A ceruzahasználat élményének
szerintem nagy részét képezi a hang,

és a ceruza jól hallhatóan serceg.

(Sercegés)

[Kis tárgy. Nagy ötlet.]

[Caroline Weaver gondolatai a ceruzáról]

A ceruza nagyon egyszerű tárgy.

Fából készül, néhány réteg
festékkel bevonva,

radírral a végén, és van bele,

ami grafitból, agyagból
és vízből készül.

Évszázadokon át emberek százai formálták,

míg elnyerte mai kinézetét.

Ez a hosszú múltra visszatekintő
együttműködés az,

ami számomra a ceruzát
tökéletes tárggyá teszi.

A ceruza története a grafittal kezdődött.

Az emberek okosan használták
különböző célokra

ezt az új anyagot.

Kis rudakra vágták össze,

és beburkolták madzaggal,
birkabőrrel vagy papírral.

London utcáin árulták,

írásra vagy rajzolásra
használták őket,

vagy sokszor gazdák
és juhászok vették meg,

állataik megjelölésének céljából.

Franciaországban

Nicolas-Jacques Conté kitalált egy új
módszert: az őrölt grafitot

porított agyaggal és vízzel
masszává keverte.

Ezután a masszát formába öntötték
és kemencében kiégették,

ami nagyon kemény
grafitbelet eredményezett,

törhetetlen volt, puha
és jól használható —

sokkal jobb, mint bármi más,
ami akkor létezett,

és máig ezt a módszert alkalmazzák
a ceruzagyártásnál.

Amerikában, a Massachussetts
állambeli Concordban

Henry David Thoreau állt elő
a ceruzák keménységi fokozatainak

osztályozási rendszerével.

Egytől négyig osztályozta őket,

általános használatra
a kettes volt a legideálisabb.

Ha puhább a ceruza,
akkor több grafit van benne,

a vonal sötétebb és vastagabb lesz.

Ha keményebb a ceruza,
akkor több az agyag benne,

és a vonal halványabb és vékonyabb lesz.

Eredetileg kerekre faragták
a kézzel gyártott ceruzákat.

Nem volt könnyű az előállításuk.

Az amerikaiak voltak azok,
akik gépesítették a gyártást.

Sokak szerint Joseph Dixon

az elsők között kezdett
ipari gépeket fejleszteni

például lécek vágására, a fa marására

és összeragasztásukra...

Rájöttek, hogy egyszerűbb
és kevésbé pazarló,

ha hatszög alakúra vágják,

így ez lett a szabvány.

Már megjelenése óta imádták az emberek,

hogy a ceruza radírozható.

Eredetileg kenyérmorzsával

tüntették el a ceruzanyomokat,

majd később gumival és habkővel.

A radírt 1858-ban rögzítették
a ceruza végére.

Hymen Lipman, amerikai papírkereskedő
szabadalmaztatta az első ceruzát,

melynek radír volt a végén,

ezzel új korszakot nyitott
a ceruza történetében.

A világ első sárga ceruzája
a KOH-I-NOOR 1500 volt.

A KOH-I-NOOR azzal állt elő,

hogy 14 réteg sárga festékkel
vonták be ezt a ceruzát,

és a végét 14 karátos aranyba mártották.

Mindenki találhat hozzá illő ceruzát,

és minden ceruzának története van.

A Blackwing 602 arról híres,
hogy rengeteg író használta,

főként John Steinbeck és Vladimir Nabokov.

Ott van még a Dixon ceruzagyártó cég is.

Nekik köszönhető a Dixon Ticonderoga.

Ez egy jelkép.

Az embereknek ez ugrik be,
amikor a ceruzára gondolnak,

és akkor is, ha az iskolára gondolnak.

Szerintem a ceruza tényleg olyan tárgy,

aminél átlagos használóik
sosem szoktak belegondolni,

hogy hogyan készül,
vagy miért olyan, amilyen,

hiszen mindig is ilyen volt.

Szerintem nincs semmi tennivaló azért,

hogy a ceruza még jobb legyen.

Így tökéletes.