Néhány évvel ezelőtt,
A "Mennyország" című művemet festettem,
Szabadkezű,
gesztikulált, tárgytalan kép.
Szerintem ez az én posztmodern verzióm
az absztrakt expresszionizmusra.
Jelenleg de Kooning önéletrajzást olvasom.
Szegény de Kooning éveken keresztül
csak ült a székében,
és próbált valami maradandót alkotni.
Én, festve a hamis
absztrakt expresszionizmusom,
pontosan azt téve, amit de Kooning:
Csak bámulom.
Megyek, néha megpiszkálom.
Leülök.
Olvasom és azt gondolom,
"Élj már egy kicsit, de Kooning!"
Aztán eszembejut,
"Istenem, ez nagyon nehéz!"
Aztán itt meg is álltam.
[NEVET]
Mikor elkezdtem festeni,
a festészetem a szobrászatból jött,
akrilfestéket használtam,
majdnem, mint szobrászati anyagot.
Függőlegesen festek,
majd vízszintesen,
eltakarva az ecsetvonásokat.
Nem tüntetem el teljesen,
de igyekszem nem
expresszionista lenni.
Aztán egy ponton,
a maszkolószalagot használom,
így megkapjuk egyszerre a keményélűséget
és a gesztikulációt.
Ez volt a legfőbb áttörés.
Megkapom mindkettőt.
Mindkétféleképpen.
Megkapom Albers-t és de Kooningot
ugyanazon a festményen.