Mi a történelem?
A történelmet a győztesek írják.
A sztereotípia szerint a vezetőkre
kell összpontosítani,
pl. Leninre vagy Trockijra.
Ennek eredményeként sok országban,
ahogy hazámban, Oroszországban is
úgy tekintenek a történelemre,
mint ami már előre elrendeltetett,
vagy amit vezetők döntenek el,
és a köznépnek semmi hatása sincs rá.
Ma sok orosz nem hisz benne,
hogy demokratikus országa lehetett volna,
vagy lesz valaha is,
mégpedig azért, mert a történelem
szerintük ezt szánta
Oroszország polgárainak.
Ez nem igaz.
Ennek bizonyítására két évet azzal
töltöttem, hogy 100 évvel visszamenjek:
az 1917-es évbe,
az orosz forradalom évébe.
Azt kérdeztem: mi lett volna, ha akkor
az internet és a Facebook létezett volna?
Tavaly holtak közösségi
hálóját hoztuk létre
Project1917.com néven.
Csapatommal szoftvert írtunk,
több mint 3 000 ember 100 éve írt
minden létező naplóját
és levelét digitalizáltuk
és feltöltöttük.
Weboldalunk vagy alkalmazásunk
bármely használója követhette
1917 minden napjának híreit,
és olvashatta, hogy az emberek,
pl. Stravinsky, Trockij,
Lenin vagy Pavlova és mások
mit gondoltak és éreztek.
Úgy figyeltük ezeket a személyiségeket,
mint hozzánk hasonló egyszerű embereket:
nem mint félisteneket,
és azt látjuk, hogy a történelmet hibáik,
félelmeik, gyengeségeik alkotják,
nem csupán zseniális gondolataik.
Projektünk sok oroszt megdöbbentett,
akik korábban azt hitték, hogy hazánk
mindig is autokratikus birodalom volt,
és a szabadság és demokrácia eszméi
sosem érvényesülhettek volna,
csak mert sorsunkban
nem a demokrácia volt megírva.
De ha tüzetesebben megnézzük,
sorsuk nem fekete-fehér.
Igen, 1917 70 évig tartó
kommunista diktatúrához vezetett.
Ám e projektből kitűnik,
hogy hazánknak – mint a többi országnak –
más történelme és demokratikus
jövője lehetett volna vagy még lehet.
Az 1917-es posztokat olvasva megtudjuk,
hogy Oroszország volt a világon az első,
amely eltörölte a halálbüntetést,
és az elsők között adott
a nőknek szavazati jogot.
Ha ismerjük a történelmet, és értjük,
egyszerű emberek hogyan befolyásolták,
azzal jobb jövőt teremthetünk,
mert a történelem csupán
a ma eseményeinek próbája.
Igenis, a történelem elmondására
új módszerek kellenek,
és idén például
az 1968Digital.com elnevezésű
új internetes projektbe fogtunk.
Ez internetes dokumentációs sorozat,
amely érzékelteti az 1968-as évet,
amely világméretű
társadalmi változást jelzett,
és az sok szempontból olyanná tette
a világot, amilyennek ma ismerjük.
Úgy keltjük életre a történelmet,
hogy elképzeljük, mi lenne,
ha a főszereplők mobiloznának,
valahogy így?
És azt látjuk, hogy rengeteg szereplő
azonos feladatokkal szembesülne,
és azonos értékekért küzdene,
függetlenül attól, hogy az USA-ban
vagy a Szovjetunióban,
Franciaországban vagy Kínában
vagy Csehszlovákiában élne.
Ilyen demokratikus módon,
közösségi média útján
mutatva föl a történelmet,
igazoljuk, hogy nem csak
a hatalmon lévők hoznak döntéseket.
Ez minden alkalmazónak lehetőséget ad,
hogy jó útra terelje a történelmet.
Az egyszerű emberek számítanak.
Hatásuk van.
Az eszmék számítanak.
Az újságírók, tudósok,
filozófusok számítanak.
Mi alakítjuk a társadalmat.
Mi mindannyian alakítjuk a történelmet.
Köszönöm.
(Taps)