Jeleneteket láthatunk a Lehman-trilógia című darabból, mely a nyugati kapitalizmus eredetét követi nyomon három órában, három színésszel és egy zongorával. Az én szerepem volt a díszlet megtervezése és a mű lefordítása vizuális nyelvre. A darab bemutatja az atlanti-óceáni átkelést, az alabamai gyapotföldeket, New York sziluettjét és mindezt egyetlen forgó kockába helyeztük el, évszázadokon átívelő egyfajta kinetikus moziba. Olyan, mint egy hangszer, melyen három előadó játszik. Amint lépésről lépésre bemutatják a Lehman-testvérek életét, mi, a közönség, közelebb kerülünk az összetett pénzügyi világrendszerek egyszerű emberi eredetéhez, melyek hatalmukban tartanak még ma is. Fiatalkoromban én is játszottam hangszeren. Kedvencem volt a hegedű. Az energia meghitt áramlását jelentette. A szívünkhöz emeljük ezt az organikus szobrot, és egész testünk energiáját adjuk át ennek a kis fadarabnak, és halljuk, ahogy zenévé formálja. Sosem voltam kifejezetten ügyes hegedűs, de régen a második hegedűsök hátsó sorában ülhettem a Hasting Youth Zenekarban, cincogva a kottát. Mind cincogtunk, és csodáltuk a belőle létrejött szimfonikus hangzást, mely sokkal szebb és erőteljesebb volt, mint bármi, amire egyedül képesek lettünk volna. Most, hogy nagyszabású előadásokat készítek, olyan csapatokkal dolgozom, amelyek legalább egy szimfonikus zenekar méretűek. Nem számít, hogy éppen ilyen hatalmas forgó sakkbábu-alakú időgépeket készítünk Richard Wagner egyik operájához, vagy cápaakváriumokat és hegyeket Kanye Westnek, mindig arra törekszünk, hogy a legkifejezőbb szobrokat, a legköltőibb kommunikációs eszközt formáljuk a közönség felé. Költőin pedig a nyelv legtöményebb változatára gondolok, pl. egy dalszövegre, egy megfejtésre váró költői rejtélyre. Amikor Beyoncé Formation turnéjának megtervezésére készültünk, megnéztük az összes dalszöveget, és rátaláltunk erre a versre, amit Beyoncé írt. „Volt egy tévéprédikátor, amikor rémálomból ébredtem, azt ígérte, mond értem egy imát, ha a tévére teszem a kezem. Ez az első emlékem az imáról, mint elektromos hullám rohanásáról.” Ez a tévé, amely imádságot közvetített a még gyermek Beyoncénak, ez a forgó monolit lett, amely Beyoncét vetítette ki a stadion teljes területére. A stadion olyan, mint egy gyülekezet, százezer emberből álló ideiglenes tömeg, akik mind azért jöttek, hogy együtt énekeljenek, de azért is, hogy bizalmas kapcsolatba kerüljenek az előadóval. Mi pedig, amikor megtervezzük a koncertet, meghittségre törekszünk tömegi szinten. Általában vázlatokkal kezdődik. Felvázoltam ezt a közel 20 méteres, forgó, kivetített portrét az előadóról, aztán kettétéptem a papírt. Eltéptem az álarcot, hogy hozzáférjek az alatta megbújó emberhez. Egy dolog felvázolni valamit, de persze, átalakítani egy vázlatot szállítható, forgó, hatemeletes építménnyé kiváló mérnöki munkát igényelt, három hónapos állandó készültséggel, amikor végre megérkeztünk Miamiba, és megkezdtük a turnét 2016 áprilisában. (Videó: Éljenzés) (Zene: Beyoncé - Formation) Beyoncé: Ti gyűlölködők az elcsépelt illuminatit emlegetitek Paparazzi, kapd le a szettem és a pimaszságom Önfeledt vagyok a Givenchy ruhámban Annyira megszállott vagyok, hogy a Roc nyaklánca is rajtam van Apukám alabamai, anyukám lousianai Keverj össze egy kreolt egy négerrel, texasi munkás lesz az eredménye (Zene vége) Es Devlin: A munkámat... (Éljenzés, taps) Köszönöm. (Éljenzés, taps) A munkámat színpadi szobrászatnak nevezem, de amit valójában formálunk, az a közönség élménye, és rendezőkként és tervezőkként felelősséget kell vállaljunk minden percért, amelyet a közönség velünk tölt. Kicsit olyan, mintha pilóták lennénk, akik a repülési útvonalon százezer utast szállítanak. A kanadai előadó, The Weeknd esetében egészen szó szerint értelmeztük a repülést egy hajtogatott papírrepülő formájában, mely a nézők feje felett szállt fel, repülés közben összetört, bonyodalmak, majd a hamuból újjászületve felszállt a koncert végén. Minden repülésnél a legérzékenyebb rész a felszállás, a kezdet, mert amikor popkoncertet tervezünk, a legfőbb elem, amellyel dolgozunk, teherautóval vagy stábbal nem szállítható. Nem kerül semmibe, mégis már a koncert kezdete előtt betölti az aréna levegőjének minden részecskéjét. Ez a nézők várakozása. Mindenki hoz egy történetet arról, hogyan került oda, a megtett távolságról, a több hónapi munkáról, amellyel a jegy árát megkeresték. Van, hogy az aréna előtt töltik az éjszakát, és a mi elsődleges feladatunk megjutalmazni ezt a várakozást, megjutalmazni őket az előadó első megpillantásával. Amikor férfiakkal dolgozom, előszeretettel alakítják a zenét metaforákká: űrutazássá, hegyekké. De nők esetében álarcokkal s háromdimenziós portrékkal dolgozunk, mert a női előadó rajongói a nő arcára vágynak. Amikor a nézők megérkeztek Adele első koncertjére öt év után, ez a kép fogadta őket: Adele álomra csukódott szeme. Hogyha figyelmesen hallgatóztak, hallatszott Adele alvó lélegzete, ahogyan az arénában visszhangzott, várva az ébredést. Így indult a koncert. (Videó: Éljenzés, taps) (Zene) Adele: Helló. (Éljenzés, taps) Es Devlin: A U2-val átvezetjük a nézőket három évtized politikáján, költészetén és zenéjén. A sok hónap alatt az együttessel és kreatív csapatukkal egyeztetve mindig visszatért ez a vázlat. Ez a vonal, ez az utca. Az utca, mely összeköti az együttes múltját és jelenét, a kötél, melyen aktivistaként és művészként táncolnak, egy valós film, mely engedi, hogy az együttes főhőse lehessen a saját költészetének. (Zene: U2 - Where the Streets Have No Name) Bono: Futni akarok El akarok bújni Le akarom rombolni a falakat Amik bent tartanak Es Devlin: A koncert vége olyan, mint a repülés vége. Megérkezés. Visszatérés a színpadról a nézőtérre. Az angol Take That együttessel a koncert végén 24 méteres gépembert helyeztünk a nézők közé. (Zene) Tudtuk, hogy a zenét mechanikává varázsolni, és ezt megvalósítani gyakorlatilag képtelenség. Az első három megkeresett mérnök elutasította az ötletet. Végül úgy sikerült megoldanunk, hogy a teljes vezérlőrendszert egyben tartottuk, miközben az országot jártuk. Össze kellett hajtogatnunk egy platós teherautóra, hogy egészben tudjuk szállítani. Ez természetesen azt jelentette, hogy a fej méretét teljesen a legalacsonyabb autópályahíd szabta meg, amely alatt át kellett mennünk útközben. Kiderült, hogy van egy elkerülhetetlen és bosszantóan alacsony híd Hamburg közelében. (Nevetés) (Zene) Egy másik, műszakilag bonyolult darab, amelyen dolgoztunk, a Carmen opera az ausztriai Bregenzer Festspielére. Megterveztük Carmen kezeit, ahogy kiemelkednek a Boden-tóból, és egy pakli kártyát dobnak a levegőbe, amelyek az ég és a víz között lebegnek. E röpke mozdulatnak, a csuklók hajlításának olyan szoborrá kellett válnia, amely képes kiállni két telet Ausztriában. Rengeteg dolog nem látható ezen a képen, amely lényeges munkát végez. Rengeteg nehezék és váz tartja ezt az egészet hátulról, és mutatok önöknek néhány képet, melyek nem láthatók a honlapomon. Ilyen egy díszlet hátulja, a rész, melyet nem arra terveznek, hogy a nézők lássák, működése mégis jelentős. Ez az igazi dilemma olyan művésznek, aki színpadi díszlettervező, mert annyi minden, amit készítünk mű, csupán illúzió. Mégis minden művész arra törekszik, hogy az igazságra mutasson rá. Folyton azt kérdezzük magunktól: Lehet-e az igazat közvetíteni hamis dolgokkal? Amikor elmegyek a koncertekre, amelyeken dolgoztam, sokszor azt veszem észre, hogy egyedül én nem nézem a színpadot. Azt nézem, amit ugyanannyira lenyűgözőnek találok: a közönséget. (Éljenzés) Hol máshol láthatunk ilyet? (Éljenzés) Ennyi ember együtt, összetartva, teljes lényükben és teljes figyelemmel. Az utóbbi időben ebből ered a munka, amelyet végzek: a közönség együttes hangjából. A Poem Portraits közös vers. A londoni a Serpentine Galériából indult, és bárki hozzáadhatott egy-egy szót a közös vershez. A hatalmas LED portré helyett, amely a stadionban volt kivetítve, itt a közönség minden tagja magával viheti a saját portréját, amely beleszövődött a szavakba, melyekkel kiegészítette a közös verset. Így a folyamatosan fejlődő mű egy töredéke velük marad. Jövőre a közös vers építészeti alakot ölt. Ez az Egyesült Királyság-pavilon terve a 2020-as világkiállításra. Az Egyesült Királyság... Soha nem éreztem ennyire megosztottnak, mint most. Soha nem voltak ennyire hangosak az eltérések. Soha nem éreztem ennyire szükségét helyeknek, ahol a hangok egyensúlyba kerülhetnek. Azt remélem, hogy ez a faépület, ez a fahangszer, akárcsak a hegedű, amelyen régen játszottam, olyan hely lehet, ahol az emberek hozzáadva a szavukat belépnek egyik végén, s az épület másik felén kilépve láthatják, hogy a szavuk része lett a közös versnek, a közös hangnak. (Zene) Ezek a gépi tanulás egyszerű kísérletei. A közös verset összeállító algoritmus egészen egyszerű. Olyan, mint a prediktív szöveg, csak a 19. század költőinek több millió szavából tanult. Ha úgy nézzük, az intelligencia, a múlt és a jelen ötvözete, szerves és mesterséges. Ihletet nyertünk Stephen Hawking szavaiból. Élete vége felé egyszerű kérdést tett fel: Ha az ember mint faj egy idegen, fejlett életformával, egy fejlett civilizációval találkozna, hogyan kommunikálna vele? Bolygóként milyen közös nyelvet beszélnénk? A fény nyelve minden közönséget elér. Mindegyikünket megragadja, mégis megfoghatatlan. A színházban minden munkát sötétben kezdünk, fény nélkül. Átdolgozzuk az éjszakát, hogy a fényeket összpontosítsuk, beprogramozzuk, próbálunk új módokat találni a fény faragására. (Zene) Ez a munkánk portréja, mindig új módjait keressük a fény újra- és átformálásának, minden dologra találunk szavakat, melyeket nem kell kimondanunk. Azt el kell árulnom önöknek, hogy abból, amit itt mutattam önöknek, már semmi sem létezik fizikai formában. (Zene) A legtöbb dolog, amelyet az előző 25 évben készítettem, már nem létezik. De a munkánk emlékekben, szinaptikus szobrokként marad meg, azok elméjében, akik valaha ott voltak a közönségben. (Zene) Valahol olvastam, hogy a vers, amelyet fejből tudunk, mindig velünk marad, nem tudjuk elveszíteni. Még ha a házunk leég is, és mindenünk odavész. Befejezésül megosztanék néhány sort, melyeket régen tanultam meg. (Zene) Az angol regényíró, E.M. Forster írása, 1910-ből, néhány évvel azelőtt, hogy Európa, az én földrészem, (Zene) elkezdte saját magát szétszakítani. (Zene) Az összefogásra való felszólítása még most is ott visszhangzik a ma megoldandó dolgainkban. (Zene) „Csak összekötni! Ennyiből állt az egész prédikációja. Csak összekötni a prózát a szenvedéllyel, akkor mindkettő felmagasztosul, és az emberi szeretet felszáll a csúcsra. Legyen vége a töredékes életnek.” Köszönöm a figyelmet. (Taps) (Ujjongás)