"A tárgyaink története" kisfilmek alkotói bemutatják A megoldások története: Miért csak a játékszabályok megváltoztatásával lehet valódi változást elérni? Annie Leonard Ilyened van? Naná, hogy nincs. Ez a cucc már öt éves! Ma már mindenkinek ilyen van. El tudod képzelni, hogy mennyi tehetségbe és összpontosításba került egy zenelejátszót kézi számítógéppé, telefonná, GPS-szé, vagy távirányítóvá alakítani csupán öt év alatt? Most komolyan. A több ezer embernek, akik ezt létrehozták olyan problémák ezreit kellett megoldaniuk, melyek öt éve még szó szerint megoldhatatlanok voltak. Erre képesek az emberek, ha motiváltak a problémák megoldásában. De azok a problémák, amelyek megoldásán oly szorgosan dolgozunk, egyáltalán nem a legégetőbbek. Mig arra összpontosítunk, hogy minden gyorsabb, olcsóbb és újabb legyen, addig elfelejtettünk olyan szavakat, mint biztonságos, egészséges vagy igazságos. Mintha egyre ügyesebben játszanánk egy alapvetően rossz játékot. Sok szempontból ez a rendszer valóban olyan, mint egy játék, csak hatalmas tétekkel. Hasonlóan egy játékhoz, gazdaságunk is úgy lett kitalálva, hogy mindenkit bizonyos szabályok betartására kötelezzen. Csakúgy, mint egy játékban, itt is mellékelték a játékszabályokat, melyek megmondják, hogy mi is a cél. Gondolj vissza a legutolsó alkalomra, amikor egy új játékkal játszottál. Először megnézted, mi kell ahhoz, hogy nyerj, majd ez alapján hoztad meg az összes döntésed. Természetesen az emberek többsége a cél leegyszerűsítésére törekszik: ez a cél pedig a TÖBB. Költs többet, építs több utat, nyiss több bevásárlóközpontot, birtokolj több tárgyat. A közgazdászok ezt hívják növekedésnek. Ha összeadjuk mindazt az elkötött pénzt, ami jobbá vagy rosszabbá teszi életünket, akkor egy szép, nagy számot kapunk. Ezt hívják GDP-nek (bruttó hazai termék). Állítólag az nyer, akinek nagyobb a GDP-je. Ennek a számnak a növekedését szabályok és törvények ezrei segítik. Nem mindegy azonban, hogy több gyerek jár iskolába, vagy több gyerek ül börtönben, több szélerőművet, vagy több széntüzelésű erőművet építünk; több szuper-hatékony vonatot használunk, vagy több benzint pöfékelünk el a dugóban. Naná, hogy nem! Ám a TÖBB játékában mindezek ugyanannyit érnek. Egy ilyen ostoba játékot nem változtathatunk meg egyetlen szabály vagy egy játékos lecserélésével. Maga a cél a probléma. Olyan megoldásokra van szükségünk, amelyek ezen változtatnak. Mi lenne, ha olyan játékot készítenénk, ahol a cél a JOBB lenne? Jobb oktatás, jobb egészségügy, jobb termékek. Jobb esélyek a túlélésre ezen a bolygón. Mindannyian ezt akarjuk, nem igaz? Nem ennek kellene jelenteni a győzelmet? A gazdasági célok megváltoztatása hatalmas feladat. Nyilvánvalóan nem kivitelezhető egyik pillanatról a másikra. De ha olyan megoldásokra törekszünk, amelyek megváltoztatják a játékot, akkor lassan egy új játékot kezdhetünk játszani. Ehhez különbséget kell tennünk a játékot valóban megváltoztató eszközök és azon módszerek között, amelyek segítségével csak a TÖBB régi játékát játszanánk másképp. Lássuk, hogyan oldható meg kétféle módszerrel egy mai probléma: a műanyag csomagolásról mindenki tudja, hogy rettenetes következményei vannak a bolygónkra nézve. Különösen az óceánokra. Az emberek két csoportja roppant különböző megoldási ötletekkel rukkolt elő erre a problémára. Ezek az emberek megelégelték a dolgot, és kampányolni kezdtek a műanyag zacskók betiltásáért. Ők más megoldást találtak. Elindítottak egy olyan vállalkozást amely levásárolható kupont ajándékoz azoknak, akik újrahasznosítják a műanyag hulladékot. Manapság mindkét megoldás jelen van, de csak az egyik változtatja meg a játékot. A levásárolható kuponos megoldás ugyan mentesíti a szeméttelepeket és égetőket némi műanyagtól, de növeli az előállított műanyag mennyiségét, mert további vásárlásra ösztönöz. És ami még rosszabb: arra tanít, hogy a többlet fogyasztás a jó állampolgárt megillető jutalom. Ez még nehezebbé teszi, hogy a régi játéktól eltérően gondolkodjunk. A zacskót betiltó megoldást nehezebb elérni, de cserébe valódi megoldást jelent. Hogy miért? Azzal, hogy önként erre áldozzák az idejüket, az állampolgárok azt mondják, hogy van ami fontosabb a több fizetésnél és pénzköltésnél. Ahhoz, hogy sikerre vigyék ezt a kampányt, olyan haladó gondolkodású cégekkel kell társulniuk, amelyek alternatívát kínálnak az eldobható műanyag csomagolásra. Erőt kell gyűjteniük, hogy felvehessék a harcot az Amerikai Kémiai Tanáccsal, ami azokért a cégekért lobbizik, amelyek ezt a sok műanyag szemetet állítják elő. Beszélniük kell a szomszédaikkal és a barátaikkal, még több embert kell inspirálniuk arra, hogy megkérdőjelezzék a régi játékot. Világszerte pontosan ez történik a városokban, és nyerésre állnak. De vajon képes-e néhány millió műanyag zacskó betiltása megváltoztatni a játék célját? Önmagában biztosan nem. De emberek millióinak szorgos munkájával, akik a játék megváltoztatásán dolgoznak, már IGEN. Az új megoldások összessége, lassan megváltoztatja a dolgok menetét. Ahogy az emberek erőt gyűjtenek, hogy megváltoztassák a játékot, az állampolgári öntudatuk is erősödik. Azon dolgoznak, hogy a helyi megoldásaikat minél többen lemásolják és felerősítsék. Amikor azt látják, hogy megoldásaikat a túl nagy befolyással bíró cégek akadályozzák, akkor más megoldáspártiakkal összefogva küzdenek a valódi demokráciáért, ami az emberek által az emberekért működik. Levásárolható kuponokkal ezt nem lehet elérni, csakis emberek ezreinek szerveződése képes erre. Valahányszor megkérnek arra, hogy csatlakozzak egy mozgalomhoz, tudnom kell, hogy a mozgalom a játék céljainak megváltoztatását célozza-e. A cél szót használom, hogy könnyebben azonosíthatóak legyenek a megoldások. Tudni akarom hogy a mozgalom segíti-e az embereket abban, hogy visszavegyék a vállalatoktól azt a hatalmat, amivel valódi demokráciát építhetnek. Felnyitja-e az emberek szemét az igazságra, hogy a boldogság és a jól-lét nem a nagyobb fogyasztás eredménye, hanem a minket körülvevő emberek, az egészségünk és a céljaink függvénye? Számba veszik-e a célok között az összes olyan költséget, ami mind az emberre, mind a bolygóra közvetetten jelentkezik? Más szóval: internalizálják-e a költségeiket ahelyett, hogy externalizálnák, ahogyan azt manapság a legtöbb üzleti vállalkozás csinálja? Szerepelniük kell a célok között az óriási vagyoni szakadék csökkentésének azok közt, akik alapvető emberi szükségleteiket sem képesek kielégíteni, és azok közt, akik fogyasztási szintje több, mint amennyi fair lenne. Ha mindezeket szem előtt tartják, vagy legalábbis ezek a szempontok beépíthetők, akkor számathatnak rám! Az ilyen szervezetek sorra bukkannak fel. Például a clevelandi Evergreen szövetkezet, amely a dolgozók tulajdona és környezetbarát üzleti tevékenységeket folytat. Egy közösségi mosodát, napenergiás vállalkozást működtetnek, rengeteg mindent megtermelnek városi közösségi kertjükben. Biztos megélhetést nyújtanak azoknak, akiket a régi játék az út szélén hagyott. Mindannyian tudjuk, hogy ki kell zárni az üzleti vállalkozásokat a demokráciából. De az ilyen szövetkezetek még arra is képesek, hogy beemeljék a demokráciát az üzleti életbe. Fenntartható, demokratikus, igazságos. Ezek fogják megváltoztatni a játékot. Az olasz Capannori városában a helyi civilek mind az üzleti szférával, mind a kormányzattal együtt dolgoznak nem csak egy jobb hulladékkezelésért, hanem megkérdőjelezik az elkerülhetetlen pazarlást is. Drága hulladékkezelési technológiák alkalmazása helyett együtt komposztálnak, újrahasznosítható alternatívák után kutatnak az egyszer használatos termékek helyett. Újra felhasználják a kidobott anyagokat. Így sikerült néhány hulladékfajtánál 82%-os csökkenést elérniük, miközben munkahelyeket hoztak létre és erősítették a közösséget. És mi a helyzet az új trenddel, a közös fogyasztással, amit régen csak “megosztásnak” hívtak? Lehet, hogy elsőre úgy hangzik, mintha egy cuki gyerekdalból került volna elő, ám gondoljunk bele, hogy micsoda kihívást jelent a régi játék számára! Kizökkent a TÖBB és még TÖBB mókuskerekéből, nyersanyag-takarékos, olyan embereknek biztosít hozzáférést javakhoz akik másképp nem jutnának hozzájuk és még közösségeket is épít. Hogyan fest egy ilyen rendszer? Sok nagyvárosban közbringa rendszer működik. Online felületeken az autók és lakások megosztásától a kemping cuccokig mindent megoszthatunk egymással. Nálunk a városban, a könyvtárból szerszámokat is lehet kölcsönözni. Teljesen felesleges minden háztartásban külön fúrógép, créme brulée fáklya, szkenner, talicska vagy biciklipumpa, ha ezeket akár meg is oszthatjuk egymással. A bemutatott példákhoz hasonló megoldások idővel teret nyernek és elérünk egy fordulópontot. Feltéve, ha nem felejtjük el, hogy az új cél a JOBB. Új cél nélkül minden erőfeszítésünk, amellyel egy jobb jövő felépítésén fáradozunk, A) kevésnek bizonyul, B) fáradtságos lesz. Túl sok zsenialitást és figyelmet pazarlunk olyan problémák megoldására, mint az iPhone akkumulátorának üzemidejének meghosszabbítása, míg az emberi létet fenyegető veszélyek kezelése kicsúszik a kezünkből. 5 évvel ezelőtt amikor megalkottuk a Tárgyaink története c. sorozatot, elkezdtük magunk köré gyűjteni azokat az embereket akik úgy érezték, valami nem stimmel a régi játékszabályokkal. Egyetértettünk abban, hogy bajban vagyunk. Most itt az ideje, hogy megtaláljuk a megoldásokat. Olyan megoldásokat, melyek nem csak néhány szabályt, hanem az egész játékot megváltoztatják. Segítenél ebben? Gyere, és csináljuk!