Homérosz ideje óta ősi történetek regéltek ádáz harcosokról, akik a Földközi-tengeren túl éltek, félelmet szülve a régi korok leghatalmasabb birodalmaiban. Hőstetteiket számos költő megénekelte. Harcoltak a legendás trójai háborúban, impozáns seregük megszállta Athén városát. Iaszón és az argonauták elhajóztak partjaik mellett, és alig sikerült elkerülniük halálos nyílvesszőiket. Ezek a félelmetes harcosok megküzdöttek a mítoszok legnagyobb bajnokaival: Heraklésszal, Thészeusszal, és Akhilleusszal. És minden harcos nő volt: a harc-kedvelő amazonok mind bátorságban, mind ügyességben egyenlők voltak a férfiakkal, és mindenki ismerte őket az ókori Görögországban. Amazonok harcjelenetei díszítették a Parthenónt az athéni Akropoliszon; festményeik és szobraik ékesítették a templomokat és nyilvános helyeket. Kislányok amazon babákkal játszottak, és az amazonok kedvelt alanyai voltak a görög vázafestőknek. A görög művészetben és irodalomban merésznek és kívánatosnak ábrázolták őket, ugyanakkor rémisztőnek és halálosnak, akiknek végzete, hogy görög hősök kezei által haljanak meg. Vajon az amazonok csak mitológiai alakok voltak, vagy több rejlik mögöttük? Sokáig azt hitték, kitaláltak voltak, mint a küklopszok és a kentaurok. Furcsa módon azonban, az ókori Egyiptom, Perzsia, a Közel-Kelet, Közép-Ázsia, India és Kína regéiben is megjelentek amazonszerű harcos nők. Az amazonok megjelentek ókori történetírók műveiben is, nem csak a mítoszokban. Hérodotosz, Platón és Sztrabón sosem kételkedtek a létezésükben. De kik voltak ezek a női harcosok, akiket amazonokként ismerünk? Ókori történészek Szküthiában határozták meg az amazonok hazáját, egy terjedelmes vidéken a Fekete-tengertől keletre, Közép-Ázsia sztyeppéin. Ezt az óriási területet nomád törzsek lakták, akiknek élete lovakból, íjászatból és hadviselésből állt. Kultúrájuk körülbelül ezer évig virágzott az i.e. 800-as évektől számítva. Félték őket a görögök, a perzsák és a kínaiak, de a szkíták nem hagytak írásos feljegyzéseket magukról. Szomszédaik leírásaiban azonban találunk róluk nyomokat, amiben a régészet is a segítségünkre áll. A szkíták ősei ülték meg először a lovakat, és ők találták fel a visszacsapó íjat. És mivel a női lovas íjász is ugyanolyan gyors és halálos tud lenni, mint a férfi, minden gyereket megtanítottak lovagolni és lőni. A nők a férfiak mellett vadásztak és ugyanazokkal a fegyverekkel harcoltak. A kíméletlen táj és a nomád életmód a maga módján egyenlőséget teremtett. Ez meghökkentette a görögöket, ahol a nők visszafogott életet éltek. A szkítákról és az amazonokról szóló legkorábbi történetek eltúlzott híresztelések lehettek. De ahogy a görögök elkezdtek kereskedni a Fekete-tengertől keletre, a leírásaik valóságosabbakká váltak. Az amazonok korai leírásaiban görög fegyverzetük volt. De későbbi ábrázolásokon, íjakkal és csatabárdokkal harcoltak, lovakon ültek, valamint hegyes süveget és mintás nadrágot hordtak, mint a sztyeppei nomádok. A közelmúltig senki sem volt biztos, hogy mennyire szoros a kapocs a szkíták és a görög mítoszok amazonjai közt. De újabb régészeti leletek bőséges bizonyítékkal szolgálnak. Több mint ezer ősi szkíta kurgánt, vagyis sírhalmott, tártak fel, ahol csontvázakat és fegyvereket találtak. A régészek korábban úgy tartották, hogy fegyvereik csak férfi harcosoknak lehettek. De modern DNS vizsgálatok kimutatták, hogy mintegy 300 csontváz, amely fegyverrel lett eltemetve, 10 és 45 év közti nő volt, és egyre több ilyet találnak évről évre. A női csontvázak harci sérüléseket mutatnak: kard által ejtett vágások a bordákon, csatabárddal bevert koponyák, és csontokba beágyazott nyilak. A klasszikus művészetben és irodalomban az ijesztő amazonok mindig bátor és hősies alakok. A férfi-centrikus klasszikus görögökben a puszta ötlet, hogy erős nők dicsőítsék a szabadságot és háborút, vegyes érzelmeket keltett. Azonban a görögöket is vonzották az egyenlőségre törekvő eszmények. Lehetséges, hogy a mítoszi birodalom a megragadó regékkel az amazonokról egy mód volt, hogy a nőket és férfiakat egyenrangú társaknak képzeljék?