Az 1980-as években
egy Kanzi nevű törpecsimpánz
példátlan eredményeket ért el
az emberekkel való kommunikáció terén –
nem beszéd vagy gesztusok segítségével,
hanem tárgyat vagy cselekvést ábrázoló
absztrakt szimbólumok használatával.
A képeket a szimbólumtáblán
különböző sorrendben megérintve
kéréseket fejezett ki, válaszolt
a kutatók szóban elhangzó kérdéseire,
tárgyakat idézett fel anélkül,
hogy azok jelen lettek volna.
Kanzi teljesítménye vitát váltott ki
abban a kérdésben,
hogy képessége
nyelvtanulásnak tekinthető-e.
Amit nyelvnek nevezünk,
specifikusabb, mint a kommunikáció.
A nyelv közvetíti mindazt,
ami megjelenik az elménkben:
történetek, vélemények,
kérdések, múlt és jövő,
elképzelt idők és helyek, gondolatok.
A nyelv sajátossága,
hogy nyitott rendszer,
és korlátlan számú dolog
kifejezésére alkalmas.
Számos kutató meggyőződése,
hogy a nyelv csak az ember jellemzője.
Más fajok hívójelekkel, gesztusokkal való
kommunikációja nem tekinthető nyelvnek.
Ezek a hívójelek és gesztusok
általában egy-egy üzenetnek felelnek meg,
korlátozott számú üzenetet
tudnak közvetíteni,
melyekből nem formálhatók
komplexebb gondolatok.
Például egy majomfaj
eltérő hangjelzést adhat
a különböző ragadozók, így a kígyó láttán,
de a nyelv segítségével számtalan módon
kifejezhetjük, hogy "Vigyázz, kígyók!".
Ez idáig úgy tűnik, egyetlen
állati kommunikációra sem jellemző
az emberi nyelv nyitott rendszere.
Nem tudjuk biztosan,
hogy mi zajlik az állatok fejében,
és lehetséges, hogy a nyelv
ilyen meghatározása,
mérése nem alkalmazható rájuk.
Tudomásunk szerint
a nyelv csak az emberi fajt jellemzi.
A világon mintegy 7000 nyelv létezik,
ám egy kisgyermek
bármelyiket meg tudja tanulni.
Ez azt jelzi, hogy közös bennünk
a nyelvelsajátítást működtető
biológiai mechanizmus.
Mit jelent a nyelv az emberiség számára?
Mire tett képessé bennünket,
és hogyan alakult ki?
Hogy pontosan mikor tettünk szert
erre a képességre, ma is kérdéses.
Legközelebbi, ma is élő rokonaink
a csimpánzok és a törpecsimpánzok,
de az emberek felé vezető fejlődési vonal
több mint négymillió évvel ezelőtt
elágazott az emberszabású majmoktól.
Időközben számos faj létezett,
de ezek mind kihaltak.
Ezért nehéz megállapítani, használtak-e
nyelvet vagy valamilyen kommunikációt.
Az emberszabásúak vizsgálatából azonban
következtethetünk a nyelv eredetére:
inkább gesztusokból fejlődhetett ki,
mintsem beszédből.
A vadon élő emberszabásúak
sokkal többet kommunikálnak gesztusokkal,
mint hangjelzésekkel.
A nyelv két-hárommillió évvel ezelőtt
a pleisztocén korban alakulhatott ki
a Homo nem megjelenésekor,
amelynek fejlődése során végül megjelent
a ma élő emberfaj, a Homo sapiens.
Az agy háromszorosára nőtt, a kétlábúság
elősegítette a kézzel való kommunikációt.
Valószínűleg volt egy átmenet
a gesztuskommunikáció
és a gesztusnyelv –
azaz a tárgyakra való rámutatás
vagy cselekvések elmutogatása –
valamint a hatékonyabb,
elvontabb jelrendszer használata között.
Az absztrakció feleslegessé tette
a vizuális jeleket,
és megalapozta a beszélt nyelv
irányába való elmozdulást.
Ez azonban csak később következhetett be.
Az artikulált beszéd feltétele
a hangképző szervek megfelelő felépítése.
Még legközelebbi őseinknek,
a neandervölgyi és a gyenyiszovai fajnak
sem volt optimális hangképző szerve,
bár volt némi hangkészletük,
és talán nyelvi képességük is.
Csak az emberek
hangképző szerve optimális.
A szavak kiejtése felszabadította a kezet,
például eszközhasználatra, cipekedésre.
Így elképzelhető,
hogy a beszéd kialakulása,
és nem maga a nyelv vezetett
az emberi faj dominanciájához.
A nyelv olyannyira elválaszthatatlan
a komplex gondolkodástól, észleléstől
és motoros funkcióktól,
hogy nehéz kibogozni a biológiai eredetét.
Néhány izgalmas rejtély
máig megválaszolatlan:
milyen mértékben formálja
a nyelvi képesség az emberiséget,
és milyen mértékben formálja
az emberiség a nyelvet?
Mi jelent meg előbb? Képzelőerőnk
számtalan lehetséges forgatókönyvre,
vagy képességünk,
hogy el tudjuk ezeket mesélni.