Elmondanék egy történetet egy Naghma nevű kislányról. Naghma menekülttáborban élt szüleivel és nyolc testvérével. Édesapja abban a reményben kelt fel reggelente, hogy kap munkát egy építkezésen, és egy jó hónap alatt megkeres 50 dollárt. A tél nagyon kegyetlen volt, és Naghma egyik testvére meghalt, anyja pedig nagyon beteg lett. Elkeseredésében az apa elment az egyik szomszédhoz, és kölcsönkért tőle 2 500 dollárt. Több hónap várakozás után a szomszéd türelmetlen lett, és követelte vissza pénzét. Naghma apjának nem volt pénze, így megegyezett a két férfi, hogy a törzsi tanács, a dzsirga elé viszik az ügyet. Hogy érthető legyen, a dzsirga a mediáció egy formája Afganisztánban, a nem hivatalos igazságszolgáltatásban. Általában vallási vezetők és a falu vénei a tagjai. Sokszor használják az olyan paraszti társadalmakban, mint Afganisztán, ahol nagy az ellenérzés a hivatalos rendszer ellen. A dzsirgában összeültek a férfiak, és úgy határoztak, hogy a tartozás kiegyenlítéseképp Naghma feleségül megy a szomszéd 21 éves fiához. Naghma ekkor 6 éves volt. Sajnos a Naghmáéhoz hasonló történetek teljesen megszokottak. Otthonunk kényelméből úgy tekinthetjük ezeket, mint egy újabb súlyos csapást a női jogokra. A hírekből Afganisztánt olyan országnak gondolnánk, ahol nem működik az állam. Valójában pedig Afganisztánnak van jogrendszere, és bár a dzsirga a régi törzsi szokásokra épül, döntései elvileg követik a törvényt, de mondanom sem kell, hogy tartozás fejében odaadni egy gyereket nem csak teljességgel erkölcstelen, de törvénysértő is. 2008-ban érkeztem Afganisztánba, egy igazságügyi alapítványi program keretében. Eredetileg egy kilenchónapos programra mentem, hogy afgán ügyvédeket képezzek. Ez alatt az idő alatt körbejártam az országot, és beszéltem százakkal börtönökben, s beszéltem sok üzletemberrel is, olyanokkal, akik szintén Afganisztánban működnek. E beszélgetések alkalmával hallottam az üzlet és az emberek közti kapcsolatokról, és hogy a védelmüket szolgáló törvényeket alig használják, míg közben elfogadhatatlan és jogellenes elrettentő büntetéseket alkalmaznak. Ez vezetett el ahhoz, hogy a méltányosságot keressem. A méltányosság azt jelenti számomra, hogy a törvényt a céljának megfelelően használják, ami pedig nem más, mint megvédeni. A törvény azért van, hogy megvédjen. Ennek eredményként döntöttem úgy, hogy nyitok egy privát ügyvédi irodát. Én lettem az első külföldi, aki afgán törvényszéken pereskedett. Ez alatt az időszak alatt rengeteg törvényt áttanulmányoztam, sok emberrel beszélgettem, végigolvastam egy csomó esetet, és úgy találtam, hogy a méltányosság hiánya nem csupán egyike Afganisztán problémáinak, hanem általános probléma. S míg eredetileg elzárkóztam attól, hogy emberjogi ügyekben képviseljek, mert valóban nyugtalanított, hogy miként érintene szakmailag és személyesen, a méltányosság iránti óriási igény miatt úgy döntöttem, hogy nem tehetem ezt tovább. Így kezdtem el olyan emberek ingyenes (pro bono) képviseletét, mint Naghma is. Nos, mióta Afganisztánban vagyok, és ügyvéd vagyok, már több, mint 10 éve, sokakat képviseltem listavezető cégek ügyvezetőitől kezdve nagykövetekig, és olyan kislányokat, mint Naghma is, és elég szép sikerrel. Sikereim oka igen egyszerű: Fejéről talpára állítottam a rendszert, és a törvényt a szelleme szerint alkalmazom. Arra jutottam, hogy az Afganisztánhoz hasonló helyeken három okból elég nehéz elérni a méltányosságot. Az első egyszerűen az, hogy az emberek nem ismerik jogaikat. és úgy találtam, hogy ez általános probléma. A második, hogy még az írott törvényeket is gyakran felülírják, vagy figyelmen kívül hagyják a törzsi szokások, mint az első dzsirga, ami Naghmát kiárusította. A harmadik probléma a méltányosság elérésében, hogy még a meglévő és jó írott törvényekért sincs, aki hajlandó lenne harcolni, sem emberek, sem jogászok. Ezt csinálom most én. Használom a meglévő törvényeket, sokszor olyat, amit még senki nem használt, az ügyfeleim érdekében. Mindannyiunk közös érdeke, hogy létrehozzuk az emberi jogok egyetemes kultúráját, hogy befektessünk az egyetemes emberi jogokba. Ezzel a gondolkodásmóddal lényeges eredményeket érhetünk el a méltányosság terén. De térjünk vissza Naghmához. Sokan hallottak a történetről, és megkerestek, mert szerették volna kifizetni a 2 500 dollár adósságot. Ez nem olyan egyszerű, hogy előteremtjük a pénzt, és azt gondoljuk, hogy a probléma megszűnt. Afganisztánban nem így működik a dolog. Azt mondtam, szeretnék részt venni a perben, de ahhoz, hogy ez megtörténjék, össze kell hívjanak egy második dzsirgát. egy felülvizsgáló dzsirgát. Ehhez újra össze kellett hívnunk a falu véneit, a törzsi vezetőket, a vallási vezetőket. Szükséges volt Naghma apjának egyetértése, a szomszéd egyetértése, és a szomszéd fiának egyetértése. Úgy gondoltam, ha részt veszek ebben, akkor meg kell egyezni abban is, hogy én elnöklöm. Többórás beszélgetés után, miután megtaláltunk mindenkit, és elfogyott vagy 30 csésze tea, végül megegyeztünk, hogy összeülhet egy második dzsirga, és így is történt. Az volt különbség, hogy ezúttal a törvényt tettük a középpontba. Nagyon fontos volt számomra, hogy megértették mindannyian, hogy Naghmának joga van a védelemhez. Ez a dzsirga azzal az ítélettel zárult, hogy az első döntés semmis, és a 2 500 dolláros adósság ki van egyenlítve. Aláírtunk mindannyian egy papírt, amelyben mindenki elismerte, hogy amit tett, törvénytelen volt, és ha megtennék újra, börtönben kerülnének. Sőt -- (Taps) Köszönöm. És ami még fontosabb, a kötelezettség megszűnt, és Naghma szabad. Azzal, hogy megvédjük Naghmát, és a szabadsághoz való jogát, magunkat is megvédjük. Nos, az én munkám átlag feletti kockázattal jár. Voltam ideiglenesen letartóztatva. Meggyanúsítottak, hogy nyilvánosházat vezetek, hogy kém vagyok. Gránátot dobtak az irodámra. Igaz, nem robbant fel. De úgy találtam, hogy a munkámban az eredmény jóval felülmúlja a kockázatot, és hogy az enyémnél nagyobb kockázatot vállalnak ügyfeleim, mert ők többet vesztenek azzal, ha ügyük nem kerül nyilvánosságra, vagy még inkább, ha azért büntetik őket, mert én vagyok az ügyvédjük. Minden ügyemnél ráébredek, hogy ahogyan én kiállok ügyfeleim mellett, ők ugyanúgy kiállnak mellettem, és ez tartja bennem a lelket. A törvény szerepe, mint eszközé, alapvető mindannyiunk védelmében. Az újságok szerepe alapvető abban, hogy eljussanak a hírek a közönséghez. Sokszor elfelejtjük, hogy hogyan szerezték meg a kapott információt. Ez a kép az angol újságírók csoportjáról készült Afganisztánban. A barátom, David Gill készítette néhány évvel ezelőtt. A Bizottság az Újságírók Védelméért jogvédő szervezet szerint 2010 óta újságírók ezreit fenyegették meg, sebesítették meg, gyilkolták meg, tartóztatták le. Sokszor, amikor megkapjuk az információt, elfelejtjük, hogy kit érint, vagy, hogy hogyan jutott el hozzánk. Amit sok újságíró tesz - külföldiek és hazaiak - igen jelentős dolog, különösen az olyan helyeken, mint Afganisztán. Fontos, hogy erről sosem feledkezzünk meg, mert nem csupán az információhoz való jogunkat védik, de a sajtószabadságot is, ami létfontosságú egy demokratikus társadalom számára. Matt Rosenberg újságíró Afganisztánban. A The New York Times számára dolgozik, és pechére néhány hónapja írt egy cikket, ami sértette a kormány tagjait. Emiatt ideiglenesen letartóztatták, és törvénytelen módon kiutasították az országból. Én képviselem Mattot, és miután szót értettem a kormánnyal, el tudtam érni, hogy elismerjék hivatalosan, hogy kiutasítása törvénytelen volt, hogy létezik a sajtószabadság Afganisztánban, és ha ezt nem követik, az következményekkel jár. Örömmel jelentem, hogy néhány napja az afgán kormány hivatalosan visszahívta az országba, és visszavonta kiutasítását. (Taps) Ha az egyik újságírót cenzúrázzák, azzal megfélemlítik a többit, és rövidesen elhallgattatják a nemzetet. Fontos, hogy megvédjük újságíróinkat és a sajtó szabadságát, mert ettől lesznek a kormányok felelősek és átláthatóbbak. Azzal, hogy megvédjük az újságírókat és az információhoz való jogunkat, önmagunkat védjük. Változik a világ. Másmilyen világban élünk, és ami valaha személyes probléma volt, ma már mindannyiunk problémája. Két héttel ezelőtt első alkalommal fordult elő Afganisztánban, hogy demokratikus hatalomátvétel történt. Ashraf Ghanit választották elnökké, ez remek dolog, Nagyon sokat várok tőle, és reménykedem, hogy véghezviszi azokat a változásokat, amikre Afganisztánnak szüksége van, különösen az igazságszolgáltatás terén. Más világban élünk. Olyan világban, ahol az én nyolcéves lányom csak fekete elnököt ismer. Meglehet, hogy a következő elnök nő lesz. Ha nagyobb lesz a lányom, talán azt fogja kérdezni tőlem lehet elnök akár egy fehér fickó is? (Nevetés) (Taps) Változik a világ, és nekünk is változnunk kell vele. Ami valaha egyéni probléma volt, mára mindannyiunk problémája. Az UNICEF szerint jelenleg több, mint 280 millió 15 éven aluli fiú és lány él házasságban. Kétszáznyolcvan millió. A gyermekházasság fenntartja a szegénység, a rossz egészségügy, és az oktatás hiányának ördögi körét. Sahar 12 éves volt, amikor férjhez ment. A bátyja adta el és kényszerítette bele ebbe a házasságba. Amikor az anyósa házába ment, prostitúcióra kényszerítették. MIvel megtagadta, megkínozták. Fémrudakkal ütlegelték. Testét megégették. Bezárták egy pincébe és éheztették. Fogóval tépték le a körmeit. Egyszer sikerült kimenekülnie abból a kínzókamrából a szomszéd házba, és ahelyett, hogy ott megvédték volna, visszavitték a férje házába, és ott még jobban megkínozták. Amikor Saharral találkoztam a Nők az Afgán Nőkért szervezet adott neki menedéket, Mint ügyvéd, próbálok hűvös lenni minden ügyfelemmel kapcsolatban, mert ez nagyon fontos számomra, de amikor őt megláttam, amilyen összetört és gyenge volt, nehéz volt tartanom magam ehhez. Hetekbe tellett eljutni odáig, hogy mi is történt vele, amikor abban a házban volt, de végül lassan kitárulkozott. Amikor megnyílt, azt hallottam tőle, hogy nem ismeri a jogait, de azt tudja, hogy valamilyen védelem megilleti az államtól, de az magára hagyta. Tudtunk tehát beszélni arról, hogy mik lennének a jogi lehetőségei. Elhatároztuk, hogy az esetét a Legfelsőbb Bíróság elé visszük. Ez nagyon fontos esemény, mert ez az első eset Afganisztánban, hogy egy családon belüli erőszakos bűncselekmény sértettjét ügyvéd képviselje. Egy olyan jogot, amelyet hosszú évek óta garantál a törvénykönyv, Sahar esetéig nem használt senki. Elhatároztuk, hogy ezen kívül polgári kártérítésért kérünk ugyancsak olyan törvény alapján, amit soha nem alkalmazott még senki, de mi most igen, az ő esetére. Szóval, voltunk a Legfelsőbb Bíróságon, 12 afgán jogász előtt adtuk elő érveinket, én, mint amerikai ügyvédnő, és Sahar, a fiatalasszony, aki korábban csak suttogni tudott. Felállt, és most megjött a hangja. Elmondta, hogy igazságot akar, és megkapta. És mindennek a végén a testület tagjai egyöntetűen megállapodtak, hogy a férj rokonait le kell tartóztatni mindazért, amit vele tettek, és azt az átkozott bátyját is, mert eladta őt. (Taps) Abban is egyetértettek, Sahart megilleti a polgári kártérítés. Sahar esete megmutatta, hogy megtámadható a meglévő hibás gyakorlat, ha a törvényalkotó szándéka szerint használjuk a törvényt. Azzal, hogy megvédjük Sahart, magunkat védjük meg. Hat évnyi munka után, amit Afganisztánban végeztem, barátaim és rokonaim közül sokan gondolják, hogy amit csinálok, az ilyen. (Nevetés) De a valóság, hogy ilyen inkább. Mindannyian tudunk tenni valamit. Nem azt mondom, hogy mindannyiunknak Afganisztánba kéne repülnünk, de hozzájárulhatunk mindannyian az egyetemes emberi jogok ügyéhez. Megteremthetjük az átláthatóság kultúráját, és az elszámoltathatóságot. Elérhetjük, hogy jobban számon kérhető legyen a kormány, mint ahogyan az számon kérhet minket. Néhány hónapja egy dél-afrikai jogász keresett fel az irodámban, és azt mondta "Szeretnék találkozni Önnel. Kíváncsi vagyok, milyen egy őrült." A törvények a mieink, nem számít az etnikai hovatartozásunk, nemzetiségünk, nemünk, fajunk. Hozzánk tartoznak, és az igazságért vívott harc nem őrültség. Az üzleti életet is be kell vonni a programba. Az emberi jogokba tett befektetés olyan tőke, ami megtérül az üzleti életben. Akár cég, civil szervezet, vagy egyszerű állampolgár vagyunk, a jogállamiság csak előnyünkre szolgál. És együtt, ugyanúgy gondolkozva, az embereken, a magán és közösségi szektoron keresztül, tudunk tenni az emberi jogok ügyéért, és mindannyian az emberi jogok fejlesztőivé válunk. Ha ezt tesszük, közösen elérhetjük az igazságosságot. Köszönöm. (Taps)