Disznókká változtatott tengerészektől

fákká sarjadt nimfákon keresztül

az áldozatát kővé változtató pillantásig

a görög mitológia
csordultig van alakváltókkal.

Az istenek többnyire tetszés szerint
változtatták alakjukat,

de a halandók ritkán vágytak
ilyesfajta viszontagságokra.

Az egyik ilyen ijesztő átalakulás
Arakhnét, a szövőnőt sújtotta.

Arakhné édesapja kereskedő volt,

aki azzal töltötte napjait, hogy kelméit
a bíbor legsötétebb árnyalataira festette.

Arakhnénak jó érzéke volt
a legfinomabb szálak szövéséhez:

könnyű kelmét készített,

a kelméből pedig pompás falikárpitokat.

Az emberek csodájára jártak,
hogy miként jár a keze a szövőszéken,

mintha legalábbis az ujjaiból
fakadtak volna a szálak.

De ahogy nőtt a munkáját övező dicséret,
úgy nőtt a büszkesége is.

Arakhné gyakran kérkedett a tehetségével,

mondván, hogy az ő ügyessége
felülmúlja minden halandóét és istenét.

Nem volt hajlandó a tehetségét
az istenek ajándékának tekinteni,

inkább saját zsenialitásaként
büszkélkedett vele.

Pechére azonban Athénének, a bölcsesség
és kézművesség istennőjének is

fülébe jutott Arakhné hencegése.

Athéné meg akarta leckéztetni
a hálátlan lányt,

ezért öregasszony képében
belopózott a halandók közé.

Nyilvánosan összeszidta Arakhnét:

hogy merészeli magát
többre tartani az isteneknél?

De Arakhné csak kacagott,
fel sem nézett szövőszékéről.

Az öregasszony feldühödve ledobta magáról
az álruhát, hogy felfedje kilétét.

Ha már Arakhné arra vetemedett,
hogy becsmérelje az isteneket,

maga Athéné fogja őt versenyre hívni.

Leplezve meglepetését
a szürke szemű istennő megjelenésén,

Arakhné elfogadta a kihívást.

Miközben Athéné elővette saját ragyogó
szövőszékét, óriási tömeg verődött össze.

A szövők hozzáfogtak, feszülten figyeltek,
és csak úgy suhantak a vetélők.

Erejének fitogtatásaként Athéné
az égből felhőfoszlányokat,

a földről pedig karcsú fűszálakat
bűvölt oda és szőtt munkájába.

Pompás jeleneteket alkotott,
amelyek az istenek erejét dicsérték:

Poszeidónt, ahogy hullámokon lovagol,

Zeuszt, ahogy villámmal sújt le,

és Apollónt, ahogy
keresztülvágtat az égen.

Athéné csodás gobelinjén a halandó élet
eltörpült az istenek dicsősége mellett.

De Arakhnét nem érdekelte
az isteni egók növelése.

Az ő gobelinjén az istenek
visszaéltek hatalmukkal:

egymással civakodtak,

ittak és hencegtek,

és halandók életébe avatkoztak.

Zeuszt nőcsábászként ábrázolta, aki azért
változik át, hogy nőket csábítson el:

hattyú lett Lédának,

bika Európénak,

és aranyeső Danaénak.

Arakhné azután a többi isten
kicsapongásait vette célba,

ahogy Hadész elrabolja Perszephonét,

és ahogy Dionüszosz üldözi Érigonét.

Habár a lehető legkedvezőtlenebb
fényben ábrázolta az isteneket,

Arakhné munkája
ragyogó tehetségről árulkodott.

Gobelinje szinte életre kelt

az élénk mozdulatoktól 
és szemkápráztató színektől,

amelyek diadalmasan csillogtak.

Amikor meglátta Arakhné tagadhatatlanul
jobb és felháborítóan szokatlan munkáját,

Athéné dühbe gurult,
és a halandó szövőnő ellen fordult.

Arakhné öröme gyorsan elszállt,
ahogy teste torzulni és töpörödni kezdett.

Ujjai vadul rángatóztak,
karjai az oldalához tapadtak,

és fekete szőr nőtte be egész testét.

Egyetlen, a hasából kigöngyölődő
fonalgombolyagot hagyott neki az istennő

emberi tehetségének
csekély emlékeztetőjeként.

Így alkotta meg Athéné 
az első pókot ellenfeléből,

mert az kétségbe merte vonni
az istenek sérthetetlenségét.

Mind a mai napig

Arakhné és gyermekei óriások árnyékában
szövik tovább a büntetést,

melyet talán épp Arakhné tántoríthatatlan
állhatatossága miatt kell elszenvedjenek.