Az ENSZ kimutatása alapján még mindig
több milliárdnyian élnek lakcím nélkül.
Hernando de Soto közgazdász szerint
"Lakcím nélkül
törvényen kívüliek vagyunk.
Talán nem is létezünk."
Elmondom, hogy csapatommal együtt
hogyan igyekszünk ezen változtatni.
Ha egy internetes térképen
megnézünk egy brazíliai favelát
vagy egy dél-afrikai nyomornegyedet,
látunk ugyan néhány utcát,
de sok üres területet is.
De ha műholdnézetre váltunk,
ezerszámra láthatók emberek,
házak és vállalkozások
ezeken az óriási feltérképezetlen
és cím nélküli területeken.
Ghána fővárosában, Accrában
számok és betűk vannak a falra firkálva,
jelezve, hogy próbálkoztak
félbemaradt címzési rendszerekkel.
De e helyek, ezek a cím nélküli helyek
óriási gazdasági lehetőséget hordoznak.
Ezért ragadott meg a címzés ügye.
Tíz évig dolgoztam a zenészszakmában.
Valószínűleg nem tudják róla,
hogy ott az emberek nap mint nap
küzdenek a címzés nehézségével.
A fellépési lehetőséget
kereső zenésztől kezdve
a szerkót szállító produkciós cégekig
valakinek mindig nyoma vész.
Föl kellett vennünk valakit a listánkra,
akit fölhívhattunk, ha azt hittük,
megjöttünk a kívánt helyre,
míg ki nem derült, mégse ott vagyunk.
Voltak igen kínos napjaink,
pl. az olaszoknál, ahol a kamionsofőr
Rómától egy órányira északra
rakta ki az összes szerkót,
nem pedig órányira délre.
Kissé még kínosabb volt,
amikor billentyűsünk ezzel hívott föl:
"Chris, nyugi, de úgy tűnik,
nem azon a lagzin hangoltunk be,
ahol kellett volna."
(Nevetés)
Nem sokkal a végzetes római eset után
átbeszéltem ezt
egyik matematikus barátommal,
s úgy véltük,
kezdhetünk az üggyel valamit.
Úgy gondoltuk, fölállíthatunk
egy új rendszert,
de az nem hasonlíthat a régire.
Az volt a véleményünk,
hogy a címek nem jók.
Valami pontosat szerettünk volna,
de a GPS-koordináták,
a földrajzi szélesség és hosszúság,
túl bonyolultak voltak.
Háromméteres négyzetekre
osztottuk be a világot,
összesen mintegy 57 billió
háromméteres négyzetre,
s megállapítottuk,
hogy három-három szótári szóból
elég kombinációnk van,
hogy egységesen három szóval
minden négyzetet elnevezhessünk.
40 000 szót használtunk föl,
ez tehát 40 000³,
azaz 64 billió szóhármas,
ami több mint elég az 57 billiónyi
háromméteres négyzetre,
s tartalékunk is marad.
Pontosan ezt tettük.
Beosztottuk a világot
háromméteres négyzetekre,
mindegyik egyedi háromszavas azonosítót,
ún. háromszavas címet kapott.
Például, én most
a mustár.kupon.elsőrendű
négyzeten állok,
(Nevetés)
viszont ez itt
az elgyötört.egyes.tanítási négyzet.
Nemcsak angolul csináltuk meg.
Szükségesnek tartottuk, hogy a rendszert
mindenki anyanyelvén használhassa.
Eddig 14 nyelvre alakítottuk ki,
közte franciára, szuahélire és arabra,
de másokon, pl. a xhosza, zulu
és hindi nyelvűn is dolgozunk.
De az ötlet nagyobb jelentőségű,
mint hogy zenészeim idejében
odaérjenek fellépésük helyszínére.
Ha a megbízhatatlan címzéssel
küszködő országok 75%-a
bevezetné a háromszavas címzést,
egy sereg sokkal fontosabb
alkalmazásra nyílna lehetőség.
A dél-afrikai Durbanban
a Gateway Health civil szervezet
11 000 háromszavas címtáblát osztott szét
a lakosságnak,
hogy amikor a terhes nők vajúdni kezdenek,
pontos címet adhassanak meg a mentősnek,
hogy hol kell őket fölvennie,
különben a mentőnek néha
órákba telik megtalálni őket.
A mongol posta bevezette a rendszert,
és sokaknak először kézbesít
a lakcímükre.
Az ENSZ a katasztrófák helyszínén
készült fotókat geotaggingolja,
hogy a kívánt helyre
kerüljön a segélycsomag.
Még a Domino's Pizza is
használja a Karibi-térségben,
mert képtelenek voltak
megtalálni a megrendelők házát,
noha még forrón szeretnék
hozzájuk eljuttatni a pizzát.
Képesek leszünk kocsinkba beszállva
bemondani a három szót,
és az autó majd pontosan
arra a helyszínre visz.
Az afrikai földrészen
vezetékes telefonok helyett
rögtön mobilokkal kezdtek,
kihagyták a hagyományos bankokat,
s közvetlenül mobilon fizetnek.
Igazán büszkék vagyunk rá,
hogy három afrikai ország:
Nigéria, Dzsibuti
és Elefántcsontpart postája
azonnal a háromszavas címzést vezette be,
így az említett országok lakosai
ma egyszerűen el tudják
magyarázni, hol laknak.
A rossz címzés engem csak bosszantott,
de milliárdnyi embernek
üzletileg rendkívül hátrányos,
súlyosan gátolja
infrastrukturális fejlődésüket,
és életekbe kerülhet.
Küldetésünk, hogy ezen változtassunk,
három szavanként.
Köszönöm.
(Taps)