"Két dolgot csinálni egyszerre annyi,
mintha nem csinálnánk semmit."

Ez egy nagy leszámolás 
a többfeladatúsággal,

melyet gyakran tulajdonítanak 
Publilius Syrus római írónak,

bár, tudják, hogy van ez: 
valószínűleg sohasem mondta.

Ami azonban engem érdekel: igaz-e?

Úgy értem, nyilvánvalóan igaz
a vacsoraasztalnál emailezésre,

a vezetés közbeni üzenetküldésre
és a tweetelésre a TED-előadáson.

De én azt állítom,
hogy fontos tevékenységek esetén

párhuzamosan csinálni két -
vagy akár három-négy dolgot

az pontosan az, amire törekednünk kéne.

Ne keressünk tovább:
itt van mindjárt Albert Einstein.

1905-ben négy figyelemre méltó 
tudományos tanulmányt publikált.

Egy közülük a Brown-mozgásról szólt,

gyakorlati bizonyítékát adva
az atomok létezésének,

és lefektetve a pénzügyi közgazdaságtan
nagy részének matematikai alapjait.

Egy másik a speciális relativitás
elméletéről szólt.

A harmadik a fotoelektromos hatásról,

emiatt működnek a napelemek, ez szép.

Nobel-díjat kapott érte.

A negyedik egy egyenletet mutatott be, 
talán hallottak róla:

E=m*c²

Most mondják újra, hogy nem kéne
komoly dolgokkal egyidőben foglalkozni.

Nos, nyilvánvaló,
hogy egyidejűleg dolgozni

Brown-mozgáson, speciális relativitáson, 
és a fotoelektromosságon

nem ugyanaz a fajta többfeladatúság,

mint Snapcsetelni, miközben 
Westworld videókat nézünk.

Teljesen más.

És Einstein, igen, nos, ő Einstein,

ő egyfajta... ő különleges.

De az Einstein által mutatott
viselkedési minta

egyáltalán nem egyedi.

Igen általános
a kiemelkedően kreatív emberek,

mint a művészek, mint a tudósok között.

Én el is nevezném a jelenséget:

lassított többfeladatúság.

A lassított többfeladatúság
észszerűtlen ötletnek tűnhet.

Amiről itt beszélek,

hogy több témán is dolgozunk egyidejűleg,

melyeket hangulatunk

vagy a helyzet szerint váltogatunk

De az észszerűtlenség érzésének oka,
hogy hozzá vagyunk szokva

kétségbeeséséből végezni
több dolgot egyszerre.

Sietünk, mindent azonnal akarunk.

Ha hajlandóak vagyunk lelassítani ezt,

talán úgy találjuk,
hogy kiválóan működik.

60 évvel ezelőtt egy fiatal pszichológus, 
Bernice Eiduson

hosszas kutatómunkába kezdett,

melyben 40 vezető tudós személyiségét

és munkaszokásait vizsgálta.

Einstein már nem élt,

de négy vizsgálati alanya
is Nobel-díjat kapott,

köztük Linus Pauling és Richard Feynman.

A kutatás évtizedekig tartott,

és még Eiduson professzor
halála után is folytatódott.

Az általa megválaszolt kérdések
egyike ez volt:

"Hogyan lehetséges, hogy néhány tudós

képes egész életében
fontos munkát végezni?"

Mi a helyzet ezekkel az emberekkel?

A személyiségük teszi, 
vagy szakmai képességeik,

a napi rutinjuk, vagy mi?

Nos, a minta tisztán kirajzolódott,
és gondolom, páran meglepődtek.

Az élvonalbeli tudósok
folyamatosan változtatták a témaköröket.

Ismétlődően váltottak témát

az első száz publikált tanulmányuk során.

Akarnak találgatni, milyen gyakran?

Háromszor?

Ötször?

Nem. 
A legtartósabban kreatív tudósok

átlagosan 43-szor váltottak témát
első száz tanulmányukban.

Úgy tűnik, hogy a kreativitás titka

a hosszútávú többfeladatúság.

Eiduson kutatásai szerint szükség van 
a többfeladatúság újbóli elismerésére,

emlékeztetni magunkat rá,
micsoda erő rejlik benne.

És nem ő az egyedüli, aki rájött erre.

Különböző kutatók
különböző eljárásokkal tanulmányozva

különféle, igen kreatív embereket
úgy találták,

hogy nagyon gyakran 
több projekten is dolgoznak

ugyanabban az időszakban,

miközben jóval gyakrabban van
komolyabb hobbijuk is, mint sokunknak.

A lassított többfeladatúság
a kreatív emberek között általános.

Vajon miért?

Azt hiszem, három oka van.

Az első a legegyszerűbb.

A kreativitás gyakran abból ered,
hogy kiveszünk a helyéről egy ötletet,

és beillesztjük máshova.

Könnyebb a skatulyán kívül gondolkodni,

ha az idődet azzal töltöd, 
hogy egyik skatulyából a másikba mégy.

Példaképpen képzeljük el 
az eredeti "Heuréka!" pillanatot.

Archimédesz éppen 
egy bonyolult problémával birkózik.

És egy pillanat alatt rájön,

megoldhatja víz áthelyezésével.

Ha elhisszük a történetet,

az ötlet fürdés közben villan az agyába,

ahogy a vízbe merülve figyeli
a vízszint emelkedését és csökkenését.

És ha egy probléma megoldása
fürdés közben nem többfeladatúság,

nem tudom, mi az!

A második ok, amely miatt
a többfeladatúság működhet,

hogyha egy dolgot
megtanulunk jól csinálni,

az gyakran segít bennünket
valami másban is.

Bármelyik atléta tudna mesélni
a keresztedzések előnyeiről.

Keresztedzés létezik az agy számára is.

Néhány évvel ezelőtt kutatók 18 találomra 
kiválasztott egészségügyi tanulót

beírattak egy tanfolyamra
a Philadephia-i Művészeti Múzeumban,

ahol képzőművészeti alkotások 
értékelését és elemzését tanulták.

A tanfolyam befejeztével

ezeket a tanulókat összehasonlították

tanulótársaik kontrollcsoportjával.

Akik elvégezték a tanfolyamot,

lényegesen jobban teljesítettek
olyan feladatokban,

mint a szembetegségek diagnózisa 
fényképelemzések útján.

Jobb szemészekké váltak.

Szóval, ha jobbá akarunk válni
abban, amit csinálunk,

talán időt kéne szánnunk más dolgokra is.

még ha a két terület
olyannyira távolinak tűnik is,

mint a szemészet és a művészettörténet.

Ha szeretnének erre példát látni,

keressünk egy kevésbé 
ijesztő példát, mint Einstein.

Michael Crichton, a Jurassic Park
és E.R. megalkotója.

Az 1970-es években 
eredetileg orvosnak tanult,

de aztán regényeket írt,

majd megrendezte 
az eredeti "Westworld" filmet.

De, és ez kevéssé ismert,

tényirodalmi könyveket is írt

művészetről, gyógyászatról, 
és számítógép-programozásról.

így 1995-ben e sokoldalúság
gyümölcseit élvezve

megírta a világ 
üzletileg legsikeresebb könyvét,

és a világ üzletileg legsikeresebb 
TV-sorozatait,

valamint a világ üzletileg
legsikeresebb filmjét.

1996-ban ezt mind újra megcsinálta.

Íme a harmadik ok,

miért segíthet a lassított többfeladatúság
megoldani problémáinkat.

Segítséget nyújt, amikor elakadunk.

Ez nem történhet azonnal.

Képzeljük el az érzést, 
hogy egy keresztrejtvényen dolgozunk,

és nem találjuk a választ.

Ennek oka, hogy a rossz válasz 
már befészkelte magát a fejünkbe.

Nagyon egyszerű: csak el kell menni
valami mást csinálni.

Tudják, témát váltani, 
a körülményeken változtatni,

hogy elfelejtsük a rossz választ,

teret adva így a jó válasz
előbukkanásához elménkből.

De az engem érdeklő lassabb időskálán

elakadva lenni sokkal súlyosabb dolog.

Nem kapjuk meg a várt pénzügyi támogatást.

Sejtkultúráink nem növekednek,
rakétáink sorozatban csődöt mondanak.

Nem akarják megjelentetni
egy varázslóiskoláról szóló regényünket.

Vagy nem találjuk a megoldását 
a problémának, amin dolgozunk.

Így elakadni megrekedést, stresszt,

talán még depressziót is jelent.

De ha van egy másik izgalmas, kihívást 
jelentő projektünk, amin dolgozhatunk,

az elakadás csupán egy lehetőség arra, 
hogy valami mást csináljunk.

Mindannyian elakadhatunk olykor,
még Albert Einstein is.

Tíz évvel az eredeti csodálatos év után,
amelyet említettem,

Einstein általános
relativitás-elméletének,

legnagyobb vívmányának
darabjait rakosgatta össze,

és kimerült volt.

Ezért egy könnyebb probléma felé fordult.

Felvetette az indukált [stimulált]
sugárzásemisszió elméletét,

Tudják, amire az "S"
az angol "laser" (lézer) betűszóban utal.

Így tehát lefekteti 
a lézersugár elméleti alapjait,

és miután ezt véghezvitte,

felfrissülve tér vissza
az általános relativitáshoz.

Látja, mire vezet az elmélet:

a világegyetem nem statikus.

Tágul.

Ez a gondolat olyan szédítő,

hogy Einstein maga sem hiszi el évekig.

Persze, ha egy elakadásból

a lézersugarak kutatása
tud kihúzni bennünket,

akkor elég jó formában vagyunk.

(Nevetés)

Tehát ez a helyzet
a lassított többfeladatúsággal.

Azt nem ígérem, hogy ez 
Einsteinné változtat majd bennünket.

Még azt sem, hogy Michael Crichtonná,

de hatásos módja 
kreatív életünk megszervezésének.

Azonban van egy problémánk.

Hogyan gátoljuk meg, hogy a projektek 
túlterheljenek bennünket?

Hogyan tartsuk ezeket a gondolatokat 
folyamatosan elménkben?

Nos, itt egy egyszerű gyakorlati megoldás

a nagy amerikai koreográfustól,
Twyla Tharptól.

Az elmúlt néhány évtizedben

határokat mosott össze, 
műfajokat kevert, díjakat nyert,

táncolt mindenki zenéjére,
Philip Glasstől Billy Joelig.

Három könyvet írt.

Úgy gondolom, ő aztán mestere
a lassított többfeladatúságnak!

Azt mondja: "Minden kell hogy legyél."

Miért zárnál ki bármit is?

"Minden kell hogy legyél!"

Tharp módszere annak megelőzésére,

hogy e projektek túlterheljék,

egyszerű.

Minden projektnek egy kartondobozt ad,

ráírja a projekt nevét a doboz oldalára,

és beleteszi a DVD-ket, 
könyveket, újságkivágásokat,

színházprogramokat, tárgyakat,

tényleg mindent, ami forrásul szolgálhat.

Ezt írja:

"A doboz azt jelenti, hogy soha nem kell 
aggódnom, hogy elfelejtek valamit.

Egy kreatív ember 
egyik legnagyobb félelme,

hogy néhány briliáns ötlete elvész,

mert nem írta le,
és tette biztonságos helyre.

Én nem aggódom emiatt.

Mert tudom, hol találom.

Mindegyik a dobozban van."

Ilyen módon sok ötletet menedzselhetünk.

akár fizikai formában, dobozban,
vagy digitális megfelelőjükben.

Szóval szeretném ösztönözni önöket,

hogy fogadják be a lassított
többfeladatúság művészetét!

Nem azért, mert sietnek,

hanem azért, mert egyáltalán nem sietnek.

Most adni szeretnék önöknek
egy utolsó példát,

a kedvencemet.

Charles Darwin,

aki a lassított többfeladatúságot
olyan szédítően művelte,

hogy egy ábrára lesz szükségem, 
hogy mindezt elmagyarázhassam.

Tudjuk, mit csinált Darwin
különböző időkben,

mert a kreativitáskutató 
Howard Gruber és Sara Davis

elemezte a naplóit.

Amikor 18 évesen elhagyta az iskolát,

kezdetben két terület érdekelte:

a zoológia és a geológia.

Hamarosan fedélzeti természettudósnak
jelentkezett a "Beagle"-re.

Ez az a hajó, melynek végül 5 évig tartott

körbehajózni a Föld déli óceánjait,

megállva Galápagosnál,
átszelve az Indiai-óceánt.

Amíg a hajón volt, 
elkezdte kutatni a korallzátonyokat.

Ez nagyszerű összekapcsolása 
a két érdeklődési területnek,

a zoológiának és a geológiának,

ami a lassú folyamatokról való
gondolkodásra kezdi késztetni.

De amikor visszatér az utazásról,

érdeklődése tovább terjed 
a pszichológia és a botanika felé.

Egész hátralevő élete során

e területek között vált ide-oda.

Egyiket sem hagyja el igazán.

1837-ben két nagyon érdekes
feladaton kezd el dolgozni.

Az egyik a földigiliszták.

A másik egy kis jegyzetfüzet, 
aminek a címe:

"A fajok átalakulása".

Aztán Darwin elkezdi tanulmányozni 
az én területemet, a közgazdaságtant.

Olvas egy könyvet
a közgazdász Thomas Malthustól.

És egy "Heuréka!"-pillanata támad.

Hirtelen megérti, hogy bukkanhatnak fel 
fajok, és hogyan fejlődnek lassanként,

a legéletrevalóbbak túlélésének 
folyamatán keresztül.

Mindent megért, mindent leír,

az evolúciós elmélet
minden fontos elemét

abba a jegyzetfüzetbe.

De aztán jön egy új projekt:

Megszületik a fia, William.

Egy természetes kísérlet,
ami éppen kapóra jön.

El lehet kezdeni 
egy csecsemő megfigyelését.

Úgyhogy Darwin azonnal hozzálát
jegyzeteket készíteni.

Természetesen továbbra is
dolgozik az evolúciós elméleten,

és a gyermeki fejlődésen.

De ez idő alatt rájön,

hogy nem tud eleget a rendszertanról.

Úgyhogy azt is tanulmányozni kezdi.

Végül nyolc évet tölt el vele,

és a kagylók első számú
szakértőjévé válik.

Aztán jön a "Természetes kiválasztódás".

Egy könyv, amin egész életében dolgozik,
és amit soha nem fejez be.

"A fajok eredete" végül
20 évvel azután jelenik meg,

hogy Darwin lefektette minden alapelemét.

Ezután az "Ember származása" című,
nagy vitákat kiváltó könyv.

Majd utána egy könyv 
a csecsemő fejlődéséről.

Az, amelyiket fia, William inspirálta,

előtte mászva a nappaliban.

Mikor a könyv megjelent,
William 37 éves volt.

És mindez idő alatt

Darwin a földigilisztákat tanulmányozza.

Biliárdszobáját üvegfedelű edényekben 
lévő földigilisztákkal tölti meg.

megvilágítja őket, figyelve, 
hogy reagálnak-e.

Egy forró vasat tart mellettük, 
figyelve, arrébb másznak-e.

Dohányt rág, és -

(Fújás)

a földigilisztákra fújja, 
hogy lássa, van-e szaglóérzékük.

Még basszuskürtözik is nekik.

Elképzelem ezt a nagyszerű embert

amikor fáradt, amikor stresszes,

amikor nyugtalan "Az ember származása" 
című könyvének fogadtatása miatt.

Önök és én talán facebookozunk, 
vagy bekapcsoljuk a televíziót.

Darwin a biliárdszobába ment pihenni,

ahol intenzíven tanulmányozta 
a földigilisztákat.

És ez az, amiért helyénvaló, 
hogy utolsó munkái egyike

a "Növényi televényföld kialakulása 
a férgek tevékenysége révén".

(Nevetés)

44 évig dolgozott azon a könyvön.

Többé nem a 19. században élünk.

Nem hiszem, hogy bármelyikünk is ülhetne

kreatív és tudományos projekteken 44 évig.

De van mit tanulnunk a lassított
többfeladatúság nagyszerű művelőitől.

Einsteintől és Darwintól 
Michael Crichtonig és Twyla Tharpig.

A modern világ , úgy tűnik, 
választás elé állít bennünket.

Ha nem ugrálunk böngészőablakról
böngészőablakra,

remeteként kell élnünk,

egy dologra fókuszálva, 
kizárva minden mást.

Úgy gondolom, ez egy hamis dilemma.

Engedhetjük, hogy a többfeladatúság
dolgozzon nekünk,

felszabadítva
természetes kreativitásunkat.

Csak le kell lassítanunk.

Szóval...

készítsünk egy listát projektjeinkről!

Tegyük le a telefonunkat!

Fogjunk pár kartondobozt,

és kezdjünk dolgozni!

Nagyon köszönöm.

(Taps)