Hajlamos vagyok a legrosszabbat feltételezni, és ez a szokás néha megviccel engem. Pl. ha váratlanul korábban nem tapasztalt fájdalmat érzek a testemben, melyet nem tudok mire vélni, majd az elmém ezt hirtelen szívbetegséggé alakítja át, vagy a vádliizom-fájdalmat mélyvénás trombózissá. De idáig nem diagnosztizáltak gyógyíthatatlan betegséget nálam. Néha csak úgy ok nélkül fáj valami. De nem mindenki olyan szerencsés, mint én. Évente több mint ötvenmillió ember hal meg világszerte. Különösen a miénkhez hasonló magas jövedelmű gazdaságokban a halálozás nagy részét lassan kialakuló betegségek okozzák, a szívbetegség, a krónikus tüdőbetegség, a rák, az Alzheimer-kór, a cukorbetegség – csak hogy említsek néhányat. Mára az emberiség óriási haladást ért el ezek felismerésében és kezelésében. De elértünk egy szintet, ahol az egészségügy további fejlődése már nem lehetséges csupán új kezelések kidolgozásával. Ez egyértelművé válik, ha megnézzük, milyen sok betegségre jellemző, hogy a gyógyulás esélye erősen függ attól, mikor kezdjük el a kezelést. Egy betegséget azonban többnyire a tünetek jelentkezése után mutatnak ki. A probléma valójában az, hogy mivel sok betegség tünetmentes, hosszú ideig észrevétlen maradhat. Ezért van folyamatosan igény új módszerekre a betegségek korai felfedezéséhez, még a tünetek jelentkezése előtt. Az egészségügyben ezt szűrésnek hívják. Az Egészségügyi Világszervezet meghatározása szerint a szűrés feltételezhetően azonosítja a korábban fel nem ismert betegséget egy látszólag egészséges emberben, tesztekkel,... melyek könnyen és gyorsan alkalmazhatóak. Ez egy hosszú meghatározás, így hadd ismételjem meg: fel nem ismert betegség azonosítása egy látszólag egészséges emberben gyorsan és könnyen alkalmazható tesztekkel. Külön hangsúlyozni szeretném a "gyorsan" és "könnyen" szavakat, mert sok szűrési módszerre ennek pontosan az ellentéte igaz. És azok, akik közületek már estek át vastagbéltükrözésen a vastagbélrák elleni szűrőprogram részeként, tudják, hogy értem ezt. Köztudott, hogy különböző orvosi eszközök állnak rendelkezésre a szűrőtesztek végrehajtásához. A választék az olyan képalkotó technikáktól, mint a röntgen vagy a mágneses rezonanciás képalkotás a vér- vagy szövetelemzésig terjed. Mindannyiunkon végeztek már ilyen teszteket. De egy tesztelési lehetőséget figyelmen kívül hagytak: egy könnyen elérhető, alapvetően kimeríthetetlen forrást, mely fantasztikus lehetőségeket kínál az orvosi elemzések terén. És ez a lélegzetünk. Az emberi lélegzet lényegében öt összetevőből áll: nitrogénből, oxigénből, szén-dioxidból, vízből és argonból. De ezen felül több száz egyéb összetevő található benne nagyon kis mennyiségben. Ezek illékony szerves vegyületek, melyekből több százat, sőt ezret légzünk ki. A lélegzetünkben lévő illékony szerves vegyületek elemzését légzéselemzésnek hívjuk. Ami azt illeti, szerintem sokan kipróbáltuk már a légzéselemzést. Képzeljétek el azt, hogy késő este éppen hazafelé vezettek, mikor hirtelen megláttok egy barátságos rendőrtisztet, aki kedvesen, de határozottan arra kér benneteket, hogy húzódjatok le, és fújjatok bele egy ilyen eszközbe. Ez egy alkoholszintet mérő eszköz, mely a lélegzetben található etanol koncentrációját méri, és meghatározza, hogy jó ötlet-e abban az állapotban vezetni. Azt mondanám, hogy nagyon jól vezettem, de hadd ellenőrizzem le. (Sípolás) 0,0, így nem kell aggódni, minden rendben. (Nevetés) Most képzeljetek el egy olyan eszközt, amely nemcsak az alkoholszintet méri a lélegzetetekben, hanem azonosítja, felismeri a korábban mutatott betegségeket is, esetleg sokkal többet. Az az elgondolás, hogy a lélegzetünk szaga összefügg bizonyos betegségekkel, valójában az ókori Görögországból ered, de csak mostanában kezdtek el a kutatók komolyan foglalkozni a légzéselemzéssel, és így az egykori álom most valósággá válik. Hadd mutassam meg újra ezt a korábban már megismert listát. A betegségek többsége szerepel rajta, és komoly tudományos bizonyítékok utalnak arra, hogy a betegségek kimutathatók légzéselemzéssel. De hogy működik ez pontosan? Elengedhetetlen része egy érzékelő eszköz, amely felismeri a lélegzetünkben lévő illékony szerves vegyületeket. Egyszerűen fogalmazva, mikor légzésmintát kap az érzékelő, egy komplex jellemzést ad ki a kilélegzett illékony szerves vegyületek keverékének összetételéről. Tulajdonképpen ez a jellemzés az anyagcserénk, a mikrobiomunk és a testünkben lejátszódó biokémiai folyamatok ujjlenyomata. Ha betegek vagyunk, megváltozik a szervezet működése, és emiatt a kibocsátott lélegzet összetétele is. Ezután már csak annyi van hátra, hogy összefüggést találjunk egy bizonyos jellemzés és bizonyos egészségügyi állapotok jelenléte vagy hiánya között. Ez a technológia számos tagadhatatlan előnnyel kecsegtet. Először is, az érzékelő kicsinyíthető, és beépíthető olyan kis kézi eszközökbe is, mint ez az alkoholszintmérő. Ez lehetővé tenné a sokféle beállítással történő tesztelést, sőt még az otthonit is, hogy ne kelljen orvosi rendelőbe menni a teszt elvégzéséhez. Másodszor, a légzéselemzés nem igényel orvosi tudást, és olyan egyszerű, mint belefújni egy alkoholszintmérőbe. Az ilyen egyszerű és könnyű használattal csökkenteni lehetne a betegre nehezedő terhet, ami elősegítené a technológia széles körű elterjedését. Harmadszor, ez a technológia olyan rugalmas, hogy ugyanazzal az eszközzel az egészségi állapotok széles köre lenne kimutatható. A légzéselemzés több betegség egyidejű szűrésére is használható. Manapság az egyes betegségek általában más orvosi eszközt igényelnek a szűrővizsgálat elvégzéséhez. De ez azt jelenti, hogy csak azt találhatod meg, amit keresel. E tulajdonságokkal a légzéselemzés eleve arra rendeltetett, hogy a sokféle hagyományos szűrésből hiányzó adatokat adja meg. És ami a legfontosabb, e tulajdonságok végre olyan orvosi elemzéseket biztosíthatnának, ahol vonzóan alacsony költséggel járna egy-egy teszt. Ezzel ellentétben a jelenlegi orvosi eszközök gyakran elég magas vizsgálati költséggel járnak. Ezért a költségek csökkentése érdekében korlátozni kell a tesztek számát, ami azt jelenti, hogy a tesztek egyrészt csak a lakosság egy kis részén, pl. a veszélyeztetteken végezhetőek el, másrészt az egy személyre jutó tesztek számát minimálisra kell csökkenteni. De vajon nem lenne előnyösebb, ha a tesztet az emberek nagyobb csoportján végeznék, gyakrabban és hosszabb időn át mindenkinél? Különösen ez utóbbi biztosítana valami nagyon értékeset, amit longitudinális adatnak neveznek. A longitudinális adatok olyan adathalmazok, amelyek hónapokon vagy éveken át nyomon követnek egy adott beteget. Manapság az orvosi döntések gyakran korlátozott adatkészleten alapulnak, ahol csak a beteg kórtörténetének megtekintése áll rendelkezésre a döntéshozatalhoz. Ilyen esetben rendszerint rendellenességeket észlelnek, amikor összehasonlítják a beteg egészségi profilját a referenciapopuláció átlagos egészségi profiljával. A longitudinális adatok új dimenziót nyitnának meg, és lehetővé tennék a rendellenességek kimutatását a beteg saját kórtörténete alapján. Ez lehetővé teszi majd a személyre szabott kezelést. Nagyszerűen hangzik, ugye? Most biztosan feltesztek egy ehhez hasonló kérdést, mint: "Ha tényleg olyan jó ez a technológia, akkor miért nem használjuk már ma is?" És az egyetlen válasz, amit adhatok, hogy: nem minden olyan könnyű, mint ahogy hangzik. Vannak például technikai kihívások. Szükség van rendkívül megbízható érzékelőkre, amelyek képesek újra meg újra kimutatni az illékony szerves vegyületek keverékeit. Egy másik technikai kihívás: Hogyan vehető légzésminta egy nagyon meghatározott módon úgy, hogy maga a mintavételi folyamat ne változtassa meg az elemzés eredményét? És szükség van adatokra. A légzéselemzést klinikai vizsgálatokkal kell hitelesíteni, elég adatot gyűjteni ahhoz, hogy az egyéni állapotok mérhetőek legyenek az alapértékekhez. A légzéselemzés csak akkor lehet sikeres, ha elég nagy adatkészlet állítható elő, és alkalmas a széles körű felhasználásra. Ha a légzéselemzéshez fűzött várakozások beigazolódnak, akkor ez olyan technológia, amely valóban segíthet az egészségügyi rendszer átalakításában – átalakíthatja azt egy reaktív rendszerből, melyben a kezelést a betegség tünetei váltják ki, egy proaktív rendszerré, ahol a betegség felderítése, diagnosztizálása és kezelése korai stádiumban történhet, még mielőtt bármilyen tünet jelentkezne. És ez vezet el utolsó, alapvető kérdésemhez. Mi is pontosan a betegség? Képzeljék el, hogy a légzéselemzés üzleti alapokra helyezhető, ahogy leírom, és a korai felismerés rutinná válik. Azonban fennmarad egy olyan probléma, amellyel minden szűrési tevékenységnek szembe kell néznie, mert sok betegség esetében gyakran lehetetlen kellő biztonsággal megjósolni, hogy a betegség okoz-e majd bármilyen tünetet, vagy veszélyezteti-e majd az ember életét. Ez az úgynevezett túldiagnosztizálás, és dilemmához vezet. Ha egy betegséget azonosítanak, dönthetünk úgy, hogy nem kezeltetjük, mert komoly esély van rá, hogy soha nem fogunk szenvedni tőle. De mennyit szenvednénk csak attól, ha tudnánk, hogy egy talán halálossá váló betegségben szenvedünk? És nem bánnánk meg egyből, hogy a betegséget felfedezték? A második lehetőség, hogy átesünk egy korai kezelésen a gyógyulás reményével. De ez gyakran mellékhatásokkal jár. Pontosabban: a túldiagnosztizálásnál van egy nagyobb probléma, és ez a túlkezelés, mivel nem minden betegséget kell rögtön kezelni, csak mert van lehetőség a kezelésre. A rutinszűrés egyre növekvő mértékű elfogadása felveti a kérdést: Mit nevezünk betegségnek, ami igazolja a kezelés szükségességét, és mi az, ami csak egy rendellenesség, amely miatt nem kéne aggódnunk? Remélem, hogy a légzéselemzéssel végzett rutinszűrés elegendő adatot és betekintést nyújthat ahhoz, hogy egy bizonyos ponton képesek legyünk feloldani ezt a dilemmát, és kellő biztonsággal megjósolhassuk, hogy kell-e és mikor kell kezelést folytatni korai stádiumban. A lélegzetünk és az illékony szerves vegyületek általunk kilégzett keveréke óriási mennyiségű információt tartalmaz élettani állapotunkról. Mostani tudásunkkal csak a felszínt súroljuk. Ahogy egyre több adatot és légzésprofilt gyűjtünk a lakosság körében, beleértve a nem, az életkor, a származás és az életmód minden változatát, a légzéselemzés jelentőségének növekednie kellene. És végül a légzéselemzésnek hatékony eszköznek kellene lennie, amely nemcsak konkrét betegségek korai felismerésére szolgál, hanem előre jelzésükre és végül megelőzésükre is. Ennek pedig elegendő motivációnak kellene lennie a légzéselemzés által kínált lehetőségek és kihívások kiaknázására, még azok számára is, akik nem részidős hipochonderek, mint én. Köszönöm. (Taps)