Az ókori görög mitológiában

magasan szárnyalva Kréta fölött
tollból és viaszból készült szárnyakkal

Daidalosz fia, Ikarosz ellenszegült
az ember és a természet törvényeinek.

Semmibe véve apja figyelmeztetését egyre
magasabbra és magasabbra emelkedett.

Akik a földről látták,
azoknak istennek tűnt,

és ahogy föntről nézett lefelé
annak is érezte magát.

De az ókori görög mitológiában

éles vonal választotta el
az isteneket az embertől,

és súlyos büntetést kaptak
azok a halandók, akik ezt átlépték.

Így járt Ikarosz és Daidalosz is.

Évekkel Ikarosz születése előtt

apja, Daidalosz nagyra tartott
feltaláló zseni,

kézműves és szobrász volt

szülőhazájában, Athénben.

Ő találta fel az asztalosmesterséget
és az ahhoz tartozó összes szerszámot.

Ő tervezte meg az első fürdőházat

és az első táncszínpadot.

Olyan élethű szobrokat faragott, hogy
Herkules valódi embernek hitte azokat.

Bár tehetséges volt és ünnepelt,
Daidalosz önző volt és féltékeny.

Attól való félelmében, hogy unokaöccse,
tehetségesebb mesterember,

Daidalosz megölte őt.

Büntetésképpen Daidaloszt
Krétára száműzték Athénból.

Hírnevének köszönhetően

Daidaloszt tárt karokkal fogadta
Kréta királya, Minósz.

Ő lett a palota műszaki tanácsadója,

és továbbra is feszegette a határokat.

A király gyermekeinek
mechanikusan mozgó játékokat készített,

melyek úgy néztek ki, mintha élnének.

Feltalálta a vitorlát és az árbocot –
segítségükkel az ember uralhatta a szelet.

Daidalosz minden alkotásával
megkérdőjelezte azokat a határokat,

melyek a halandó embert
megkülönböztették az istenektől,

míg végül át is törte ezeket a határokat.

Minósz király feleségét, Pasziphaét
azzal átkozta meg Poszeidón tengeristen,

hogy essen szerelembe
a király díjnyertes bikájával.

Az átok hatására a nő megkérte Daidaloszt,
hogy segítsen neki elcsábítani a bikát.

Daidalosz, a rá jellemző
vakmerőséggel beleegyezett.

Fából készített egy üreges tehenet,

mely olyannyira élethű volt,
hogy a bikát megtévesztette.

Pasziphaé elrejtőzött
Daidalosz alkotásában,

teherbe esett, és megszülte a félig ember,
félig bika Minótauruszt.

Ez természetesen felbőszítette a királyt,

aki Daidaloszt okolta, hogy lehetővé tette
ezt a borzalmas fajtalanságot.

Büntetésképp megparancsolta,

hogy Daidalosz áthatolhatatlan labirintust
alkosson a Minótaurusznak a palota alatt.

Mikor ezt befejezte, Minósz
elzáratta Daidaloszt

és egyetlen fiát, Ikaroszt

a sziget legmagasabb tornyának tetejébe,

ahol életfogytig tartó
rabságra ítéltettek.

De Daidalosz itt is ugyanaz a zseniális
feltaláló maradt.

Ahogy nézte a madarakat
börtönük felett körözni,

rájött, hogyan szökjenek meg.

Ő és Ikarosz azt tervezte
kirepülnek a börtönből,

ahogy csak a madarak
vagy az istenek képesek.

A tornyon megtelepedő madarak tollaiból

és gyertyaviaszból

Daidalosz két pár
hatalmas szárnyat alkotott.

Mikor felrögzítette a szárnyat
fiára, Ikaroszra,

figyelmeztette:

Ne repüljön túl közel az óceánhoz,

mert ha a szárnyak nedvesek lesznek,
túlságosan elnehezülnek.

Ne repüljön túl közel a naphoz,

mert a hő megolvasztja a viaszt
és a szárnyak szétesnek.

Mindkettő a biztos halált jelentené.

Tehát a menekülés kulcsa,
ha középtájon haladnak.

Az útmutatás egyértelmű volt, és azzal
mindketten leugrottak a toronyból.

Ők voltak az első halandók,
akik repülhettek.

Míg Daidalosz figyelt,
hogy középtájon maradjon,

Ikaroszt magával ragadta
a repülés mámora,

és eluralkodott rajta
az isteni hatalom érzése.

Daidalosz elborzadva nézte,
ahogy Ikarosz mind feljebb emelkedik;

tehetetlen volt, hogy megakadályozza
fia szörnyű sorsát.

Amikor a nap hője megolvasztotta
szárnyain a viaszt,

Ikarosz lezuhant az égből.

Ahogy Daidalosz is oly sokszor
figyelmen kívül hagyta a következményeket,

mikor önös érdekeit követve

ellenszegült a halandóság törvényeinek,

Ikarosznak is önhittsége lett a végzete.

Végül mindketten drágán megfizetettek,

hogy nem az önmérséklet ösvényén haladtak:

Ikarosz az életével,

Daidalosz pedig örökké tartó bűnbánattal.