A nyelv, amelyen épp beszélek

jó úton halad afelé,
hogy világnyelvvé váljon

beláthatatlan eredménnyel.

Nézzük:

ez az internet nyelve,

ez a pénzügyek nyelve,

a légiforgalmi-irányítás nyelve,

a népszerű zene nyelve,

s a diplomácia nyelve is.

Az angol nyelv köztünk él.

Manapság többen beszélik
a kínai mandarin nyelvet,

mégis több kínai tanulja az angolt,

mint ahány angol a kínait.

Nemrég hallottam,

hogy jelenleg két tucat kínai egyetem

angolul tanít mindent.

Eluralkodik az angol.

Mindemellett már

megjósolható, hogy a század végére

a beszélt nyelvek zöme

– kb. 6000 nyelvről van szó –

kihal.

Pusztán pár száz nyelv marad fenn.

Ráadásul ott tartunk,

hogy az élőbeszéd azonnali fordítása

ma már nemcsak lehetséges, 
hanem majd évről évre egyre javul.

Azért említem mindezeket,

mert – a tárgyra térve –

adódik a kérdés:

Miért kellene más idegen 
nyelveket tanulnunk,

hacsak az angol történetesen 
nem az anyanyelvünk?

Miért erőlködjünk egy új nyelvvel, 
amikor lassan ott tartunk,

hogy majdnem mindenki képes 
társalogni egy közös nyelven?

Nagyon sok indoka van,

elsőként mégis azt hoznám fel,

amelyet talán már
mindenki hallott korábban,

lévén, hogy ez sokkal veszélyesebb, 
mint gondolnák.

E fölfogás szerint

a nyelv önti formába a gondolatainkat,

és a különböző nyelvek
szókincse, valamint nyelvtana

más-más kábszeres "utazást"
nyújt mindenki számára,

ha lehet így mondani.

Ez bámulatosan vonzó ötlet,

de elég veszélyes.

Nem igaz, hogy abszolút hamis.

Pl. a francia vagy spanyol nyelvben

az asztal szó nőnemű, 
valami okból kifolyólag.

Tehát: "la table", "la mesa"
így kell használnunk, és kész.

Kimutatták,

hogyha ezen nyelvek egyike
az anyanyelvünk,

s megkérdeznek bennünket,

hogyan képzelünk el egy beszélő asztalt,

akkor sokkal gyakrabban, 
semmint véletlenül fogja

egy spanyol vagy francia anyanyelvű

azt állítani, hogy az asztal
magas, női hangon beszél.

Tehát, a francia vagy spanyol
az asztalt nőnek képzeli,

nem úgy, mint egy angol anyanyelvű.

Kedveljük az ilyen tényeket,

és sokan ezt úgy értelmezik,

hogy minden általunk beszélt nyelv
egy-egy világnézetet jelent.

Viszont vigyáznunk kell,

hisz képzeljük el, ha valaki
mikroszkóp alá tenne minket,

az angol anyanyelvűeket.

Milyen a világnézete egy angolnak?

Nézzünk pl. egy angolul beszélőt

ott a képernyőn, ő Bono.

Beszél angolul.

Feltételezem, van egyfajta világnézete.

Oké, ő Donald Trump.

A maga módján

ő is jól beszél angolul.

(Nevetés)

Ő pedig Ms. Kardashian,

aki szintén angol anyanyelvű.

Ők hárman mind angol anyanyelvűek.

Mi a közös e három személy világnézetében?

Az angol nyelv révén miféle 
világnézet egyesíti őket?

Ez elég kétséges fölfogás.

Lassacskán egyetértünk abban, 
hogy a nyelv gondolatformálóvá válhat,

de főként inkább kedves, 
homályos lelki csapongásokká.

Nem nyújt más világszemléletet.

Ha ez a helyzet,

akkor miért tanuljunk nyelveket?

Ha nem fogja megváltoztatni
a gondolkodásmódunkat,

milyen más indoka lehet?

Van rá néhány indok.

Az egyik: ha egy kultúrát
szeretnénk elsajátítani,

ha magunkba szeretnénk szívni,
ha részévé szeretnénk válni,

akkor mindegy, hogy a nyelv
irányítja-e a kultúrát vagy sem,

– és ez kétesnek tűnik –,

ha magunkba szeretnénk szívni a kultúrát,

bizonyos mértékig uralnunk kell

az adott kultúrában használatos nyelvet,

Nincs más mód rá.

Van egy érdekes példám erről.

Egy kicsit homályosnak kell lennem,
de járjanak csak utána.

Arcand Denys kanadai
filmrendező egyik műve –

nevét angolul "Dennis Ar-cand"-nak ejtjük,

ha utána szeretnének nézni.

Megalkotta "A montreali Jézus" c. filmet.

Sok szereplő a filmjében

vibráló, vicces, szenvedélyes, érdekes,

francia-kanadai franciát beszélő nő.

Van egy jelenet a vége felé,

amikor el kell vinniük társukat
egy angol nyelvű kórházba.

Ott angolul kell beszélniük.

Tudnak angolul, de nem az anyanyelvük,

ezért inkább nem használják.

Lassabban beszélik,

akcentussal, nem idiomatikusan.

A figurák, akikbe már beleszerettünk,

teljesen üressé, önmaguk árnyékává válnak.

Belemerülni egy kultúrába,

az embereket mintegy fátylon át vizsgálva,

nem jelenti azt, hogy helyesen
értjük a kultúrájukat.

A nyelvek kihalásának mértéke lehet

az egyik ok a megtanulásukra,

hisz ez a belépőjegy

az azt beszélő kultúrákba:

ez az emberi kapcsolatteremtés kódja.

Ez volt az első ok.

A második ok:

Kimutatták,

ha két nyelvet beszélünk,
kisebb az esélyünk az elmebajra,

valamint képesek leszünk egyszerre 
több feladatot jobban elvégezni.

Ezek korán föllépő tényezők;

figyelembe kellene őket vennünk

fiatalok idegennyelv-tanításakor.

A kétnyelvűség egészséges.

A harmadik ok:

A nyelvek roppant szórakoztatók.

Jóval inkább, mint hisszük.

Például az arab: "kataba": ő írta;

"jaktubu": egy nő, lány írja.

"Uktub": fölszólítás – írd!

Mi a közös bennük?

Mindegyik szó közös eleme

a közepükön lévő mássalhangzók; 
mintha valami oszlopok lennének.

Lecövekeltek,

a magánhangzók pedig köröttük cikáznak.

Ki nem szeretne velük játszadozni,
miközben szavakat képez?

Megtaláljuk a héber nyelvben,

vagy Etiópia fő nyelvében, az amharában.

Szórakoztató.

A nyelvek szórendje eltérő.

Megtanulni más-más
szórenddel beszélni olyan,

mint bizonyos országokban
az ellenkező sávon vezetni,

vagy szemünkbe varázsmogyorót cseppenteni,

majd érezni a bizsergést.

Egy nyelv meg tudja mindezt adni nekünk.

Például

a Kalapos macska c. könyvet

gyakran újraolvassuk,

mint a Moby Dicket.

Egy részlet a könyvből: 
"Tudod, hogy hol találtam meg?

Tudod, hol volt? Süteményt evett a kádban,

Igen, ott!"

Remek. Ha ismerős ez
kínai mandarin nyelven,

akkor bizonyára ez is:

"Te tudhatod, én meg hol őt találtam?

Ő volt kád belül zabálva sütemény,

Nincs hiba zabálva rágcsálva!"

Ez így van rendben.

Képzeljék el, hogy ezt többször megtehetik
hosszú időn keresztül.

Tanultak kambodzsaiul?

Én sem, de ha igen,

nemcsak 13 magánhangzóval
játszadoznék szóformáláskor,

mint az angolban,

hanem legalább 30 magánhangzóval,

amik kambodzsai szájban rajzanak,

mint méhek a kaptárban.

Ezt nyújthatja egy nyelv.

Az érveket gazdagítva:

manapság nyelveket tanulni
igazán gyerekjáték.

Valaha ehhez iskolába kellett járnunk,

ott voltak a szorgos tanáraink,

néha egészen zseniálisak,

de a tanár csak megadott
időben volt jelen;

igazodnunk kellett hozzá.

Néha elmaradt az óra.

Nyelvtanfolyamra kellett járnunk.

Ha az nem volt, ott volt a lemez.

Én is így kezdtem a nyelvtanulást.

Sok minden volt egy ilyen lemezen,

vagy kazettán,

vagy a CD nevű régi kütyün.

Voltak könyvek is, de velük se ment,

pusztán az irányt adta meg.

Manapság lefekhetünk

a nappalink padlójára,

s bourbont kortyolgatva

kedvünkre tanulhatunk nyelveket

pl. a remek Rosetta Stone 
nevű csomag segítségével.

Különösen ajánlom a kevésbé ismert
Glossika nyelvkurzust.

Bármikor dolgozhatnak vele,

így jobb eredményt érhetnek el.

A reggeli csemegét 
több nyelven élvezhetjük.

Én reggelente más-más nyelven
olvasok Dilbert képregényt;

ami javíthatja a készségeinket.

20 éve a gondolat,

hogy nyelveket tanulhatunk

a zsebben hordott

mobiltelefonunkról,

sci-finek hangzott volna.

Különösen ajánlom

az angolon kívül más nyelv megtanulását,

hisz soha jobbkor, mint most.

Roppant szórakoztató.

Nem változtatja meg a gondolkodásukat,

hanem bizonyosan meghökkenti önöket.

Köszönöm szépen.

(Taps)