Időszámításunk előtt 426-ban,
az éves athéni drámafesztiválon

bemutattak egy komédiát,
a címe: Babilóniaiak.

Egy ifjú költő írta,
bizonyos Arisztophanész,

és a darab első díjat nyert.

Ám ahogy jellemezte Athén viselkedését
a peloponnészoszi háború idején,

az annyira megosztó volt,
hogy később egy politikus,

Kleón beperelte őt, mondván:

"idegenek jelenlétében
rágalmazza az athéni népet."

A szerző két év múlva visszavágott
A lovagok című komédiával.

Ebben nyíltan gúnyolta Kleónt,

a végén úgy ábrázolja
darabbéli megfelelőjét,

hogy a város kapuin kívülre szorítja
közönséges kolbászárusként.

A szatírának e stílusa az 5. századi
korlátlan demokrácia

következménye volt,

és ma úgy hívjuk: ókomédia.

Arisztophanész drámái, a világ legrégibb
fennmaradt komédiái

tele vannak paródiával, dalokkal,
sikamlós tréfákkal, szürreális elemekkel.

Gyakran él elképesztő helyzetekkel,

például az egyik hőse
ganajtúró bogáron repül az égbe,

vagy hálót vetnek egy házra, így fogják el
a tulajdonos apját, aki ott él,

hogy ezekkel meghökkentse a közönséget.

Ezek az eszközök máig meghatározták
a komédia stílusát és előadásmódját.

Maga a "komédia" szó az ógörög
"kómosz" (víg, féktelen vallási menet),

és "oidé" (dal) szóösszetételből ered,

sok mindenben különbözik
párjától, a tragédiától.

Míg az ókori athéni tragédiák végén
elbukik a magasztos és fenséges,

addig a komédiák többnyire jól végződnek.

És míg a tragédiák általában
mítoszokból veszik alaptörténetüket,

a komédiák aktuális eseményekre reagálnak.

Arisztophanész komédiái a közembereket
népszerűsítik, a hatalmaskodók elbuknak.

Kipécézi az arrogáns politikusokat,

a háborúval kufárkodó hadvezéreket,

az öntelt filozófusokat,

pontosan azokat, akik ott ültek
a nézőtér első sorában,

akiknek mindenki láthatta a reakcióit.

Ennek hatására elnevezték őket
komoidoumenoszoknak:

"akik nevetség tárgyai a komédiában."

Arisztophanésznál a maró
és gyakran obszcén gúny

a vezérekre irányította a figyelmet,
tesztelte vezetői elkötelezettségüket.

Volt egy téma, ami különösen
sok mű megírására ihlette:

az Athén és Spárta közt folyó
peloponnészoszi háború.

A 421-ben írt Béke című darabjában

egy középkorú athéni polgár kiszabadítja
a béke istennőjét egy barlangból,

ahová a haszonleső politikusok száműzték.

Később, 411-ben, az athéni
hajóflotta vereségével egy időben

megírta a Lüszisztratét.

Ebben a darabban az athéni nők
megelégelik az örökös háborúskodást,

és testük megtagadásával kényszerítik
békekötésre a férjeiket.

Máshol is fantasztikus jelenetekkel 
állítja pellengérre a helyi szituációkat,

például a Felhőkben.

Ebben a műben a kor népszerű
filozófiai gondolkodását gúnyolja ki.

Főhőse, Sztrepsziadész beiratkozik
Szókratész új filozófiai iskolájába,

ahol megtanulja annak bizonyítását,
hogy a rossz jó,

az adósság pedig nem adósság.

Bármennyire különösek is ezek a darabok,
hősei a végén mindig győzedelmeskednek.

Arisztophanész a parabaszisz
mesterévé is vált,

ez egy komikus stíluselem: a színészek
közvetlenül szólnak a nézőkhöz,

gyakran a szerzőt magasztalják, alkalmi
megjegyzéseket, tréfákat sütnek el.

A Madarak című darabban például

a Kórus különféle madarakat testesít meg,

akik megfenyegetik az athéni bírákat:
ha a darab nem kap első díjat,

akkor a fejükre fognak tojni,
miközben a városban sétálgatnak.

Meglehet: a bírák nem értékelték a tréfát,

mivel a darab csak második díjas lett.

Arisztophanész új ötleteivel,

és azzal, hogy önkritikára buzdított
az athéni társadalomban,

nemcsak polgártársait gúnyolta,

hanem a komédia műfaját is megteremtette.

Egyes kutatók a komédia
atyját tisztelik benne,

mindenütt észrevehető nyomokat
hagyott a komédia válfajain,

a bohózattól kezdve

a komikus duettig,

megszemélyesítésig,

politikai szatíráig.

Drámái nemcsak megnevettették,
de el is gondolkodtatták a közönséget

a szólásszabadság dicséretével
és a hétköznapi hősök ünneplésével.

Még ma is elevenen cseng, ahogy
Kr. e. 425-ben visszavágott Kleónnak:

"Komédiás vagyok,
így az igazságról szólok,

nem érdekel, mennyire bántja füleid."