Katrina Spade vagyok,
orvoscsaládban nőttem fel,

ahol teljesen természetes volt ebéd közben
halálról, haldoklásról beszélgetni.

De nem lettem orvos, mint sok családtagom.

Hanem építészeti tervezés-szakra mentem.

Eközben érdekelni kezdett,

mi történik a testemmel halálom után.

Mit tennének velem a szeretteim?

Ha tehát a létezés és halandóságunk tudata

nem is ejt minket kétségbe,

jelenlegi temetkezési gyakorlatunk
egész biztosan lehangol.

Ma az amerikaiaknak csaknem fele
hagyományos temetést választ.

Ez balzsamozással kezdődik,

a halottmosók átöblítik a testüregeket,

és felöntik olyan keverékkel,
aminek a holttest megóvása a célja,

és olyanná teszi, mintha élne.

Aztán, mint tudják,
koporsóban temetik el a holttestet

betonnal alapozott sírgödörbe

egy temetőben.

Az amerikai temetőkben összesen

annyi fémet temetünk el,
amennyi elég lenne a Golden Gate-hez,

annyi fát, amennyiből
1800 családi házat építhetnénk,

és annyi formaldehiddel terhelt
balzsamozó folyadékot,

ami nyolc olimpiai versenyuszoda
megtöltésére lenne elég.

Ezenkívül a temetők
világszerte telítettek.

Kiderül, hogy nincs túl jó
üzleti érzéke annak,

aki bárkinek is örök időkre ad el
egy darab földet.

(Nevetés)

Ki találta ezt ki?

Egyes helyeken nem vehetünk parcellákat,
akármennyi pénzünk is van.

Ebből következően a hamvasztás
aránya rohamosan nő.

1950-ben ha megemlítettük a nagymamának,
hogy halála után elhamvasztják,

a nagyi valószínűleg kirúgott
volna minket a halálos ágya mellől.

Ma az amerikaiaknak mintegy fele
a hamvasztás mellett dönt,

mert egyszerűbbnek,

olcsóbbnak

és környezetbarátnak tartják.

Sokáig úgy véltem, a hamvasztás
a szétoszlatás fenntartható módja,

de gondoljunk csak bele jobban.

A hamvasztás lehetetlenné teszi,

hogy halálunk után
visszaadjuk magunkat a földnek.

Rengeteg energiát emészt fel
a holttestek elhamvasztása,

szennyezi a levegőt,
és hozzájárul a klímaváltozáshoz.

Az amerikai hamvasztások összesen

mintegy 270 megatonna
széndioxidot bocsátanak ki

évente a föld légkörébe.

Az a rettenetes igazság,

hogy ezzel a legutolsó tettünk
ezen a földön az,

hogy mérgezzük.

Úgy tűnik, olyan haláltagadó
állapotba rögződtünk bele,

ami akkora távolságot teremt
önmagunk és a természet között,

amekkora emberileg csak lehet.

Modern temetkezési szokásaink célja
a tetemmel történő

természetes folyamatok hárítása.

Másképp fogalmazva:
hogy megússzuk a lebomlást.

De az az igazság,

hogy a természet tényleg
jól kezeli a halált.

Mindannyian láttuk már.

Amikor a természetben
elpusztul egy szerves anyag,

mikrobák és baktériumok
tápanyagban gazdag humusszá bontják,

teljessé téve az életciklust.

A természetben a halál életet teremt.

Térjünk vissza az építészethez.
Gondolkoztam ezekről,

és terveket készítettem,
hogyan változtassunk szokásainkon.

Alkothatok-e olyan rendszert,

ami hasznos a földnek,

ami nem fél a természettől,
hanem követi a tanítását?

Valamit, ami kíméletes lesz bolygónkhoz?

Hiszen ez a bolygó egész életünkben

segíti élő testünket.

Miközben ezeken töprengtem

a rajzasztalom fölött,

megcsörrent a telefon.

Kate volt, a barátnőm.

Ilyesmit mondott:
"Szia, hallottál a farmerokról,

akik egész tehenekkel komposztálnak?"

Én meg erre: "Hmmmm."

(Nevetés)

Kiderült, hogy gazdálkodóinknál
az agrárintézményekben

az "állati tetemekkel komposztálás"

évtizedek óta jól bevált gyakorlat.

Az eljárás lényege,
hogy a nitrogénben gazdag állati tetemet

szénben gazdag komposztáló
anyagokkal terítik be.

Ez aerob folyamat,

tehát oxigént és rengeteg
nedvességet igényel.

Többnyire vastagon faforgáccsal
fedik be a tetemet,

mert a faforgács szénben gazdag,

szellőzni hagyják, 
hogy kapjon elég oxigént,

a csapadék pedig nedvességet biztosít.

Körülbelül kilenc hónap múlva

készen áll a tápanyagban gazdag komposzt.

Addigra a hús is, a csontozat is

teljesen lebomlik.

Tudom.

(Nevetés)

Egyértelműen bomlásrajongónak
tartom magam,

de messze nem vagyok szakértő,

és erre az az egyik bizonyíték,

hogy gyakran mondogatom
erről a folyamatról, hogy "varázslatos".

(Nevetés)

Alapvetően elég, ha megfelelő környezetet
biztosítunk a természetnek,

hogy tehesse a dolgát.

A baktériumölő szappannal ellentétben

nem harcolunk ellenük,

hanem tárt karokkal fogadjuk
a mikrobákat és baktériumokat.

Ezek a parányi, elbűvölő lények

részeikre bontják a molekulákat,
és a kisebb molekulák, atomok

újabb molekulákat alkotnak.

Másképp fogalmazva, az a tehén átalakul.

Többé már nem tehén.

Visszakerült a természet körforgásába.

Látják? Varázslatos.

Sejthetik, hogy ezen telefonhívás után

isteni szikra pattant ki a fejemből.

Hozzáfogtam egy tervrajzhoz,

ami az állati tetemekkel történő
komposztálás alapelvein alapul.

Ugyanígy emberi holttesteket is
termőfölddé alakíthatunk át.

Ugorjunk öt évet,

és a projekt minden képzeletet
felülmúlva szárba szökkent.

Az állati tetemekkel történő
komposztálás alapelvein alapuló,

skálázható, másolható, non-profit
városi modellt hoztunk létre,

ami a holttesteket
termőfölddé alakítja át.

Talajtudós szakemberekkel dolgoztuk ki

a bomlás, alternatív halál utáni ellátás

törvényét és szerkezetét.

Pályázati pénzeket és egyéni 
adományokat gyűjtöttünk azért,

hogy megtervezzük a rendszer prototípusát,

és megtudtuk, 
hogy világszerte több tízezren

élnének ilyen lehetőséggel.

Rendben.

A következő néhány évben az a célunk,

hogy felépüljön az első teljes körű
emberi komposztáló létesítmény,

mégpedig itt, Seattle-ben.

(Taps)

Képzeljék el,

részben városi park,

részben temető,

részben emlékhely a szeretteinknek,

olyan hely, ahol visszakapcsolódhatunk
a természet ciklusaihoz,

ugyanakkor finoman és tisztelettel
bánhatunk a holtakkal.

Az infrastruktúra egyszerű.

Belül van egy függőleges mag,

ahol a holttesteket forgáccsal gyorsított
természetes bomlásnak vetik alá,

vagyis komposztálják,

és termőtalaj lesz belőlük.

Ha valaki meghal, tetemét
ebbe a létesítménybe szállítják.

Utána egyszerű lepelbe burkolják,

hozzátartozói viszik fel a testét
a mag csúcsára,

ami a természetes
bomlasztó rendszerből áll.

Szertartás keretében gyöngéden

beteszik a holttestet a magba,

és beterítik faforgáccsal.

Ezzel kezdetét veszi a finom átalakulás,
a holttestből termőföld lesz.

Néhány hétig tart a lebomlás
természetes folyamata.

Mikrobák és baktériumok
lebontják a szenet, aztán a proteint,

így új minőség keletkezik,

tápanyagban gazdag termőtalaj.

Ebből aztán új élet fakadhat.

Végső soron akár
citromfa is lehet belőlünk.

(Taps)

Igen, köszönöm.

(Taps)

Ki gondol most éppen
citromos, habos pitére?

(Nevetés)

Egy csepp citromra?

Valami erősebbre?

További érvek a mag mellett:

ezek az épületek
a gyászfeldolgozást is segítik,

teret adnak kegyeleti szolgáltatásokhoz,
végakaratok tervezéséhez.

A lehetőségek tárháza végtelen.

Régi templomok, ipari raktárépületek

helyszínt biztosíthatnának mindehhez.

Vissza akarjuk hozni
a rituálé jelentőségét,

ami felhígult az elmúlt száz évben,

ahogy a hamvasztás elterjedt,

és a vallási kötődés kiveszőfélben van.

Ez az intézményünk világszerte

példaként szolgálhat.

Dél-afrikai, ausztrál
közösségektől tudjuk,

valamint Anglia és Kanada is jelezte.

Egy megtervezett eszköztárat hozunk létre,

ami segíthet másoknak
hasonlókat tervezni és építeni,

melyhez mellékeljük
a technikai specifikációt

és a szabályozó legjobb gyakorlatokat is.

Egyéneknek és szervezeteknek
akarunk segíteni,

és így tovább, községeknek,

hogy saját településeiken
megvalósíthassák.

Az alapötletetet minden helyi lakosnak
teljesen másképp kell látni és érezni

ugyanazon a rendszeren belül.

Valójában annak a környéknek
lettek tervezve, ahol laknak,

és a közösségnek, amit szolgálnak.

A másik elképzelés,
hogy a segítők kéznél legyenek,

gondosan készítsék elő
az elhunyt hozzátartozó holttestét.

Szakítunk azzal a gyakorlattal,
ami megzavar és megaláz,

helyette szép, jelentőségteljes

átlátható rendszert teremtünk.

Hiszünk abban,
hogy a környezetbarát halottellátás

alapvető emberi jog.

Ismerik a régi mondást:

aki tehenet tud komposztálni,
az embert is tud?

(Nevetés)

Még a végén igaz is.

2014 óta fut egy próbaprojektünk

Észak-Karolina dombvidékén,

a Nyugat-Karolinai Egyetem
Törvényszéki Antropológiai Intézetével.

Hat donor holttestet
faforgácsba temettünk,

szellőzés biztosítja az oxigént,

a mikrobák és baktériumok
teszik a dolgukat.

Ezzel a programmal bemutathatjuk,
hogy a természetes lebomlás

hihetetlen erejét felhasználva

hogyan lesz termőföld a holttestekből,

és más egyetemekkel is együttműködünk.

A Washingtoni Egyetem talajkutatói,

egyetemi hallgatói azt vizsgálják

hogyan komposztálhatók
az amalgámtöméses fogak,

így megérthetjük, mi történik a higannyal.

Hamarosan kísérletekbe kezdünk,

hogy mi lesz a vegyi drogokkal
és gyógyszerekkel

a komposztálás során,

szükséges-e valamilyen kiegészítő
helyreállító kezelés a talajnak.

Egyébként

a komposztálás jelentős hőt termel,

főleg egyes eljárásai.

Egy héttel azután, hogy az ötödik testet
komposztálni kezdtük,

a faforgács-kupacon belüli hőmérséklet

elérte a 70 Celsius fokot.

Képzeljék el, ennyi hővel
mennyi energiát termelhetünk

vagy kényelmet nyújthatunk
a gyászolóknak egy hideg napon.

A halottellátás forradalma elkezdődött.

Izgalmas ilyenkor élni.

Köszönöm.

(Taps)