"A legkevésbé törődnek azzal,

aminek a legtöbb gazdája van." 
Arisztotelész: Politika

Képzelj el egy kísérletet, 
ahol egy kis faluban élsz,

és táplálékod kizárólag
a helyi halastóból ered.

A tavon három másik
falubelivel osztozol.

Kezdetben a halastóban egy tucat hal van,
és a halak szaporodnak.

Minden két halra egy új példány
születik éjjelente.

Ennek megfelelően, 
hány halat kell fognod naponta,

hogy a lehető legtöbb táplálékhoz juss?

Gondold csak át.

Feltételezzük, 
hogy a halak egyből felnőnek,

és a tó teljes állománnyal indul,

de hagyjuk figyelmen kívül 
pl. a kifogott halak nemét.

Mi a válasz? Egyet, és nem csak te.

Az összes falubeli táplálékának
maximalizálására a legjobb,

ha mindenki csak egy halat fog naponta.

Lássuk, miért.

Ha mindenki csak egy halat fog,
nyolc hal marad éjjelre a tóban.

Minden halpár egy halat hoz létre,

ezért a tizenkét hallal reggelre
újra teljes lesz a tó halállománya.

Ha bárki egynél többet fog ki,
a reproduktív halpárok száma csökken,

és a populáció már nem tud helyreállni.

A halak végül elfogynak a tóból,

éhezésre ítélve mind a négy falulakót.

Ez a halastó csak egy példája

a közlegelők tragédiája néven ismert
klasszikus problémának.

A jelenséget először 1833-ban írta le 
egy értekezésében

William Forster Lloyd közgazdász

a falusi közterületek túllegeltetése

körül folytatott vita során.

Több, mint száz évvel utána 
Garrett Hardin ökológus

a koncepciót felélesztve írta le,
mi történik,

ha sok egyén osztozik 
olyan korlátozott erőforrásokon,

mint legelők,

halászterületek,

élőhely,

vagy akár tiszta levegő.

Hardin szerint az ilyen szituációk
a rövidtávú önérdeket erősítik

a közjóval szemben,

és gyakran végződnek rosszul
mindenki számára,

túllegeltetést,

túlhalászatot,

túlnépesedést,

levegőszennyezést,

valamint más társadalmi 
és környezeti problémát okozva.

A közlegelők tragédiájának fő jellemzője,

hogy lehetőséget ad az egyénnek
saját hasznát realizálni,

míg annak negatív hatásai a társadalom
nagy részét érintik.

Lássuk, mit is jelent ez
a halastó példáján keresztül.

Mindegyik halász saját érdeke,

hogy magának a lehető legtöbb halat fogja.

A szaporodó halak számának
csökkenése viszont

az egész falut érinti.

A szomszédaival szemben való
alulmaradástól félve

a halász legnagyobb érdekének azt találja
majd, ha elvesz egy extra halat,

vagy kettőt

vagy hármat.

Sajnos ez ugyanoda vezet,
mint az előző halászok esetében,

és ez a tragédia.

Rövid távon optimalizálni az egyénre
nem kedvez senkinek hosszú távon.

Ez egy leegyszerűsített példa, 
de a közlegelők tragédiája

a valódi élet összetettebb rendszereiben
is érvényes marad.

Rövid távon az antibiotikumok túlzott
használata elősegítette az állattartást

és a gyakori betegségek kezelését,

viszont pont ennek köszönhetően fejlődtek
ki a teljes társadalmat fenyegető,

antibiotikumnak ellenálló baktériumok.

Egy szénerőmű olcsó energiával
látja el vásárlóit

és profittal a tulajdonosait.

Ezen helyi előnyök segítenek rövid távon,

de a szén bányászata és égetése általi
szennyezés az egész atmoszférába eljut,

és évezredekig velünk marad.

Vannak további példák is.

Szemetelés,

vízhiány,

erdőirtás,

forgalmi dugók,

valamint a palackozott víz kereskedelme.

Ám az emberi civilizáció már bizonyította,
hogy képes valami különlegeset tenni.

Társadalmi szerződéseket

és közösségi egyezségeket kötünk,

kormányokat választunk,

és törvényeket hozunk.

Tesszük, hogy védjük kollektív énünket
saját egyéni impulzusainktól.

Mindez nem könnyű és a legtöbb esetben
egész biztosan elrontunk valamit.

Azonban mi, emberek megmutattuk, 
hogy legjobbunk adva megoldjuk a bajt

és Hardin leckéjére emlékezve
újra megmutathatjuk.

A közlegelők tragédiájának alapján,

ami jó mindenkinek, 
az jó minden egyes embernek.