Legyen szó tüzes kerékhez láncolásról,
pókká változtatásról

vagy májat tépő sasról,

a görög mitológia tele van történetekkel

borzalmas kínokat elszenvedő halandókról,
akik kihívták az istenek haragját.

A leghíresebb büntetések egyike
mégsem szörnyű kegyetlensége,

hanem nyugtalanító közelsége
miatt emlékezetes.

Sziszüphosz volt Ephüra,
a későbbi Korinthosz első királya.

Egyszerre volt bölcs uralkodó,
aki városát gazdaggá tette,

és unokahúgát elcsábító ördögi zsarnok,
aki hatalmát fitogtatva megölte vendégeit.

A vendégszeretet ilyen megsértése
haragra gerjesztette az isteneket.

Sziszüphosz még így is
elkerülhette volna a büntetést,

ha vakmerő önbizalma engedte volna.

A bonyodalom Aigina nimfa
elrablásával kezdődik,

akit Zeusz óriás sas képében ragadott el.

Aigina apja, a folyamisten Aszóposz
követte a nyomokat Ephüráig,

ahol találkozott Sziszüphosszal.

Az isten forrást fakasztott a városban,

ezért cserébe a király elmondta
Aszópusznak, merre vitte Zeusz a lányt.

Amikor Zeusz erre rájött, őrjöngve
utasította Tanathoszt, a Halált,

láncolja le Sziszüphoszt az alvilágban,
hogy több bajt már ne okozzon.

De Sziszüphosz hű maradt
fortélyos természetéhez.

Bebörtönzésekor a király
megkérte Tanathoszt,

mutassa meg, hogy használja a láncokat,

majd gyorsan megkötözte,
és visszaszökött az élők közé.

Tanathosz fogságba esett, senki nem tudott
meghalni, és a világ a feje tetejére állt.

Csak akkor rendeződött minden,
amikor a hadisten, Árész mérges lett,

hogy a háború így már nem móka,
és kiszabadította Tanathoszt.

Sziszüphosz tudta, mire számíthat,

de tarsolyában volt még egy csel.

Halála előtt megkérte feleségét, Meropét,
hogy holttestét vesse a köztérre,

ahonnan majd a Sztüx folyó
partjára sodródik.

Újra a holtak között, Sziszüphosz
felkereste Perszephonét,

az Alvilág királynőjét, és elpanaszolta,

hogy felesége meggyalázta,
mivel nem temettette el rendesen.

Perszephoné engedélyt adott,
hogy visszatérjen az élőkhöz,

hogy megbüntesse Meropét,
feltéve ha azután visszatér.

Sziszüphosz persze megszegte ígéretét,

és másodjára is elkerülte a halált
túljárva az istenek eszén.

Harmadjára viszont nem fogja.

A hírnök, Hermész
visszarángatta Hádészhoz.

A király azt hitte, okosabb az isteneknél,

de Zeusz fog nevetni a a végén.

Sziszüphoszt egyszerű
feladattal büntették meg:

hatalmas sziklát kellett
egy hegyre felgörgetnie.

De amikor felért vele, a kő visszagurult,

így újra kellett kezdenie –

...aztán újra és újra, örökkön örökké.

Történészek szerint Sziszüphosz mondája
ősi mítoszokból ered

a felkelő és lemenő napról
vagy más természeti körforgásokról.

De a hiábavaló feladat végtelen
ismétlésére ítélt egyén élénk képe

az emberi élethelyzet
allegóriájaként tér vissza.

Híres esszéjében, a Sziszüphosz mítoszában

az egzisztencialista filozófus,
Albert Camus összevetette a büntetést

az ember hiábavaló értelem-
és igazságkeresésével

egy közömbös és értelmetlen világban.

De Camusnél Sziszüphosz nem reménytelen,
hanem sorsával bátran szembenéző hős,

aki lefelé jön a hegyről,
hogy a követ újra visszagörgesse.

Még ha életünk mindennapi küzdelmei

néha ugyanilyen ismétlődőnek
és abszurdnak tűnnek is,

jelentést és értéket adhatunk nekik azzal,
hogy sajátunkként fogadjuk el őket.