1995-ben a British Medical Journal folyóiratban meghökkentő beszámoló jelent meg egy 29 éves építőmunkásról. Véletlenül beleugrott egy 15 centiméteres szögbe, ami teljesen átszúrta az acélbetétes bakancsát. Olyan kínzó fájdalmai voltak, hogy a legkisebb mozgás is elviselhetetlen volt. Mikor az orvosok levették a bakancsát, meglepő látvány fogadta őket: a szög hozzá sem ért a lábához. Több száz éven át a kutatók azt gondolták, a fájdalom a sérülésre adott közvetlen válasz. Ezen logika mentén, minél komolyabb egy sérülés, annál nagyobb fájdalmat okoz. De ahogy egyre többet tudtunk meg a fájdalom működéséről, rájöttünk, hogy a fájdalom nem mindig jár szövetkárosodással, még akkor sem, ha a test vészjelző mechanizmusai megfelelően működnek. Érezhetünk komoly fájdalmat, ami nincs arányban a tényleges sérüléssel, sőt, fájdalmat sérülés nélkül, mint az építőmunkás, vagy azok a férfi társak, akik fájdalmat éreznek a nő terhessége vagy vajúdása közben. Mi folyik itt? Két jelenség játszik szerepet ebben: a fájdalom élménye és a fájdalomérzés nevű biológiai folyamat. A fájdalomérzés az idegrendszer egyik védekező válasza az ártalmas vagy feltehetően ártalmas ingerekre. A speciális idegvégződések érzékelői észreveszik a mechanikai, hő- és kémiai fenyegetéseket. Ha elegendő érzékelő lép működésbe, elektromos jeleket továbbítanak az idegekből a gerincen át az agyba. Az agy mérlegeli a jelzések fontosságát, és fájdalmat kelt, ha úgy ítéli, hogy a testnek védelemre van szüksége. A fájdalom általában segít a testnek elkerülni a további sérülést. De a fájdalomérzés mellett csomó más tényező van, ami befolyásolja a fájdalom élményét, és így csökkenti a fájdalom hasznát. Először is, néhány biológiai tényező felerősíti a fájdalomjeleket az agy felé. Ha az idegsejtek folyton bekapcsolnak, az agy úgy ítélheti meg, hogy érzékenyebbé kell válniuk, hogy megvédjék a testet a veszélyektől. Több nyomásérzékelő kerülhet az idegsejtekbe, mígnem annyira érzékennyé válnak, hogy még a finom érintések is intenzív elektromos jeleket váltanak ki. Más esetekben az idegek elkezdik hatékonyabban küldeni a jeleket, felerősítve azokat. Az ilyen felerősítések olyan embereknél a leggyakoribbak, akik krónikus fájdalomtól szenvednek, vagyis olyan fájdalomtól, ami három hónapnál tovább tart. Amikor az idegrendszert folyamatos felfokozott készültségi állapotba lökik, a fájdalom tovább tarthat, mint a fizikai sérülés. Ez olyan ördögi kört eredményezhet, ahol minél tovább tart a fájdalom, annál nehezebb visszafordítani. Pszichológiai tényezők is egyértelműen szerepet játszanak a fájdalomban, közvetve befolyásolják a fájdalomérzetet és közvetlenül az agyat. Egy ember érzelmi állapota, a fájdalommal kapcsolatos emlékei, hiedelmei és a kezeléssel kapcsolatos elvárásai mind befolyásolják, hogy mennyi fájdalmat érez. Egy felmérésben azok a gyerekek, akik azt hitték, nem befolyásolhatják a fájdalmat, valójában intenzívebb fájdalmat éreztek, mint azok, akik azt gondolták, hogy befolyásolhatják. A környezeti tényezők is számítanak. Egy kísérletben, amiben egy hideg rudat helyeztek a jelentkezők kézfejére, nagyobb fájdalmat éreztek azok, akiknek piros fényt mutattak, mint akiknek kéket, habár a rúd hőmérséklete minden esetben ugyanolyan volt. Végül, a társadalmi tényezők, mint a család támogatásának elérhetősége, is befolyásolhatják a fájdalomérzetet. Mindez azt jelenti, hogy a fájdalom kezelésében a sokoldalú, fájdalomspecialistákat, gyógytornászokat, klinikai pszichológusokat, nővéreket és más egészségügyi szakembereket bevonó kezelés a leghatékonyabb. Még csak most kezdjük feltárni a fájdalomérzet mögötti mechanizmusokat, de van egy pár ígéretes kutatási terület. Mostanáig azt hittük, hogy az idegeket körülvevő gliasejtek csak támogató szerkezetek, de most már tudjuk, hogy nagy szerepet játszanak a fájdalomérzékelésben. A kutatások kimutatták, hogy egyes agyi pályák kikapcsolása az amigdalában megszünteti a fájdalmat a patkányoknál. És a ritka rendellenességek miatt fájdalmat nem érző emberek genetikai tesztelése újabb lehetséges gyógyszerek és esetleges génterápia irányába mutat.