Sziasztok!

Ért már gyűlölet az interneten.

Sok.

És ez a munkámmal jár,

digitális alkotó vagyok,

kifejezetten az internetre
készítek dolgokat.

Pár évvel ezelőtt például
készítettem egy videósorozatot

"Minden egyes szó" címmel,
ebben népszerű filmeket szűkítettem

csak azokra a szavakra, amiket
színes bőrűek mondtak bennük,

azért, hogy tapasztalatból
és elérhető formában

beszélhessünk arról, hogyan
jeleníti meg őket Hollywood.

Aztán később, amikor a transzfóbiás
mosdótörvény egyre nagyobb

médiafigyelmet kezdett kapni
az Egyesült Államokban,

a házigazdája és producere voltam
egy interjúsorozatnak,

a címe: "Transzokkal ülve a mosdóban",

és pontosan ezt tettem.

(Nevetés)

És azután –

Persze, elfogadom a tapsot.

(Taps)

Köszönöm.

És azután, ismeritek azokat a
kicsomagolós videókat a YouTube-on,

ahol a videózók a legújabb
elektronikai kütyüket bontogatják?

Remek, szóval, szatírát csináltam ezekből
egy hetente jelentkező sorozatban,

ahol tabunak számító témákat
bontogattam ki, mint például

rendőri brutalitás, férfiasság,
őslakosokkal szembeni rossz bánásmód.

(Nevetés)

A munkám –

Köszönöm.

Egy ember tapsol, Isten áldja.

(Nevetés)

Anyu, szia!

(Nevetés)

Tehát a művem népszerű lett.

Nagyon népszerű.

Sok millió megtekintést
és rengeteg jó sajtót kaptam,

valamint új követők sokaságát.

De az internetes siker árnyoldala

az internetes gyűlölet.

Mindenfélének neveztek.

A bétától a hópihéig, és persze
az örök kedvenc "felszarvazottig."

Ne aggódjatok, el fogom
magyarázni, melyik mit jelent.

(Nevetés)

Tehát, annak, aki nem ismeri:

a béta, az röviden a béta hím,
online szleng formában.

De most tényleg,
gyöngyfülbevalókat hordok,

és a divatom olyan, mint egy
lóti-futi, gazdag, fehér hölgyé,

szóval nem teszek úgy,
mintha alfa lennék.

(Taps)

Nem igazán működik.

(Nevetés)

A hópihe gúnyos megnevezés azokra,

akik érzékenyek, és kivételesnek
hiszik magukat,

én pedig az Y generáció tagja vagyok,
és egyke, szóval, a francba!

(Nevetés)

De a kedvencem a felszarvazott.

Egy sértés, a felszarvazott férj röviden,

olyan férfiakra mondják,
akiket megcsalt a feleségük.

De barátaim, én olyan meleg vagyok,

hogy ha lenne feleségem,
biztatnám, hogy megcsaljon.

(Nevetés)

Köszönöm.

Nézzük meg ezt a negativitást élesben.

Olykor nyílt.

Mint Marcos, aki azt írta,

"Te vagy mindaz, amit
utálok egy emberi lényben."

Köszönöm Marcos.

Mások tömörebben fogalmaznak.

Mint például Donovan, aki azt írta,
"buzi köcsögggggg."

Na most, nem kell mondanom,
hogy Donovan nem téved, ugye?

Valójában mindkettőben igaza van,
szóval jár az elismerés.

Köszönöm, Donovan.

Mások kérdéseket tesznek fel nekem,
mint például Brian, aki azt kérdezte:

"Kurvának születtél, vagy csak
idővel tanultad meg, hogyan legyél az?

De a kedvencem Brian üzenetében,

hogy mikor befejezte a gépelést,
megcsúszhatott az ujja,

mert ezután egy felfelé mutató
hüvelykujj hangulatjelet küldött.

(Nevetés)

Szóval, babám, 
feltartott hüvelykujj neked is!

(Nevetés)

Vicces most ezekről
az üzenetekről beszélni.

Igaz?

És katartikus nevetni rajtuk.

De mondhatom, nagyon nem jó
érzés ilyeneket kapni.

Eleinte lementettem a képernyőképeket
a hozzászólásaikról,

és viccelődtem az elütéseiken,

de ezt hamar elitistának éreztem,
és végső soron nem segített.

Így hát idővel egy váratlan
megküzdési technikát fejlesztettem ki.

Mivel a legtöbb ilyen üzenetet
a közösségi hálón kaptam,

gyakran rákattinthattam
a küldők profilképére,

és mindent megtudhattam róluk.

Láttam képeket, ahol bejelölték őket,

láttam a bejegyzéseiket,
mémeket, amiket megosztottak,

és látva, hogy egy emberi lény
ül a képernyő túloldalán,

valahogy kicsit jobban éreztem magam.

Viszont ez nem igazolja, amit írtak, igaz?

De értelmezhetővé teszi.

Ezt mégsem éreztem elégnek.

Így hát felhívtam néhányukat –

csak azokat, akikkel
biztonságosnak tűnt beszélgetni –

egy egyszerű nyitókérdéssel:

"Miért írtad?"

Josh volt az első, akivel beszéltem.

Azért írt, hogy elmondja:
egy marha vagyok,

én vagyok az egyik oka annak,
hogy ez az ország megosztott,

és a végén hozzátette,
hogy melegnek lenni bűn.

Nagyon ideges voltam
az első beszélgetésünk előtt.

Ez nem egy hozzászólások szekció.

Így nem használhattam
a némítást vagy a tiltást.

Persze, azt hiszem, letehettem volna.

De nem akartam.

Mert jó volt vele beszélgetni.

Mert megkedveltem.

Íme, egy részlet
az egyik beszélgetésünkből.

(Hangfelvétel) Dylan:
Josh, azt mondtad,

hogy most fogod befejezni
a középiskolát, igaz?

Josh: Aha.

DM: Milyen a középiskola?

Josh: Használhatom a pokol szót?

DM: Ó, persze. Használhatod.

Josh: Pokoli volt.

DM: Tényleg?

Josh: És még mindig az, pedig
már csak két hét van hátra.

Kicsit nagyobb vagyok –
nem szeretem a "kövér" szót használni,

de kicsit nagyobb, mint
az osztálytársaim többsége,

és emiatt elítélnek, mielőtt
még megismertek volna.

DM: Ez szörnyű.

Akarom mondani, csak szeretném,
hogy tudd, Josh,

engem is bántottak középiskolában.

Tehát a közös pont, hogy mindkettőnket
zaklattak a középiskolában,

eltörölte azt, amit írt nekem?

Nem.

Sikerült egyetlen telefonbeszélgetésnek

teljesen meggyógyítania egy
politikailag megosztott országot,

és megoldania a rendszerszintű
igazságtalanságot?

Nem, abszolút nem, igaz?

De a beszélgetésünk hatására
emberibbek lettünk egymás előtt,

mint csak a profilképeink
és bejegyzéseink alapján?

Teljes mértékben.

Nem álltam meg itt.

Mert a gyűlölet egy része, amit kaptam,
a "saját oldalamról" jött.

Így mikor Matthew, a hozzám
hasonló furcsa liberális művész

nyilvánosan azt írta, hogy a liberalizmus 
legrosszabb jellemzőit testesítem meg,

elhatároztam, hogy rákérdezek erre.

DM: Megjelöltél ebben a bejegyzésben.

Azt akartad, hogy lássam?

Matthew (nevetve): Őszintén szólva
nem gondoltam rá.

DM: Meghurcoltak már valaha nyilvánosan?

Matthew: Igen.

És csak azt mondtam: "Nem érdekel."

DM: És nem érdekelt?

Matthew: De, nehéz volt.

DM: Nem érdekelt?

Matthew: De igen, érdekelt.

DM: A beszélgetések végén

gyakran van egy kis visszatekintés.

Egy újraértékelés.

Pontosan ez történt

a beszélgetésünk végén
egy Doug nevű sráccal,

aki azt írta, hogy egy tehetségtelen
bértollnok vagyok.

(Hangfelvétel) A beszélgetésünk hatására

másképp érzed arról, hogyan írsz online?

Doug: Ja! Tudod, amikor azt mondtam rád,

hogy tehetségtelen bértollnok vagy,

sosem beszéltem előtte veled.

Nem igazán tudtam rólad semmit.

És szerintem legtöbbször

erről szólnak a komment szekciók,

arra valók, hogy rászabadítsd
a haragodat a világra,

többnyire találomra választott
idegenek profiljaira.

DM (nevetve): Ja, így van.

Doug: De emiatt kétségtelenül
újragondoltam,

hogy milyen módon kapcsolódjak
másokhoz az interneten.

DM: Tehát összegyűjtöttem
ezeket és más beszélgetéseket

a "Beszélgetések azokkal,
akik utálnak engem" podcastemhez.

(Nevetés)

Mielőtt elkezdtem ezt a programot,

azt gondoltam, az hoz valós változást,

ha frappáns videóesszékben,
kommentekben és bejegyzésekben

állítom le az ellenvéleményeket,

de hamar rájöttem, hogy azokért
csak olyanok lelkesednének,

akik már most is egyetértenek velem.

Néha – hálás köszi érte!

Néha a legfelkavaróbb, amit tehetünk –

ja, tapsoljátok meg.

(Nevetés)

Néha a legfelkavaróbb, amit tehetünk,

hogy beszélünk azokkal,
akikkel nem értünk egyet,

és nem csak mi mondjuk a magunkét.

Most minden egyes hívás során

megkérem a vendégeimet,
hogy meséljenek magukról.

Ennek alapján kezdem őket
jobban megérteni.

És a beleérzés, mint kiderült,

beszélgetéseink gördülékenységének
fontos alapelemei,

de nagyon sebezhető érzés lehet

együtt érezni valakivel,
akivel mélységesen nem értünk egyet.

Így kitaláltam magamnak
egy hasznos mantrát.

Az együttérzés nem jóváhagyás.

Együtt érezni valakivel, akivel
mélységesen nem értünk egyet,

nem veszélyezteti hirtelen
a saját mély meggyőződéseinket,

és nem támogatja az övékét.

Együtt érezni valakivel, aki például
azt gondolja, hogy melegnek lenni bűn,

nem azt jelenti, hogy hirtelen
eldobok mindent,

szedem a sátorfámat, és fogom
a pokolba szóló egyirányú jegyemet, igaz?

Csak annyit jelent, hogy emberként
veszek figyelembe valakit,

akit teljesen más gondolkodásmód
szerint neveltek.

Tisztázzunk valamit.

Ez nem aktivitásra buzdító felhívás.

Megértem, hogy nem mindenki érzi
biztonságosnak,

hogy a becsmérlőivel csevegjen,

mások meg annyira
elszigeteltnek érzik magukat,

hogy joggal érzik, képtelenek
együttérzést nyújtani másoknak.

Totál megértem.

Csak arról meséltem, hogy nekem
ez pont így felelt meg.

Tudjátok, megkerestem egy
csomó embert a podcast miatt.

Néhányan udvariasan elutasítottak,

mások válasz nélkül hagyták az üzenetemet,

volt, aki automatikusan blokkolta
a meghívásomat,

egy fickó pedig belement,

majd öt perccel a beszélgetés 
megkezdése után

letette.

Azt is tudom, hogy ez az előadás
meg fog jelenni az interneten,

és az internettel együtt járnak
a komment szekciók,

a komment szekciókkal pedig
elkerülhetetlenül jön a gyűlölet.

Szóval, akik nézitek ezt az előadást,

nyugodtan nevezhettek,
aminek csak akartok.

Hívhattok köcsögnek,
hópihének, nyafogósnak, bétának,

vagy lehetek "mindaz,
ami rossz a liberalizmusban".

De tudd, hogy ha így teszel,
talán szeretnék majd beszélni veled.

És ha visszautasítod,
vagy automatikusan blokkolsz,

vagy beleegyezel, majd leteszed,

akkor lehet, babám, hogy te vagy a hópihe.

Nagyon köszönöm.

(Taps)

(Ujjongás)