♪ [zene] ♪
- [Tyler] Ma elkezdünk
egy többrészes sorozatot
az adókról és segélyekről.
Nem fogunk beszélünk a jövedelemadókról
és a jövedelemi támogatásokról.
Ezek általában makroökonómiai témák.
Ehelyett inkább a javakra kivetett
adókról és támogatásokról lesz szó,
mint a forgalmi adó
vagy a búza támogatása.
Ezeket úgy is nevezik,
hogy árucikkek adója és támogatásai.
Kezdjünk neki.
Három fontos témakört hangsúlyozunk
az árucikkek adózásán belül.
Először is, hogy ki fizeti az adót,
nem attól függ,
hogy ki fizet a kormánynak.
Tegyük fel például,
hogy a kormány megadóztatja az almát.
A kormány kényszeríthetné az almavásárlót,
hogy fizessen
minden egyes megvásárolt almáért.
Vagy kérhetné az almák eladóit,
hogy fizessenek minden egyes
eladott alma után.
Ki fogjuk mutatni,
hogy a vásárlók vagy eladók
szempontjából valójában mindegy,
hogy az adót kire vetik ki.
A valós végeredmény ugyanaz lesz.
Másképp fogalmazva az,
hogy gazdasági értelemben
ki fizeti ténylegesen az adót, nem függ
a jogi értelemben vett adózástól,
vagyis attól, hogy jogilag ki köteles
fizetni a kormánynak.
Ez idővel érthetőbbé válik,
ahogy tovább haladunk.
Ne aggódjon, ha még nem világos.
A második kulcsfontosságú pont:
az, hogy ki fizeti az adót,
függ a kereslet és kínálat
viszonylagos rugalmasságától.
Tulajdonképpen összefoglalhatjuk
az első és a második pontot úgy,
hogy az, hogy ki fizeti az adót,
nem a jogszabályoktól függ,
hanem a kereslet és kínálat törvényétől.
A harmadik pont az,
hogy az árucikkek adózása
növeli a bevételt, de el is vesz
valamennyi kereskedelmi hasznot,
azaz holtteher-veszteséget okoz.
Ebben a részben az első pontról beszélünk,
majd továbbhaladunk a kettes,
majd hármas ponthoz
a későbbiekben.
Kezdjük tehát az első ponttal.
Kezdjük az árucikkek adózásának elemzését
azzal a feltételezéssel,
hogy a szállítóknak kell kifizessék
a kormánynak az adót.
Vagyis az adó jogi terhe
a szállítóra hárul.
Mit okoz a szállítók adóztatása?
Úgy is gondolhatunk a szállítók adójára,
mint a költségeik emelésére.
Ez el fogja tolni
a kínálati görbét felfelé
az adó összegével, tehát a kínálati görbe
felfelé mozdul így.
Úgy is gondolkodhatunk erről,
ha felidézzük,
hogy a kínálati görbe elárulja
azt a minimális összeget,
amelyre a szállítóknak szükségük van,
hogy egy bizonyos mennyiséget
kínáljanak a piacon.
Az adó megnöveli azt a minimális összeget,
amelyre a szállítóknak
szükségük van, hogy az adott mennyiséget
kínálják a piacon.
Megemeli azt a minimálisan szükséges
összeget pontosan
az adó összegével.
Az új kínálati görbével
új egyensúlyt kapunk.
A piaci egyensúly A pontból
B pontba mozdul el.
Természetesen azt látjuk,
hogy az elcserélt mennyiség
csökken, továbbá az ár, amit a
vevők fizettek, felmegy.
Mennyit kapnak a szállítók?
A szállítók beszedik ezt az összeget,
a vevők által fizetett árat,
de most ebből oda kell adniuk
egy bizonyos mennyiséget,
az adót, a kormánynak.
A szállítók végül ekkora összeget kapnak
az adózás után, mint ez.
Más szóval az adó azt jelenti,
hogy a vevők
többet fizetnek, mint korábban,
és az eladók
kevesebbet kapnak, mint korábban.
Mindenféle adó nélkül az ár,
amit a vevők fizetnek,
megegyezik azzal, amit a szállító kap.
Az adóval a vevők
egy bizonyos árat fizetnek,
de az eladók kevesebbet kapnak annál.
Annyit kapnak, amennyit a vevők fizetnek,
mínusz természetesen az adó.
Ez a helyzet,
mikor a szállítók fizetik az adót,
vagyis a szállítóknak kell fizetnie
a kormánynak.
Nézzük, mi történik, ha a vevőknek
kell fizetnie a kormánynak.
Most megnézzük azt az helyzetet,
amikor a jogi teher
a vevőkre hárul.
Mint az előbb, most is
az adók nélküli egyensúllyal kezdünk.
Nincs adó sem az eladókon, sem a vevőkön.
Az egyensúly ismét az A pontban van.
Elhelyeztem itt ezt a kínálati görbét is.
Ez az a kínálati görbe,
amikor az adó a szállítókat terheli.
Ez az előző eset kínálati görbéje.
Ennél az esetnél nem releváns.
Azért tettem ide, hogy emlékeztessen, hol
volt az egyensúly az előző esetben.
Úgy is gondolhat erre,
mint egy szellem kínálati görbére.
Ez, az előző eset kínálati görbéje,
visszatér, hogy kísértsen bennünket.
Hogyan hat tehát az adó az igénylőkre?
Gondolkodjunk így:
tegyük fel, hogy a legtöbb,
amit fizetne egy almáért, $1.
Még egyszer: a legtöbb,
amit fizetne azért az almáért,
egy dollár, nem több.
Tegyük fel, hogy megtudja,
hogy a kormány bevezetett
egy új adót.
Minden megvett alma után
most fizetnie kell 25 centet
a kormánynak.
Most mennyit hajlandó fizetni
a szállítóknak azért az almáért?
Csak ennyit hajlandó fizetni,
a maximális összeg,
amit hajlandó lesz fizetni a szállítóknak,
most 75 cent.
A maximális összeg,
amennyit az alma ért önnek,
egy dollár.
Ha tudja, hogy meg lesz adóztatva
25 centtel,
ha megveszi azt az almát,
akkor a legtöbb,
amit hajlandó lesz fizetni a szállítónak,
az 75 cent,
mert 75 cent plusz a 25 cent adó
a kormánynak, az $1.
Ez a legtöbb,
amit hajlandó fizetni az almáért.
Más szóval
az adó azt teszi az igénylőkkel,
hogy csökkenti a fizetési hajlandóságukat,
és ez azt jelenti,
hogy a keresleti görbe elmozdul.
Milyen irányba? A keresleti görbe
lefelé mozdul el az adó összegével.
Toljuk el tehát.
Az adó pontosan ugyanaz az összeg,
mint korábban volt.
Toljuk el a keresleti görbét
lefelé az adó összegével.
Azt találjuk most, hogy az új egyensúly
a B pontnál van.
Vegyük észre először is,
hogy a mennyiség csökkent.
Az elcserélt mennyiség
pont olyan mértékben csökkent,
mint korábban, az előző esetben.
Mi a helyzet az árral,
amit az eladók kapnak?
Az eladók most ennyit keresnek.
Lássuk csak: ez ugyanaz az összeg,
mint azelőtt.
Mi a helyzet a vevők által fizetett árral?
A vevők most annyit fizetnek,
amennyit a szállítóknak fizettek,
plusz adót kell fizetniük a kormánynak.
Ez a távolság az adó.
Lám a vevők által fizetett adó után az ár
ismét pontosan ugyanaz, mint amikor az adó
a szállítókat terhelte.
Ha az adó a vevőket terheli,
a vevők többet fizetnek a korábbinál.
Az eladók kevesebbet kapnak a korábbinál
pontosan ugyanannyival.
A mennyiség is ugyanannyival csökken.
A nettó ár, illetve a teljes ár,
amit a vásárlók fizetnek, ugyanaz.
A teljes ár, amit az eladók kapnak,
ugyanaz.
Most, hogy ismerik az elvet,
meg fogok mutatni egy egyszerűbb módot
a bizonyításra.
Az előbb kimutattuk, hogy nem számít,
hogy a szállítók kell befizessék
a kormánynak,
vagy az igénylők kell befizessék
a kormánynak az adót.
Más szóval elemezhetjük az adót
a kínálat görbét feljebb tolva vagy
a keresleti görbét lejjebb tolva.
Amíg ugyanakkora összegű adót elemzünk,
ugyanazt a végeredményt kapjuk.
Ugyanaz lesz az eredmény,
bármilyen adófajtát választunk.
Egyszerűbben is értelmezhetjük mindezt.
Úgy is gondolhatunk erre,
hogy mit tesz egy ilyen adó,
hogy éket ver aközé, amit a vevő fizet
és amit az eladók kapnak.
Ha nincs adó, amennyit a vevők fizetnek,
annyit kapnak az eladók, de ha van adó,
akkor a vevők többet fizetnek,
mint amennyit az eladók kapnak.
A különbséget kapja a kormány.
A különbség az adó összege.
Tehát gondoljunk erre úgy,
mint egy adóékre.
Mondjuk ez az adóék, ez az oldal,
mondjuk egy dollár.
Az adó elemzésének másik módja,
hogy berajzoljuk ezt az éket
a diagramba, amíg az ék teteje
eléri a keresleti görbét, és az ék alja
éppen érinti a kínálati görbét.
Nézzük meg.
Be fogom rajzolni az éket.
Ez azt mondja nekünk,
hogy a vevő által fizetett ár
itt lesz, a B pontnál.
A szállítók által kapott ár lesz a D pont.
A különbség az adó.
Például,
ha a vevők végül $2,65-t fizetnek,
akkor az eladóknak $1,65-t kell kapniuk,
ha az adó egy dollár.
Hasonlóképpen, ha az eladók
$1.65-t kapnak, és az adó egy dollár,
a vevőknek $2,65-t kell fizetniük.
Ezzel az ékkel leolvashatjuk a diagramról
a vevő által fizetett árat,
az eladó által kapott árat,
és az elcserélt mennyiséget.
Még a görbéket sem kell elmozgatni.
Csak beillesztjük az éket a diagramba.
Végezzünk egy alkalmazást.
Az Egyesült Államokban
az Államközi Biztosítási
Hozzájárulási Határozat (FICA) szerint
a megszerzett jövedelem 12,4%-át
(egy bizonyos éves limitig)
be kell fizetni a társadalombiztosításnak,
és 2,9%-ot, további 2,9%-ot
be kell fizetni a Medicare-be.
Ennek az összegnek a felét
közvetlenül az alkalmazott fizeti.
A saját fizetési kimutatásán
is látható ez.
Ez a FICA adó, és az összeg fele
a munkaadótól jön.
A kérdés az: az a tény,
hogy két félbe van osztva,
számít-e valamit?
Jelenti-e például azt, hogy mivel a felét
a munkaadó fizeti, ez szükségszerűen
jó üzlet a munkavállalónak?
Nem, nem jelenti azt.
Most már tudjuk, hogy fizethetné
az adó 100%-át a munkavállaló vagy 100%-át
a munkaadó.
Ez nem változtatna semmin,
sem a béreken, sem az árakon,
semmin sem.
Megváltoztatná az adó jogi esedékességét,
de nem változtatna a végső gazdaságin.
Még nem mondtam itt,
hogy ténylegesen ki fizeti az adót.
Erről fogunk beszélni
a következő előadásban.
Itt azt mondtam, hogy nem számít,
ki fizeti az adót jogi szempontból,
illetve ki köteles a pénzt eljuttatni.
Tehát a jogi esedékességnek,
ismét, nincs köze ahhoz,
hogy gazdaságilag ki viseli az adóterhet.
A következő előadásban
arról fogunk beszélni,
hogy mi határozza meg
az adó gazdasági esedékességét.
Kiderül hogy
a kereslet és kínálat rugalmassága,
és ezt vesszük a következő előadásban.
Köszönöm még egyszer a figyelmet.
[Narrátor] Ha szeretné magát tesztelni,
kattintson a kérdésekre.
Ha pedig készen áll a folytatásra,
kattintson a következő videóra.
♪ [zene] ♪