Be kell vallanom valamit. Kalandfüggő vagyok, és kisiskolásként szívesebben néztem az ablakon keresztül a madarakat, a fákat és az eget, mint azt a kétdimenziós krétás táblát, amin az idő lelassul, sőt, néha teljesen megáll. A tanáraim azt hitték, valami gond van, azért nem figyelek az órán. De nem találtak semmi különöset egy enyhe diszlexián kívül, amit a balkezességem okozott. A kíváncsiságomat viszont nem vizsgálták. A kíváncsiság pedig nekem a világgal, az univerzummal való kapcsolatot jelenti. Megtudni, mi van a következő korall, vagy a következő fa körül, és többet megtudni nem csak a környezetünkről, de saját magunkról is. Az álmaim netovábbja a Mars óceánjainak felfedezése, de amíg nem juthatunk oda, a földi óceánok is tartogatnak még pár titkot. Ami azt illeti, ha bolygónkat egy űrbeli oázisnak tekintjük, és egy élettérként kezeljük, az óceán több, mint 3,4 milliárd köbkilométert tesz ki, aminek eddig kevesebb, mint öt százalékát fedeztük fel. Ezt nézve arra gondolok, hogy vannak eszközök, melyekkel még mélyebbre, előrébb és távolabbra juthatunk: tengeralattjárók, kutatórobotok, vagy akár a búvárkodás. De ha fel akarjuk deríteni a bolygónak ezt a határvidékét, akkor ott kell élnünk. Építenünk kell egy kunyhót, ha úgy tetszik, a tenger fenekén. És ezért hatalmas kíváncsisággal vártam, hogy találkozhassak TED [Díjnyertes] Dr. Sylvia Earle-el. Talán hallottak róla. Két évvel ezelőtt őt jelölték ki az utolsó tenger alatti laboratórium megmentésére, a felszámolás megakadályozására, és a felszínre hozás kérelmezésére. Mindössze alig egy tucatnyi tenger alatti tudományos laborunk volt. És mindössze egyetlen egy maradt: tizenöt kilométerre a parttól, 20 méteres mélységben. A neve Aquarius. Aquarius bizonyos értelemben egy dinoszaurusz, egy ősrégi robot a fenékhez láncolva, egy vízi szörnyeteg. Más tekintetben viszont egy hagyaték. Ezen látogatásom döbbentem rá, hogy nem sok időm van, ha meg akarom tapasztalni, milyen is volt aquanautának lenni. Amikor úsztunk felé, sok-sok hónapnyi szenvedés és két évnyi előkészület után, ez a ránk váró lakhely olyan volt, mint egy új otthon. A merülésnek és a lenti életnek az értelme azonban nem az volt, hogy bent töltsük az időnket. Az egész nem arról szólt, hogy egy iskolabusznyi térben éljünk. Ellenkezőleg: arról, hogy a lehető legtöbb időt töltsük odakinn barangolással és felfedezéssel, hogy minél többet tudjunk meg erről az óceáni határvidékről. Állatok hihetetlen tömege jött hozzánk látogatóba. Ez a foltos sasrája mindennapos látvány az óceánokban. Amiért mégis fontos számunkra, amiért mégis itt van a képe, annak oka az, hogy magával hozta a barátait, és ahelyett, hogy a nyílt vízben maradtak volna, elkezdtek érdeklődni irántunk, a szomszédjukba költözött, és a planktonnal vacakoló idegenek iránt. Mindenféle tengeri lényt tanulmányoztunk, ők pedig egyre közelebb és közelebb merészkedtek, és a rengeteg időnek köszönhetően ezek az állatok, a korallzátony lakói kezdtek megszokni bennünket, és ahelyett, hogy elhaladtak volna mellettünk, megálltak. Ez az állat például az expedíció 31 napja alatt végig ott keringett körülöttünk. A 31 napos expedíció célja nem rekordok megdöntése volt. Ez az ember és az óceán kapcsolatáról szólt. A bőséges időnek köszönhetően alkalmunk volt cápák és fűrészes sügérek korábban nem látott csoportosulásait tanulmányozni. Ez olyasmi, mint kutyák és macskák békés egymás mellett élése. Még nálunk sokkal nagyobb állatokkal is kapcsolatba kerültünk, mint például a Florida Keys-nél élő, veszélyeztetett góliátsügérrel. Természetesen, ahogy minden szomszéd, a góliátsügér is kifárad egyszer, és ugatni kezd ránk, olyan erőteljes ugatással, amitől az áldozata a másodperc töredéke alatt még lélegezni is elfelejt. Nekünk ezzel azt üzente, hogy térjünk vissza a helyünkre és hagyjuk őt békén. Mindez nem csak a kalandról szólt. Voltak nagyon komoly oldalai is. Rengeteg kutatást végeztünk és ismét csak a bőséges időnek köszönhetően három évnyi munkát végeztünk el 31 nap alatt. Itt éppen egy PAM-ot használtunk, vagy, hogy érthetőbben fogalmazzak, egy Impulzus-Amplitúdó Modulált Fluorométert. Így kutatóink a FIU, a MIT és a Northeastern egyetemekről akkor is méréseket végezhettek a korallzátonyon, amikor mi nem voltunk ott. A PAM nevű műszer méri a korallok fluoreszcens-szintjét, ami összefügg a víz szennyettségével, valamint klímaváltozási kérdésekkel. Sok egyéb korszerű eszközt is használtunk, mint például ezt a szondát, vagy ahogy hívni szoktam, a szivacs-proktológust, mivel a szonda az anyagcsere szintjét méri, ez esetben hordószivacsoknál, vagyis az óceán vörösfenyőinél. És ezzel sokkal pontosabban mérhetjük, hogy milyen hatása van a víz mélyén a klímaváltozásnak, és hogy ennek dinamikája hogyan hat ránk a szárazföldön. Végül pedig vizsgáltuk a ragadozó-áldozat viselkedést. Ez egy igen érdekes dolog, mivel ha a ragadozók egy részét eltávolítjuk e korallzátonyokról, akkor az áldozat, vagy eleséghal, egészen másként viselkedik. Azt vettük észre, hogy nemcsak, hogy felhagynak a zátony tisztogatásával, az ugrálással és alga csipegetéssel és hazamennek, hanem szétszélednek és eltűnnek ezektől a korallzátonyokról. Nos, ez alatt a 31 nap alatt tíznél több tudományos cikket írtunk ezen témákban. De a kaland lényege nem csak a tanulás, meg is kell tudnunk osztani a tudást a világgal, és ebben sokat segített - köszönet az MIT mérnökeinek - az Edgertronic kamera prototípusa, amivel lassított felvételeket készíthettünk, 20 000 képkocka/másodperc sebességig, ebben a 3 000 dollár értékű kis dobozban. Ez mindannyiunk rendelkezésére áll. Ezzel a kamerával betekintést nyerünk ismert állatok életének részleteibe, amiket nem láthatunk, mert egy szempillantás alatt történnek. Hadd mutassak önöknek egy felvételt, ami ezzel a kamerával készült. Láthatják a sisakunkból felszálló selymes buborékokat. Ráirányította a figyelmünket néhány olyan állatra, amelyek ott voltak körülöttünk ebben a 31 napban, de amelyekre ügyet sem vetettünk volna, például a remeterákokra. Nos, ezzel a csúcstechnológiával, amiket nem igazán óceáni használatra találtak ki, ez nem mindig egyszerű. Néha felfordítva kellett kiraknunk a kamerát, hozzákötve a laboratóriumhoz, belülről vezérelve a kioldó szerkezetet. Ezzel lehetőségünk nyílt tudományos és műszaki szempontból megvizsgálni és elemezni olyan lenyűgöző viselkedéseket, melyeket az emberi szem nem képes érzékelni, például, ahogy ez a garnéla megpróbálja elkapni áldozatát mindössze 0,3 mp alatt. Az ütés ereje azonos egy 0,22-es lövedékével és ha próbáltak már egy repülő lövedéket a szemükkel követni - hát, lehetetlen. Most már láthatunk dolgokat, mint például ezek a karácsonyfaférgek, melyek előbújnak és kiterülnek, szemmel nem érzékelhető módon, vagy ahogy itt ez a hal homokszemcséket dobál fel. Ez itt egy vitorláshal, amit ha valós időben nézünk, észre sem vesszük ezt a legyező mozgását, mert annyira gyorsan történik. Az egyik legértékésebb ajándékunk a víz alatt a WiFi volt, ami segített 31 napon keresztül, valós időben a tenger fenekéről kapcsolatban maradni a világgal, és megosztani a tapasztalatokat. Itt szó szerint a hat kontinens egyikével Skype-olok, a 70 000 online hallgató egy részével, akikkel nap mint nap megosztottuk tapasztalatainkat. Éppen egy képet mutatok, amit a telefonommal készítettem a víz alatt a tengerfenéken fekvő góliátsügérről. Ilyet azelőtt soha sem láttunk. Az az álmom, hogy egy napon lesznek majd víz alatti városaink, és lehet, csak lehet, hogy ha a kaland és a tudás határait feszegetjük, és ezt a tudást másokkal is megosztjuk, akkor képesek leszünk mindenféle problémát megoldani. Nagyapám szavai szerint "Az emberek megvédik, amit szeretnek." Apám szerint: "Hogyan tudnák az emberek megvédeni, amit nem értenek?" Sokszor gondolkodtam ezen életem során. Semmi sem lehetetlen. Legyenek álmaink, legyünk kreatívak, és legyen részünk kalandokban, hogy a legsötétebb időkben is csodákat alkothassunk. És legyen szó akár a klímaváltozásról, a szegénység felszámolásáról, vagy arról, hogy visszaadjuk az utódainknak, ami számunkra magától értetődő, ez mind a kalandról szól. És ki tudja, lehet, hogy lesznek majd víz alatti városok és önök közül kerülnek ki a jövő aquanautái. Nagyon köszönöm! (Taps)