Régészként

azt kérdezik tőlem a leggyakrabban, 
hogy mi a kedvenc leletem.

Könnyű rá a válasz:

Greg, a férjem.

(Nevetés)

Egyiptomban találkoztunk,
az első ásatásomon.

Ez volt az első leckém, hogy miként 
bukkanjunk csodálatos, váratlan dolgokra.

Ezzel kezdődött fantasztikus
régészeti partnerkapcsolatunk.

Évekkel később én kértem meg a kezét
a kairói múzeumban, kedvencünk,

Rahotep herceg és felesége, 
Nofret hercegnő

4 600 éves

szoborpárosa előtt.

Úgy gondoltam, ha arra kérem Greget, 
hogy élete további részét velem töltse,

azt két olyan ember előtt kéne tegyem,

akik az örökkévalóságra kötelezték 
el magukat egymásnak.

Ezek kitörölhetetlen jelképek:
ha rájuk nézünk,

akárha tükörbe néznénk.

Emlékeztetnek

közös emberségünkre, 
ami nem változott azóta sem.

A régészeti felfedezés okozta borzongás 
a szereleméhez mérhető,

hiszen a régi korok történeténél 
nincs vonzóbb szerető.

Régészek sokasága annak szenteli életét,

hogy feltárja a múlt titkait

a perzselő napon,

sarkvidéki szélben,

esőerdők sűrűjében.

Sokan kutatnak.

Néhányan találnak.

Olyan felfedezések 
lehetőségére sóvárognak,

amelyekből az egyik talán 
újraírja a történelmet.

A legelső napomon Egyiptomban

egy ásatáson dolgoztam 
a Nílus-deltában, Mendesben,

egy 4 200 éves temetőben.

Itt egy kép rólam.

Épp örömmámorban úszom.

Az ásatáson – körülöttünk 
frissen zöldellő rizsföldek –

találtam egy érintetlen kerámiát.

Ahogy átbillentettem, észrevettem rajta

egy emberi ujjlenyomatot, azét, 
aki készítette, bárki is légyen az.

Egy pillanatra megállt velem az idő.

Azt sem tudtam, hol vagyok.

Ebben a pillanatban jöttem rá,

hogy amikor ásunk,

emberekért ásunk,

nem tárgyakért.

Sosem vagyunk annyira jelen, 
mint amikor körülvesz a múlt.

Meg sem tudom mondani, 
hányszor álltam a gízai piramisok előtt,

és szavak nem jöttek a számra.

Úgy érzem ilyenkor, én vagyok 
a legszerencsésebb ember a világon.

Ezek az emberi leleményesség emlékművei, 
és mindannak, ami lehetséges.

Sokan e leleményességet
nem is emberinek gondolják –

a földönkívülieknek tulajdonítják.

De ez bolondság.

Elegendő közelebbi 
ismeretséget kötni velük,

hogy meglássuk a vésőnyomokban 
az emberi kéz rejtett jeleit:

az építők a vésőt használták szerszámként.

A gízai nagy piramist, a Kheopsz-piramist
kövenként építették fel,

2,3 millió darabból,

gondosan megtervezve, igen hatékonyan.

Nem a piramis az, 
ami kiállja az idő próbáját,

hanem az emberi zsenialitás,

Az emberi faj leleményessége.

A történelem talán ismétli önmagát,

de mi magunk kivételesek vagyunk.

Szeretem, amit csinálok,

mert megtanulom, 
hogy semmit nem változtunk.

Van alkalmam 3 500 éves
anyósvicceket olvasni

Mezopotámiából,

(Nevetés)

vagy hallani arról, hogy 4 500 éve 
hogyan átkozták egymást

a szomszédok Egyiptomban.

Az abszolút kedvencem 
Luxorból való: egy felirat,

hogy az iskolás fiúk ellógtak 
az óra végéről, hogy inni menjenek.

(Nevetés)

Mai gyerekek.

(Nevetés)

Van alkalmam látni elképesztő 
építészeti megoldásokat,

gyönyörű szobrokat –

úgy értem, ez tulajdonképpen
egy szelfi, kőbe vésve –,

és hogy mindig is drága 
fukszokban riszáltuk magunkat.

És mindig is készítettünk falfirkákat,

és bolondultunk a macskákért –

(Nevetés)

már évezredek óta.

(Nevetés)

(Taps)

A régészek az emberi kultúra 
emlékeinek megőrzői,

az előttünk élt emberek milliárdjainak,

a kultúrák ezreinek

közvetítői.

A tudomány módszertana, 
a képzelőerő és a megérzések --

ez az a hármas, amivel 
a halottakat életre keltjük.

2015-ben a régészek

elképesztő felfedezéseket tettek:

felfedezték Dél-Afrikában 
egy eddig ismeretlen ősünket

és Kenyában 3,3 millió éves eszközöket.

Ezek a valaha előkerült

legrégebbi eszközök.

Ezt pedig egy orvosi készletből,

1718-ból, a Blackbeard nevű hajóról.

Ami itt látnak, 
a szifilisz kezelésére szolgált.

Brrrr!

(Nevetés)

Ezek mindegyikére

a kollégáim ezer más hihetetlenül 
fontos felfedezése esik,

amelyek nem kerültek

címlapokra.

Meggyőződésem szerint a legfontosabb 
a régészek munkájában,

hogy vegyük tudomásul: 
régen is léteztek emberek,

és életük megismerésre érdemes.

El tudják képzelni, 
hogy milyen lenne a világ ma,

ha minden ember 
megkapná ezt az elismerést?

Az ásatások nehéz feladat elé állítanak.

Sokszor csak így néz ki a helyszín.

Nem látni semmit.

Hol kezdjünk ásni?

Ez Kairó déli részén egy helyszín.

Vessünk rá egy pillantást a űrból.

Most sem látunk túl sokat.

Ez a WorldView-3 mesterséges hold 
által készített kép,

30 cm-es felbontású.

Ez 10 inch.

Ez azt jelenti, hogy 650 km magasságból
az űrből rá tudunk közelíteni,

és táblagépünkön meg tudjuk nézni.

Hogy én ezt honnan tudom?

Onnan, hogy műholdas 
régészettel foglalkozom.

Elismétlem:

Műholdas régész vagyok.

Ez azt jelenti...

(Taps)

Köszönöm.

... hogy műholdas felvételeket dolgozok
fel algoritmusok segítségével,

keresem a fény színképében 
megbújó eltéréseket,

amely föld alatt rejtőzködő
tárgyakat jelez,

amiket aztán kiáshatok és felmérhetek.

Erről jut eszembe,

a NASA-nak létezik 
műholdas régészeti programja,

tehát ez létező munkakör.

(Nevetés)

Vessünk rá újra egy pillantást!

Ez itt újra a Kairó déli 
részén lévő helyszín.

Nem látni semmit.

Figyeljék a piros négyszöget!

Az algoritmussal feldolgozva a képet –

mint a CT-vizsgálatnál, 
csak a képet műhold készítette –

ezt láthatják.

Ez a szögletes forma itt egy régi sír,

amelyről korábban 
nem tudtunk, nincs feltárva,

és önök látják először, évezredek óta.

(Taps)

Szerintem alig kapartuk még
meg a felszínt ahhoz képest,

hogy mi vár még felfedezésre.

Csupán a Nílus deltájában

alig a százezred részét ástuk ki

az óegyiptomi lelőhelyeknek.

Ha ehhez hozzászámoljuk
a több ezer egyéb lelőhelyet,

amelyet a csapatommal felfedeztünk,

amiről tudunk, 
az igen kevés ahhoz képest,

amelyek felfedezésre várnak.

Ha azt a hihetetlen munkát tekintjük,

amit kollégáim végeznek világszerte,

és azt, hogy miket találnak,

szerintem milliószám maradtak
feltáratlan helyszínek

felfedezésre várva.

Ezek feltárása nem kevesebbet jelent majd,

mint emberi létünk teljes megismerését.

De van egy nehézség.

Tavaly

borzasztó híreket olvastunk

a lelőhelyeket érő elképesztő
rongálásokról és tömeges fosztogatásokról,

olyanokról, amiket az Iszlám Állam tett.

Az Iszlám Állam templomokat
rombolt le Palmürában.

Ki robbant fel egy templomot?

Lerombolták Jónás próféta sírját.

Láttunk olyan féktelen fosztogatásokat, 
hogy úgy nézett ki utána a helyszín,

mint a Hold kráterei.

Tudva, hogy az Iszlám Állam 
a modern létformát akarja lerombolni,

nem meglepő, hogy e rombolást
kulturális identitásunkra is kiterjeszti.

Számtalan megszálló hadsereg
járt el ugyanígy a történelem során.

Tudjuk, hogy az Iszlám Állam
hasznot húz a helyszínek kifosztásából,

de nem ismerjük a léptékeket.

Magyarul: a Közel-Keletről származó,

a piacon ma kínált műtárgyak

valószínűleg a terrorizmus
támogatását szolgálják.

Amikor egy lelőhely ki van fosztva,

az olyan, mintha egy puzzle 
darabjainak hiányzó 90 százaléka

a maradékot is felismerhetetlenné teszi.

Ókori identitáslopás nagyban.

Tudjuk, hogy kétféle fosztogatás van:

egyrészt, amit bűnözők követnek el, 
mint az Iszlám Állam,

és helyi jellegű, a nélkülözők részéről, 
hogy pénzhez jussanak.

Mindannyian ezt tennénk, 
ha a család betevőjéről lenne szó,

nem kárhoztatom a helyi fosztogatókat.

A közvetítőket okolom, 
az etikátlan orgazdákat

és a nemzetközi műkereskedelmet,

amely kihasználja a nem egyértelmű, 
vagy egyáltalán nem is létező törvényeket.

Tudjuk, hogy a rablás világméretekben 
folyik, és ez csak még rosszabb lesz,

de jelenleg nincs semmi eszközünk, 
hogy megállítsuk.

Ez kezd most megváltozni.

Most fejeztünk be egy tanulmányt 
az Egyiptom-szerte folyó fosztogatásokról.

Nyilvános adatok alapján

térképre tettünk minden fosztogatást,

ami 2002 és 2013 között 
történt Egyiptomban.

Találtunk 267 bizonyítékot fosztogatásra 
és helyszínrombolásra,

feltérképeztünk több mint 200 000 gödröt.

Elképesztő.

Az adatokat összegezve...

itt a fosztogatók gödrei vannak bejelölve.

Az egyik helyszín, ahogyan a fosztogatás 
évről évre nő: 2009, 2011, 2012;

száz és száz gödör.

Az adatokat összevetve

azt találtuk, hogy az általános 
vélekedéssel ellentétben

a fosztogatások Egyiptomban nem
a 2011-es arab tavasztól szaporodtak el,

hanem 2009-től, az általános
pangástól kezdve.

Így a big data segítségével kimutattuk,

hogy a fosztogatás alapvetően
gazdasági probléma.

Ha nem teszünk semmit 
a probléma megoldásáért,

Egyiptom valamennyi 
helyszíne érintett lesz.

Tehát kritikus pontnál vagyunk.

A mi nemzedékünknek megvan 
minden eszköze és technikája

a fosztogatás megállítására,

de nem dolgozunk elég gyorsan.

Néha egy-egy helyszín meglepően 
nehezen adja meg magát.

Mostanában tértem vissza egy terepről,

ahol társvezetője voltam az egyiptomi 
Régészeti Minisztériummal közös missziónak

a Lishtnek nevezett helyszínen.

Ez a lelőhely a Középbirodalomra 
datálható, Kr. e. 2000 és 1750 közé.

A Középbirodalom jelentette 
az ókori Egyiptom reneszánszát.

Egy belső viszályokkal és környezeti 
kihívásokkal jellemezhető időszak után

Egyiptom új erőre kapott,

amit a művészetek, építészet és irodalom 
hihetetlen feltámadása kísért

Ez az időszak különösen 
érdemes a tanulmányozásra,

mert annyi mindent tanít túlélésről

és a nagy szerencsétlenségek
utáni talpra állásról.

Nos, e helyszínen a fosztogatók 
számtalan gödrét térképeztük fel.

Ez egy királyi helyszín,

a fáraó udvarában élő
és dolgozó emberek ezreit

temették itt el.

Láthatjuk, milyen volt előtte 
és utána, a gödrök ezreit.

Ez Lisht északi része.

Ez pedig a déli, előtte és utána.

Amikor először jártunk a helyszínen,

rengeteg főrangú
tisztviselő sírját láttuk,

amelyek ki voltak fosztva.

Hadd szemléltessen, mit találtunk.

Képzeljünk el egy kétszer két méteres 
területet, tele koporsóval, ékszerekkel

és lélegzetelállító szobrokkal.

Szorozzák ezt meg ezerrel.

Ez volt ott.

Munkához láttunk tehát.

Mohamed Youssef, akivel közösen 
vezettük az ásatást, odajött hozzám:

"Ezen az egyetlen síron kell dolgozzunk.

Megbolygatták a fosztogatók.

Ha nem teszünk meg 
mindent, visszajönnek."

Egyetértettem persze, de nem hittem, 
hogy találnánk bármit is.

Azt gondoltam, a fosztogatók 
már elvittek mindent.

Elképesztő reliefeket kezdtünk kiásni.

Nézzék e festményeket, milyen pompásak!

Aztán előjöttek vésett feliratok.

És még a sír gazdájának a címei is

olyanok mint: "a hadsereg felügyelője".

"A kincstár felügyelője."

Kezdtem reménykedni.

Talán, esetleg, még 
a nevét is megtalálnánk.

A régi egyiptomiaknak fontos volt, 
hogy nevük fennmaradjon

az örökkévalóság számára.

És akkor egy nap

előkerült ez.

Ez a sír gazdájának neve: Intef.

Itt láthatják papíron is, hieroglifákkal.

Közös munkával, az egyiptomi csapatommal

visszaadtuk valakinek a nevét
3 900 év messzeségéből.

(Taps)

Együtt dolgoztunk egyiptomi kollégáimmal,

és most együtt örültünk
a közös felfedezésnek.

A közös munka jó volt és eredményes,

Szinte érintetlen állapotban találtuk
meg ezt a fantasztikus hamis ajtót.

rajta Intef nevével és a feliratokkal.

Még azt is láthatjuk, ahogyan itt ül.

Rájöttem, hogy mindaz, amit
a megbolygatott helyszínekről gondoltam,

tévedés volt.

70 egyiptomi munkatárssal 
dolgoztam a helyszínen minden nap,

kollégaként és barátként.

Szemben az oly sok gyűlölettel 
és közömbösséggel,

ami Közel-Keleten van.

minden pillanat a helyszínen 
olyan volt, mint tüntetés a békéért.

Olyanokkal dolgozva, akik másmilyenek,

másként gondolkoznak, másként beszélnek,

a közös régészeti felfedezések

eltörölnek köztünk 
minden felszínes különbséget.

Ebben a szezonban tanultam meg,

hogy a régészetben 
nem az a lényeg, hogy mit találunk,

hanem hogy milyen 
következtetések vonhatók le..

Előfordul, hogy egy utazás alkalmával 
rég elveszett rokonokra találunk,

nem vér szerintiekre,

hanem akikkel együtt indultunk az életbe.

Ez itt Omer Farrouk, a bátyám.

Omer egy ú.n. gufti, a Guft nevű faluból 
való, ez rögtön Luxortól északra van.

A guftik Egyiptom hagyományához 
tartoznak, arról híresek,

hogy az ásatások segéderőit adják,
szervezik a csapatot.

Omer nélkül nem boldogulnék. 
Felügyeli a munkát,

és gazdasági ügyekben is számíthatok rá.

Én friss diplomás voltam,

Omer pedig fiatal gufti, 
aki alig tudott angolul;

teljesen véletlenül tudtuk meg,

hogy ugyanabban az évben születtünk,

ugyanabban a hónapban,

ugyanazon a napon, hat óra eltéréssel.

Ikrek vagyunk.

(Nevetés)

Egy óceán választ el minket, 
de mindörökre összeköt,

hogy az ókori Egyiptomot 
anyánként szeretjük.

Tudtam, hogy mindig 
együtt fogunk dolgozni --

nem az eszemmel,

hanem az ösztöneimmel,

(Arabul) Omer bátyám,

mindig szeretni foglak.

(Angolul) Omer bátyám, 
mindig szeretni foglak.

Közvetlenül első egyiptomi ásatásom előtt

William Kelley Simpson tanár úr
– híres egyiptológus, a mentorom -

behívott az irodájába.

A kezembe nyomott 
egy 2 000 dolláros csekket azzal,

hogy a költségeim fedezésére adja,

és sikeres kalandot kívánt a nyárra.

Hozzátette, hogy egyszer én is 
hasonlóképp fogok cselekedni valakivel.

Így TED-díjas kívánságom 
résztörlesztés kamatostól –

(Nevetés)

egy nagy egyéniség 
nagylelkűségének és kedvességének.

A kívánságom tehát:

arra vágyom, hogy ismeretlen 
régészeti lelőhelyek millióit fedezzük fel

szerte a világban.

Erre hozzunk létre világméretű 
21. századi sereget felfedezőkből,

és kutassuk föl s óvjuk meg
a világ rejtett örökségét,

amely fogódzóul szolgál, hogy az egész
emberiség visszanyerje életképességét

és kreativitását.

(Taps)

Köszönöm.

(Taps)

Hogy miként tesszük ezt?

A TED-díjjal járó összegből 
olyan online felületet hozunk létre,

amely a kutatás bizonyos részfeladataiban 
a polgárok közreműködésére épít,

lehetővé téve, hogy bárki
a világon részt vehessen

a régészeti helyszínek fölfedezésében.

Csupán pár százan vagyunk a világon,
akik műholdas régészettel foglalkozunk.

Az álmom, hogy az egész világ ügye legyen

a lelőhelyek meglelése és megvédése.

Csupán be kell jelentkeznünk, 
csinálunk egy felhasználónevet –

aztán észrevesszük, 
hogy ez a név már foglalt.

(Nevetés)

Megnézzük az oktatóanyagot, 
és munkához látunk.

Már most megmondom,
hogy semmilyen módon

nem fogjuk közzétenni a helyszínek 
GPS- vagy térképészeti adatait.

Úgy akarjuk kezelni őket, 
akár a személyes adatokat,

és nem áruljuk el, hogy hol vannak.

Önök egy kártyával fognak foglalkozni 
egy 20 x 20 vagy 30 x 30 méteres pakliból,

és furcsaságokat keresnek.

Mi előtte számítógépes algoritmussal

feldolgozzuk a sok műholdas
adatot az önök számára,

hogy legyen miben keresniük,

tehát valóban igazi tudományt művelnek.

Akkor elkezdenek nézelődni.

Mit látnak? Egy templomot?

Sírt? Piramist?

Látnak valami lehetséges 
rongálást vagy kifosztott helyszínt?

Aztán elkezdik bejelölni, hogy mit látnak.

Az oldalhoz segítségként
lesznek bőven példák,

hogy mit is látunk pontosan.

Az összegyűjtött adatok 
a hatóságokhoz kerülnek,

és egy új, világméretű riasztási 
rendszer létrehozását segítik elő,

ami a helyszínek megvédését szolgálja.

De nem állunk meg itt.

A régészek, akikkel megosztjuk
a felfedezésüket,

mihelyst elkezdik az ásatást,
magukkal viszik önöket

a Periscope, a Google Plus
és a közösségi média segítségével.

Száz évvel ezelőtt a régészet 
a gazdagok kiváltsága volt.

Ötven éve

a férfiaké.

Most elsősorban a tudósoké.

Célunk a régészeti felfedezések
folyamatának demokratizálása,

és a részvétel lehetővé
tétele mindenkinek.

Kilencvenöt éve

Howard Carter felfedezte 
Tutanhamon sírját.

Ki lesz a következő Howard Carter?

Talán épp önök közül valaki.

Ennek a felületnek a megalkotásával

milliónyi helyet találunk, 
amiket előttünk élt emberek milliárdjai

népesítettek be.

Ha választ akarunk az olyan nagy 
kérdésekre, hogy kik vagyunk,

honnan jöttünk, ezekre a választ

nem a piramisokban 
vagy palotákban találjuk,

hanem elődeink városaiban, falvaiban.

Ha a múltat akarjuk megismerni,

akkor ideje megfordítani a piramisokat,

tudomásul véve, 
hogy a megőrzésre érdemes múlt

sokkal többet jelent.

Azt jelenti, hogy mi mindannyian 
megőrzésre érdemesek vagyunk.

Minden idők legfontosabb története

közös emberi kalandunk.

Az egyetlen lehetőség arra, 
hogy ezt megírjuk,

hogy közösen tesszük.

Jöjjenek velem!

Köszönöm.

(Taps)