Az emberi lehetőségek fejlődéséről
fogok beszélni,

és talán a fejlődés leghatékonyabb
modern történetével kezdem.

Sokan talán már hallottak
a tízezer órás szabályról.

Talán életüket is annak alapján alakítják.

Az alapja a gondolat, hogy ha
nagyszerűek akarunk lenni bármiben,

ahhoz 10 000 óra
célirányos gyakorlás kell,

úgyhogy jobb minél korábban kezdeni.

A történet reklámarca Tiger Woods.

Állítólag hét hónapos korában
apja golfütőt adott neki.

10 hónaposan kezdte utánozni
apja lengő ütését.

Kétévesen az országos tévében látható –
megnézhetik a YouTube-on.

Előreugrunk 21 éves korába:

ő a világ legjobb golfjátékosa.

Ez a 10 000 órás sztori lényege.

Számos népszerű könyvben szerepel

a három Polgár nővér története is.

Apjuk eldöntötte, hogy már apró koruktól

szakszerűen tanítja meg őket sakkozni.

Be akarta bizonyítani,

hogy rendszeres gyakorlással

bármely gyerek bármiben zsenivé válhat.

Tényleg, mindhárom lánya

nemzetközi sakknagymester lett.

Amikor a Sports Illustrated lap
tudományos írója lettem,

furdalt a kíváncsiság.

Ha a 10 000 órás szabály helytálló,

akkor az elit sportolók előnyét látnánk

az ún. célirányos gyakorlást követően.

Ez edzés, hibajavító célirányos gyakorlás,

nem csak játszadozás.

Amikor tudósok
elit sportolókat tanulmányoznak,

kiderül, hogy idejük zömét
célirányos gyakorlással töltik.

Ez nem meglepő.

Mikor végigkövetik sportolók fejlődését,

a séma így néz ki:

a leendő elit sportolók
eleinte kevesebb időt töltenek

majdani sportágukban
célirányos gyakorlással.

Amit tesznek, azt a tudósok
"kóstolgatási időszaknak" hívják.

Változatos testmozgásokat próbálgatnak,

széles körű, általános
készségekre tesznek szert,

kitapasztalják érdeklődésüket
és képességeiket,

és későbbre halasztják a szakosodást
kortársaiknál, akik lenn megrekednek.

Ekkor azt mondtam:

"De hát ez nincs összhangban
a 10 000 órás szabállyal!"

Eltűnődtem más területeken,

melyeket kötelező korai szakosodással
kötünk össze,

pl. a zenén.

Kiderül, hogy a séma gyakran hasonló.

Ez az egyik világszínvonalú
zeneakadémia kutatása.

Rá szeretném irányítani figyelmüket,

hogy a kivételes zenészek nem
gyakorolnak többet célirányosan,

mint az átlagosak;

majd csak a harmadik
hangszerüktől kezdve.

Nekik is van kóstolgatási időszakuk,

még a híres csodagyerekeknek is,

mint pl. Yo-Yo Ma.

Volt kóstolgatási időszaka,

de gyorsabban eltelt,
mint a legtöbb zenésznél.

A kutatást mégis majdnem
teljesen figyelmen kívül hagyták,

de sokkal hatásosabb

a Tigrisanya harci dala
c. könyv első oldala,

ahol a szerző fölidézi,
ahogy lányát rávette a hegedülésre.

E részt később
senki sem említi a könyvben,

mikor lánya a szemébe vágja:
"Te akartad, nem én",

és abbahagyja a hegedűt.

Miután fölismertem a meglepő
sémákat a sportban és a zenében,

elgondolkoztam a területeken,
amelyek többeket érintenek,

pl. az oktatáson.

Egy közgazdász természetes
kísérletre lelt

Anglia és Skócia felsőoktatásában.

A vizsgált időszakban a rendszerek
erősen hasonlítottak, kivéve,

hogy az angliai tanulóknak tizenéves
korukban szakosodniuk kellett,

speciális kurzust kellett fölvenniük.

de Skóciában még
az egyetemen is "kóstolgathattak",

ha akartak.

Föltette a kérdést:

Ki nyer, aki korán,
vagy aki később szakosodik?

Azt tapasztalta: a korán szakosodók
keresetben az élre ugranak,

mert területükön jobbak a készségeik.

A később szakosodók
több mindent kipróbálnak,

és mikor választanak, jobban megfelelnek,

vagy a közgazdász szavaival:
"megfelelő minőségűek".

Nagyobb ütemben növekednek.

Hat év alatt ledolgozzák

a jövedelmi különbséget.

A korán szakosodók

nagyobb arányban váltanak pályát,

főleg azért, mert kénytelenek
voltak korán választani,

és ezért gyakran rosszul döntöttek.

A később szakosodók
rövid távon veszítenek,

de a hosszún nyernek.

Ha a pályaválasztást randinak fogjuk föl,

akkor kár gyors elhatározásra
késztetnünk az embereket.

E sémát látva az érdekelt,

miféle fejlődési hátterük van azoknak,
akik eredményét régóta csodálom,

mint Duke Ellingtonét, aki kölyökkorában

lógott a zeneóráiról a baseball,
festés, rajzolás kedvéért.

Vagy Máriám Mirzáhániét,
akit kislányként nem érdekelt a matek,

regényíró akart lenni,

ám aztán első és eddig egyetlen nőként

elnyerte a Fields-érmet,

a legrangosabb matematikai díjat.

Vagy Vincent van Gogh,
aki öt pályán alkotott,

mindegyiküket igazi hivatásának vélte,
mielőtt látványosan beléjük bukott.

Húszas évei végén kezébe akadt
A rajzolás ABC-je c. könyv.

Sorsa ezzel eldőlt.

Claude Shannon villamosmérnöknek
tanult a Michigani Egyetemen.

Fölvette a filozófiát, mert kötelező volt.

Ott ismerkedett meg
az alig százéves logikai rendszerrel,

melyben az IGAZ és HAMIS állítások
egyesekké és nullákká kódolhatók,

s matematikai problémaként oldhatók meg.

Ez a bináris kódolás
kidolgozásához vezetett,

ami mai digitális számítógépeink alapja.

Végül példaképem, Frances Hesselbein.

Ez a közös fényképünk.

54 éves korában döntötte el,
melyik pályát választja,

és a Cserkészlányszövetség
ügyvezetője lett.

Megmentette a Szövetséget.

Megháromszorozta
a kisebbségi tagok számát,

130 000 önkéntest léptetett be,

és ez az időszaka alatt egyik
általa létrehozott próbajelvény:

számítógépet tanuló lányok
bináris kódja.

Frances ma vezetőképzőt irányít,

hétköznaponként bejár
a manhattani intézménybe.

Még csak 104 éves,

úgyhogy ki tudja, mit hoz a jövő?

(Nevetés)

Nem szoktunk efféle
fejlődéstörténeteket hallani.

Nem ismerjük a kutatást,

mely szerint a Nobel-díjas tudósoknak
22-szer valószínűbb,

hogy munkájuktól idegen
hobbijuk van,

mint az átlagos tudósoknak.

Nem hallottunk róla.

Még ha a személy vagy a munkája híres is,

akkor sem hallunk e fejlődéstörténetekről.

Ez itt pl. egy sportoló,
akit nyomon követtem.

Hatéves korában, skót rögbiszerelésben.

Tenisszel, sízéssel,
birkózással próbálkozott.

Anyja teniszedző,
de nem akart vele foglalkozni,

mert nem ütötte vissza rendesen a labdát.

Kosarazott, pingpongozott, úszott.

Mikor edzői azt akarták,

hogy idősebb fiúkkal játsszon,

nem állt rá, mert csak
a profi birkózás érdekelte,

miután barátaival edzett.

Más sportot is próbálgatott:

kézilabdázott, kosarazott, focizott,
tollasozott, gördeszkázott.

Ki ez a buzgómócsing?

Ő Roger Federer.

Felnőttként minden ízében
olyan híres, mint Tiger Woods,

de még a teniszrajongók
sem szokták ismerni

a fejlődéstörténetét.

Miért nem, noha ez a norma?

Részben azért, mert Tiger sztorija
erősen drámai,

de azért is, mert e takaros narratívát
bármire vonatkoztathatjuk,

amiben szeretnénk jók lenni

az életünkben.

De pont ez a bökkenő,

mert kiderül, hogy sok szempontból
a golf majdnem mindenben

kivételesen szörnyű modellje annak,
amit az ember meg akar tanulni.

(Nevetés)

A golf annak megtestesítője,

melyet Robin Hogarth pszichológus
kellemes tanulási környezetnek hív.

A kellemes tanulási környezetnek
világos céljai, további lépései

és változatlan szabályai vannak.

Mikor valamit teszünk, gyors
és pontos visszajelzést kapunk;

jövő évi munkánk
ugyanolyan lesz, mint a tavalyi.

A sakk is kellemes tanulási környezet.

A nagymester előnye jórészt

ismétlődő állások ismeretén alapul.

Ezért könnyű automatizálni.

Az ellenkező véglet
a zűrös tanulási környezet,

ahol a célok és a következő lépések
talán nem világosak.

A szabályok változhatnak.

Ha valamit teszünk, bizonytalan,
hogy kapunk-e visszajelzést.

Késhet, pontatlan lehet,

és a jövő évi munkánk
talán eltér a tavalyitól.

Közülük melyik jellemző
inkább mai világunkra?

Alkalmazkodóképesen kell gondolkodnunk,

számon kell tartanunk
az összefüggő elemeket,

e kényszer gyökeresen
megváltoztatta észlelésünket.

Ha az ábrára nézünk,

a jobb oldali középső kört
nagyobbnak látjuk,

mert agyunk hajlamos

a részleteket az egésszel
összefüggésben értelmezni,

miközben aki nincs kitéve
a mai munkavégzés igényeinek,

beleértve az alkalmazkodóképes,
fogalmakban gondolkodást,

helyesen fogja látni,
hogy a középső körök egyformák.

Itt vagyunk a zűrös munka világában,

ahol a szűk szakosodás
olykor súlyosan visszaüthet.

Pl. tucatnyi országban végzett kutatás,

amely összevetette az alanyok
és szüleik tanulási időszakát,

vizsgaeredményüket,

tanulási időszakukat,

az adatok eltértek a pályájukra
összpontosítva tanulók

és a szélesebb, általános
képzésben részesülők között.

Jellemző, hogy a pályájukra
összpontosítva tanulók

esélyesebbek rögtön
végzés után elhelyezkedni,

valószínűbb, hogy azonnal többet keresnek,

de sokkal kevésbé alkalmazkodók
a munka változó világában,

és sokkal rövidebb időt töltenek el
egy-egy munkahelyen:

rövid távon nyernek,
hosszú távon veszítenek.

Vagy nézzük a híres, 20 éven átívelő
tanulmányt a szakértőkről,

akik geopolitikai és gazdasági
előrejelzéseket készítenek.

A legrosszabb előrejelzők voltak
a leginkább szakosodott szakértők,

akik egész pályafutásukon át
egy-két problémán kotlottak,

és a világot egy szemüvegen
vagy szellemi modellen át nézték.

Némelyikük még csak romlott,

ahogy képzettebb és tapasztaltabb lett.

A legjobb előrejelzők pusztán
széles érdeklődési körű okos emberek.

Bizonyos területeken, pl az orvoslásban

a növekvő szakosodás egyszerre
elkerülhetetlen és előnyös is;

semmi kétség.

Mégis, ez kétélű fegyver.

Pár éve a világ egyik
legnépszerűbb térdsebészetét

placebokontrollos vizsgálattal tesztelték.

Pár páciensen színlelték a műtétet:

bemetszést végeznek a sebészek,

szorgosan motoznak körötte,

majd összevarrják a sebet.

Ez ugyanúgy hatott.

A valódi műtétet a szakosodott sebészek

ennek ellenére
továbbra is milliószámra végzik.

Ha tehát a túlszakosodás nem mindig nyerő
a zűrös világunkban, akkor mi az?

Nehéz erről beszélni,

mert nem mindig ilyen az út.

Néha kanyargós vagy cikcakkos

vagy szélesebb jellegű.

Vagy lemaradó.

De megemlítek pár lehetséges trükköt.

A műszaki újításokat illető kutatásokból
egyre inkább az derül ki,

hogy a leghatékonyabb szabadalmak
szerzői nem azok az egyének,

akik egyre mélyebbre ásnak
egy-egy műszaki területen

az USA szabadalmi hivatal
osztályozása szerint,

hanem csoportok,
melyek tagjai olyan egyének,

akik számos műszaki területen dolgoztak,

és gyakran ötvözik más-más területen
szerzett jártasságukat.

Valaki munkáját csodálom,
és ebben élharcosnak tartom.

Ez a japán férfi Gunpei Yokoi.

Yokoi nem ért el jó eredményeket
iskolai elektronikai vizsgáin,

ezért egyszerű gépkarbantartóként
kellett elhelyezkednie

az egyik kiotói játékkártyagyárban.

Rájött, hogy nincs fölkészülve
élvonalinak számító munkára,

de a rengeteg könnyen
hozzáférhető tudásból

tán ötvözheti a jól ismert dolgokat,

melyeket a szűk látókörű szakemberek
nem vesznek észre.

Összeötvözött a számológépiparból
jól ismert pár technológiát

a hitelkártya-ágazat néhány
jól ismert technológiájával,

létrejöttek a hordozható videojátékok.

Telitalálat volt.

Ez pedig a 19. században
alapított játékkártya céget

játékkal és videojátékkal foglalkozó

céggé változtatta.

Lehet, hogy hallottak a Nintendóról.

Yokoi alkotói filozófiája

az "elsorvadt technológián alapuló
rendhagyó gondolkodás":

az ismert technológiákat
új módon alkalmazza.

A nagy dobása

a Game Boy volt.

Minden ízében műszaki tréfa.

A Game Boyjal egyszerre jelent meg
a Saga s az Atari színes versenytársként,

de a Game Boy elsöpörte őket,

mert Yokoi tudta,

hogy nem a szín érdekli a vevőit.

A tartósság, hordozhatóság,
megfizethetőség, akkuélettartam,

a játékválaszték volt fontos nekik.

Ez az enyém;
szüleim pincéjében találtam.

(Nevetés)

Jobb napokat látott.

Ám látjuk, hogy ég a piros fény.

Bekapcsoltam, és tetriszeztem rajta.

Lenyűgöző volt,

mert az elemek benne
2007-ben és 2013-ban lejártak.

(Nevetés)

E széles értelmű előny
szubjektívabb területekre is vonatkozik.

Remek tanulmány szól arról,
mitől alkotnak egyes képregényszerzők

nagyobb eséllyel
átütő sikerű képregényeket.

Egy kutatópáros rájött,

hogy ennek oka nem a területen
szerzett több éves gyakorlat,

de nem is a kiadó eszköztára,

még csak nem is
a korábban készített műveik.

Az ok a műfajok száma,
amelybe az alkotó bedolgozta magát.

Az is érdekes,

hogy széles érdeklődésű egyén

nem teljesen helyettesíthető
szakemberek csapatával.

Valószínűleg a kelleténél kevesebb
efféle képzett emberünk van,

mert kezdetben elmaradottnak tűnnek,

és nem szoktuk azt ösztönözni,

ami nem rögtön tanúsít
előnyt vagy szakosodást.

A jó értelemben vett előny érdekében

a kívánthoz képest gyakran
ellentétes hatást érünk el,

mikor elhanyagoljuk

még az alapszintű anyagok ismeretét is.

Egy tavalyi tanulmányban hetedikes
USA-tanulók matekóráit elemezték.

Véletlenszerűen más-más módon tanultak.

Egyesek az ún. tartalomkorlátozó
gyakorlat szerint.

Azaz, A-típusú feladatot kapnak,

majd AAAAA, BBBBB típusút stb.

A haladás gyors,

a srácok elégedettek,

minden nagyszerű.

Más osztályok az ún. átfedő gyakorlat
elve alapján tanulnak.

Ez olyan, mintha minden feladatot
egy kalapba dobnának,

majd találomra húznának belőlük.

A haladás lassabb, a srácok nyűgösebbek.

De műveletvégrehajtás tanulása helyett

azt tanulják meg, hogyan rendeljenek hozzá
stratégiát az adott problématípushoz.

Vizsga idején

az átfedő gyakorlatos csoport lepipálta
a tartalomkorlátozós csoportot.

Utcahosszal.

A kutatás számos eredménye
ellentmond az ún. józan észnek:

az előny elve,

legyen az pálya
vagy tanulmányi kurzus választása,

vagy csak új anyag tanulása,

olykor aláássa a hosszú távú fejlődést.

Persze, embere válogatja,

kinél melyik módszer a sikeres.

De hajlunk arra, hogy csak
Tiger módszerét ösztönözzük,

miközben egyre zűrösebb világunkban

Roger módszerét követők is kellenek.

Ahogy a kiváló fizikus és matematikus,

ragyogó író, Freeman Dyson –

Dyson tegnap hunyt el,

tiszteletem jeléül idézem szavait –,

mondta: az egészséges ökorendszerhez
madarak és békák is kellenek.

Az iszapban tanyázó békák

minden apró részletet látnak.

A fönn szárnyaló madarak
nem látják a részleteket,

de összegzik a békák tudását.

Mindkettejükre szükségünk van.

Az a baj – mondta –,

hogy mindenkiből
békát szeretnénk csinálni.

Azt gondolom,

hogy zűrös világban

ez egyre inkább rövidlátás.

Köszönöm szépen.

(Taps)