Néhány évvel ezelőtt,

A "Mennyország" című művemet festettem,

Szabadkezű,

gesztikulált, tárgytalan kép.

Szerintem ez az én posztmodern verzióm
az absztrakt expresszionizmusra.

Jelenleg de Kooning önéletrajzást olvasom.

Szegény de Kooning éveken keresztül
csak ült a székében,

és próbált valami maradandót alkotni.

Én, festve a hamis 
absztrakt expresszionizmusom,

pontosan azt téve, amit de Kooning:

Csak bámulom.

Megyek, néha megpiszkálom.

Leülök.

Olvasom a könyvet és azt gondolom,

"Élj már egy kicsit, de Kooning!"

Aztán eszembejut,

"Istenem, ez nagyon nehéz!"

Aztán itt meg is álltam.

[NEVET]

Mikor elkezdtem festeni,

a festészetem a szobrászatból jött,

akrilfestéket használtam,
majdnem, mint szobrászati anyagot.

Függőlegesen festek,

majd vízszintesen,

eltakarva az ecsetvonásokat.

Nem tüntetem el teljesen,

de igyekszem nem 
expresszionista lenni.

Aztán egy ponton,

a maszkolószalagot használom,

így megkapjuk egyszerre a keményélűséget

és a gesztikulációt.

Ez volt a legfőbb áttörés.

Megkapom mindkettőt.

Mindkétféleképpen.

Megkapom Albers-t és de Kooningot 
ugyanazon a festményen.