sírhelyek fogyásának problémája
nem a világon található szárazföldi
területekben rejlik,
hanem a városokba összpontosuló sűrűn
lakott övezetekben.
A legtöbb nagyvilági városban
egy évszázadon belül elfogynak
a temetőföldek.
London esetében hamarabb is.
Akár már 2035-ben.
De vajon létezik a hagyományos
temetésnek más alternatívája,
amely megoldhatná a terület problémáját?
Egyes országok temető-felhőkarcolókban,
függőleges temetkezést végeznek.
Egyes megoldások a szervezet és környezet
közti kapcsolatra fókuszálnak.
A Promession például, fagyasztva szárítja,
majd porítja a testet,
ezáltal por képződik,
ami vízzel és oxigénnel elkeverve
komposzttá alakítható.
Léteznek speciális anyagot
alkalmazó zöld temetések is.
Ilyenek például a biológiailag
lebomló koporsók,
vagy az urnák, melyekből fák nőnek ki,
vagy a gombát növesztő halotti öltözékek.
Az Eternal Reefs nevű cég az óceán
mélyén kínál végső megnyugvást:
a hamvakat cementhez keverik, amelyből víz
alatti korallzátonyokat készítenek.
A halál az emberi lét elkerülhetetlen
velejárója,
a tetemekhez és temetésekhez való
viszonyunk azonban egyre fejlődik.
Mindannyian más és más spirituális,
vallási,
vagy gyakorlatias módon
viszonyulunk az elmúláshoz,
a temetőhelyek iránti növekvő kereslet
kreativitásra fog ösztönözni bennünket,
hogy életünk elmúltával
helyet találjunk a testeknek.