Ez a kurzus az Igazságról szól,
melyet egy történettel kezdünk.
Tételezzük fel,
hogy egy trolibuszt vezetnek,
amely hatvan kilométer per óra
sebességgel zúdul le a vágányon
és a vágány végén észreveszik,
hogy öt munkás dolgozik.
Megpróbálnak megállni
de nem tudnak
a fékek nem működnek
elkeserednek hisz tudják, hogy
ha belehajtanak ebbe az öt munkásba
akkor ők meghalnak.
Ttételezzük fel, hogy ezt biztosan tudják
és így tehetetlennek érzik magukat
amíg észre nem veszik, hogy
jobb oldalt
van egy mellékvágány
és a mellékvágány végén
egyetlen munkás
dolgozik.
A kormány működik
szóval ha szeretnék
átirányíthatják a trolit
a mellékvágányra
ezzel megölve egyetlen munkást
de megmentenek öt másikat.
Itt az első kérdés
mi a helyes döntés?
Mit csinálnának?
Készítsünk egy felmérést,
hányan irányítanák át
a trolit a mellékvágányra?
Fel a kezekkel.
Hányan nem?
Hányan hajtanának előre
a kezek maradjanak fent azoknál,
akik előre hajtanának.
Páran tartanák az irányt,
a nagy többség viszont fordulna.
Halljuk először-
most meg kell fejtenünk az okát,
hogy miért gondolják,
hogy ez a helyes döntés.
Kezdjük a többséggel, akik
elfordítanák a kormányt a mellékvágányra?
Miért tennék,
mi lenne az oka?
Ki tudná megmagyarázni a döntését?
Tessék, álljon fel.
Mert nem helyes megölni öt embert,
ha elég egyet is.
Mert nem helyes megölni öt embert,
ha elég egyet is.
Jó érvelés.
Jó érvelés.
Még valaki?
Mindenki egyetért?
Tessék.
Úgy vélem, hogy az ok ugyanaz, mint 9/11-kor
a hős utasok, akik
beleirányították a repülőt
a Pennsylvaniai mezőkbe
mert inkább döntöttek
az utasok halála mellett
mintsem, hogy több ember halálát okozzák
a nagy épületekben.
Szóval az elv ugyanaz mint 9/11-en,
tragikus körülmény
de jobb megölni egyet, és öt élve marad
ez az oka hogy legtöbbjük kitérne, ugye?
Halljuk
a
kissebséget
akik nem térnének ki. Tessék.
Szerintem ez a mentalitás érvényesíti
a népirtást vagy totalitarizmust
kiirtunk egy fajt,
hogy megmentsünk egy másikat
Szóval mit tenne? Hogy
elkerülje
a népirtás szörnyűségeit
belehajtana az ötbe megölve őket?
Valószínűleg. Igen.
Rendben, még valaki?
Bátor válasz, köszönöm.
Vegyünk egy másik
troli esetet
és nézzük meg,
hogy
a többség
kitart az elvnél,
miszerint egy haljon meg öt helyett.
Most nem vezetők, hanem megfigyelők,
egy hídról nézik a troli vágányt
és a vágányon zúdul a troli
a vágány végén ott az öt munkás
a fék nem működik
a troli bele fog hajtani a munkásokba
megölve őket
most
nem a vezetők,
tehetetlennek érzik magukat,
amíg észre nem vesznek
maguk mellett állni
előre hajulva
a híd felett
egy nagyon kövér embert.
Ha szeretnék
lelökhetik
leesne a hídról
a vágányra
közvetlenül
a troli útjába
meghalna
de megmentené a munkásokat.
Hányan löknék le
a kövér embert? Kezeket fel
Hányan nem?
Legtöbben nem.
A nyilvánvaló kérdés az,
hogy mi történt
az elvvel,
miszerint jobb megmenteni ötöt
megölve egyet, mi történt az elvvel,
amit szinte mindenki támogatott
az első esetben.
Haljunk valakit,
aki a többségben volt mindkét
esetben
hogyan magyarázná a különbséget
a kettő közt? Tessék.
Szerintem a második
aktív választást ad arra,
hogy lelökjünk
egy embert
Szerintem
az az ember nem lenne része
az eseményeknek
szóval
ha helyette választunk,
hogy
belevonjuk valamibe, amit túlélt volna
Szerintem ez több,
mint az első esetnél, ahol
a három fél, a vezető és
a két csoport munkás
részese az eseménynek.
De a munkás, a mellékvágányon
nem szeretné az életét jobban feláldozni,
mint a kövér fickó ugye?
Igaz, de ő a vágányon van.
Ez a fickó pedig a hídon.
Rajta, visszavághat ha akar.
Rendben, a kérdés nehéz
de helyt állt, nagyon is, nehéz kérdés.
Még valaki
aki
érvelne
a többség döntése mellet? Tessék?
Szerintem
az első esetben, ahol
van egy és öt munkás
a választás a kettő közt van, és nekünk
választanunk kell,
emberek fognak meghalni a troli végett
nem feltétlenül a mi tetteink miatt.
A troli elszabadult,
hirtelen kell döntenünk, míg
a kövér ember lelökése
gyilkosság a részünkről
befolyásolhatjuk
de a trolit valószínűleg nem.
Szerintem ez egy kicsit más szituáció.
Rendben ki tudna válaszolni?
Valaki? Remek volt, ki tudna
kit szeretne válaszolni?
Ez a kiút?
Szerintem ez nem jó ok mert
választanunk kell,
hogy kit ölünk meg, mert ha kitérünk,
ami tudatos
kitérést jelent.
vagy lelökjük a kövér embert,
ami úgy szint egy aktív
tudatos döntés,
szóval mindenképp döntenünk kell.
Szeretne válaszolni?
Nem biztos hogy ez így van,
valahogy másként hat, a tett,
hogy valakit a vágányra lökünk megölve őt,
ezt mi magunk tesszük
-Saját kezünkkel -Lökjük és
ez más,
mint valamit elfordítani, ami halált fog okozni
egy másik...Valahogy
nem hangzik olyan jól most, hogy itt állok.
Nem, ez remek, mi a neve?
Andrew
Andrew had kérdezzek valamit,
tegyük fel, hogy
a hídon állva
a kövér ember mellett
nem kell meglöknöm, tegyük fel hogy
egy csapóajtón áll, amit kinyithatok
ha elfordítok egy kormányt
elfordítaná?
Valamiért még mindig helytelenebbnek
tűnik.
Talán ha véletlenül belehajolnánk
a kormányba
vagy,
ha a troli
egy gomb felé zúdul,
ami kinyitja a csapóajtót
akkor egyetértenék.
Rendben, szóval még mindig
helytelennek tűnik, de másképp,
mint az első esetben,
mármint az első szituációnak
közvetlenül a részesei vagyunk
a másodikban megfigyelünk. -Rendben.
Szóval, a kövér ember lelökésével,
választhatunk, hogy részesei leszünk vagy sem.
Felejtsük el ezt az ügyet egy pillanatra.
ez remek,
de nézzünk egy másikat.
Most egy sürgősségi osztályon vagyunk
és hat beteg jön hozzánk
egy szörnyű troli balesetük volt
öt könnyű, míg egy komoly sérülést
szenvedett és az egész napot
az egy komoly esettel tötlhetjük,
de így a többi meghal,
vagy ápolhatjuk az ötöt, felépülnek, de
az ezalatt az egy súlyos sérült
meghal.
Hányan mentenének meg
ötöt
orvosként?
Hányan mentenének meg egyet?
Kevesen,
egy páran.
Ugyanaz az ok,
egy vagy öt élet.
Vegyünk
egy hasonló esetet
most szervátültető sebészek
öt beteg vár szervre
melyek nélkül meghalnának
egynek szív kell, egynek tüdő
egynek vese,
egynek máj
az ötödiknek
hasnyálmirigy.
Nincs szerv donorjuk
végignéznék,
ahogy meghalnak
de
eszükbe jut,
hogy a mellettük lévő szobában
egy egészséges fickó jött be ellenőrzésre.
és ő
látom tetszik
és ő szundikál
bemehetnek halkan
kitéphetnek öt szervet, az ember meghalna
de megmentenének ötöt.
Hányan tennék meg? Valaki?
Hányan? Fel a kezekkel ha megtennék.
A balkonon valaki?
Ön igen? Vigyázzon, ne hajoljon túl előre
Hányan nem?
Rendben.
Mit mondana ön a balkonon, ön aki
kitépné a szerveket, miért tenné?
Fel szeretnék vetni egy másik lehetőséget,
miszerint az ötből csak egytől
veszünk szerveket, attól
aki legkorábban halna meg
és felhasználjuk a négy szervet,
hogy megmentsük a négy másikat beteget.
Jó ötlet.
Remek ötlet.
leszámítva, hogy
felborította a filozófiai szempontot.
Tegyük félre
a történeteket és érveléseket
és figyeljük meg
miként bontakoztak ki a viták.
Bizonyos
morális elvek
elkezdtek felbukkanni
a vitákból
gondoljuk át
hogy ezek miként
néznek ki
az első, mely felmerült a vita során
az volt, hogy a morálisan helyes döntés
függ a tetteink
következményétől
végül is
jobb ha öt él
egynek az árán.
Ez példa
a konzekvencialista
morális érvelésre.
Ez az érvelés a moralitást a tett következményeiben találja.
A világ állapotában
mely kialakul
a tetteink következtében
de mi tovább mentünk,
megnéztünk más eseteket is
és az emberek már nem voltak
biztosak
a konzekvencialista morális érvelésben,
amikor hizitáltak
a kövér ember
lelökésében
vagy a szervek kitépésében az ártatlan
betegből
hajlottak az
érvelésekre
melyek
a tett
belső tulajdonságaival
kapcsolatosak.
Bármi is legyen a következmény.
Az emberek vonakodtak
rossznak hitték
kategorikusan rossznak, hogy
megöljenek
egy embert
egy ártatlan embert
még akkor is
ha megmentenek
öt életet, legalábbis így gondolták
a második
esetben.
Ez rámutat
egy másik
kategórikus
szempontra
a morális érveléssel
kapcsolatban.
A kategorikus morális érvelés a moralitást
bizonyos abszolút morális követelményekben
bizonyos kategorikus kötelességekben
és jogokban találja
a következményektől függetlenül.
A tanfolyam során
megnézzük az ellentétet
konzekvencialista és a kategorikus
morális érvelés közt.
A leghatásosabb
példa
a konzekvencialista morális érvelésre
az utilitarizmus, egy elmélet, melyet
a 18. századi Angol filozófus
Jeremy Bentham dolgozott ki.
A kategorikus morális érvelés
legnagyobb előremozdítója
a
18. századi Német filozófus
Immanuel Kant.
Megvizsgáljuk
a morális érvelés ezen két fajtáját,
kiértékeljük őket és
tanulmányozunk más nézeteket is.
Ha megnézik tantervet, észrevehetik,
hogy számos híres könyvet tartalmaz.
Könyvek melyeket Arisztotelész
John Locke
Immanuel Kant, John Stuart Mill,
és így tovább írtak.
Azt is észrevehetik,
hogy nem csak könyveket olvasunk,
hanem
kitárgyalunk
kérdéseket felvető jelenkori politikai
és legális problémákat is.
Kitárgyaljuk az egyenlőséget
és egyenlőtlenséget,
pozitív diszkriminációt,
szólásszabadságot és gyűlöletbeszédet
azonos nemű házasságot,
sorkatonai szolgálatot,
számos gyakorlati kérdést, és
nem csak, hogy felelevenítsük ezeket
a távoli absztrakt könyveket
de, hogy tisztázzuk mi is forog kockán
a mindennapi és politikai
életben
a filozófiát tekintve.
Elolvassuk ezeket a könyveket
megtárgyaljuk a felvetett
problémákat és összevetjük miként
egészítik ki egymást.
Vonzónak hangozhat
de
figyelmeztetnem kell önöket,
hogy
nyitott szemmel
olvasni a könyveket,
mint önismereti gyakorlatot,
veszélyt hordoz magával,
a személyes és politikai nézeteikre,
veszélyeket melyeket minden politikai
filozófiára járó tanuló megismert.
A veszély abban rejlik, hogy
a filozófia
tanít
és kizökkent
azáltal, hogy szembesít azzal,
amit már tudunk.
Az irónia, hogy
a kurzus nehézsége a már meglévő
tudásuk megtanulásából fakad.
Úgy működik, hogy
kiragad egy ismert és meg nem
kérdőjelezett dolgot,
és ismeretlenné teszi.
Az előbbi példák
így működtek
a pajkos és egyben komoly hipotézisek,
melyekkel kezdtünk.
Ezek a filozófiai könyvek is így működnek.
A filozófia
elidegenít
az ismertől
nem új információ révén
hanem, hogy előhív
és kiprovokál
egy új nézőpontot
de a csavar az, hogy
ha az
ismert ismeretlenné válik
az sosem lesz újból ugyanaz.
Az önismeret, olyan
mint az elveszett ártatlanság.
Bármennyire nyugtalanít
minket
soha nem lehet
elfelejteni
vagy nem megismerni.
Ami ezt a vállalkozást nehézzé
de egyben vonzóvá teszi
az az, hogy
a morális és politika filozófia egy sztori
ami az ismeretlenbe vezet, és
a központjában
mi állunk.
Ezek a személyes kockázatok,
de nézzük a politikaikat.
Egy módja az ilyen
kurzusnak a bevezetésére
egy ígéret lenne, mely szerint
a felsorolt könyvek olvasása
és a problémák megvitatása
egy jobb és felelősebb állampolgárrá
teszi majd önöket.
Megvizsgálják a közpolitika feltételezéseit,
erősítik a politikai
ítélőképességüket
a közügy effektívebb résztvevői lesznek.
Ez részleges és
félrevezető ígéret lenne,
a politikai filozófia leggyakrabban
nem így működik.
Megeshet az, hogy
a politikai filozófia rosszabb
állampolgárrá tesz
mintsem jobbá
vagy legalábbis rosszabbá
mielőtt
jobbá tenne.
Ennek oka, hogy a filozófia
távolságtartó
olykor bénító
tevékenység.
Ez láthajuk
Szókratésznál is
egy dialógus, a Gorgiasz
ahol Szókratész barátja
Callicles
próbálja lebeszélni
a filozofálásról.
Callicles a filozófiát
csinos játékhoz hasonlítja,
mérsékel, az élet megfelelő
pillanatában kell elmerülni benne,
de ha valaki tovább hajszolja a kelleténél,
akkor romlásba vezet.
Fogadd meg a tanácsom, mondja Callicles,
felejtsd el az érvelést
törekedj az aktív életre, ne azokat vedd
alapul, akik kicsinyes szójátékokkal foglalkoznak,
hanem akik elismertek, jól megélnek, és
hasonló áldásokban gazdagok.
Szóval Callicles, azt javasolja
Szókratésznek, hogy
hagyd a filozófiázást.
Légy komoly,
tanulj üzletelést.
Calliclesnek igaza volt.
Igaza volt, mivel
mert a filozófia eltávolít minket
a konvencióktól, a megalapozott
feltételezéseinktől
és a megállapított hiedelmünktől.
Ezek a személyes
és politikai veszélyek,
melyekkel szemben áll egy
karakterisztikus kitérő,
melynek neve szkepticizmus. Ez egy eszme,
mely szerint
kezdetben nem döntöttünk véglegesen
az esetek vagy elvek mellett,
melyeket vitatunk.
És ha Arisztotelész,
Locke, Kant, és Mill nem fejtették meg
ezeket a kérdéseket,
kik vagyunk mi,
itt a Sanders Színházban, akik azt hiszik,
hogy egy szemeszter alatt
megoldhatjuk.
Végül megeshet, hogy
mindenkinek megvan a saját értékrendje,
és nincs miről beszélnünk
Nincs érvelés.
Ez a
kitérés. Kitérés a szkepticizmus
alól, melyre a következőt
javaslatom:
Igaz,
hogy ezeket a kérdéseket régóta vitatják,
de a tény, hogy
újból felbukkantak és fenn maradtak,
azt mutathatja,
hogy megfejteni őket egyik
oldalról lehetetlen
másrészről elkerülhetetlen,
és ennek oka, hogy
minden nap megélünk egy választ
ezekre a kérdésekre.
Szkepticizmus, vállat vonni és feladni
a morális reflektálást
nem megoldás
Immanuel Kant
jól megfogalmazta a szkepticizmus
problémáját.
Szerinte, a szkepticizmus az észérv
nyughelye,
ahol visszatekinthet a dogmatikus
vándorlására,
de ez nem válhat az állandó lakhelyévé.
A szkepticizmusban való megbékélés
sosem elégítheti ki az észérv
nyugtalanságát.
Ezeket a sztorikat és érveket használtam,
hogy rávilágítsak
a veszélyekre, a kísértésekre,
valamint a lehetőségekre. Összefoglalva,
a kurzus célja, hogy
felébressze
a nyugtalankodó észérvet,
és megnézni azt, hogy ez hová vezet.
Köszönöm.
Egy kilátástalan helyzetben,
- Meg kell tenned mindent a túlélésért.
- Meg kell tenned mindent.
Meg kell tenned, amit kell, egyszerű
Ha tizenkilenc napja nem ettél,
valakinek meg kell hoznia az áldozatot a túlélésért.
-Rendben, mi a neve? - Marcus.
Marcus, mit mondanánk neki?
Múltkor,
pár sztorival
kezdtünk.
Pár morális dilemmával
trolibuszokról
és doktorokról
és egészséges betegekről,
aki kiszolgáltatottak,
hogy szervátültetés áldozatai legyenek.
Két dolgot figyelhettünk meg
ezekben a vitákban.
Az egyik, hogy hogyan folyt a vita.
Az ítélőképességünkkel kezdődött,
megfogalmaztuk a döntéseink
okát, majd
új esetekkel állítottunk szembe.
Újragondoltuk a döntéseinket,
egymás függvényében,
és észrevettük a belső nyomást,
amely egyensúlyba hozná
a döntéseinket azokkal,
melyeket helyesnek tartunk.
Visszatekintve
észrevehetünk valamit az érvelések
tartalmáról is,
melyek felmerültek a vita során.
Észrevehettük, hogy olykor a tett
moralitását annak következményében
kerestük, a világ állapotában,
melyet létrehozott.
Konzekvencialista morális érvelésnek
hívtuk.
De úgyszint megfigyeltük,
hogy pár esetben
nem csak a végeredmény
számított,
hanem,
sokan éreztük, hogy
nem csak következmények de a tett
belső tulajdonságai is fontosak
morális szempontból.
Néhányan úgy vélték, hogy bizonyos dolgok
kategorikusan helytelenek,
még akkor is ha ezek
jó eredményt szülnek,
akkor is,
ha megmentenek öt életet
egy áráért.
Szembe állítottuk a konzekvencialista
morális érvelést
a ketegorikussal.
Ma,
és az elkövetkező pár napban
megvizsgáljuk az egyik legbefolyásosabb
verzióját a konzekvencialista
morális teóriának.
És ez az utilitarizmus filozófiája.
Jeremy Bentham,
a tizennyolcadik századi,
angol politikai filozófus
fogalmazta meg
először szisztematikusan
az utilitarista
morális teóriát.
Bentham elképzelése
alapvetően
nagyon egyszerű,
sok
moralásisan
intuitív vonzerővel.
Úgy vélte,
hogy
a helyes dolog,
az igaz dolog,
az ha
maximalizájuk
a használhatóságot.
Mit értett használhatóság alatt?
Szerinte ez az öröm kiegyensúlyozása
a fájdalom helyett,
boldogság szenvedés helyett.
És így jutottunk el
a kihasználhatóság
maximalizálásának elvéhez.
Megfigyelte,
hogy minden
emberi lényt
két független mester ural, mégpedig
a fájdalom és az öröm.
Mi emberek
szeretjük az örömöt és
nem szeretjük a fájdalmat.
Szóval a moralitást arra kell alapoznunk,
hogy szeretnénk-e kezdeni valamit
az életünkkel, vagy
mint törvényhozók
vagy állampolgárok
a törvényt szeretnénk formálni.
A helyes tett, egyénként vagy együttesen
törekedni, hogy átfogóan maximalizáljuk
a boldogság
szintjét.
Bentham utilitarizmusát olykor ezzel
a szlogennel foglalják össze:
A legnagyobb jó a legnagyobb
számú embernek.
Vegyük
ezt az alapelvet,
majd teszteljük le és vizsgáljuk meg,
egy másik esetnél,
egy másik történetnél.
Ezúttal ez nem egy hipotetikus történet,
hanem egy valós eset,
a
La Mignonette.
Ez egy tizenkilencedik századi
brit jogi eset,
mely híres
és sokat vitatott a jogi iskolákban.
Az eset erről szól.
Összefoglalom,
majd szeretném hallani,
hogyan döntenének,
ha önök lennének a bírák.
Egy korabeli újságcikk
számol be a részletekről:
Egy példátlanul elkeserítő
tengeri balesetet
mesél el
a Mignonette jacht túlélőjeniek
története.
A hajójuk megfeneklett a Dél-Atlanti vizeken,
ezerháromszáz mérföldre a partfoktól.
A legénység négy tagja,
Dudley a kapitány
Stephens az elsőtiszt
Brooks a tengerész,
remek jellemvonásukról
voltak ismertek,
az újságcikk
szerint.
A legénység negyedik tagja a tizenhét éves
hajósinas
Richard Parker volt.
Árva
és családtalan,
az első hosszú útját töltötte a tengeren.
Az újság szerint, a barátjai tanácsa
ellenére vágott neki az útnak.
A fiatalság ambíciójával indult el,
remélve, hogy a kaland férfit
farag belőle.
Sajnos ez nem így lett,
az eset tényeit senki nem vitatta,
egy hullám ütközött a hajónak
és a Mignonette elsüllyedt.
A legénység mentőcsónakra szált.
Az élelmük
mindössze
két
konzerv tarlórépából
állt,
friss víz nélkül.
Az első három napban nem ettek semmit.
A negyedik napon,
felnyitottak egy konzervet,
majd megették.
A rákövetkező napon kifogtak egy teknőst,
mely a másik konzervvel együtt
elég volt,
hogy pár napig
kitartsanak, majd az azutáni nyolc napban
nem ettek semmit,
se élelem, se víz.
Képzeljük magunkat a helyzetükbe,
mit tennénk?
Ők ezt tették.
Mostanra, Parker a hajósinas
a mentőcsónak alján hever,
mivel tenger vizet ivott,
a többiek tanácsa ellenére,
és megbetegedett.
Látszólag haldokolt.
Szóval a tizenkilencedik napon
Dudley kapitány javasolta,
hogy tartsanak
lottó sorsolást. Sorsot húznak,
hogy lássák
ki halna meg
a többiekért.
Brooks
visszautasította,
nem tetszett neki az ötlet.
Nem tudjuk, hogy ez azért volt,
mert nem bízott a szerencséjében,
vagy mert hitt a kategorikus morális
érvelésben.
Bármi volt is az oka,
nem történt sorsolás.
A következő nap sem,
volt hajó a láthatáron,
szóval Dudley szólt Brooksnak,
hogy forduljon el,
majd intett Stephensnek,
hogy jobb lesz ha megölik Parkert.
Dudley elmondott egy imát,
szólt a fiúnak, hogy eljött a vég,
majd egy zsebkéssel átszúrta
a nyaki vénáját, megölve őt.
Brooks felhagyva a lelkiismeretes tiltakozással,
csatlakozott a szörnyű kizsákmányoláshoz.
Négy napig,
ették a hajósinas testét és vérét.
Valós eset.
Ezután megmenekültek.
Dudley a megmentésüket
a naplójában
megdöbbentő eufemizmussal írja le:
"A huszonnegyedik napon,
reggelizés közben,
végre felbukkant egy hajó".
A túlélőket egy német hajó vette fel,
majd vissza vitték őket az angliai Falmouthba,
ahol letartóztatták
és bíróság elé állították őket
Brooks
az állam tanúja lett,
míg Dudleyt és Stephenst vád alá helyezték.
Nem tagadták a tényeket,
állították,
hogy kényszerből cselekedtek.
Ezzel védekeztek.
Szerintük
jobb ha egy hal meg,
hogy a többiek élhessenek.
Az ügyészt,
ez nem hatotta meg,
a gyilkosság az gyilkosság,
és az ügy bíróságra került. Képzeljük el,
hogy az esküdtszék tagjai vagyunk,
és hogy leegyszerűsítsük dolgot,
tegyük félre a törvényt,
és tételezzük fel,
mint az esküdtszék tagjai
a mi feladatunk eldönteni,
hogy amit tettek morálisan
megengedhető volt vagy sem.
Hányan
mondanák,
hogy nem bűnös,
vagyis amit tettek morálisan elfogadható?
És hányan, hogy bűnös,
vagyis morálisan helytelen?
A nagy többség.
Lássuk a döntések okait
kezdve kisebbséggel.
Hallgassuk meg a védelmet
Dudley és Stephens ügyében.
Morális szempontból miért nem bűnösek?
Mik az okok?
Szerintem morálisan kifogásolható,
de szerintem van különbség moralitás
és törvényesen felelősségre vonhatóság közt.
Vagyis, ahogy a bíró mondta,
ami morálisan helyes nem feltétlenül
törvényellenes, még ha szerintem a szükség
nem igazolja
a lopást, gyilkosságot, vagy más bűntényt,
egy bizonyos pontnál a szükség szintje
felment a bűn alól. -Ok, rendben.
Mások a védelem mellett?
Morálisan indokolható
okok?
Igen, köszönöm
Igen, köszönöm
Szerintem,
egy kilátástalan helyzetben,
meg kell tenned mindent a túlélésért.
Meg kell tenned mindent.
Meg kell tenned, amit kell, egyszerű
Ha
tizenkilenc napja nem ettél,
valakinek meg kell hoznia az áldozatot
a túlélésért.
Sőt,
tételezzük fel, hogy túlélik és a társadalom hasznos tagjaivá válnak, akik hazatérve
millió jótékonysági szervezetet indítanak el,
végül mindenki hasznára válva.
Nem tudom hazatérésük után mit tettek,
lehet hogy
megöltek több embert de kitudja.
- Mi?
- Mi van hazamentek és merénylők lettek?
- Mi van hazamentek és merénylők lettek?
Tudni szeretnéd kit öltek meg.
Igaz, tudni szeretném.
- Rendben, mi a neve?
- Marcus.
Rendben
Hallottuk a védelem,
pár képviselőjét,
most halljuk
a vádlókat.
Legtöbbjük szerint
helytelen volt, miért? Igen?
Az első dolog, ami az eszembe jutott,
hogy ha hosszú ideje nem ettek
akkor
lehet,
hogy mentálisan labilisak lettek,
amit a védelem használhat,
mint indokot,
miszerint beszámíthatatlanok voltak,
olyan döntéseket hoztak,
melyeket másképp nem tennének,
és ha ez meggyőző érv,
hogy nem voltak tudatában annak,
amit tettek, akkor ez azt sugallja,
hogy akik ezt meggyőző érvnek találják,
úgy gonolják, hogy immorálisan cselekednek.
- Azt szeretném hallani ön mit gondol, ön védi...
- Elnézés de ön bűnösnek szavazta, nem?
- Szerintem nem cselekedtek morálisan helyesen
És miért nem? Mit modana? Itt van Marcus,
aki megvédte őket.
Azt mondta,
hallotta mit mondott,
igen,
igen
meg kell tenned,
amit kell egy ilyen helyzetben.
Mit mondana Marcusnak?
Ők nem...
nincs az a helyzet, ahol egy ember egy másik ember
sorsát vagy életét a saját kezébe vehetné.
Nincs ilyen hatalmunk.
Remek,
köszönöm, mi a neve?
- Britt
- Rendben
Más valaki?
Mit mondana? Álljon fel.
Azon töprengek, hogy Parker beleegyezett-e,
hogy Dudley és Stephens meggyilkolja őt.
Ha így volt,
akkor ez felmentené őket
a gyilkosság vádja alól,
és a tett morálisan indokolható lesz?
- Érdekes, beleegyezés, mi a neve?
- Kathleen
Hogyan nézne ki ez a jelenet?
Szóval,
Dudley zsebkéssel a kezében,
ima helyett
vagy még előtte,
odaszól: Parker,
elnézést,
de nagyon éhesek vagyunk.
Ahogy Marcus hangsúlyozta,
nagyon éhesek vagyunk,
úgysem húzod sokáig.
Mártír lehetsz.
Lennél mártír,
mit szólsz Parker?
Ez az eset
morálisan indokolható lenne?
Tételezzük fel,
hogy Parker
félkómásan
belemegy.
- Nem hiszem, hogy morálisan indokolható lenne.
- Még így sem? - Nem
Még beleegyezéssel sem
lenne morálisan indokolható?
Van valaki,
aki szerint
a belegyezés
morálisan indokolhatóvá teszi?
Fel a kezekkel,
akik így gondolják.
Érdekes.
A beleegyezés
miért lenne más morális szempontból?
Szerintem ha ez a saját ötlete lenne,
és nem a többieké,
akkor ebben a helyzetben
elfogadható lenne,
mivel nem lehetne azt mondani,
hogy a többiek
kényszerítették.
- Aha
Szerintem,
ha eldöntötte, hogy feláldozza magát,
akkor ez egyesek szemében
becsületre méltó dolog,
mások szemében pedig nem.
Szóval ha ő rukkolt elő az ötlettel,
akkor elfogadható
morálisan,
másképp
ha csak belekényszerítették
a helyzet miatt
akkor nem.
Van, aki szerint
Parker belegyezése sem
tenné
elfogadhatóvá?
Valaki?
Igen, mondja, álljon fel.
Szerintem Parker
abban a reményben
halna meg, hogy a többieket megmentik.
A halálára nincs biztos ok,
mivel nem tudni,
hogy mikor mentik meg őket,
vagyis fölöslegesen halna meg.
Addig ölnék egymást, amíg megmenekülnek,
és a végén nem maradna senki?
A végén úgyis meghal valaki.
A morális logika szerint igen.
Mindig,
egyesével megölnék a leggyengébbet,
amíg
meg nem mentik őket,
szerencsére hármójukat ebben az esetben.
Ha
Parker beleegyezett volna
elfogadható lett volna?
Nem, még így sem.
Modja el miért.
Először is a kannibalizmus
morálisan helytelen,
nem kellene embert ennünk.
Szóval,
a kannibalizmus morálisan kifogásolható,
ezért még ha várnak is arra,
hogy valaki meghaljon,
akkor is kifogásolható?
Igen, számomra.
Szerintem,
mindenkinek
a saját moralitásától függ,
véleményem szerint,
persze mindenkinek más a véleménye.
Lássuk mások véleményét,
hátha
ezek
meg tudják győzni.
Próbáljuk meg.
Próbáljuk meg.
Van valaki,
akit a belegyezés indoka vezérel,
aki elmondaná,
hogy ez miért tesz akkora
morális különbséget?
Mi van a lottó ötlettel,
az belegyezésnek számít?
Emlékezzünk vissza,
Dudley javasolta a sorshúzást.
Mi van ha belemennek?
Mi van ha belemennek?
Hányan
mondanák,
hogy ez rendben van.
Tételezzük fel,
hogy Parker veszít,
és a történet folytatódik változatlanul.
Hányan mondanák, hogy morálisan elfogadható?
Több a kéz ha a lottót is belevesszük.
Halljunk valakit,
aki szerint a lottó
morális különbséget tenne.
Miért?
Szerintem.
ami
bűnné teszi az az,
hogy eldöntötték,
hogy az ő életük fontosabb, mint Parkeré,
ami az alapja minden bűncselekménynek
nem?
Az én szükségleteim,
vágyaim fontosabbak, mint a tieid alapon.
Ha viszont sorsot húznak,
amibe mindenki beleegyezik,
akkor ez önfeláldozás mindenki részéről.
akkor ez önfeláldozás mindenki részéről.
Akkor ez rendben lenne?
Kicsit groteszk de...
- Morálisan elfogadható?
- Igen.
- Mi a neve?
- Matt.
Szóval önt nem
a kannibalizmus zavarja,
hanem a törvényes eljárás hiánya.
Mondhatjuk így is.
Valaki, aki egyetért Mattel,
mondana valamit,
arról,
hogy a sorshúzás
miért tenné
morálisan elfogadhatóvá.
Kezdetektől fogva a probléma az volt,
hogy Parker véleményét nem kérte ki
senki,
arról hogy mi legyen vele,
míg a sorshúzásnak
ő is
a részese lett volna,
így csak el lett döntve,
- hogy ő fog meghalni.
- Igen, ez történt meg a valóságban,
de ha lett volna sorshúzás,
és minden belementek volna,
akkor ez elfogadható lenne?
Igen, mert mindenki tudná,
hogy valaki meghal,
míg
Parker nem tudta,
hogy tárgyalások folynak,
nem volt
figyelmeztetés,
- hogy hé, lehet én fogok meghalni.
- Rendben, tegyük fel mindenki belemegy,
a lottóba, sorsot húznak,
Parker veszít, de meggondolja magát.
Már el lett döntve, verbális szerződést kötöttek,
nem lehet visszavonni.
Eldöntötted, hogy meghalsz a többiekért.
Ha
más halna meg,
megennéd.
De mondhatná,
hogy tudom, de veszítettem.
Szerintem a morális probléma abban rejlik,
hogy nem kérdezték meg Parkert,
ez teszi szörnyűvé,
hogy nem tudta mi folyik,
mert ha tudta volna,
akkor
- elfogadhatóbb lett volna.
- Rendben.
Valaki,
aki úgy gondolja
morálisan elfogadható,
de csak húsz százalékba?
Marcussal az élen.
Van aki szerint,
az igazi probléma
a belegyezés hiánya?
Legyen az a lottóval vagy a törvényes
eljárással kapcsolatos,
vagy
Kathleen gondolata,
a belegyezés hiánya
a halál
pillanatában.
És ha hozzáadjuk a belegyezést,
akkor
többen gondolnák az áldozatot
morálisan elfogadhatónak.
Szeretném végre hallani azokat,
akik szerint
beleegyezéssel sem
sorshúzással sem
még
egy utolsó
beleegyező nesszel Parkertől
az
utolsó pillanatban
sem lenne
elfogadható,
és miért nem lenne az.
Ezt szeretném hallani.