(Taps) Az AIDS 1981-ben lett felfedezve, a vírus -- 1983-ban. Ezek a Gapminder buborékok mutatják azt, hogyan terjedt a vírus a világban 1983-ban, vagy azt, ahogyan a elterjedését becsüljük. Amit itt mutatunk, az -- ezen a tengelyen itt, a fertőzött felnőttek százalékát mutatom. Ezen a tengelyen pedig az egy főre eső jövedelmet mutatom, a buborékok mérete pedig, a buborékok mérete itt, azt mutatja hány fertőzött van mindegyik országban, a szín pedig a kontinenst jelöli. Na most, láthatják az Egyesült Államoknak 1983-ban nagyon alacsony százalékban volt fertőzöttje, de a nagy népesség miatt, mégis méretes a buborék. Elég sok fertőzött volt az Egyesült Államokban. Ott fenn pedig, Ugandát láthatják. Majdnem 5%-uk fertőzött volt akkor és ez a buborék elég nagy az ország nagyságához képest. Valószínűleg ők voltak a világon a legfertőzöttebb ország. Na most, mi is történt? Most már értik a grafikont, és most az elkövetkező 60 másodpercben lejátszuk a HIV világjárványt. De először, van itt egy új találmányom. (nevetés) Megszilárdítottam a lézermutató sugarát. (nevetés) (nagy taps) Szóval vigyázz, kész, rajt! Először van egy nagy emelkedésünk Ugandában és Zimbabwéban. Így suhantak felfelé. Ázsiában, az első erősen fertőzötté vált ország Thaiföld volt Elérték az 1-2 %-ot. Aztán Uganda kezdett visszafordulni, míg Zimbabwe az egekbe szökött és néhány évvel később Dél-Afrikának volt szörnyű HIV gyakoriság emelkedése. Nézzék, Indiának sok fertőzöttje volt, de alacsony szinten. És majdnem ugyanez történik itt is. Látják Uganda jön lefelé, Zimbabwe jön lefelé, Oroszország 1%-ot ér el. Az elmúlt két-három évben elértük, hogy a HIV járvány egy egyenletes állapotba került. 25 évbe tellett. Viszont az egyenletes nem jelenti azt, hogy a dolgok jól alakulnak. Csak azt, hogy nem rosszabbodnak. És -- ez az egyenletes állapot azt jelenti, többé kevésbbé, hogy a világ felnőtt népességének 1%-a HIV fertőzött. Ez 30-40 millió embert jelent, egy egész Kaliforniányit, minden embert. Ez többé kevésbbé az, ami ma van a világban. Most hadd csináljak egy gyors Botswana újrajátszást. Botswana -- egy felsőközép jövedelmű ország Afrika déli részén, demokratikus kormánnyal, jó gazdasággal és ez ami ott történt. Alacsonyan kezdték, az egekbe szöktek, csúcsértéket értek el 2003-ban és most alacsonyan állnak. De esnek lefelé, csak éppen lassan, mert Botswanában a jó gazdaságnak és kormányzatnak hála, el tudják látni az embereket. És ha a fertőzötteket kezelik, azok nem halnak meg AIDS-ben. Ezek a százalékok nem mennek le, mert 10-20 évet élhetnek túl az emberek. Szóval egy kis gond van most ezzel a metrikával. De a szegényebb afrikai országokban, az alacsony jövedelműeknél itt lenn, ott a ráták a fertőzöttek számánál gyorsabban esnek, mert az emberek még mindig elhaláloznak. Még a PEPFAR ellenére is, a nagylelkű PEPFAR ellenére, nem minden emberhez ér el a kezelés, és azok közül akikhez elér a kezelés a szegény országokban, azoknak csak 60%-a marad kezelés alatt két év elteltével. Az élethosszig tartó kezelés egyszerűen nem reális dolog a szegény országok minden fertőzöttje számára. De nagyon jó, hogy amit csinálnak azt csinálják. A fókusz most viszont visszakerült a megelőzésre. Csak a fertőzés megállításával tud majd a világ megbírkózni a járvánnyal. A gyógyszerek túl költségesek -- ha meglenne az oltóanyag, vagy amikor meglesz a vakcina, az valamivel hatékonyabb -- de a gyógyszerek túl költségesek a szegényeknek. Nem magára a gyógyszerre, hanem a kezelésre és az azzal járó ellátásra van szükség. Szóval, ha a trendet figyeljük, egy dolog tisztán megmutatkozik: látják a kék buborékokat és az emberek azt mondják magas a HIV fertőzöttség Afrikában. Én azt mondanám a HIV fertőzöttség nagyon változatos Afrikában. Megtalálják a világ legmagasabb HIV rátáját afrikai országokban, és ugyanakkor rátalálnak Szenegálra, itt lenn, ugyanazzal a rátával, mint az Egyesült Államok. Aztán ott van Madagaszkár, és sok más afrikai ország csaknem ugyanolyan alacsony értékekkel mint a világ többi része. Az egy szörnyű leegyszerűsítés, hogy csak egy Afrika van és hogy Afrikában minden egy módon történik. Abba kell ezt hagynunk. Nem tisztes és nem is túl okos dolog így gondolkodni. (nagy taps) Volt szerencsém egy ideig az Egyesült Államokban élni és dolgozni. Arra jöttem rá, hogy Salt Lake City és San Francisco különböznek. (nevetés) Ugyanígy van ez Afrikában -- nagyon sok a különbség. Szóval miért is ilyen magas? A háború miatt? Nem, nem amiatt. Nézzenek ide. A háború súlytotta Kongó itt van lenn -- 2,3,4 %. Itt pedig a békés Zambia, szomszédos ország -- 15%. Jó tanulmányok vannak a Kongóból jövő menekültekről -- 2-3 százalékuk fertőzött, a békés Zambia -- ott sokkal magasabb ez a szám. Most vannak olyan tanulmányok, melyek tisztán kimutatják, hogy a háborúk szörnyűek, hogy a nemi erőszak szörnyű. Mégsem ez a hajtóereje a fertőzés magas szintjeinek Afrikában. Akkor a szegénység az? Ha a makro szintet nézik, úgy tűnik több pénz, több HIV. Ez viszont nagyon leegyszerűsített így, szóval menjünk csak le és nézzük meg Tanzániát. Felosztom Tanzániát 5 jövedelmi csoportra, a legmagasabbtól a legalacsonyabb jövedelműig, és itt is vagyunk. A legmagasabb jövedelműek, a jólétiek, vagy mondhatnám gazdagok, ott magasabb HIV fertőzöttség. A különbség 11%-ról 4%-ra esik, és ez a különbség még nagyobb a nők között. Nagyon sok dolgot hittünk, amiről most - hála a jó kutatásoknak, amit afrikai intézetek és kutatók közösen a nemzetközi kutatókkal együtt végeztek - kiderül, hogy nem úgy van. Szóval Tanzániával ez a különbség. És nem kerülhetem el azt, hogy megmutassam Kenyát. Nézzék itt Kenyát. Kenyát két tartományra osztottam. Itt is van. Látják egy afrikai országon belül a különbséget -- nagyon alacsony szintről a nagyon magasig megy, és Kenya legtöbb tartományában elég szerény. Akkor tehát mi az ok? Miért látunk ilyen kirívóan magas szinteket néhány országban? Hát inkább gyakori a több partnerrel, kevesebb óvszerhasználattal és az eltérő korosztályok közötti szex -- vagyis idősebb férfiak inkább fiatalabb nőkkel közösülnek. Magasabb számokat látnak a fiatal nők esetében, mint a fiatal férfiakéban a nagyban érintett országok többségében. De hol is helyezkednek el? Egy térképre cserélem a buborékokat. Nézzék, a súlyosan érintettek 4%-a a teljes népességnek és ott él a HIV fertőzöttek 50%-a. A HIV a világban mindenütt jelen van. Nézzék, szerte a világban vannak buborékok. Brazilíában sok a HIV fertőzött. Az arab országokban nem annyira, de Iránban elég magas a szám. Iránban ott van a heroin függőség és a prostitúció. Indiában sokan vannak, mert az indiaiak sokan vannak. Délkelet-Ázsia és így tovább. De ott van Afrikának egy része -- a komplikált dolog ugyanakkor, - anélkül, hogy egy uniform állítást tegyek Afrikáról - egyrészt nem szabad egyszerű megoldásokkal előjönni miért is van ez így. másrészt viszont, bevallani, hogy ez egy súlyos eset, mert erről a trendről már van egy tudományos egyetértés. A UNAIDS végre jó adatokat tett hozzáférhetővé a HIV terjedéséről. Lehet egybeesés. Lehetnek valami vírustípusok, de az is lehet, hogy más dolgok teszik lehetővé, hogy a fertőzés magasabb gyakorisággal forduljon elő. Végülis, ha teljesen egészségesek és heteroszexuális nemi életet élnek, a fertőzés veszélye egy közösülés alkalmával 1 az 1000-hez. Most ne vonjanak le következtetéseket, viselkedjenek ma este meg a többi. (nevetés) Viszont -- és ha kedvezőtlen helyzetben vannak, az több nemi úton terjedő betegség, és akár 1 a százhoz az esély. Amit hiszünk viszont az, hogy lehet egybeesés. Mi az az egybeesés egyátalán? Svédországban nincsen egybeesésünk. Sorozatos monogámiánk van. Vodka, Újév -- új partner tavaszra. Vodka, Szentivánéj -- új partner őszre. Vodka -- és ez így megy tovább, tudják? Közben gyűjtenek egy nagy tábornyi exet. És szörnyű chlamydia járványunk van -- egy szörnyű chlamydia járvány ami hosszú évekre köszön be. A HIV-nek 3-6 héttel a fertőzés után van egy tetőzése, ezért ha ugyanabban a hónapban több mint egy partnerünk van, az sokkal veszélyesebb HIV fertőzés szempontjából, mint más fertőzéseknél. Valószínűleg, ez ezeknek a kombinációja. Ami pedig nagyon boldoggá tesz, az az, hogy haladunk a tények felé mikor erre nézünk. Ehhez a táblázathoz ingyen hozzájuthatnak. Feltöltöttük a UNAIDS adatokat a Gapminder.org honlapra. És reméljük, hogy amikor világproblémák megoldásán dolgozunk a jövőben, nemcsak a szívünk lesz a helyén, nem csak a pénzünk lesz meg hozzá, de hogy az agyunkat is használni fogjuk. Nagyon szépen köszönöm. (Taps)