Évezredekkel a legelső szelfi előtt

az ókori görög és római mitológiában

volt egy történetet egy fiúról, 
aki túlságosan odavolt a tükörképéért.

Röviden összefoglalva,

Narkisszosz jóképű srác volt,
a világot járta és a szerelmet kereste.

Miután kikosarazta az Ekhó nevű nimfát,

megpillantotta a tükörképét egy folyóban,

és beleszeretett.

Mivel nem bírt elszakadni tőle,

Narkisszosz vízbe fúlt.

Virág nőtt a parton, ahol halálát lelte,
ezt a virágot hívjuk nárcisznak.

Ez a mítosz jól összefoglalja
a narcizmus lényegét:

túlzott és olykor kártékony mértékű
érdeklődés a saját énkép iránt.

De ez nem csupán egy önsegítő
rovatokban feltűnő személyiségtípus.

Valójában több összefüggő
személyiségvonásról van szó,

A pszichológia definíciója szerint
a narcizmus a nagyszerű önkép.

Bár vannak egyéni eltérések,
a narcisztikusok szebbnek,

okosabbnak,

és fontosabbnak hiszik magukat másoknál,

és úgy érzik, különleges
elbánást érdemelnek.

A pszichológusok két típusú
narcizmust különböztetnek meg:

a grandiózust és a sérülékenyt.

Ezen felül ismerünk
narcisztikus személyiségzavart,

egy extrém típust, amire még visszatérünk.

A grandiózus narcizmus az ismertebb típus,

jellemző rá az extraverzió,

a dominancia,

és a figyelem kikövetelése.

A grandiózus narcisztikus személy
a figyelmet és befolyást hajszolja,

ilyenek néha a politikusok,

hírességek,

kulturális vezetők.

Persze nem mindenki narcisztikus,
aki ilyen pályára lép.

Sokan jobb indokokkal teszik,

ilyen mondjuk az önmegvalósítás,

vagy mások életének jobbá tétele.

De a narcisztikus személy a hatalmat

a vele járó státuszért
és figyelemért hajszolja.

Másfelől a sérülékeny narcisztikusok
gyakran csöndesek és visszafogottak.

Érzik, hogy sokra hivatottak,

de könnyű őket elbizonytalanítani.

Mindkét esetben a narcizmus
sötét oldala mutatkozik meg hosszú távon.

A narcisztikusok viselkedése gyakran önző,

úgyhogy az ilyen vezetők kockázatos
vagy etikátlan döntéseket hoznak,

és a narcisztikus partnerek hajlamosak
hazugságra vagy hűtlenségre.

Ha az önmagukról alkotott
képüket megkérdőjelezik,

morcosak és agresszívek lehetnek.

Olyasmi ez, mint egy betegség,
amiben a beteg jól érzi magát,

de a környezete szenved.

Extrém esetben

a viselkedést pszichológiai
zavarként diagnosztizálják,

ez a narcisztikus személyiségzavar.

A népesség egy-két százalékát érinti,

gyakoribb a férfiak között.

A diagnózist csak felnőtteknél
állítják fel,

a fiatalok, főleg a gyerekek gyakran
foglalkoznak magukkal,

de ez a normális
személyiségfejlődés része.

Az Amerikai Pszichológusok
Szövetsége legújabb kiadású

Diagnosztikai és Statisztikai Kézikönyve

számos személyiségjegyet ír le
a narcisztikus személyiségről.

Ilyenek a grandiózus önkép,

nehézségek az empátia terén,

a sokra hivatottság érzése,

és az elismerésre vagy
figyelemre való törekvés.

Ezekből a jegyekből akkor
lesz személyiségzavar,

ha átveszik az irányítást,
és komoly problémákat okoznak.

Például ahelyett, hogy ellátnád
a családodat, arra használod őket,

hogy rád figyeljen,
és téged csodáljon a világ.

Vagy például ahelyett, hogy

konstruktív kritikát kérnél a munkádban,

mindenkinek, aki csak segíteni akar,
azt mondod,

hogy nincs igaza.

És mi okozza a narcizmust?

Ikerkísérletekkel igazolták,
hogy erős a genetikai hajlam,

de azt nem tudjuk,
milyen gének a felelősek.

Számít a környezet is.

A szülők, akik piedesztálra
emelik gyermeküket,

a grandiózus narcizmusnak ágyaznak meg,

a rideg, irányító szülők pedig
a sérülékeny narcizmusnak.

A narcizmus emellett gyakoribb

az individualitást és önérvényesítést
becsülő kultúrákban.

Például az Egyesült Államokban

a narcizmus, mint személyiségjegy
az 1970-es évek óta egyre gyakoribb,

miután a 60-as évek közösségi eszméjét

kiszorította az önértékelési mozgalom

és a fokozódó materializmus.

Újabban pedig a közösségi média teremt
hatványozott lehetőségeket

önmagunk reklámozására,

bár nincs bizonyított kapcsolat
a közösségi média és a narcizmus között.

Inkább lehetőséget ad egy narcisztikusnak,
hogy státuszt és figyelmet kereshessen.

És tudnak a narcisztikusok javítani
a negatív vonásaikon?

Persze!

Ami csak segíti a viselkedésükkel
való őszinte szembenézést,

vagy a másokról való gondoskodást,

például a terápia vagy
az együttérzés gyakorlása, segíthet.

A nehézség inkább abban áll,

hogy egy narcisztikus személyiségzavarban
szenvedő embernek

nehezére esik javítania önmagán.

Egy narcisztikusnak az önvizsgálat
nem megy jól előnytelen perspektívából.