Ki ne hallott volna a dinókról,
melyek egykor ellepték a Földgolyót!
Hosszú idő elteltével végül kihaltak,
de később is minden kontinensen
éltek nagytestű állatok.
Ezek összességét megafaunának nevezzük.
Észak- és Dél-Amerikában óriáslajhárok,
akkorák, mint egy elefánt,
karmaikkal fákat döntöttek ki.
Kardfogú tigrisek, medve-méretűek,
vadásztak csapatokban,
de ez mind semmi
a rövidfejű medvéhez képest,
ami négy méter magas volt,
ha a hátsó lábaira emelkedett,
és valószínűleg elkergette
az előbbi tigriseket
a zsákmánya közeléből.
Éltek valaha akkora tatuk,
mint egy kisebb autó,
két és fél méteres hódok, sőt
volt olyan madár is aminek
szárnyfesztávolsága 8 méter volt.
Szinte minden helyen kihalt
ez a megafauna,
és ennek gyakran az ember volt az oka.
Van még pár maradék faj
Afrikában és Ázsiában.
Más helyeken még láthatók
e nagyvadak nyomai.
Szinte minden fa képes arra,
hogy újra kihajtson,
ha eltört a törzse,
a fák túlélik, ha lehántják a a kérgüket,
ha felhasítják, megtekerik
vagy letapossák őket -
részben azért, mert túl kellett élniük
az elefántok támadásait.
A villásszarvú antilop
azért fut olyan gyorsan,
hogy el tudjon menekülni
a gepárd elől.
Azok az állatok, amelyek ma élnek
egy árnyék-ökoszisztéma részei.
Olyan fajokhoz igazodtak,
melyek mára kihaltak.
Ma a tudomány már képes
feltámasztani ezeket a kihalt fajokat
a fellelt genetikai anyagból.
Kezdődött már olyan kutatás,
amivel fagyott maradványokból
próbáltak gyapjas mamutot klónozni.
De ha ez nem is lehetséges.
mi magunk megpróbálhatjuk
helyreállítani
a Föld egyik-másik
eltűnt ökoszisztémáját.
Hogyan? Az elhagyott tanyák segítségével.
Ahogy globalizálódik
a világ élelmiszerpiaca,
a terméketlen földek
elvesztik a versenyképességüket.
A kopár területeken élő gazdálkodók
lemaradnak azoktól,
akiknek jobb földjeik vannak.
Így sok helyen visszaszorult
a mezőgazdaság,
és a fák elkezdték
visszafoglalni a tanyákat.
Egy becslés szerint az USA-ban
az olyan földek kétharmada,
ami eredetileg erdős terület volt,
de a gazdálkodók kiirtották az erdőt,
most újra fákkal telnek meg.
Más számítások szerint 2030-ra
egész Lengyelországnyi
méretűre nő Európában
azoknak a területeknek a mérete,
ahol felhagynak a gazdálkodással.
Tehát ha a visszanyert DNS
nem is segít életre kelteni
az óriáslajhárt vagy az óriástatut,
legalább elérhetjük, hogy a medve,
a farkas vagy a puma,
a hiúz, a jávorszarvas és a bölény
újra a régi élőhelyén élhessen.
Közülük néhányan át tudják alakítani
a környezetüket,
ami más fajoknak lehetőséget teremt arra,
hogy otthon érezhessék magukat.
Mikor a Yellowstone Nemzeti parkba
visszatelepítették a farkasokat 1995-ben,
rövid időn belül minden megváltozott.
Ahol visszaszorították
a túlnépesedett szarvascsordákat,
a növényvilág újjáéledt.
Hat év elegendő volt ahhoz,
hogy a fák magassága ötszörösére nőjön.
És ahogy visszatértek az erdők,
madárdallal telt meg a táj.
A fák odavonzották a hódokat,
amik elterjedtek a folyókban,
a hódgátak vidráknak,
pockoknak, kacsáknak,
békáknak és halaknak nyújtottak élőhelyet.
A farkasok meggyérítették
a prérifarkasokat,
így a nyulak és az egerek
elszaporodhattak,
ezzel a héjáknak, menyéteknek,
rókáknak és borzoknak is jutott táplálék.
A farkasok maradékán,
a hátrahagyott dögökön
sasok és hollók lakomáztak,
akárcsak a medvék, akik emellett
az újranőtt bozótosban
bogyókat is szedtek.
A bölények száma is megemelkedett,
mert az újratelepülő erdők
élőhelyet nyújtottak nekik.
A farkasok szinte mindent megváltoztattak.
Egy példát láthattunk ezzel
a trófikus kaszkád jelenségre:
a tápláléklánc tetején
egy változás történik,
és a következményei
végiggörögnek egészen az aljáig,
minden szinten változást idézve elő.
Az elmúlt fél század talán
legizgalmasabb felfedezése a biológiában
a trófikus kaszkád jelensége,
ami mindenütt megfigyelhető.
Ez azt jelenti,
hogy ha egy élőhelyről eltűnik
egy vagy két nagytestű állatfaj,
az élőhely alapvetően másként fog kinézni,
mint ha ezek a fajok megmaradtak volna.
Új mozgalmak jelentek meg világszerte,
melyek azt sürgetik.
hogy visszavadítással, ahogy mondják,
segítsünk helyreállítani a természetet.
Ez azt jelenti, hozzuk helyre
a természetkárosítás egy részét,
telepítsük be az elveszett fajok
egy részét,
és hagyjuk őket élni békében.
Lehetetlen egy ökoszisztémát
egy az egyben létrehozni:
egy esőerdőt, egy mocsarat
vagy egy korallzátonyt.
A visszavadítás olyan fajok
visszatelepítését jelenti,
amelyek dinamikus folyamatokat
működtetnek,
és hagyni a természetet,
hogy csak legyen.
Fontos azonban megérteni,
hogy a visszavadítás nem azt jelenti,
hogy az embereknek
el kell hagyniuk a területet.
De az ott lakóknak
támogatniuk kell ezt a változást,
méghozzá lelkesen.
Csak képzeld el,
ahogy a tengerparton állsz
és látod az ámbrásceteket,
amint kergetik a heringeket
ez ugyanis gyakori látvány volt
egészen a 18. századig.
Ha sikerülne olyan
védett tengerszakaszokat létrehozni,
ahol beszüntetik a halászatot,
újra láthatnánk őket.
Képzelj el egy olyan helyet Európában,
mint a Serengeti park.
amiben minden eddig élt
őshonos állat megtalálható:
vízilovak, orrszarvúk.
hiénák és oroszlánok.
És amit ez a visszavadítási folyamat
az eltűnt állat- és növényfajok mellett
betelepít,
az a ritka faj,
amit reménynek hívnak.
Ez elárulja azt a titkot,
hogy az ökológiai változás
nem feltétlenül
mindig ugyanabba az irányba halad.
A csöndes tavaszt követheti nyüzsgő nyár.