Volt egyszer egy kőkorszak,
egy bronzkorszak,
és most a műanyagkorszak
közepén járunk.
Évente kb. 300 000 000
tonna műanyagot termelünk,
és ennek egy része a folyókba, a vízi
utakba, és végül az óceánokba kerül.
Manapság, ha egy kis
kekszet szeretnénk enni,
meg kell vennünk a kekszet
műanyag csomagolásban,
műanyag tálcán, kartondobozban,
műanyag fóliában, műanyag szatyorban.
Ez nem veszélyes nukleáris hulladék –
ez keksz.
Ez én lennék. Imádok búvárkodni,
megmutatom a nyaralásomról
készült képeimet.
Ez az idilli Azori-szigeteken készült,
és így néznek ki ott a partok.
Műanyag törmelékek borítják.
Az évek során a Napnak és a hullámoknak
köszönhetően
a szemét egyre kisebb darabokra törik,
de továbbra is műanyag marad.
Érdekes megfigyelni, hogy nem nagyon
látni piros darabkákat,
mert azok tűnnek leginkább tápláléknak
a madarak számára.
Tehát ez lesz az eredménye.
A törmelék elsősorban ennél az öt körkörös
tengeráramlatnál halmozódik fel,
ahol nem csak közvetlenül
pusztítja a tengeri élővilágot,
de a PCB és DDT lekötése miatt
mérgezi a táplálékláncot is.
A táplálékláncot, aminek részesei vagyunk,
mi emberek.
Amikor Görögországban búvárkodtam,
több műanyag zacskóval találkoztam,
mint hallal,
és ledöbbentett a kétségbeejtő látvány.
Skót merülőtársam felém fordult,
és így szólt:
„Rengeteg medúza van errefelé.
Láttam belőlük vagy ezret.”
Nem volt egyetlen medúza sem.
Nem fogok a környezetvédelmi
problémákról általánosságban beszélni.
Úgy vélem, a szokásos válasz az,
hogy ez még sokáig gond lesz.
A gyermekeinknek kell aggódnia miatta.
Hahó! Itt vagyok.
Miért is nem tisztítjuk egyszerűen meg?
Több oka is van, hogy miért gondolják
a témával foglalkozó kutatók, hogy inkább
a megelőzésre kéne koncentrálni,
például az oktatáson keresztül, ahelyett,
hogy megtisztítással próbálkoznánk.
Öt hatalmas területről lenne szó,
mindegyikben körkörös áramlattal.
Itt a műanyag mérete a molekulányitól
a hatalmas elveszett hálóékig terjed -
szennyezés nem várt halfogással.
Ráadásul az összes műanyagot vissza kell
juttatnunk a szárazföldre.
A dolognak finanszírozhatónak kéne lennie,
és nem tudjuk, milyen mennyiségű műanyag
lehet összességében az áramlatokban.
Nagyjából egy évvel ezelőtt, amikor a
fodrászhoz igyekeztem,
be kell vallanom, nem járok sűrűn oda,
volt egy felismerésem.
Láttam, hogy még idős emberek is
dobnak szemetet a vízbe,
és arra gondoltam, vannak,
akik sosem tanulnak.
A két megoldás kombinációjára
van tehát szükség,
és lehetőleg minél hamarabb.
Tehát a felsoroltakat egyszerűen
kihívásnak tekintettem,
és hát egy hét múlva
szabadon választott iskolai feladatként
lehetőségünk nyílt egy barátommal együtt
sok időt eltölteni a témával.
Ez ragyogó lehetőséget adott,
hogy új és alapos kutatást végezzek
a műanyagszennyezéssel kapcsolatban.
Ezután Görögországba mentem nyaralni,
magammal vittem ezt a vonóhálót,
mely megszokott eszköz a
műanyagokból való mintagyűjtésre,
így otthon kellett hagynom minden ruhám
a fapados járatok súlykorlátozási
szabályzata miatt.
Tehát a vonóháló, amit építettünk,
15-ször finomabb,
mint a szokásos háló.
És azt fedeztük fel, hogy
a parányi darabkák mennyisége
valójában negyvenszer nagyobb,
mint a nagyobb daraboké. Tehát
ki kell szednünk az apró műanyagokat,
de úgy, hogy közben ne fogjuk ki
a planktonokat is velük együtt.
Szerencsére egyszerűen szétválaszthatók
centrifugális erő alkalmazásával.
Azonban senki sem tudta, hogy hány g erőt
élnek túl a közönséges planktonok.
Tehát újra kivittük a vonóhálót.
Nem volt hajónk,
így teszteltünk. Igazából túlélnek
több mint 50g-t, ami bőven elég
a sikeres szétválasztáshoz.
Hogy kiderítsük,hogy az óceán felszínét
milyen mélyen kell megtisztítanunk,
terveztünk és építettünk valamit, amit
én többszintű vonóhálónak nevezek.
Tíz vonóhálót
erősítettünk egymásra.
Itt láthatják, ahogyan az
Északi-tengeren teszteljük.
Úgy gondolom, szép nap volt –
egyedül én nem lettem tengeribeteg,
és az oly tökéletesen működő
vonóháló tönkrement, de természetesen
nem adtuk fel, mert szerintem nem lehet
megtisztítani valamit úgy,
hogy nem tudjuk,
milyen mennyiségről is van szó.
Ami becsléseket én hallottam,
azok több százezer tonnától
egészen százmillió tonnáig
teszik a mennyiséget.
Tudtam, hogy ennél pontosabb becslésre
van szükségünk – tudományos adatokra.
Tehát egyszerűen felvettem a kapcsolatot
néhány professzorral a
delfti, uterechti és hawaii egyetemekről,
akik valóban segítettek meghatározni,
hogy mennyi műanyag található a
tengeráramlatok felső rétegeiben.
Az eredmény – 7,25 millió tonna
kinyerhető műanyag, 2020-ban.
Ez 1000 Eiffel-toronynyi tömeg,
lebegve a tengeráramlatok felszínén.
Charles Moore aki a csendes-óceáni
szemétszigetet és hatásait kutatja,
úgy becsüli, hogy 79 000
évig tartana ennek felszámolása.
Én azonban úgy vélem, hogy a nagy
csendes-óceáni szemétsziget
teljesen megtisztíthatja önmagát
mindössze 5 év alatt.
A különbség 78 995 év.
Ő persze a szemét összegyűjtésének
hagyományos módszerével számol,
tehát amikor egy hajóval és egy hálóval
halászunk műanyagra.
Természetesen több hajót is lehet
használni nagyobb területek lefedésére,
de ha lebegő gátakat feszítünk ki
az említett hajók között,
hirtelenjében sokkal nagyobb területet
tudunk lefedni,
mert a lényeg nem kifogni a törmeléket,
hanem elterelni.
Mert nincs olyan hálóméret, amivel még
a legkisebb darabokat is kiszedhetnénk,
és mivel az összes élőlény egyszerűen
el tudna úszni a lebegő gátak alatt,
így a járulékos fogásokat
99,98%-kal tudnánk csökkenteni.
De ha valamit másként szeretnénk csinálni,
nem kéne másként is gondolkodnunk?
Például: a PCB-k műanyag általi
abszorpciója nem is olyan rossz dolog,
hanem inkább jó.
Szedjük ki az összes műanyagot, és ezzel
egyidejűleg távolítsunk el több tonna
állandóan jelenlévő szerves szennyezést
a tengeri környezetből.
De hogyan minimalizáljuk a környezeti,
pénzügyi és szállítási költségeket?
Fordítsuk javunkra az
ellenségünket, rendben?
Az óceáni áramlatok körbe forognak,
ez nem az akadály, ez a megoldás.
Miért mi szeljük át az óceánokat, ha az
óceánok el tudnak jönni hozzánk?
A „hajókat” a tengerfenékhez rögzítjük,
és hagyjuk, hogy a körkörös áramlatok
elvégezzék a munkát – rengeteg pénzt,
munkaerőt és
károsanyag-kibocsátást spórolhatunk meg.
A platformok természetesen teljesen
önfenntartók lesznek,
a Napból, az áramlatokból és
a hullámokból nyernek energiát.
Az Azori-szigeteki búvárkodásom alapján
most úgy tűnik,
hogy a legjobb alakzat e platformokhoz
az óriás ördögrája formája.
Lebegtetve a szárnyait,
mint az igazi ördögrája,
biztosítani tudjuk, hogy a bemenet
érintkezzen a felszínnel
még a legzordabb időjárási
körülmények között is.
Tehát képzeljék csak el, hogy mindössze
24 ilyen cikkcakkban elrendezett platform
megtisztítja az egész óceánt.
Végezzünk egy összehasonlítást, rendben?
Így néztek ki Hongkong partjai
korábban ez évben.
A legnagyobb valaha volt
műanyagszennyezés. És itt a forrása,
mindössze 6 konténer.
Mennyit tudnánk kiszedni?
Több mint 55 ilyen konténert naponta.
És nem csak az van, hogy a műanyag évi
több milliárd dollár hajókárért felelős,
nem, a legnagyobb meglepetés
számomra az,
hogy ha eladnánk az öt áramlatból kinyert
műanyagot,
több mint 500 millió amerikai
dollárt keresnénk,
és ez igazából több,
mint amibe a terv végrehajtása kerülne.
Tehát mindent összevetve – megéri!
De szerintem az a legfontosabb,
hogy ha ráébredünk arra,
hogy a változás fontosabb a pénznél,
akkor a pénz is jönni fog.
Igen, ez lesz az eddigi egyik legnagyobb
környezetvédelmi mentőakció,
de mi csináltuk ezt a felfordulást.
Sőt még fel is találtuk ezt az új anyagot,
mielőtt felfordulást csináltunk volna,
tehát ne mondják azt nekem,
hogy együtt nem tudjuk kitakarítani.
Köszönöm szépen!
(Taps)