Héphaisztosz, a technológia istene buzgón
dolgozott eddigi legjobb találmányán.

Új védelmi rendszert készített
Minósz király számára,

aki kevesebb betolakodót akart
Kréta szigetén lévő királyságában.

De halandó őrök és közönséges
fegyverek nem lettek volna elegendőek,

ezért a látnoki isten megalkotott
egy rendíthetetlen új védelmezőt.

Kohója tüzében

Héphaisztosz találmányát
egy óriási ember formájába öntötte.

Csillogó bronzból készült;
emberfeletti erővel lett felruházva,

és ikhór hajtja,
az istenek életfolyadéka,

ez az automata semmihez sem hasonlított,
amit Héphaisztosz valaha kovácsolt.

Az isten alkotását Talósznak nevezte:
az első robotnak.

A bronz őr naponta háromszor
körbemenetelt a sziget körül

betolakodókat keresve.

Amikor azonosította
a parthoz közeledő hajókat,

hatalmas sziklákat dobált az útjukba.

Ha valamelyik túlélő elérte a partot,

fémtestét izzó vörösre hevítette,
és áldozatait szétzúzta a mellkasán.

Talósz célja feladatai teljesítése volt
nap nap után, állhatatosan.

De robotikus viselkedése ellenére

egy belső ént birtokolt, amit áldozatai
aligha tudtak elképzelni.

És hamarosan

a behemót találkozott egy behatolókkal
teli hajóval, próbára téve vérmérsékletét.

Iaszón, Médea és az argonauták
rongyos legénysége

éppen visszatértek nehezen teljesített
Aranygyapjú-visszaszerző küldetésükről.

Kalandjuk sokszor vett sötét fordulatot,

és a fáradt tengerészek nagyon vágytak
megpihenni egy biztonságos kikötőben.

Hallottak meséket Kréta
sebezhetetlen kolosszusáról,

ezért egy védett öbölbe készültek.

De mielőtt ledobhatták volna a horgonyt,
Talósz észrevette őket.

Míg az argonauták meglapultak,
amikor a félelmetes automata közeledett,

Médea, a varázslónő egy csillogó csavart
vett észre a robot bokáján –

és egy okos cselt dolgozott ki.

Médea ajánlatot tett Talósznak:

azt állította, hogy képes
halhatatlanná tenni Talószt

a csavar eltávolításáért cserébe.

Médea ígérete valamit
mélyen megmozgatott benne.

Mivel nem tudott
saját mechanikai természetéről,

és eléggé emberi volt ahhoz, hogy
örök életre vágyjon, Talósz beleegyezett.

Amíg Médea varázsigéket motyogott,
Iaszón eltávolította a csavart.

Ahogy Médea gyanította, a csavar volt
Héphaisztosz tervének gyenge pontja.

Az ikhór olvadt ólomként áradt ki,
lemerítve Talósz energiaforrását.

A robot mennydörgő
csattanással összeomlott,

és az argonauták szabadon hazautazhattak.

Ez a történet, amelyet először
Kr. e 700 körül jegyeztek fel,

felvet néhány ismerős aggodalmat
a mesterséges intelligenciáról,

ráadásul egy ősi tervezetet is ad
a tudományos fantasztikumra.

De a történészek szerint az ősi robotok
nem csupán mítoszok voltak.

A Kr. e. negyedik századra

a görög mérnökök elkezdtek
valódi automatákat gyártani,

beleértve robotszolgákat
és madarak repülő modelljeit.

Ezen alkotások egyike sem volt
olyan híres, mint Talósz,

aki megjelent a görög érméken, vázákra
festve, nyilvános freskókon

és színházi előadásokon.

Már 2500 évvel ezelőtt

elkezdték a görögök kutatni
a bizonytalan határvonalat

ember és gép között.

És mint sok modern mítosz
a mesterséges intelligenciáról,

Talósz meséje ugyanannyira szól
robotszívéről, mint a robotagyáról.

Egy Kr. e. ötödik századi vázán,
amelyen Talósz bukását illusztrálták,

az egyik festő megragadta
a haldokló automata kétségbeesését

egy legördülő könnycseppel bronz arcán.