Évezredekkel a legelső szelfi előtt
az ókori görög és római mitológiában
volt egy történetet egy fiúról,
aki túlságosan odavolt a tükörképéért.
Röviden összefoglalva,
Narkisszosz jóképű srác volt,
a világot járta és a szerelmet kereste.
Miután kikosarazta az Ekhó nevű nimfát,
megpillantotta a tükörképét egy folyóban,
és beleszeretett.
Mivel nem bírt elszakadni tőle,
Narkisszosz vízbe fúlt.
Virág nőtt a parton, ahol halálát lelte,
ezt a virágot hívjuk nárcisznak.
Ez a mítosz jól összefoglalja
a narcizmus lényegét:
túlzott és olykor kártékony mértékű
érdeklődés a saját énkép iránt.
De ez nem csupán egy önsegítő
rovatokban feltűnő személyiségtípus.
Valójában több összefüggő
személyiségvonásról van szó,
A pszichológia definíciója szerint
a narcizmus a nagyszerű önkép.
Bár vannak egyéni eltérések,
a narcisztikusok szebbnek,
okosabbnak,
és fontosabbnak hiszik magukat másoknál,
és úgy érzik, különleges
elbánást érdemelnek.
A pszichológusok két típusú
narcizmust különböztetnek meg:
a grandiózust és a sérülékenyt.
Ezen felül ismerünk
narcisztikus személyiségzavart,
egy extrém típust, amire még visszatérünk.
A grandiózus narcizmus az ismertebb típus,
jellemző rá az extraverzió,
a dominancia,
és a figyelem kikövetelése.
A grandiózus narcisztikus személy
a figyelmet és befolyást hajszolja,
ilyenek néha a politikusok,
hírességek,
kulturális vezetők.
Persze nem mindenki narcisztikus,
aki ilyen pályára lép.
Sokan jobb indokokkal teszik,
ilyen mondjuk az önmegvalósítás,
vagy mások életének jobbá tétele.
De a narcisztikus személy a hatalmat
a vele járó státuszért
és figyelemért hajszolja.
Másfelől a sérülékeny narcisztikusok
gyakran csöndesek és visszafogottak.
Érzik, hogy sokra hivatottak,
de könnyű őket elbizonytalanítani.
Mindkét esetben a narcizmus
sötét oldala mutatkozik meg hosszú távon.
A narcisztikusok viselkedése gyakran önző,
úgyhogy az ilyen vezetők kockázatos
vagy etikátlan döntéseket hoznak,
és a narcisztikus partnerek hajlamosak
hazugságra vagy hűtlenségre.
Ha az önmagukról alkotott
képüket megkérdőjelezik,
morcosak és agresszívek lehetnek.
Olyasmi ez, mint egy betegség,
amiben a beteg jól érzi magát,
de a környezete szenved.
Extrém esetben
a viselkedést pszichológiai
zavarként diagnosztizálják,
ez a narcisztikus személyiségzavar.
A népesség egy-két százalékát érinti,
gyakoribb a férfiak között.
A diagnózist csak felnőtteknél
állítják fel,
a fiatalok, főleg a gyerekek gyakran
foglalkoznak magukkal,
de ez a normális
személyiségfejlődés része.
Az Amerikai Pszichológusok
Szövetsége legújabb kiadású
Diagnosztikai és Statisztikai Kézikönyve
számos személyiségjegyet ír le
a narcisztikus személyiségről.
Ilyenek a grandiózus önkép,
nehézségek az empátia terén,
a sokra hivatottság érzése,
és az elismerésre vagy
figyelemre való törekvés.
Ezekből a jegyekből akkor
lesz személyiségzavar,
ha átveszik az irányítást,
és komoly problémákat okoznak.
Például ahelyett, hogy ellátnád
a családodat, arra használod őket,
hogy rád figyeljen,
és téged csodáljon a világ.
Vagy például ahelyett, hogy
konstruktív kritikát kérnél a munkádban,
mindenkinek, aki csak segíteni akar,
azt mondod,
hogy nincs igaza.
És mi okozza a narcizmust?
Ikerkísérletekkel igazolták,
hogy erős a genetikai hajlam,
de azt nem tudjuk,
milyen gének a felelősek.
Számít a környezet is.
A szülők, akik piedesztálra
emelik gyermeküket,
a grandiózus narcizmusnak ágyaznak meg,
a rideg, irányító szülők pedig
a sérülékeny narcizmusnak.
A narcizmus emellett gyakoribb
az individualitást és önérvényesítést
becsülő kultúrákban.
Például az Egyesült Államokban
a narcizmus, mint személyiségjegy
az 1970-es évek óta egyre gyakoribb,
miután a 60-as évek közösségi eszméjét
kiszorította az önértékelési mozgalom
és a fokozódó materializmus.
Újabban pedig a közösségi média teremt
hatványozott lehetőségeket
önmagunk reklámozására,
bár nincs bizonyított kapcsolat
a közösségi média és a narcizmus között.
Inkább lehetőséget ad egy narcisztikusnak,
hogy státuszt és figyelmet kereshessen.
És tudnak a narcisztikusok javítani
a negatív vonásaikon?
Persze!
Ami csak segíti a viselkedésükkel
való őszinte szembenézést,
vagy a másokról való gondoskodást,
például a terápia vagy
az együttérzés gyakorlása, segíthet.
A nehézség inkább abban áll,
hogy egy narcisztikus személyiségzavarban
szenvedő embernek
nehezére esik javítania önmagán.
Egy narcisztikusnak az önvizsgálat
nem megy jól előnytelen perspektívából.