A laboromban önálló 
légi robotokat építünk.

Olyanokat, mint amely itt röpköd.

A kereskedelemben ma kapható 
drónoktól eltérően

ebben a robotban egyáltalán nincs GPS.

GPS nélkül

az ilyen robotnak nem könnyű 
meghatároznia a helyzetét.

Ez a robot a benne lévő érzékelőket - 
kamerákat és lézerszkennereket - használja

a környezetének letapogatására.

Észleli a környezet jellegzetességeit,

s a helyzetét hozzájuk képest 
határozza meg

a háromszögelés módszerével.

Azután a robot ezeket 
a jellegzetességeket térképbe egyesíti.

Mögöttem ezt láthatják.

A robot a térképből tudja, 
hogy hol vannak akadályok,

és ütközés nélkül kormányozza magát.

Szeretnék a következőkben bemutatni

a laborunkban elvégzett néhány kísérletet,

amelyben a robot nagyobb távolságok 
megtételére volt képes.

A jobb fölső sarokban látják, 
hogy mit észlel a robot kamerája.

A nagy képernyőn —

persze, négyszeresére fölgyorsítva —,

ahogy a robot kidolgozza a térképet.

Ez a nagy felbontású térkép 
laborunk folyosóját ábrázolja.

Mindjárt látják, ahogy beröpül a laborba,

láthatják az okozott zűrzavarból.

(Nevetés)

De mindebben a lényeg,

hogy a robotok 5 centi felbontású,

azaz nagy felbontású térképek 
kidolgozására képesek,

ami a laboron vagy az épületen kívül 
tartózkodóknak is lehetővé teszi

a térképezést, s ehhez nem kell bemenniük.

Így következtetni tudnak arra, 
mi történik benn.

Ám ezekkel a robotokkal 
van egy pár bökkenő.

Az első gond, hogy elég nagy.

Mivel nagy, súlyos is.

Ezek a robotok kilogrammonként 
220 wattot fogyasztanak.

Ezért csak rövid távú feladatokra 
alkalmasak.

A másik gond,

hogy a robotokban lévő érzékelők -
a kamera, a lézerszkenner,

valamint a processzorok - nagyon drágák.

Ez az egekbe viszi a robot árát.

Így hát föltettük magunknak a kérdést:

milyen készterméket vehetünk 
elektronikai boltokban,

amely olcsó, pihekönnyű, van rajta 
érzékelő és számítógép?

És föltaláltuk a repülő mobiltelefont.

(Nevetés)

Tehát robotunk készen kapható 
Samsung Galaxy okostelefont használ,

és csak egy áruházunkból letölthető 
alkalmazás kell még hozzá.

Most a robot a TED betűit olvassa be,

figyeli a "T' és az "E" betűk sarkait,

azután belőlük háromszögeléssel 
kiindulva önállóan repül.

A botkormány csak azért van itt, 
hogy ha a robot meghülyülne,

Giuseppe tudja semlegesíteni.

(Nevetés)

A kis robotok építésén kívül még

kísérleteztünk az itt látható 
energikus viselkedéssel is.

Ez a robot 2-3 m/sec sebességgel repül,

irányváltás közben zuhanva és keringve.

A lényeg, hogy kisebb, 
gyorsabb robotunk lehet,

amely nagyon tagolt környezetben is repül.

A következő filmen

egy sast látnak, amint kecsesen 
összehangolja a szárnya, szeme

és lába mozgását, hogy kikapja 
zsákmányát a vízből.

A mi robotunk is tud halászni.

(Nevetés)

Esetünkben egy sajtos-sztékes 
szendvicset kap el a levegőből.

(Nevetés)

Látják, hogy ez a robot 
kb. 3 m/sec sebességgel mozog,

ez nagyobb, mint egy gyaloglóé; 
közben összehangolja karját, karmait

és repülését hajszálpontos időzítéssel, 
hogy végrehajtsa a műveletet.

Egy másik kísérletben

azt akarom bemutatni, hogyan 
szabályozza a robot a mozgását,

ha függő teherrel repül.

A felfüggesztés itt hosszabb, 
mint a keret magassága.

A végrehajtás érdekében a robotnak

le kell buknia, be kell állítania 
a magasságát,

és át kell lendítenie a terhet a kereten.

De mindezt szerettük volna

még kisebben is megcsinálni, 
s ehhez a méhektől kaptunk ihletet.

Ha a lassított felvételen 
figyeljük a méheket,

annyira parányiak, 
a tehetetlenségük leheletnyi...

(Nevetés)

nem érdekli őket, 
például visszapattannak a kezemről.

Ez a pici robot a méhek viselkedését 
utánozza.

A kisebb egyben jobb is,

mert a kisebb mérettel együtt jár
a kisebb tehetetlenség.

Kisebb tehetetlenség mellett

(A robot zümmög, nevetés)

pedig ellenállóbbak az ütközéssel szemben.

Ezáltal masszívabbak.

A méhekhez hasonló méretű 
ilyen kis robotokat építünk.

Konkrétan ennek csak 25 gramm a súlya.

Csak 6 wattot fogyaszt.

Maximum 6 m/sec sebességre képes.

A méretéhez képest ez olyan,

mintha a Boeing 787 tízszeres 
hangsebességgel repülne.

(Nevetés)

Egy példát szeretnék mutatni.

Bizonyára ez az első tervezett légi 
ütközés, a sebesség huszadára lassítva.

A robotok egymáshoz viszonyított 
sebessége 2 m/sec,

és a film szemlélteti az alapelvet.

A kétgrammos szénszálas ketrec 
a robot körül óvja a légcsavarokat,

elnyeli az ütközést, s a robot reagál rá.

Tehát a kicsi egyben biztonságos is.

A laboromban a robotok fejlesztését

ezekkel a nagy robotokkal kezdtük,

mostanra viszont elértünk
ezekhez a kicsikhez.

Mennyi ragtapaszt kellett 
vennünk a múltban!

Mára ezzel már leállhattunk.

Mert e robotok tényleg biztonságosak.

A kis méretnek vannak hátrányai is,

de a természet módot talált 
az ellensúlyozásukra.

Az alapgondolat: nagy csoportokba, 
azaz rajokba szerveződnek.

Ugyanígy, a laborban igyekszünk 
mesterséges robotrajokat kialakítani.

Nem könnyű feladat,

mert most már robotok 
hálózatával van dolgunk.

Minden robot esetében

gondoskodnunk kell a kommunikáció, az 
érzékelés, és a számítások összhangjáról,

és ettől a hálózatot elég nehéz lesz 
szabályozni és kezelni.

Tehát a természettől 
3 szervezőelvet kölcsönöztünk,

amely lehetővé teszi 
algoritmusaink fejlesztését.

Az első elv: a robotoknak figyelemmel 
kell lenniük a szomszédjaikra.

Érzékelniük kell őket, 
és kommunikálni kell velük.

A film szemlélteti az alapelvet.

Négy robotunk van,

egyiküket egy irányító személy 
szó szerint eltérítette.

De a robotok kapcsolatban 
vannak egymással,

így érzékelik a szomszédjaikat,

és követik egymást.

Egy személy vezetni képes 
a követők hálózatát.

Megint csak: nem azért, mintha 
mindegyik tudná, merre kell mennie,

hanem azért, mert reagálnak 
a szomszédjaik helyzetére.

(Nevetés)

A következő kísérlet szemlélteti 
a második szervezőelvet.

Ez pedig az ismeretlenség
elvével kapcsolatos.

A fő gondolat,

hogy a robotok nem foglalkoznak
a szomszédjaik kilétével.

Kört kellett alakítaniuk,

és nem számít, hány robotot 
iktatunk be az alakzatba

vagy veszünk ki belőle,

minden robot a szomszédjára reagál.

Azt tudja csak, 
hogy szomszédaival közösen,

kört alakítva kell mozogniuk,

anélkül, hogy kívülről irányítanák őket.

Ha összerakjuk ezeket az elveket,

a harmadik elv, hogy alapvetően 
a kívánt alakzat matematikai leírását

adjuk meg robotjaink számára.

Azután az alakzatok az idő 
függvényében változhatnak,

s láthatják, hogy a robotok 
először köralakot öltenek,

majd négyszögletes formát, később 
vonal alakzatot vesznek föl,

utána ismét az ellipszisét.

Egy pillanat alatt váltanak,

ahogy az igazi rajok a természetben.

Miért dolgozunk rajokkal?

Két alkalmazást említek, 
amelyek különösen érdekelnek minket.

Az első a mezőgazdasággal kapcsolatos,

ami valószínűleg a legnagyobb 
probléma a világon.

Mindannyian jól tudjuk,

hogy minden hetedik ember éhezik.

A megművelhető földek zömét 
már eddig is művelték.

A legtöbb rendszer hatékonysága növekszik,

a termelési rendszereké 
viszont csökken.

A fő ok a vízhiány, az éghajlatváltozás 
és a növénybetegségek,

meg még egy pár dolog.

Mit tehetnek a robotok?

Nos, mi az ún. precíziós mezőgazdaság
módszerét alkalmazzuk.

Az alapelv, hogy a légi robotok 
berepülik a gyümölcsösöket,

és mi létrehozzuk az egyes 
növények precíziós modelljét.

Mint a személyre szabott gyógyításban,

ahol minden beteget egyéni módon kezelnek.

Szeretnénk létrehozni az egyes 
növények modelljét,

azután közölni a gazdával, 
melyik növény mit igényel;

esetünkben vizet, trágyát 
vagy növényvédő szert.

Itt a robotok az almáskertet járják be,

és egy pillanat múlva két társát látják,

amint ugyanazt csinálja a bal oldalon.

Most állítják össze az almáskert térképét.

A térkép tartalmazza a kertben lévő 
valamennyi növényt.

(A robot zümmög)

Lássuk, hogy néznek ki a térképek.

A következő film mutatja 
a robotokban lévő kamerákat.

A bal felső sarokban 
egy szokásos színes kamera van.

Bal oldalon, középtájon 
egy infravörös kamera.

Bal oldalon, lenn pedig egy hőkamera.

A nagy képen láthatják 
a kertben lévő minden egyes fa

3D-s modelljét, miközben 
az érzékelő elszáll a fák mellett.

Ilyen információkkal fölfegyverkezve 
több dolgot tehetünk.

Az első és valószínűleg 
a legfontosabb nagyon egyszerű:

megszámolni az egyes fákon 
lévő gyümölcsöket.

Ezúton közöljük a gazdával, melyik 
fáról hány gyümölcsre számíthat,

és így megbecsülheti a terméshozamot,

optimalizálhatja az értékesítési láncot.

A másik, amit tehetünk,

hogy modellezhetjük a növényeket, 
3D-s modellt készíthetünk,

és abból megítélhetjük 
a lombkorona méretét,

ami korrelál az egyes növényen lévő 
levelek tömegével.

Ezt nevezzük levélfelületi indexnek.

Ha ismerjük a levélfelületi indexet,

ebből adódik, hogy milyen mértékű 
fotoszintézis lehetséges növényenként,

s ez tájékoztat az egyes növények 
egészségi állapotáról.

A látható és az infravörös tartományból 
nyert információ kombinálásával indexeket,

pl. normalizált vegetációs differencia 
indexet számíthatunk.

Jelen esetben látható,

hogy egyes növényeknek rosszabbul 
megy a soruk, mint másoknak.

Ez könnyen fölismerhető az ábrákból,

nemcsak a látható zónáéból, 
hanem a látható

és az infravörös tartomány 
kombinált ábrájából.

Végezetül még egy dolog,

ami érdekel minket, hogy kimutassuk
a klorózist még a kezdeti szakaszban.

Ez egy narancsfa,

amelynek sárgulnak a levelei.

De a felettük elrepülő robotok 
ezt egyszerűen és önállóan észlelhetik,

és közölhetik a gazdával, hogy baj van

a kertnek ebben a részében.

Az ilyen rendszerek tényleg segíthetnek,

és olyan terméshozamot tervezünk, 
amely kb. 10%-os javulást hoz,

s ami még fontosabb, légi robotrajokkal

az olyan igények, mint az öntözés 
25%-kal csökkenthetők.

Búcsúzóul kérem, hogy tapssal 
köszöntsék a jövőteremtő kutatóinkat:

Yash Mulgaonkart, Sikang Liút 
és Giuseppe Loiannót.

Ők vezették a három itteni bemutatót.

Köszönöm.

(Taps)