Gyerekkoromban egy atomháború kitörésétől tartottunk a leginkább. Ezért egy ilyen hordót tartottunk a pincénkben, amit ételkonzervekkel és vízzel töltöttünk tele. Ha nukleáris támadás ért volna, le kellett volna mennünk, lekuporodnunk, és abból a hordóból ennünk. Manapság egy világszintű katasztrófa veszélye már nem így néz ki. Ehelyett, így néz ki. Ha létezik bármi, ami több mint 10 millió embert fog megölni az eljövő évtizedekben, az valószínűleg egy fertőző vírus lesz, nem pedig háború. Nem rakéták, hanem mikrobák. Ennek az egyik oka pedig az, hogy rengeteget fektettünk a nukleáris elhárításba. Viszont nagyon keveset egy járvány megfékezésére képes rendszerbe. Nem állunk készen a következő járványra. Nézzük csak meg az Ebolát. Biztos vagyok benne, hogy mindannyian olvastak róla az újságban, nagy kihívást jelentett. Figyelmesen követtem azokon az esetvizsgálati eszközökön keresztül, amikkel a gyermekbénulás felszámolását figyeljük. A történteket figyelve láthatjuk, hogy a probléma nem az volt, hogy egy rendszer nem működik elég jól, hanem az, hogy egyáltalán nem is volt rendszerünk. Tulajdonképpen van pár nyilvánvaló hiányosság. Nem volt járványszakértő csoportunk, mely a helyszínen termett volna, látva a betegség jellegét, látva azt, hogy mennyire elterjedt. Az esetleírások papíron érkeztek be. Nagy eltolódással kerültek fel az internetre, és borzasztóan pontatlanok voltak. Nem volt indulásra kész orvosi csapatunk. Nem voltak felkészítési módszereink. Az Orvosok Határok Nélkül, nagyszerűen irányították az önkénteseket. De a megengedettnél még így is sokkal lassabbak voltunk abban, hogy a több ezer munkást ezekbe az országokba juttassuk. És egy nagy járvány esetében több százezer munkásra lenne szükségünk. Nem volt a helyszínen senki, aki a kezelési módszereket felügyelje, vagy a diagnosztikát. Senki, aki megtalálja a megfelelő használati eszközöket. Például vért vehettünk volna a túlélőktől, feldolgozhattuk volna, és a plazmát visszajuttathattuk volna az emberekbe, hogy megvédje őket. De ez soha nem volt megkísérelve. Tehát rengeteg dolog hiányzott. És ezek valójában világméretű kudarcot jelentenek. A WHO a járványok figyeléséért alakult, nem pedig az eddig említett feladatokért. A filmekben ugyebár másképp zajlik a dolog. Egy csoportnyi jóképű járványszakértő mindig készen áll, közbelépnek, megmentik a világot, de ez pusztán Hollywood. A felkészülés hiánya a következő járványt az Ebolánál, nagyságrendileg pusztítóbbá teheti. Vizsgáljuk meg az Ebola előrehaladását az elmúlt év alatt. Körülbelül 10 000 ember vesztette életét, ezek közül szinte mindannyian három nyugat-afrikai országból származtak. Három oka van annak, hogy nem terjedt jobban el. Az első az, hogy az egészségügyi dolgozók hősies munkát végeztek. Megtalálták az embereket, megakadályozták a továbbterjedést. A második ok a vírus természetében rejlik. Az Ebola nem terjed a levegőben. És mire valaki fertőző lesz, legtöbbször már annyira beteg, hogy ágynak esik. A harmadik ok az, hogy a betegség nem férkőzött be túl sok városi területre. És ez csak a szerencsén múlott. Ha sokkal több város területére jutott volna be, az esetek száma jóval nagyobb lett volna. Úgyhogy legközelebb megtörténhet, hogy nem lesz ekkora szerencsénk. Létezhet vírus, melynél az emberek aránylag jól vannak fertőző állapotban is, felszállhatnak egy repülőgépre, vagy kimehetnek a piacra. A vírus eredete lehet természetes, mint az Ebola esetében, vagy lehet bioterrorizmus is. Tehát léteznek tényezők, amik szó szerint ezerszer rosszabbá tehetik a helyzetet. Vegyünk egy olyan vírust, ami a levegőben terjed, mint például az 1918-as spanyolnátha. Nézzük csak, mi történne: Nagyon-nagyon gyorsan terjedne el világszerte. Mint láthatjuk, több mint 30 millió ember vesztette életét ez alatt a járvány alatt. Tehát ez egy súlyos probléma. Foglalkoztatnia kellene bennünket. De igazából képesek vagyunk egy nagyon jó válaszrendszer kidolgozására. Rendelkezésünkre áll az eddigi tudomány és technológia. Telefonjaink képesek közösségi információt fogadni és küldeni. Műholdas térképeinkkel láthatjuk, hol vannak, és hová tartanak az emberek. A biológia fejlődésének köszönhetően drasztikusan megváltoztatható a patogének megfigyeléséhez szükséges átfutási idő, és gyógyszer és védőoltás készíthető az adott patogéneknek megfelelően. Tehát lehetnek eszközeink, de azokat egy átfogó, globális egészségügyi rendszerbe kell foglalni. És szükségünk van a felkészültségre. Úgy gondolom, hogy a legjobb lecke a felkészülésről még mindig az, amit a háború kapcsán teszünk. A katonáknál van teljes munkaidős, ugrásra kész állapot. A tartaléksereg hatalmasra növelheti létszámunkat. A NATO-nak van egy mozgósítható egysége, mely szélsebesen hadrendbe állítható. A NATO sok háborúsdit játszik, hogy lássa, felkészültek-e az emberek? Értenek-e az üzemanyaghoz, az utánpótláshoz, a rádiófrekvenciákhoz? Tehát teljes mértékben készen állnak. Úgyhogy ezekre a dolgokra van szükségünk amikor járványokkal küszködünk. Mik a főbb lépések? Először is jó egészségügyi rendszerekre van szükség a szegény országokban. Ez az, ahol az anyák biztonságban szülhetnek, és ahol a gyerekeket beoltják. És ahol nagyon korán szem elé kerülnek a járványok is. Kellenek orvosi tartalékegységek: rengeteg ember, akinek megvan a képzettsége és háttere, és aki indulásra kész, szakértelemmel felvértezve. Ezeket az embereket párosítanunk kell a hadsereggel, hasznot húzva a hadsereg gyors mozgósíthatóságából, logisztikájából, és biztonságos övezeteiből. Szimulálásokat kell folytatnunk, betegesdit, nem háborúsdit játszanunk, hogy felfedezzük a gyenge pontokat. Utoljára, amikor ilyet játszottak az Egyesült Államokban, az még 2001-ben volt, és nem sült el valami jól. Eddig az állás: bacik: 1, emberek: 0. Végül pedig fejlett K+F-re van szükségünk a védőoltások és a diagnosztika területén. Léteznek nagy áttörések, mint például az adeno-asszociált vírus, melyek nagyon-nagyon gyorsan működőképesek lehetnének. Nos, nincs pontos költségvetésem arra, hogy ez mennyibe kerülne, de elég biztos vagyok benne, hogy nagyon szerény a lehetséges károkhoz képest. A Világbank becslése szerint egy világméretű influenzajárvány esetén, a globális vagyon több mint három trillió dollárral csökkenne, és milliók vesztenék életüket. Ezek a befektetések jelentős előnyöket kínálnak a járványokra való felkészültségen felül is. Az alapvető betegellátás, a K+F, ezek növelnék az egészség terén való egyenlőséget, melyek igazságosabbá, és biztonságosabbá tennék a világot. Tehát úgy gondolom, hogy ennek abszolút elsőbbséget kell élveznie. Nincs ok a pánikra. Nem kell spagettikonzerveket felhalmoznunk vagy a pincébe vonulnunk. De lépnünk kell, mert nincs vesztegetni való időnk. Végül is, ha egyetlen pozitívumot is leszűrhetünk az Ebola járványból, az az, hogy korai figyelmeztetésként jött, ébresztőnek a felkészülésre. Ha most kezdünk neki, készen állhatunk a következő járványra. Köszönöm. (Taps)