Brent annyira izgatott volt, amikor megtudta, hogy fia lesz
Hónapokig a fellegekben járt és alig várta, hogy itt legyen velünk
Volt már egy kislányunk, most meg lesz egy fiunk is
Tökéletes
Rengeteg könyvet elolvastam, miközben vártuk a fiam érkezését
eddig ugye a kislányom volt a figyelem középpontjában 2,5 évig
Tehát elolvastam egy csomó könyvet, aztán végül, amikor megszületett a fiam, a kislányom egyfolytában csak őt figyelte
ő volt az én kis segítőm, segített kicseréni a testvére pelenkáját, megetette őt
Az első születésnapi partija egy baseball parti volt. Feldíszítettük az egész házat
kapott egy baseball tortát
rengeteg családtag és barát jött el hozzánk
Tudod, milyen az, amikor megkapják az első születésnapi tortát
aztán széttépik
mindig megkapják ezt a lehetőséget
És akkor beletúrt mindkét kezével
Összekente a kis orrát
Az egész arca maszatos lett
Amikor egy éves lett
Úgy döntöttünk, hogy az lesz a legjobb, ha nem adunk neki több tápszert
Többféle ételt kipróbált
Eszembe sem jutott, hogy aggódnom kellene miatta
Éjjel 2 óra volt, amikor Brent azt mondta, hogy a fiunk valahogy olyan furcsán veszi a levegőt
Nem kapkodta a levegőt
hanem nagyon csendben lélegzett
valahogy így
így
Tehát felhívtam a védőnőt
és mondtam, hogy valami nem stimmel
Mondtam neki, hogy reggel elvittem őt az orvosi rendelőbe, ahol megvizsgálták
és azt mondták, hogy vírusfertőzése van
Nemrég volt Lacynek vírusferőzése
Be is lázasodott
A fiam lázát megmértem 7:30-kor, vagy talán 8:30-kor
de nem volt láza
Mondtam, hogy fel se tud kelni
Mondtam, hogy be kell vinni őt a sürgősségi osztályra
Betettem őt az autóba, egész úton aludt
A visszapillantó tükörben figyeltem őt, és imádkoztam
Éreztem, hogy nagy baj van
Bevitték őt, és úgy éreztem, hogy egy örökkévalóságig tartott
amikor 4 óra körül kijött az orvos, és azt mondta, hogy a fiunk cukorbeteg
Hallottam már a diabéteszről
de nem tudtam, hogy ez ennyire komoly
Mondták, hogy diebéteszes ketoacidózisa van
és hogy kritikus az állapota
Bementem a mosdóba
és csak sírtam
De nem azért sírtam, mert diabéteszes lett a fiam
Én csak megköszöntem Istennek, hogy még időben jutottunk el ide
Mert tudtam, hogy valami baj van
Aztán a fiam furcsa hangokat kezdett hallatni
különös, sírós hangot
Fölé hajoltam, és úgy tűnt, mintha szeretne kijönni
ezért úgy döntöttem, hogy kiveszem őt az ágyból
és kézbe vettem
Mintha minden rendben lenne
Aztán figyeltem őt, és megint olyan furcsa hangot adott
És akkor tudtam, hogy rohama van
Eltorzult az arca
és a kis keze felemelkedett
tudtam, hogy rohama van
Tudtam, hogy ez az
Aztán elkezdtem kiabálni
hogy jöjjenek a nővérek
És azután semmi másra nem emlékszem
nagyon sokáig, mivel teljesen magamon kívül voltam
Végül megint visszavitték őt az intenzív szobába
és bejött az orvos
És mondta, hogy a fiam kómában van
és több mint valószínű, hogy agyhalott
Bevitték őt a szobájába
aztán csak feküdt ott
és csak néztem az arcát
és a szemét
És emlékszem, ahogy azt mondom Brentnek, hogy ő már nincs ott
Tudtam
Mondtam neki, hogy a fiunk elment.
Aztán öt percig fogtam őt
amíg megállt a szíve
A legfontosabb dolog, amit megtanultam
Hogy az edukáció rendkívül fontos a diabéteszben
Minél több embernek tudnia kell
hogy mennyire komoly betegségről van szó
Rocconak nem sikerült
De a gyerekek, akik nap mint nap ezzel a betegséggel élnek
annyi mindenen keresztül mennek
Nem szabadna, hogy így legyen
Az 1-es típusú cukorbetegek száma folyamatosan növekszik
És tudjuk, hogy ez a növekedés egyre gyorsul
és ezt nem lehet csupán genetikával magyarázni
És a PNDRI tényleg az élvonalban jár
Még nem tudjuk, hogy lehet megakadályozni az 1-es típusú cukorbetegség kialakulását
viszont a diabétesz diagnosztizálását sokkal hatékonyabbá tettük
Ők igazán keményen dolgoznak ezért a célért
ez kézzelfogható a cukorbetegek mindennapjában
Ezek az emberek nagyon keményen dolgoznak azon, hogy a betegek megfelelő edukációt kapjanak
Szükségünk van ilyen szervezetekre, máskülönben sosem találják meg a gyógymódot
A "TEDDY"tanulmány megpróbálja feltárni a környezeti tényezőket
amelyek hozzájárulhatnak ahhoz, hogy valakinél kialakul a diabétesz vagy sem
Tehát a tanulmány célja az, hogy megtaláljuk azokat a gyermekeket
akiknek genetikailag nagyobb a hajlamuk a diabéteszre
Néhányuknál kialakul diabétesz, de legtöbbjük nem lesz diabéteszes
így a két csoport összehasonlításából
remélhetőleg ki tudjuk majd deríteni, hogy mely környezeti tényezők okozzák a különbséget
a diabétesz kialakulásában
Akkor is, ha nem tudsz részt venni ebben a tanulmányban
Ennek az információnak a birtokában
előnyben vagy azokkal szemben, akik nem tudnak róla
Tovább kell folytatnunk a kutatásokat
mert különben sosem fogják tudni gyógyítani a cukorbetegséget
amely családokat tesz tönkre
A PNDRI mindendéle támogatást nagyra értékel
a diabétesz kutatással kapcsoaltban
Meg kell találnunk ennek a betegségnek a gyógymódját
és egyetlen szülő sem veszítheti el emiatt a gyermekét
Rocco Cole Kuehl emlékére