Brent annyira izgatott volt, amikor megtudta, hogy fia lesz Hónapokig a fellegekben járt és alig várta, hogy itt legyen velünk Volt már egy kislányunk, most meg lesz egy fiunk is Tökéletes Rengeteg könyvet elolvastam, miközben vártuk a fiam érkezését eddig ugye a kislányom volt a figyelem középpontjában 2,5 évig Tehát elolvastam egy csomó könyvet, aztán végül, amikor megszületett a fiam, a kislányom egyfolytában csak őt figyelte ő volt az én kis segítőm, segített kicseréni a testvére pelenkáját, megetette őt Az első születésnapi partija egy baseball parti volt. Feldíszítettük az egész házat kapott egy baseball tortát rengeteg családtag és barát jött el hozzánk Tudod, milyen az, amikor megkapják az első születésnapi tortát aztán széttépik mindig megkapják ezt a lehetőséget És akkor beletúrt mindkét kezével Összekente a kis orrát Az egész arca maszatos lett Amikor egy éves lett Úgy döntöttünk, hogy az lesz a legjobb, ha nem adunk neki több tápszert Többféle ételt kipróbált Eszembe sem jutott, hogy aggódnom kellene miatta Éjjel 2 óra volt, amikor Brent azt mondta, hogy a fiunk valahogy olyan furcsán veszi a levegőt Nem kapkodta a levegőt hanem nagyon csendben lélegzett valahogy így így Tehát felhívtam a védőnőt és mondtam, hogy valami nem stimmel Mondtam neki, hogy reggel elvittem őt az orvosi rendelőbe, ahol megvizsgálták és azt mondták, hogy vírusfertőzése van Nemrég volt Lacynek vírusferőzése Be is lázasodott A fiam lázát megmértem 7:30-kor, vagy talán 8:30-kor de nem volt láza Mondtam, hogy fel se tud kelni Mondtam, hogy be kell vinni őt a sürgősségi osztályra Betettem őt az autóba, egész úton aludt A visszapillantó tükörben figyeltem őt, és imádkoztam Éreztem, hogy nagy baj van Bevitték őt, és úgy éreztem, hogy egy örökkévalóságig tartott amikor 4 óra körül kijött az orvos, és azt mondta, hogy a fiunk cukorbeteg Hallottam már a diabéteszről de nem tudtam, hogy ez ennyire komoly Mondták, hogy diebéteszes ketoacidózisa van és hogy kritikus az állapota Bementem a mosdóba és csak sírtam De nem azért sírtam, mert diabéteszes lett a fiam Én csak megköszöntem Istennek, hogy még időben jutottunk el ide Mert tudtam, hogy valami baj van Aztán a fiam furcsa hangokat kezdett hallatni különös, sírós hangot Fölé hajoltam, és úgy tűnt, mintha szeretne kijönni ezért úgy döntöttem, hogy kiveszem őt az ágyból és kézbe vettem Mintha minden rendben lenne Aztán figyeltem őt, és megint olyan furcsa hangot adott És akkor tudtam, hogy rohama van Eltorzult az arca és a kis keze felemelkedett tudtam, hogy rohama van Tudtam, hogy ez az Aztán elkezdtem kiabálni hogy jöjjenek a nővérek És azután semmi másra nem emlékszem nagyon sokáig, mivel teljesen magamon kívül voltam Végül megint visszavitték őt az intenzív szobába és bejött az orvos És mondta, hogy a fiam kómában van és több mint valószínű, hogy agyhalott Bevitték őt a szobájába aztán csak feküdt ott és csak néztem az arcát és a szemét És emlékszem, ahogy azt mondom Brentnek, hogy ő már nincs ott Tudtam Mondtam neki, hogy a fiunk elment. Aztán öt percig fogtam őt amíg megállt a szíve A legfontosabb dolog, amit megtanultam Hogy az edukáció rendkívül fontos a diabéteszben Minél több embernek tudnia kell hogy mennyire komoly betegségről van szó Rocconak nem sikerült De a gyerekek, akik nap mint nap ezzel a betegséggel élnek annyi mindenen keresztül mennek Nem szabadna, hogy így legyen Az 1-es típusú cukorbetegek száma folyamatosan növekszik És tudjuk, hogy ez a növekedés egyre gyorsul és ezt nem lehet csupán genetikával magyarázni És a PNDRI tényleg az élvonalban jár Még nem tudjuk, hogy lehet megakadályozni az 1-es típusú cukorbetegség kialakulását viszont a diabétesz diagnosztizálását sokkal hatékonyabbá tettük Ők igazán keményen dolgoznak ezért a célért ez kézzelfogható a cukorbetegek mindennapjában Ezek az emberek nagyon keményen dolgoznak azon, hogy a betegek megfelelő edukációt kapjanak Szükségünk van ilyen szervezetekre, máskülönben sosem találják meg a gyógymódot A "TEDDY"tanulmány megpróbálja feltárni a környezeti tényezőket amelyek hozzájárulhatnak ahhoz, hogy valakinél kialakul a diabétesz vagy sem Tehát a tanulmány célja az, hogy megtaláljuk azokat a gyermekeket akiknek genetikailag nagyobb a hajlamuk a diabéteszre Néhányuknál kialakul diabétesz, de legtöbbjük nem lesz diabéteszes így a két csoport összehasonlításából remélhetőleg ki tudjuk majd deríteni, hogy mely környezeti tényezők okozzák a különbséget a diabétesz kialakulásában Akkor is, ha nem tudsz részt venni ebben a tanulmányban Ennek az információnak a birtokában előnyben vagy azokkal szemben, akik nem tudnak róla Tovább kell folytatnunk a kutatásokat mert különben sosem fogják tudni gyógyítani a cukorbetegséget amely családokat tesz tönkre A PNDRI mindendéle támogatást nagyra értékel a diabétesz kutatással kapcsoaltban Meg kell találnunk ennek a betegségnek a gyógymódját és egyetlen szülő sem veszítheti el emiatt a gyermekét Rocco Cole Kuehl emlékére