Ez a kurzus az Igazságról szól, melyet egy történettel kezdünk. Tételezzük fel, hogy egy trolibuszt vezetünk, amely hatvan kilométer per óra sebességgel zúdul le a vágányon és a vágány végén észrevesszük, hogy dolgozik rajta öt munkás . Megpróbálunk megállni de nem tudunk, a fékek nem működnek. Elkeseredünk hisz tudjuk, hogy ha belehajtunk ebbe az öt munkásba akkor meghalnak. Tételezzük fel, hogy ezt biztosan tudjuk és így tehetetlennek érezzük magukat, amíg észre nem vesszük, hogy jobb oldalt van egy mellékvágány és a mellékvágány végén egyetlen munkás dolgozik. A kormány működik szóval ha szeretnénk átirányíthatjuk a trolit a mellékvágányra ezzel megölve egyetlen munkást de megmentenek öt másikat. Itt az első kérdés. Mmi a helyes döntés? Mit csinálnának? Készítsünk egy felmérést, hányan irányítanák át a trolit a mellékvágányra? Fel a kezekkel. Hányan nem? Hányan hajtanának előre? A kezek maradjanak fent azoknál, akik előre hajtanának. Páran tartanák az irányt, a nagy többség viszont fordulna. Halljuk először- Most meg kell fejtenünk az okát, hogy miért gondolják, hogy ez a helyes döntés. Kezdjük a többséggel, akik elfordítanák a kormányt a mellékvágányra. Miért tennék, mi lenne az oka? Ki tudná megmagyarázni a döntését? Tessék, álljon fel. Mert nem helyes megölni öt embert, ha elég egyet is. Mert nem helyes megölni öt embert, ha elég egyet is. Jó érvelés. Jó érvelés. Még valaki? Mindenki egyetért? Tessék. Úgy vélem, hogy az ok ugyanaz, mint 9/11-kor a hős utasok, akik beleirányították a repülőt a Pennsylvaniai mezőkbe, mert inkább döntöttek az utasok halála mellett mintsem, hogy több ember halálát okozzák a nagy épületekben. Szóval az elv ugyanaz mint 9/11-kor, tragikus körülmény de jobb megölni egyet, és öt élve marad. Ez az oka, hogy legtöbbjük kitérne? Halljuk a kisebbséget, akik nem térnének ki. Tessék. Szerintem ez a mentalitás érvényesíti a népirtást vagy totalitarizmust kiirtunk egy fajt, hogy megmentsünk egy másikat Szóval mit tenne? Hogy elkerülje a népirtás szörnyűségeit belehajtana az ötbe megölve őket? Valószínűleg. Igen. Rendben, még valaki? Bátor válasz, köszönöm. Vegyünk egy másik troli esetet és nézzük meg, hogy a többség kitart az elvnél, miszerint egy haljon meg öt helyett. Most nem vezetjük a trolit, hanem megfigyelők vagyunk. Egy hídról nézzük a vágányt, amin éppen zúdul a troli. A vágány végén ott az öt munkás a fék nem működik a troli bele fog hajtani a munkásokba megölve őket most nem a vezetők vagyunk, tehetetlennek érezzük magunkat, amíg észre nem veszünk mellettünk állni előre hajulva a híd felett egy nagyon kövér embert. Ha szeretnénk lelökhetjük, leesne a hídról a vágányra közvetlenül a troli útjába meghalna de megmentené a munkásokat. Hányan löknék le a kövér embert? Kezeket fel Hányan nem? Legtöbben nem. A nyilvánvaló kérdés az, hogy mi történt az elvvel, miszerint jobb megmenteni ötöt megölve egyet, mi történt az elvvel, amit szinte mindenki támogatott az első esetben. Haljunk valakit, aki a többségben volt mindkét esetben hogyan magyarázná a különbséget a kettő közt? Tessék. Szerintem a második aktív választást ad arra, hogy lelökjünk egy embert Szerintem az az ember nem lenne része az eseményeknek szóval ha helyette választunk, hogy belevonjuk valamibe, amit túlélt volna Szerintem ez több, mint az első esetnél, ahol a három fél, a vezető és a két csoport munkás részese az eseménynek. De a munkás, a mellékvágányon nem szeretné az életét jobban feláldozni, mint a kövér fickó ugye? Igaz, de ő a vágányon van. Ez a fickó pedig a hídon. Rajta, visszavághat ha akar. Rendben, a kérdés nehéz de helyt állt, nagyon is, nehéz kérdés. Még valaki aki érvelne a többség döntése mellet? Tessék? Szerintem az első esetben, ahol van egy és öt munkás a választás a kettő közt van, és nekünk választanunk kell, emberek fognak meghalni a troli végett nem feltétlenül a mi tetteink miatt. A troli elszabadult, hirtelen kell döntenünk, míg a kövér ember lelökése gyilkosság a részünkről befolyásolhatjuk de a trolit valószínűleg nem. Szerintem ez egy kicsit más szituáció. Rendben ki tudna válaszolni? Valaki? Remek volt, ki tudna kit szeretne válaszolni? Ez a kiút? Szerintem ez nem jó ok mert választanunk kell, hogy kit ölünk meg, mert ha kitérünk, ami tudatos kitérést jelent. vagy lelökjük a kövér embert, ami úgy szint egy aktív tudatos döntés, szóval mindenképp döntenünk kell. Szeretne válaszolni? Nem biztos hogy ez így van, valahogy másként hat, a tett, hogy valakit a vágányra lökünk megölve őt, ezt mi magunk tesszük -Saját kezünkkel -Lökjük és ez más, mint valamit elfordítani, ami halált fog okozni egy másik...Valahogy nem hangzik olyan jól most, hogy itt állok. Nem, ez remek, mi a neve? Andrew Andrew had kérdezzek valamit, tegyük fel, hogy a hídon állva a kövér ember mellett nem kell meglöknöm, tegyük fel, hogy egy csapóajtón áll, amit kinyithatok ha elfordítok egy kormányt. Elfordítaná? Valamiért egyre helytelenebbnek tűnik. Talán ha véletlenül belehajolnánk a kormányba vagy, ha a troli egy gomb felé zúdul, ami kinyitja a csapóajtót, akkor egyetértenék. Rendben, szóval még mindig helytelennek tűnik, de másképp, mint az első esetben, mármint az első szituációnak közvetlenül a részesei vagyunk - a másodikban megfigyelünk. -Rendben. Szóval, a kövér ember lelökésével, választhatunk, hogy részesei leszünk vagy sem. Felejtsük el ezt az ügyet egy pillanatra. Ez remek, de nézzünk egy másikat. Most egy sürgősségi osztályon vagyunk és hat beteg jön hozzánk. Egy szörnyű troli balesetük volt. Öt könnyű, míg egy, komoly sérülést szenvedett és az egész napot az egy komoly esettel tötlhetjük, de így a többi meghal, vagy ápolhatjuk az ötöt, felépülnek, de az ezalatt az egy súlyos sérült meghal. Hányan mentenének meg ötöt orvosként? Hányan mentenének meg egyet? Kevesen, egy páran. Ugyanaz az ok, egy vagy öt élet. Vegyünk egy hasonló esetet most szervátültető sebészek vagyunk. Öt beteg vár szervre melyek nélkül meghalnának. Egynek szív kell, egynek tüdő egynek vese, egynek máj, az ötödiknek hasnyálmirigy. Nincs szerv donorunk. Végignéznénk, ahogy meghalnak de eszünkbe jut, hogy a mellettünk lévő szobában egy egészséges fickó jött be ellenőrzésre. Ő- Látom tetszik. Ő szundikál, bemehetünk halkan, kitéphetjük az öt szervet, az ember meghalna de megmenthetnénk ötöt. Hányan tennék meg? Valaki? Hányan? Fel a kezekkel ha megtennék. A balkonon valaki? Ön igen? Vigyázzon, ne hajoljon túl előre. Hányan nem? Rendben. Mit mondana ön a balkonon, ön aki kitépné a szerveket. Miért tenné? Fel szeretnék vetni egy másik lehetőséget, miszerint az ötből csak egytől veszünk szerveket, attól aki legkorábban halna meg és felhasználjuk a négy szervet, hogy megmentsük a négy másikat beteget. Jó ötlet. Remek ötlet. Leszámítva, hogy felborította a filozófiai szempontot. Tegyük félre a történeteket és érveléseket és figyeljük meg, miként bontakoztak ki a viták. Bizonyos morális elvek elkezdtek felbukkanni a vitákból. Gondoljuk át, hogy ezek miként néznek ki. Az első, mely felmerült a vita során az volt, hogy a morálisan helyes döntés függ a tetteink következményétől. Végül is jobb ha öt él egynek az árán. Ez példa a konzekvencialista morális érvelésre. Ez az érvelés a moralitást a tett következményeiben találja. A világ állapotában mely kialakul a tetteink következtében. De mi tovább mentünk, megnéztünk más eseteket is és az emberek már nem voltak biztosak a konzekvencialista morális érvelésben. Amikor hezitáltak a kövér ember lelökésében, vagy a szervek kitépésében az ártatlan betegből, akkor hajlottak az érvelésekre melyek a tett belső tulajdonságaival kapcsolatosak. Bármi is legyen a következmény. Az emberek vonakodtak, rossznak hitték, kategorikusan rossznak, hogy megöljenek egy embert egy ártatlan embert, még akkor is ha megmentenek öt életet, legalábbis így gondolták a második esetben. Ez rámutat egy másik kategórikus szempontra a morális érveléssel kapcsolatban. A kategorikus morális érvelés a moralitást bizonyos abszolút morális követelményekben, bizonyos kategorikus kötelességekben és jogokban találja a következményektől függetlenül. A tanfolyam során megnézzük az ellentétet a konzekvencialista és a kategorikus morális érvelés közt. A leghatásosabb példa a konzekvencialista morális érvelésre az utilitarizmus, egy elmélet, melyet a 18. századi Angol filozófus Jeremy Bentham dolgozott ki. A kategorikus morális érvelés legnagyobb előremozdítója a 18. századi Német filozófus Immanuel Kant. Megvizsgáljuk a morális érvelés ezen két fajtáját, kiértékeljük őket és tanulmányozunk más nézeteket is. Ha megnézik tantervet, észrevehetik, hogy számos híres könyvet tartalmaz. Könyvek melyeket Arisztotelész John Locke Immanuel Kant, John Stuart Mill, és így tovább írtak. Azt is észrevehetik, hogy nem csak könyveket olvasunk, hanem kitárgyalunk kérdéseket felvető jelenkori politikai és legális problémákat is. Kitárgyaljuk az egyenlőséget és egyenlőtlenséget, pozitív diszkriminációt, szólásszabadságot és gyűlöletbeszédet azonos nemű házasságot, sorkatonai szolgálatot, számos gyakorlati kérdést, és nem csak, hogy felelevenítsük ezeket a távoli absztrakt könyveket, de hogy tisztázzuk mi is forog kockán a mindennapi és politikai életben a filozófiát tekintve. Elolvassuk ezeket a könyveket, megtárgyaljuk a felvetett problémákat és összevetjük, miként egészítik ki egymást. Vonzónak hangozhat de figyelmeztetnem kell önöket. Miszerint nyitott szemmel olvasni a könyveket, mint önismereti gyakorlatot, veszélyt hordoz magával, a személyes és politikai nézeteikre, veszélyeket melyeket minden politikai filozófiára járó tanuló megismert. A veszély abban rejlik, hogy a filozófia tanít és kizökkent azáltal, hogy szembesít azzal, amit már tudunk. Az irónia, hogy a kurzus nehézsége a már meglévő tudásuk megtanulásából fakad. Úgy működik, hogy kiragad egy ismert és meg nem kérdőjelezett dolgot, és ismeretlenné teszi. Az előbbi példák így működtek. A pajkos és egyben komoly hipotézisek, melyekkel kezdtünk. Ezek a filozófiai könyvek is így működnek. A filozófia elidegenít az ismerttől. Nem új információ révén, hanem hogy előhív és kiprovokál egy új nézőpontot de a csavar az, hogy ha az ismert ismeretlenné válik az sosem lesz újból ugyanaz. Az önismeret, olyan mint az elveszett ártatlanság. Bármennyire nyugtalanít minket, soha nem lehet elfelejteni vagy nem megismerni. Ami ezt a vállalkozást nehézzé de egyben vonzóvá teszi az az, hogy a morális és politika filozófia egy sztori, ami az ismeretlenbe vezet, és a központjában mi állunk. Ezek a személyes kockázatok, de nézzük a politikaikat. Egy módja az ilyen kurzusnak a bevezetésére egy ígéret lenne, mely szerint a felsorolt könyvek olvasása és a problémák megvitatása egy jobb és felelősebb állampolgárrá teszi majd önöket. Megvizsgálják a közpolitika feltételezéseit, erősítik a politikai ítélőképességüket a közügy effektívebb résztvevői lesznek. Ez részleges és félrevezető ígéret lenne, a politikai filozófia leggyakrabban nem így működik. Megeshet az, hogy a politikai filozófia rosszabb állampolgárrá tesz mintsem jobbá, vagy legalábbis rosszabbá mielőtt jobbá tenne. Ennek oka, hogy a filozófia távolságtartó olykor bénító tevékenység. Ez láthajuk Szókratésznál is egy dialógus, a Gorgiasz, ahol Szókratész barátja Callicles próbálja lebeszélni a filozofálásról. Callicles a filozófiát csinos játékhoz hasonlítja, mérsékel, az élet megfelelő pillanatában kell elmerülni benne, de ha valaki tovább hajszolja a kelleténél, akkor romlásba vezet. Fogadd meg a tanácsom, mondja Callicles, felejtsd el az érvelést törekedj az aktív életre, ne azokat vedd alapul, akik kicsinyes szójátékokkal foglalkoznak, hanem akik elismertek, jól megélnek, és hasonló áldásokban gazdagok. Szóval Callicles, azt javasolja Szókratésznek, hogy hagyd a filozofálást. Légy komoly, tanulj üzletelést. Calliclesnek igaza volt. Igaza volt, mivel mert a filozófia eltávolít minket a konvencióktól, a megalapozott feltételezéseinktől és a megállapított hiedelmünktől. Ezek a személyes és politikai veszélyek, melyekkel szemben áll egy karakterisztikus kitérő, melynek neve szkepticizmus. Ez egy eszme, mely szerint kezdetben nem döntöttünk véglegesen az esetek vagy elvek mellett, melyeket vitatunk. És ha Arisztotelész, Locke, Kant, és Mill nem fejtették meg ezeket a kérdéseket, kik vagyunk mi, itt a Sanders Színházban, akik azt hiszik, hogy egy szemeszter alatt megoldhatjuk. Végül megeshet, hogy mindenkinek megvan a saját értékrendje, és nincs miről beszélnünk. hogy mindenkinek megvan a saját értékrendje, és nincs miről beszélnünk. Nincs érvelés. Ez a kitérés a szkepticizmus alól, melyre a következőt javaslom: Igaz, hogy ezeket a kérdéseket régóta vitatják, de a tény, hogy újból felbukkantak és fenn maradtak, azt mutathatja, hogy megfejteni őket egyik oldalról lehetetlen másrészről elkerülhetetlen, és ennek oka, hogy minden nap megélünk egy választ ezekre a kérdésekre. Szkepticizmus, vállat vonni és feladni a morális reflektálást nem megoldás. Immanuel Kant jól megfogalmazta a szkepticizmus problémáját. Szerinte, a szkepticizmus az észérv nyughelye, ahol visszatekinthet a dogmatikus vándorlására, de ez nem válhat az állandó lakhelyévé. A szkepticizmusban való megbékélés sosem elégítheti ki az észérv nyugtalanságát. Ezeket a sztorikat és érveket használtam, hogy rávilágítsak a veszélyekre, a kísértésekre, valamint a lehetőségekre. Összefoglalva, a kurzus célja, hogy felébressze a nyugtalankodó észérvet, és megnézni azt, hogy ez hová vezet. Köszönöm. Egy kilátástalan helyzetben, - Meg kell tenned mindent a túlélésért. - Meg kell tenned mindent. Meg kell tenned, amit kell. Egyszerű Meg kell tenned, amit kell. Egyszerű Ha tizenkilenc napja nem ettél, valakinek meg kell hoznia az áldozatot a túlélésért. -Rendben, mi a neve? - Marcus. Mit mondana Marcusnak? Múltkor, pár sztorival kezdtünk. Pár morális dilemmával trolibuszokról és doktorokról és egészséges betegekről, aki kiszolgáltatottak, hogy szervátültetés áldozatai legyenek. Két dolgot figyelhettünk meg ezekben a vitákban. Az egyik, hogy hogyan folyt a vita. Az ítélőképességünkkel kezdődött, megfogalmaztuk a döntéseink okát, majd új esetekkel állítottuk szembe. Újragondoltuk a döntéseinket, egymás függvényében. Észrevettük a belső nyomást, amely egyensúlyba hozná a döntéseinket azokkal, melyeket helyesnek tartunk, szembeállítva őket. Észrevehetünk valamit az érvelések tartalmáról is, melyek felmerültek a vita során. Észrevehettük, hogy olykor a tett moralitását annak következményében kerestük, a világ állapotában, melyet létrehozott. Konzekvencialista morális érvelésnek hívtuk. De úgyszint megfigyeltük, hogy pár esetben nem csak a végeredmény számított, hanem, sokan éreztük, hogy nem csak következmények de a tett belső tulajdonságai is fontosak morális szempontból. Néhányan úgy vélték, hogy bizonyos dolgok kategorikusan helytelenek, még akkor is ha ezek jó eredményt szülnek, akkor is, ha megmentenek öt életet egy áráért. Szembe állítottuk a konzekvencialista morális érvelést a ketegorikussal. Ma, és az elkövetkező pár napban megvizsgáljuk az egyik legbefolyásosabb verzióját a konzekvencialista morális teóriának. És ez az utilitarizmus filozófiája. Jeremy Bentham, a tizennyolcadik századi, angol politikai filozófus fogalmazta meg először szisztematikusan az utilitarista morális teóriát. Bentham elképzelése alapvetően nagyon egyszerű, sok moralásisan intuitív vonzerővel. Úgy vélte, hogy a helyes dolog, az igaz dolog, az ha maximalizájuk a használhatóságot. Mit értett használhatóság alatt? Szerinte ez az öröm kiegyensúlyozása a fájdalom helyett, boldogság szenvedés helyett. És így jutottunk el a kihasználhatóság maximalizálásának elvéhez. Megfigyelte, hogy minden emberi lényt két független mester ural, a fájdalom és az öröm. Mi emberek szeretjük az örömöt és nem szeretjük a fájdalmat. Szóval a moralitást arra kell alapoznunk, hogy szeretnénk-e kezdeni valamit az életünkkel, vagy mint törvényhozók vagy állampolgárok a törvényt szeretnénk formálni. A helyes tett, egyénként vagy együttesen törekedni, hogy átfogóan maximalizáljuk a boldogság szintjét. Bentham utilitarizmusát olykor ezzel a szlogennel foglalják össze: A legtöbb jó a legtöbb számú embernek. Vegyük ezt az alapelvet, majd teszteljük le és vizsgáljuk meg, egy másik esetnél, egy másik történetnél. Ezúttal ez nem egy hipotetikus történet, hanem egy valós eset, a La Mignonette. Ez egy tizenkilencedik századi brit jogi eset, mely híres és sokat vitatott a jogi iskolákban. Az eset erről szól. Összefoglalom, majd szeretném hallani, hogyan döntenének, ha önök lennének a bírák. Egy korabeli újságcikk számol be a részletekről: Egy példátlanul elkeserítő tengeri balesetet mesél el a Mignonette jacht túlélőjeniek története. A hajójuk megfeneklett a Dél-Atlanti vizeken, ezerháromszáz mérföldre a partfoktól. A legénység négy tagja, Dudley a kapitány Stephens az elsőtiszt Brooks a tengerész, remek jellemvonásukról voltak ismertek, az újságcikk szerint. A legénység negyedik tagja a tizenhét éves hajósinas Richard Parker volt. Árva és családtalan, az első hosszú útját töltötte a tengeren. Az újság szerint, a barátjai tanácsa ellenére vágott neki az útnak. A fiatalság ambíciójával indult el, remélve, hogy a kaland férfit farag belőle. Sajnos ez nem így lett. Az eset tényeit senki nem vitatta. Egy hullám ütközött a hajónak és a Mignonette elsüllyedt. A legénység mentőcsónakra szált. Az élelmük mindössze két konzerv tarlórépából állt, friss víz nélkül. Az első három napban nem ettek semmit. A negyedik napon, felnyitottak egy konzervet, majd megették. A rákövetkező napon kifogtak egy teknőst, mely a másik konzervvel együtt elég volt, hogy pár napig kitartsanak, majd az azutáni nyolc napban nem ettek semmit, se élelem, se víz. Képzeljük magunkat a helyzetükbe. Mit tennénk? Ők ezt tették. Mostanra, Parker a hajósinas a mentőcsónak alján hever, mivel tenger vizet ivott, a többiek tanácsa ellenére, és megbetegedett. Látszólag haldokolt. Szóval a tizenkilencedik napon Dudley kapitány javasolta, hogy tartsanak lottó sorsolást. Sorsot húznak, hogy lássák ki halna meg a többiekért. Brooks visszautasította. Nem tetszett neki az ötlet. Nem tudjuk, hogy ez azért volt, mert nem bízott a szerencséjében, vagy mert hitt a kategorikus morális érvelésben. Bármi volt is az oka, nem történt sorsolás. A következő nap sem, volt hajó a láthatáron, szóval Dudley szólt Brooksnak, hogy forduljon el, majd intett Stephensnek, hogy jobb lesz ha megölik Parkert. Dudley elmondott egy imát, szólt a fiúnak, hogy eljött a vég, majd egy zsebkéssel átszúrta a nyaki vénáját, megölve őt. Brooks felhagyva a lelkiismeretes tiltakozással, csatlakozott a szörnyű kizsákmányoláshoz. Négy napig, ették a hajósinas testét és vérét. Valós eset. Ezután megmenekültek. Dudley a megmentésüket a naplójában megdöbbentő eufemizmussal írja le: "A huszonnegyedik napon, reggelizés közben, végre felbukkant egy hajó". A túlélőket egy német hajó vette fel, majd vissza vitték őket az angliai Falmouthba, ahol letartóztatták és bíróság elé állították őket. Brooks az állam tanúja lett, míg Dudleyt és Stephenst vád alá helyezték. Nem tagadták a tényeket, állították, hogy kényszerből cselekedtek. Ezzel védekeztek. Szerintük jobb ha egy hal meg, hogy a többiek élhessenek. Az ügyészt, ez nem hatotta meg, a gyilkosság az gyilkosság, és az ügy bíróságra került. Képzeljük el, hogy az esküdtszék tagjai vagyunk, és hogy leegyszerűsítsük dolgot, tegyük félre a törvényt, és tételezzük fel, mint az esküdtszék tagjai a mi feladatunk eldönteni, hogy amit tettek morálisan megengedhető volt vagy sem. Hányan mondanák, hogy nem bűnös, vagyis amit tettek morálisan elfogadható? És hányan, hogy bűnös, vagyis morálisan helytelen? A nagy többség. Lássuk a döntések okait kezdve kisebbséggel. Hallgassuk meg a védelmet Dudley és Stephens ügyében. Morális szempontból miért nem bűnösek? Mik az okok? Szerintem morálisan kifogásolható, de szerintem van különbség moralitás és törvényesen felelősségre vonhatóság közt. Vagyis, ahogy a bíró mondta, ami morálisan helyes nem feltétlenül törvényellenes, még ha szerintem a szükség nem igazolja a lopást, gyilkosságot, vagy más bűntényt, egy bizonyos pontnál a szükség szintje - felment a bűn alól. - Ok, rendben. Mások a védelem mellett? Morálisan indokolható okok? Igen, köszönöm Igen, köszönöm Szerintem, egy kilátástalan helyzetben, meg kell tenned mindent a túlélésért. Meg kell tenned mindent. Meg kell tenned, amit kell. Egyszerű. Ha tizenkilenc napja nem ettél, valakinek meg kell hoznia az áldozatot a túlélésért. Sőt, tételezzük fel, hogy túlélik és a társadalom hasznos tagjaivá válnak, akik hazatérve millió jótékonysági szervezetet indítanak el, végül mindenki hasznára válva. Nem tudom hazatérésük után mit tettek, lehet hogy megöltek több embert de kitudja. - Mi? - Mi van hazamentek és merénylők lettek? - Mi van hazamentek és merénylők lettek? Tudni szeretnéd kit öltek meg. Igaz, tudni szeretném. - Rendben, mi a neve? - Marcus. Rendben Hallottuk a védelem, pár képviselőjét, most halljuk a vádlókat. Legtöbbjük szerint helytelen volt. Miért? Igen? Az első dolog, ami az eszembe jutott, hogy ha hosszú ideje nem ettek, akkor lehet, hogy mentálisan labilisak lettek, amit a védelem használhat, mint indokot, miszerint beszámíthatatlanok voltak, olyan döntéseket hoztak, melyeket másképp nem tennének, és ha ez meggyőző érv, hogy nem voltak tudatában annak, amit tettek, akkor ez azt sugallja, hogy akik ezt meggyőző érvnek találják, - úgy gonolják, hogy immorálisan cselekednek. - Azt szeretném hallani ön mit gondol, ön védi... - Elnézés de ön bűnösnek szavazta, nem? - Szerintem nem cselekedtek morálisan helyesen És miért nem? Mit modana? Itt van Marcus, aki megvédte őket. Azt mondta, hallotta mit mondott. Igen, igen. Meg kell tenned, amit kell egy ilyen helyzetben. Mit mondana Marcusnak? Ők nem... nincs az a helyzet, ahol egy ember egy másik ember sorsát vagy életét a saját kezébe vehetné. Nincs ilyen hatalmunk. Remek, köszönöm, mi a neve? - Britt - Rendben Más valaki? Mit mondana? Álljon fel. Azon töprengek, hogy Parker beleegyezett-e, hogy Dudley és Stephens meggyilkolja őt. Ha így volt, akkor ez felmentené őket a gyilkosság vádja alól, és a tett morálisan indokolható lesz? - Érdekes, beleegyezés, mi a neve? - Kathleen Hogyan nézne ki ez a jelenet? Szóval, Dudley zsebkéssel a kezében, ima helyett vagy még előtte, odaszól: Parker, elnézést, de nagyon éhesek vagyunk. Ahogy Marcus hangsúlyozta, nagyon éhesek vagyunk, úgysem húzod sokáig. Mártír lehetsz. Lennél mártír, mit szólsz Parker? Ez az eset morálisan indokolható lenne? Tételezzük fel, hogy Parker félkómásan belemegy. - Nem hiszem, hogy morálisan indokolható lenne. - Még így sem? - Nem Még beleegyezéssel sem lenne morálisan indokolható? Van valaki, aki szerint a belegyezés morálisan indokolhatóvá teszi? Fel a kezekkel, akik így gondolják. Érdekes. A beleegyezés miért lenne más morális szempontból? Szerintem ha ez a saját ötlete lenne, és nem a többieké, akkor ebben a helyzetben elfogadható lenne, mivel nem lehetne azt mondani, hogy a többiek kényszerítették. - Aha Szerintem, ha eldöntötte, hogy feláldozza magát, akkor ez egyesek szemében becsületre méltó dolog, mások szemében pedig nem. Szóval ha ő rukkolt elő az ötlettel, akkor elfogadható morálisan. Másképp ha csak belekényszerítették a helyzet miatt akkor nem. Van, aki szerint Parker belegyezése sem tenné elfogadhatóvá? Valaki? Igen, mondja, álljon fel. Szerintem Parker abban a reményben halna meg, hogy a többieket megmentik. A halálára nincs biztos ok, mivel nem tudni, hogy mikor mentik meg őket, vagyis fölöslegesen halna meg. Addig ölnék egymást, amíg megmenekülnek, és a végén nem maradna senki? A végén úgyis meghal valaki. A morális logika szerint igen. Mindig, egyesével megölnék a leggyengébbet, amíg meg nem mentik őket, szerencsére hármójukat ebben az esetben. Ha Parker beleegyezett volna elfogadható lett volna? Nem, még így sem. Modja el miért. Először is a kannibalizmus morálisan helytelen, nem kellene embert ennünk. Szóval, a kannibalizmus morálisan kifogásolható, ezért még ha várnak is arra, hogy valaki meghaljon, akkor is kifogásolható? Igen, számomra. Szerintem, mindenkinek a saját moralitásától függ, véleményem szerint, persze mindenkinek más a véleménye. Lássuk mások véleményét, hátha ezek meg tudják győzni. Próbáljuk meg. Próbáljuk meg. Van valaki, akit a belegyezés indoka vezérel, aki elmondaná, hogy ez miért tesz akkora morális különbséget? Mi van a lottó ötlettel, az belegyezésnek számít? Emlékezzünk vissza, Dudley javasolta a sorshúzást. Mi van ha belemennek? Mi van ha belemennek? Hányan mondanák, hogy ez rendben van. Tételezzük fel, hogy a hajósinas veszít, és a történet folytatódik változatlanul. Hányan mondanák, hogy morálisan elfogadható? Több a kéz ha a lottót is belevesszük. Halljunk valakit, aki szerint a lottó morális különbséget tenne. Miért? Szerintem. ami bűnné teszi az az, hogy eldöntötték, hogy az ő életük fontosabb, mint Parkeré, ami az alapja minden bűncselekménynek nem? Az én szükségleteim, vágyaim fontosabbak, mint a tieid alapon. Ha viszont sorsot húznak, amibe mindenki beleegyezik, akkor ez önfeláldozás mindenki részéről. akkor ez önfeláldozás mindenki részéről. Akkor ez rendben lenne? Kicsit groteszk de... - Morálisan elfogadható? - Igen. - Mi a neve? - Matt. Szóval önt nem a kannibalizmus zavarja, hanem a törvényes eljárás hiánya. Mondhatjuk így is. Valaki, aki egyetért Mattel, mondana valamit, arról, hogy a sorshúzás miért tenné morálisan elfogadhatóvá. Kezdetektől fogva a probléma az volt, hogy a hajósinas véleményét nem kérte ki senki, arról hogy mi legyen vele, míg a sorshúzásnak ő is a részese lett volna, így csak el lett döntve, - hogy ő fog meghalni. - Igen, ez történt meg a valóságban, de ha lett volna sorshúzás, és minden belementek volna, akkor ez elfogadható lenne? Igen, mert mindenki tudná, hogy valaki meghal, míg a hajósinas nem tudta, hogy tárgyalások folynak, nem volt figyelmeztetés, - hogy hé, lehet én fogok meghalni. - Rendben, tegyük fel mindenki belemegy, a lottóba, sorsot húznak, a hajósinas veszít, de meggondolja magát. Már el lett döntve, verbális szerződést kötöttek, nem lehet visszavonni. Eldöntötted, hogy meghalsz a többiekért. Ha más halna meg, megennéd. De mondhatná, hogy tudom, de veszítettem. Szerintem a morális probléma abban rejlik, hogy nem kérdezték meg a hajósinast, ez teszi szörnyűvé, hogy nem tudta mi folyik, mert ha tudta volna, akkor - elfogadhatóbb lett volna. - Rendben. Valaki, aki úgy gondolja morálisan elfogadható, de csak húsz százalékba? Marcussal az élen. Van aki szerint, az igazi probléma a belegyezés hiánya? Legyen az a lottóval vagy a törvényes eljárással kapcsolatos, vagy Kathleen gondolata, a belegyezés hiánya a halál pillanatában. És ha hozzáadjuk a belegyezést, akkor többen gondolnák az áldozatot morálisan elfogadhatónak. Szeretném végre hallani azokat, akik szerint beleegyezéssel sem sorshúzással sem még egy utolsó beleegyező nesszel Parkertől az utolsó pillanatban sem lenne elfogadható, és miért nem lenne az. Ezt szeretném hallani. Igen? Végig, a kategorikus morális érvelést tartva szem előtt, azon gondolkoztam, hogy el tudnám fogadni a lottó ötletet és azt, hogy a vesztes a saját kezével végezne magával, vagyis nem történne gyilkosság, de még így is kényszerűnek hat, és szerintem nincs benne megbánás, Dudley naplója szerint csak reggeliztek, olyan érzés, mintha nem értékelné más életét. Úgy érzem, - hogy a kategorikus álláspontot kell választanom. - Megdobná egy könyvvel, mikor hiányzik belőle a megbánás vagy a tudat, hogy rosszat tett. Rendben, vannak mások a védelmében, akik szerint kategorikusan rossz. Beleegyezéssel vagy nélkül? Igen, miért? A társadalmunk normái szerint, a gyilkosság az gyilkosság, ugyanúgy tekintünk rá, helyzettől függetlenül, - nem teszünk köztük különbséget. - Remek, had kérdezzek valami. Három élet veszett volna oda, vagy egy. A hajósinasnak nem volt családja, nem függött tőle senki, a többieknek családjuk volt Angliában, akik függtek tőlük, feleség és gyerekek. Gondoljon vissza Benthamra, szerinte gondolnunk kell mindenki jólétére, használhatóságára, a boldogságára. Össze kell adnunk, szóval ez nem csak egy vagy három, de a hátra maradtak is. Az említett londoni újság, és a közvélemény szimpatizált velük. Sszerintük ha nem lettek volna motiválva az érzelmeik által és aggódtak volna a családjaik miatt, akkor bizonyára nem tették volna meg. Különbözik ez azoktól, akik csak a családjukat szeretnék etetni? Szerintem nem, szerintem ha megölök valakit, hogy jobb helyzetbe kerüljek, az gyilkosság, és szerintem ezt mind egy kalap alá kell venni. Ahelyett, hogy bizonyos tevékenységeket büntetnék, és bizonyos dolgokat erőszakosabbnak tüntetnék fel, mikor ezek ugyanannak a bűntettnek az árnyaltai, vagyis a szükség a családunk etetésére. Tegyük fel, hogy harminc emberről van szó, vagy háromszázról, egy élet háromszázért, vagy háromezer. Tegyük fel a tét még magasabb. Tegyük fel a tét még magasabb. Szerintem a helyzet változatlan. Ön szerint Bentham tévedett, amikor azt mondta, hogy összboldogságot kell figyelembe venni? - Nem hiszem, hogy tévedett volna, de a gyilkosság az gyilkosság. - Tévednie kellett, - ha magának igaza van. - Akkor tévedett. Köszönöm, remek érvelés. Rendben, tekintsük meg, hogy mennyi ellenérvet hallottunk. Hallottunk párat a védelmükben. A védelem központjában a szükség, a kilátástalan helyzet, és hallgatólagosan a többség java állt. És nem csak ez de a szélesebb hatókör is, mint a családjaik, akik rájuk vannak szorulva. Parker árva volt, senkinek nem hiányozna. Szóval ha összeadjuk, ha kiszámítanánk az eggyensúlyt a boldogság és a szenvedés közt, akkor mondhatnánk, hogy amit tettek az helyes volt. Hallhattunk legalább három különböző fajta ellenérvet is. Az egyik szerint, amit tettek az kategorikusan helytelen volt. A hátsó sorból. Kategorikusan helytelen. A gyilkosság az gyilkosság, mindig helytelen, még akkor is ha megnöveli az összboldogságot a társadalomban. Kategorikus ellenérv. De ki kell még derítenünk, hogy a gyilkosság miért kategorikusan helytelen. Talán mert még a hajósinasoknak is vannak alapvető jogaik? És ha igen, akkor ezek nem valamiféle magasabb jóléti, használhatósági, vagy boldogsági eszmékből fakadnak? Első kérdés. Mások szerint a sorshúzás igazságos eljárás lenne. Ahogy Matt mondta. Pár ember megingott ennek hallatán. Ez nem kimondottan kategorikus ellenérv. Ezek szerint mindenkit egyenlőnek kell számolni, még ha a nap végén egyet feláldozunk a közjó érdekében. Így egy másik kérdést kell megvizsgálnunk. Egy bizonyos eljárásba való beleegyezés, még ha ez törvényes is, miért indokolja a cselekedetből kifolyó végeredményt? Második kérdés, és harmadik kérdés. A beleegyezés alapvető gondolata. Kathleen vezetett minket ide. Ha a hajósinas maga egyezett volna bele és nem nyomás alatt, akkor elfogadható lett volna a meggyilkolása. Még többjüknek tetszett ez az ötlet. De ez felvet egy harmadik filozófiai kérdést. A beleegyezés, miféle morális munkát végez? A beleegyezés, miért tesz akkora morális különbséget? Egy bűntett, beleegyezés nélkül kiontani valaki életet morálisan megengedhető beleegyezéssel? Hogy megvizsgáljuk ezt a három kérdést, el kell olvasnunk pár filozófus művét. Legközelebb belepillantunk Bentham és John Stuart Mill, utilitarista filozófusok műveibe.