Köztünk és a világ között van egy határfelület, mely testsúlyunk 16%-át teszi ki. Ez a bőr, testünk legnagyobb szerve, mely kiterítve közel 1,7 négyzetméter területet fedne be. Funkciója nyilvánvalónak tűnhet: bent tartja belsőnket. De ha a felszín alá pillantunk, láthatjuk, hogy meglepően sok szerepet játszik életünkben. Először vegyük át az alapokat. A bőr a kültakaró alapja, mely magában foglal szőrzetet, körmöt, speciális mirigyeket és idegeket is. Három rétegből áll: a felhámból, az irhából és a bőraljából. Vastagsága fél milliméter és négy milliméter között változik. Három fő funkciót lát el: véd, szabályoz, és érzékeli a határán túli világot. Hatalmas felületével napi szinten több száz, vagy akár több ezer fizikai érzetet dolgoz fel, melynek során főként nagy, nyomásérzékeny bőrkomponenseket, ún. Merkel-sejteket használ. Csak az ujjbegyeinkben 750 Merkel-sejt van a bőr minden négyzetcentiméterén, és mellettük több mint 2500 receptor, amelyek segítségével tapintunk. Ez a felület a test első fő védelmi vonala. Enélkül szövetek és folyadékok nedves halmaza lennénk, tragikusan kiszolgáltatva az elemeknek. A bőr hatékonyan zárja le belsőnket, és elnyeli a nyomást és az ütéseket is a rugalmas kollagén segítségével, mely az irha nagy részét alkotja. A felhám főleg keratinocita bőrsejtekből áll, amelyek négyhetente teljesen kicserélődnek. Ahogy új sejtek képződnek a felhámban, a régebbiek feltolódnak. Amikor ezek a sejtek felfelé mozognak, megtöltődnek egy keratin nevű megkeményedett fehérjével. Mikor a felszínre érnek, egymást szorosan átfedő, vízálló réteget képeznek, melyet a támadó mikrobák nehezen törnek át. Minden felhámba bejutó káros mikroba találkozik Langerhans-sejtekkel. A védő bőrsejtek e csoportja észleli a betolakodókat, és értesíti megjelenésükről az immunrendszer ott lévő T-sejtjeit, melyek immunválaszt indítanak el. Ezen immunvédelem fő alkotóeleme a több ezer mikroorganizmus-faj, mely bőrünk felszínén, redőiben és réseiben él. Ezek a baktériumokból és gombákból álló mikrobák jól érzik magukat a faggyúban, abban az olajos anyagban, melyet irhába ágyazott faggyúmirigyek választanak ki a bőr felszínén. Ezek a bőrmikrobák az immunrendszert állandó megfigyelésre késztetik, ezzel biztosítják, hogy kész legyen reagálni valódi veszély esetén. Védő szerepén túl bőrünk érzékszerv is, mely segít a testhőmérséklet szabályozásában. Ez a két szerep szorosan összefügg. Idegek érzékelik, hogy bőrünk meleg vagy hideg, és ezt az információt közvetítik az agyba. Válaszul az agy utasítja a környékbeli ereket, hogy táguljanak, ha a test túl meleg – így hő szabadul fel a vérből a bőrön át – vagy húzódjanak össze, ha a test hideg, hogy megtartsák a hőt. Bármikor nézzük is, a testben lévő vér legfeljebb 25%-a kering az irhában, ami ezt a folyamatot rendkívül hatékonnyá teszi. Ha meleg van, a bőr verejtékmirigyei a kiválasztott verejtéket járatokon át juttatják ki a bőrfelszínre, és ezzel a test hőt ad le. A szőrzetet is serkenthetjük a testhő megtartására vagy leadására. Egy átlagos embernek ötmillió szőrtüszője van a test teljes felületén, a tenyerek és a talpak kivételével. Ebből 90 és 150 ezer közötti szőrtüsző található a fejbőrünkön, ahol segítenek megvédeni fejbőrünket a fizikai sérülésektől és a napégéstől. Mikor fázunk, apró szőrmozgató izmok állítják fel a szőrszálakat az egész testen. Ezt a jelenséget nevezzük libabőrnek, mely bőrünkhöz közel tartja a testhőt. A bőr hatalmas felülete nemcsak védőpajzs, segítségével teremtünk kapcsolatot a világgal. Sokfunkciós rétegei lehűtenek és melegen tartanak minket. A kültakaró sok minden, de biztos, hogy nem csak vastag bőr.