Az utóbbi 40 évben egy sor kutatást vezettem, melyek rámutattak, hogy az étrend- s az életmódváltozás mekkora jelentőségű, pl. a teljesen növényi étrend, amely természeténél fogva alacsony zsiradék- és cukortartalmú, a stresszoldó technikák, beleértve a meditációt és a jógát, a kímélő gyakorlatok és az ún. pszichoszociális segítségnyújtás, vagy még egyszerűbben: "Egyél jót, mozogj többet, stresszelj kevesebbet, szeress jobban!" Ebből jön létre az ún. életmódorvoslás, amely életmódváltással nemcsak elősegíti kórok megelőzését, hanem kezeli és gyakran vissza is fordítja a betegségeket. Az utóbbi 40 évben e csúcstechnikájú, drága, modern tudományos intézkedésekkel igazoltuk, mennyire hatékonyak lehetnek ezek a régi eszközök. Minél több betegséget tanulmányoztunk, minél több mögöttes biológiai mechanizmust vizsgáltunk, annál több okkal magyarázhatjuk e változások hatékonyságát, és azt, milyen gyorsan hatnak. Ezek az eredmények millióknak nyújtanak reményt s új lehetőséget. De ma a legfontosabb járványra szeretnék koncentrálni, a magányosság, az elszigeteltség és a depresszió járványára. 50 éve gyökeres társadalmi változás történt. Akkoriban az emberek zöme nagycsaládban élt, ahol rendszeresen találkoztak; munkahelyüket legalább 10 évre biztonságban tudták, akárcsak munkatársaik; így megismerték egymást; környékükön 2-3 nemzedékkel éltek együtt; rendszeresen jártak templomba vagy zsinagógába. A legtöbb mai ember életéből ezek hiányoznak. A kutatások egyik haszna, hogy fölkelti a tudatosságot, a tudatosság nekem mindig az első lépés a gyógyítás felé. Tanulmányok sorából tudjuk, hogy a magányosak, depressziósak és elszigeteltek megbetegedése és idő előtti halála háromszor-tízszer valószínűbb szinte minden oknál fogva, összevetve azokkal, akik szeretetben, kapcsolatban és közösségben élnek. Nem ismerek az orvoslásban bármi mást, aminek ekkora hatása lenne. Ennek egyik oka, hogy családban vagy két-három nemzedék együttesében felnőni azt jelenti, hogy ismernek minket. Nem csak Facebook profilunkat vagy vázlatos életrajzunkat. Tudják, mikor toltunk el valamit; szem előtt vagyunk. Ismerik hajtóerőnket, nehézségeinket. Tudjuk, hogy tudják, ők meg tudják, hogy tudjuk, hogy tudják, és van valami elemi ősi abban, ahogy így látnak bennünket. Ez olyasmi, mint James Cameron Avatar c. filmjében: "Látlak". Ez valójában afrikai szólás. Nagyon lényeges, hogy az embert teljes valójában, hibáival együtt lássák. De ez még mind nem elég. Kutatásaim során megkérdeztem az alanyokat: "Miért dohányzik? Miért eszi agyon magát? Miért iszik, dolgozik túl sokat, és használ szert? Viselkedése egészségkárosító!" Rám néztek, s azt mondták: "Nem érti. Fogalma sincs róla, hogy ezek nem egészségkárosítók. Nagyon is helyénvalók, mert segítenek megbirkózni a magánnyal, depresszióval, elszigeteltséggel." Ilyeneket mondanak: "Egy csomag cigiben 20 barátom van. Mindig kéznél vannak, nem úgy, mint más. Ha elveszi őket tőlem, ugyan mi más marad?" "Az étel tölti ki az űrt." "A zsír bevonja az idegeket, és enyhíti a fájdalmat." vagy: az alkohol vagy a szerek "enyhítik a fájdalmat". Ezért van opioidjárvány, amely része az egész ügynek. Vagy videójátékok is enyhítik a fájdalmat. Ugyanúgy működnek a társadalmilag elfogadhatóbb fájdalomenyhítő módok. Nem elég, ha csak tájékoztatást nyújtunk, és csak a viselkedésre összpontosítunk. A mélyebben gyökerező ügyekre kell összpontosítanunk, mert ezek a tartós hatásúak. Saját életem kapcsán kezdtem ezek után érdeklődni, mikor gólya voltam a houstoni Rice Egyetemen, s az öngyilkosságig menően depressziós voltam. Majdnem öngyilkos lettem. Ugyan nem szerepelt a tanrendben, de kiderült, hogy egyetemeink közül a miénken a legmagasabb az egy főre jutó öngyilkosságok száma. Nemcsak azért lettem öngyilkosjelölt, mert butának éreztem magam, hanem mert mindent csakis így fogadtam: "Na és? Nagy ügy! Kit érdekel? Nem számít! Miért zavartassam magam?" meg hasonlóképpen. A súlyos depresszió valódi torzító tényező, ahogy Steve Jobs említette. Azaz, először azt hisszük, hogy világosan látjuk a dolgokat. A dolgok pocsékak, mindig úgy mennek majd, akárcsak a múltban, és ha az ellenkezőjét hisszük, csak kábítjuk magunkat. Ez a depresszió ismérve; ebből következik a gyámoltalanság és reménytelenség. Ez az a hiedelem, hogy a dolgok mindig rosszul mennek. A régi mondás szerint, amikor a diák készen áll, megjelenik a tanár. Életemet végül Szatcsidananda szvámi ökumenikus lelki tanító mentette meg. Arra tanított, hogy rossz helyen keresem az egészségemet és a jólétemet. Szerette a vicces szójátékokat. Mikor kérdezték: "Hindu vagy?", azt felelte: "Nem, hanem nondu." Segített megtanulnom, honnan jön a béke és egészség. Ennek szemszögéből fogok mai témánkról beszélni, mert teljes kultúránk, reklámiparunk arra tanít, hogy az egészség nem belőlünk, hanem külső forrásból ered. Szerezz több cuccot, érj el több eredményt, pénzt, mindenből többet, – akkor majd boldog leszel! Ezzel az a baj, hogy ha egyszer ezt a szemléletet tesszük magunkévá, bármi lehet, mégis rosszul érezzük magunkat. Ha több cuccom lenne, akkor boldog lennék! A megszerzés előtt nyilván boldogtalanok vagyunk. Ha más szerzi meg, nem mi, boldogtalanok vagyunk. Zéró összegű játszmában, ember embernek farkasa világban érezzük magunkat, minél többet szerzünk, annál kevesebb jut. Ha sosem szerzünk, ostobák vagyunk, ha szerzünk, pillanatnyilag az megtévesztő: "Megvan, az enyém!", de az érzés általában nem tartós. Többnyire a "Na és most?" követi. Páciensem mondta: "Még a megmászott hegyről elém táruló látványt sem élvezem, mert kémlelem a következő hegyet", vagy: "És? Nem nyújt olyan tartós élményt, mint gondoltam." Másik páciensem ezt mondta: "A cél elérését követő csalódás akkora, hogy mindig megbizonyosodom: egyidejűleg még tucatnyi feladatom van." De a szvámitól megtanultam, és ez minden spirituális hagyomány része, hogy a béke és az egészség már jelen van, nem kell megszereznünk, mivel már megvan, és e gyakorlatok célja: meditáció, jóga, ima vagy bármi, amit csinálunk, nem az, hogy meghozzák a béke és a jólét érzését, hanem az, hogy testünket-lelkünket megnyugtassák, hogy érezzük, ami már bennünk van. Lehet, hogy ez szóelemzésnek és szemantikának hangzik, de ez a világon mindent megváltoztat, mert ha ezt kívülről kell megszereznünk, – mint mikor az orvosin depressziós lettem, mert azt hittem, sosem jutok be az orvosi karra, és egyedül maradok, – akkor az a baj, hogy ha szerintünk ezt kívülről kell várnunk, mindenkinek hatalma van fölöttünk, akinek már megvan az, amire mi vágyunk. Míg szorongást, nyugtalanságot, bosszúságot érzek, mondhatom: "Mit teszek, ami zavarja a bennem lévőt?", s ez erőt ad nekem, mert tudok tenni érte. Máskülönben mindenkinek hatalma van fölöttem. Mikor testünket-lelkünket megnyugtatjuk, – ha pillanatokra is, – érezzük meditáció vagy bármi más közben, hogy megnyugtatjuk lelkünket, és békésebbnek érezzük magunkat. Ne feledjük, hogy az érzés nem a meditációból származik: már ott volt. Azt tettük, hacsak ideiglenesen is, hogy a zavaró tényezőt eltávolítottuk. Amikor lelkünket megnyugtatjuk, hallani kezdjük belső tanítónkat, belső gurunkat, belső bölcsességünket, belső halk hangunkat, bárhogy is nevezzük. Az a hang ébreszt ezzel hajnali háromkor: "Dean, figyelj ide! Valamit nem teszel, ami pedig érdekedben állna." Vagy: "Gondolj csak erre a kreatív dologra!" Minden kutatásom ugyanarra a belső helyre vezetett, innen aztán visszafejtettem, hogy meggyőződjem belső megérzéseim helyességéről. Mikor hozzászokunk a belső hanghoz, akkor a legzsúfoltabb napon is kapcsolódhatunk hozzá, ha elcsendesedünk és befele figyelünk. A másik dolog, ami az elménk elcsendesedésekor történik, megtapasztaljuk a transzcendens állapotot. Természetesen egyik szinten különállók vagyunk, vannak önök és vagyok én, de másik szintet tekintve mind részei vagyunk valami nagyobbnak, ami összeköt mindenkit. Bármilyen névvel is illetjük, azzal korlátozzuk a kimondhatatlan, korlátlan, végtelen tapasztalatot, ezt az összekapcsolódást, az egységet. Ezt Aldous Huxley "perennial philosophy," vagyis „örök filozófia” néven említi. Minden vallásban fellelhető, s ha már senki nem áldozza fel magát vallási szertartással stb., a szeretet, együttérzés, önfeláldozás, empátia és megbocsájtás ugyanonnan a transzcendens helyről származik. Mikor a valóságban hozzánk hasonlóakkal találkozunk, akkor az együttérzés természetesebben alakul ki. Ha ezt erőltetjük, akkor megzavarja belső békénket, és megbetegszünk. Az ókori szerzetesek, rabbik, papok, szerzetesek és apácák nem azért fedezték fel ezt a megközelítést, hogy gyógyítsák az érelzáródást vagy a vérnyomást. Erre is képesek, de ezek erős átformáló eszközök. Megszabadítanak a szenvedéstől itt és most. 40 éve hallottam először erről másodéves orvostanhallgató koromban. Tíz súlyos szívbeteg nőt és férfit szállásoltam el egy szállodában egy hónapra. Egyikük idősebb homofób fogorvos volt. Az egyik fiú meleg volt. Az idősebb férfi szörnyű dolgokat vágott a fiatalabb társa fejéhez, aki hasonló hangnemben visszabeszélt, így heves vita alakult ki közöttük. Az egyik nitroglicerint vett be, a másik demerolt szedett mellkasi fájdalomra, és mindketten ajtót csapkodva elvonultak. Azt hittem, mindketten meghalnak, és itt véget ér rövid kutatói pályafutásom. (Nevetés) Ezért közbeszóltam: „Tápláljátok a mellkasi fájdalmat okozó erőt, ettől szívinfarktust kaphattok, és belehaltok a gyűlöletbe. Ez nem valami bölcs dolog a ti érdeketekben sem, főleg a ti érdeketekben.” Szeretetteljesebbek és megértőbbek lettek, és megszűnt a mellkasfájdalmuk. A szenvedés talán a lehetőség életünk átalakítására. Mikor Nelson Mandelát 16 év után kiengedték a börtönből, a hosszú szabadságmenetén megkérdezték tőle: "Haragszik a börtönőreire?" Azt válaszolta: „Elvették a legszebb éveimet, de ha gyűlölöm őket, akkor még mindig fogva tartják a szívem.” A gyógyítás összekovácsol minket. A meghittség a gyógyítás alapja. A gyógyítás a teljesség kialakítására utal. A "jóga” a szanszkrit egyesülés, egység szóból ered, – nagyon régi dolgokat fedezünk fel újra –, ellentétben a "másokkal". Ha különbözőnek látjuk az embereket, csak másságukat észleljük, akkor lesznek mexikói erőszakosok, és muszlim terroristák, és mindazok a förtelmes dolgok, melyek a valóság félreértelmezésből származnak. De mikor a transzcendens állapotban vagyunk, az együttérzés, szeretet és gondoskodás természetesen jön. Kettős nézet jellemez minket, van különálló szintünk, de a másik szinten nem vagyunk különállók. Tanárom a James folyón templomot épített Charlottesville mellett. Fénynyaláb tört fel, és fényszóróval találkozik, minden vallás oltárát megvilágítja, jelképezve, hogy igazság egy van, de elérésének különböző útjai léteznek. Átsegít több tévedésen, melyeket rég kutatok. Pl. ilyen mondásokat: "Tovább élek vagy csak hosszabbnak tűnik, ha életmódot és étrendet váltok?, Jó szórakozás vagy valóban hasznos nekem?" "Csak úgy lehet 100 évig élni, hogy csak olyasmit teszünk, ami elveszi a kedvünk attól, hogy 100 évig éljünk." Változatok egy témára. Pedig tartalmasan ez segít élni. Az általam elismert spirituális oktatók – a dalai láma, a szvámi és mások – boldogan élnek. Jó érzéssel tölt fel a közelükben lenni. Ha van értelme és kellemes, akkor fenntartható. Egyetemi éveim alatt megtanultam mindenben meglelni a lényeget, de azt is, hogy választásaimnak értelmet adjak. Ennek egyik megvalósítási módja, hogy azt választom, hogy nem teszek semmit, ami egyébként szokványos. Ezért szoktam mondani: "Ha csak növényekkel táplálkoznak, akkor visszafordíthatják a szív- és cukorbetegségük, prosztatarákjuk, módosíthatják génkifejeződéseiket, megnyújthatják telomerjeiket, és a sejöregedés is visszafordítható. Minél több betegséget és mechanizmust tanulmányozunk, annál jobban megbizonyosodunk erről", mire azt mondják: "Istenem, nem ehetek azt, amit akarok?" "Azt tesznek, amit akarnak, de minden vallás ad étkezési útmutatót. Sokszor különböznek: egyik szerint ehetünk ezt, de azt nem, vagy a hét egyes napjain vagy napszakokban mást. Isten összezavarodott? Nem tudom." De bármilyen jótékony belső hatása legyen a kiválasztott diétának és életstílusnak, csak maga az elhatározás, hogy nem eszünk valamit, amit egyébként megehetnénk, jelentőséget ad döntésünknek. Ha van értelme, akkor fenntartható. Mivel a mögöttes biológiai folyamatok annyira dinamikusak, a legtöbben gyorsan regenerálódnak, ha átfogalmazzák a változtatások értelmét: halálfélelemről az élet élvezetére. Az öröm, élvezet és jó érzés fenntartható, még a kapcsolatokban is. Rámakrisna dél-indiai szent mondta 100 éve: „Áshatunk sok sekély kutat, és soha nem érjük el a vizet, vagy áshatunk egy mély kutat, és elérjük a vízforrást." Pl. mi 20 éve vagyunk együtt a feleségemmel. Előtte jártam találkákra másokkal, és nagyon élveztem. De elhatároztuk, hogy elkötelezett monogám kapcsolatban élünk. Lehet ez ismét labda vagy rablánc? Bármelyik lehet. Vagy kialakíthatunk egy áldott helyet és biztonságérzetet? Csak olyan mértékben lehetünk meghitt kapcsolatban, amennyire meg tudjuk nyitni szívünk, és esendőnek mutatkozunk, és ennek feltétele, hogy biztonságban érezzük magunkat. Az évek során biztosabbak leszünk, és megerősödik az egymás iránti bizalmunk. Mint ahogy a hagyma rétegei lefejthetők, annál bensőségesebb kapcsolatba kerülünk, és minél meghittebb, annál kéjesebb, amit előtte nem is sejtettem. Tehát a sok különböző személy helyett teljesen más élményt élek át ugyanazzal a személlyel. Minél közelebb kerülök hozzá, annál szórakoztatóbb. Mikor találkánk van, akkor nem az előző élményt próbáljuk felidézni, bármennyire csodálatos volt is. „Tiszta lappal” kezdünk minden alkalommal. Készen állunk minden lehetőségre, nagy fokú szabadságot ad. Nem igyekszünk kialakítani valamit, hanem tesszük, ami épp jólesik, mert ha tenni akarunk, akkor az nem lesz eredeti. Bízzunk egymásban annyira, hogy nyitottan fogadjunk bármit. Legtöbbször elsöprőbb erejű élvezetben van részünk, mint amilyenben bármelyikünk valaha már részesült. Nem is csak kicsit más, hanem egészen más több év együttlét után is. Mert sokkal mélyebben átéljük, ettől meghittebb és élvezetesebb. Nem erkölcsi megfontolás, hanem más teszi még kellemesebbé és szórakoztatóbbá? Mint a vegetáriánus étkezés, mely jót tesz a Földnek, lassítja a globális felmelegedést és mást. De ennél fontosabb, hogy tisztábban gondolkozunk, energikusabbak vagyunk, kevesebb alvással is beérjük, javul együttlétünk minősége, agyunk új idegsejtekkel bővül, és mérhetően nagyobb lesz. Sokkal többet nyerünk, mint amennyit feladunk. Számomra csodálatos a művészet, a tudomány, a szeretkezés, minden; képesek vagyunk előítéletek nélkül élni, nyitottak lehetünk minden lehetőségre és teljesen szabadok. Az utánzás és az újítás nem ugyanaz. Ha kellemes, akkor fenntartható. Sokkal többet nyerünk, mint amennyiről lemondunk. Nem az élethossz függ ettől, hanem az életminőség. Rájöttem, hogy az ősi spirituális tanítások örömérzést adnak, ezért maradtak fenn. Köszönöm a lehetőséget, hogy ezt elmondhattam önöknek. Hálás vagyok érte. (Taps)