Múlt héten Koppenhágában voltam.

Koppenhága a legfenntarthatóbb
városok egyike.

Koppenhágában valószínűbb,

hogy egy bicikli, nem pedig
egy autó fog elütni minket.

Így kíváncsian vártam, milyenek lesznek
ott az ételek és szupermarketek.

Először egy szupermarketbe mentem,

megnéztem a gyümölcsöket, és ezt találtam:

gyümölcsök, egyesével becsomagolva,

mert a körtét és az almát valóban
nehéz megkülönböztetni egymástól.

Ezt persze nem találtam olyan jónak.

Miért nem szeretem a csomagolást?

Talán már önök is láttak képeket

az óceánon úszkáló szemétszigetekről,

képeket madarakról és halakról,
amelyek felvágott hasában

műanyag palackok kupakjait találták,

és további kacatokat az óceánból.

Nem hiszem, hogy a hulladék
újrahasznosítása olyan jól működne,

különben ilyesmi nem lenne lehetséges.

Nem lenne lehetséges, hogy az óceánban

46 000 mikro műanyagrészecske
legyen található négyzetméterenként.

Hatszor több, mint plankton.

Valami nincs rendben.

Hadd meséljek el egy történetet,
ami nagy hatással volt rám,

s ami talán megmagyarázza,
miért vagyok ma itt.

2003 nyara volt.

Kb. ugyanilyen nagy
vagy éppen kicsi voltam, mint most,

iskolába jártam,
és nem sok gondom volt a világban.

A látóhatárom kb. a következő
Pimkie boltig húzódott.

De a színészkedésre és egy nagyon
édes fiúra is sokat gondoltam,

akivel iskola után sok időt töltöttem.

Mindig kimentünk a parkba,
és beszélgettünk.

Beszélgettünk Istenről, a világról,
és elmagyarázta a vegetarianizmust.

Sok időt töltöttünk egymással.

Egy nap, mint mindig, a parkban voltunk,

amikor hirtelen felállt,
és közelebb lépett,

és a szemembe nézett.

Azon gondolkodtam,
hogy milyen szép kék szemei vannak,

és hogy Dr. Sommer mit is
tanított a csókolózásról.

Mit is kell csinálni a nyelvvel?

Azon filóztam, hogy mi
minden fog most történni,

miről fogok lemaradni,
mit fogok rosszul csinálni,

és hogy ez mit fog jelenteni
a barátságunkra nézve.

És amíg ezeken gondolkodtam,
hátrébb lépett,

és a pillanat oda is lett.

Így maradtam le az első csókomról.

Mert túl sokat gondolkodtam.

Aztán jött a nyári szünet,
és a pillanat odalett.

Aztán szem elől vesztettük egymást.

Akkor megfogadtam, hogy velem ez
soha többé nem fog megtörténni.

Hogy ha megöregszem,

nem egy olyan életre
szeretnék visszatekinteni,

ami tele van elmulasztott esélyekkel.

Nem akarom, hogy így legyen.

Ebből az következett,
hogy jött a nyári szünet,

én pedig nagyon sok fiút
csókoltam meg, és pórul is jártam.

(Nevetés)

De tanultam belőle.

Ez a nyár nagy lökést adott.

Megtanultam megragadni
a dolgokat, elbukni,

újra felállni és folytatni.

És egyszerűen belevágni dolgokba.

Az egyik ilyen dolog mindmáig
a műanyag csomagolás.

Hiszen mindenhol megtalálhatók.

Ott vannak...

Ha bevásárolni megyünk,
ott találjuk őket.

Egyrészt védik a terméket,
másrészt hulladék lesz belőlük.

Hazavisszük, aztán eldobjuk őket.

Mi vevőként csak azt
a műanyag szemetet látjuk,

amit hazaviszünk magunkkal.

Amit nem látunk,

az az egész folyamat, ami mögötte lapul.

Ami a gyártástól a kiszállításig történik.

A következmény sajnos az,
hogy a szemét a tengerben köt ki,

amit már az elején is elmeséltem önöknek,

és ezért...

Feltehetek egy kérdést?

Szelektíven gyűjtik a szemetet?

Igen? Le vagyok nyűgözve! Egész jó!

Ez nem olyan szokatlan, és jó is,

de csak a hulladék
20%-át hasznosítják újra,

ami azt jelenti, hogy a maradék
80% szemét lesz, elégetik,

vagy értékcsökkentő
újrahasznosításba vonják.

Tehát égéstermék kerül a levegőbe,

káros anyagok kerülnek a talajba,

vagy egyszerűen csak
külföldre szállítják a szemetet.

Ezt a 20%-ot hasonló termékekhez
fogják felhasználni.

Tehát az újrahasznosítás szép és jó,

de nem megoldás.

Hátrébb kell egyet lépnünk,
és megoldás után kutatnunk.

Én ezt tettem.

Egyik este egy barátnőmmel,
Sarával ültem a konyhában,

ő főzött, én ittam, mint rendszerint.

(Nevetés)

Egy kis szemét keletkezett,
és elgondolkodtunk.

Elmeséltem neki a problémám,
és hogy kezdeni akarok ezzel valamit.

Azt gondoltuk, rendben,
a világbéke eléréséhez

mi az egyértelmű első lépés?

Egy csomagolásmentes üzlet,
egyszeri csomagolás nélküli.

Minden eredeti állapotban,
csomagolás nélkül.

Rápörögtünk a témára, még többet ittunk,

egy hirtelen jött őrült ötletnek tűnt.

Aztán hozzáláttunk a dolgokhoz.

Az ötletből egy üzleti terv lett.

Aztán jött a pillanat,
hogy ezt az üzleti tervet

a gyakorlatban is meg akarjuk valósítani.

Az volt az a pillanat, amikor megijedtünk
és elbizonytalanodtunk.

De nem felejtettem el a leckét,

amit még azon a nyáron tanultam.

Így elképzeltem, hogy mi lenne,
ha már öreg lennék,

és visszatekintenék az életemre.
Kit látnék?

Egy idős nőt látnék, aki megkeseredett,

aki elmulasztott egy lehetőséget.

Felmegyünk a lépcsőn,
cipeljük a nehéz bevásárlószatyrokat,

és mindig minden tele van műanyaggal!

Annyira szörnyű ez a jelenet,

hogy úgy gondoltam:
"Nem, inkább belevágok,

és inkább tönkreteszem magam anyagilag,
de legalább megpróbálom."

És ezt tettük.

De pénzünk még mindig nem volt.

A pénz nem a fán terem,
tehát mit tehetünk?

Mihez kezdhet manapság
egy fiatal vállalkozó az ötletével?

Mi a közösségi finanszírozás
mellett döntöttünk.

Készítettünk egy videót,
és felraktuk a netre.

Elkezdett magától terjedni.

Vadidegen emberek,
akiket nem is ismertünk,

angolra és spanyolra fordították.

A sajtó és a média megkeresett minket
és tudósítottak rólunk.

Nem a szupermarketről,
hanem egy szupermarket ötletéről.

Hiszen akkor még csak egy ötletünk volt,

miszerint a csomagolás nélküli
vásárlás lehetséges.

Ezek a visszajelzések azt mutatták,
hogy ez nem csak egy ötlet,

hanem igény is van rá,
tehát muszáj valamit tennem.

És ha az ipar csak tétlenkedik,

akkor hát megcsináljuk mi magunk!

A közösségi finanszírozással
több mint 100 000 eurót gyűjtöttünk.

Ezzel a kicsivel több mint 100 000 euróval

nyitottunk egy csomagolásmentes
szupermarketet.

Így néz ki.

Két és fél hónappal ezelőtt nyitottuk

Berlinben a csapatommal.

Ebben a boltban nem csak
élelmiszert vásárolhatunk;

vannak olyan termékeink is
mint a gumimaci, müzli,

tehát minden megtalálható, ami
a Whole Foodsnál is csomagolás nélküli,

és egyebek is.

Termékek egész skálája fellelhető nálunk.

Szeretik a tofut? Nálunk van tofu,
a berlini TofuTussistól.

Van lekvárunk újra felhasználható
üvegben, tejsavótermékek.

Igazából mindenünk van,
amire a szív áhítozik.

Sörtől kezdve a vodkán és ginen át
a sajtig, a polcaink tele vannak.

És mindez eldobható csomagolás nélkül.

Ha bevásárolni megyünk,
akkor végül is teli kézzel megyünk haza,

de szemét nélkül.

Az üzlet önkiszolgáló,

tartókat hozunk magunkkal, és azzal
töltjük meg őket, amire szükségünk van.

Van lekvárunk; azok a dolgok,
amelyek kicsit összetettebbek,

újrahasználható üvegben vannak,

mint pl. a már ismerős tejsavótermékek.

Tehát nem a kereket találtuk fel újra,

csupán egy Teslát vagy BMW-t
raktunk össze a segítségével.

(Nevetés)

Kicsit visszatekintettünk a múltra,

hogy régen mit is csináltak az emberek?

Akkoriban nem volt papírzsepi se.

Régen szövetkendője volt az embereknek,

amit használtak és nem dobták el.

Be lehet nálunk úgy vásárolni,
hogy a nap végére

nem termelünk további hulladékokat.

És ez jó. Miért kellene
csomagolás nélkül vásárolni?

Mert így a mennyiség is
szabadon választható.

Csak annyit veszünk,
amennyire szükségünk van,

és a nap végén semmit sem kell kidobnunk.

Részben olcsóbban kijövünk,

mert elhagyjuk a csomagolást
és a marketinget.

És a legjobb: nincs hulladék,

amit a nap végén le kell
vinnünk a tárolóba.

Az utóbbi két év tanulságos volt.

Hosszú út volt, és megtanultam

nyitottabban szemlélni a környezetem.

Észrevenni és megkérdőjelezni dolgokat,

amik magától értetődőnek tűnnek,
apróságok, mint a bevásárlás,

amit mindennap megteszünk,

és mindenek előtt, könnyűvé tenni.

"Bátornak lenni" csak annyit jelent,

hogy félünk, de mégis megcsináljuk,

kevesebbet agyalunk.

Mindenki fél, de a félelmeinket
le kell küzdenünk.

Ha van egy ötletük,
valósítsák meg, vágjanak bele.

Cselekedjenek inkább most, mint holnap –
Különben oda a pillanat.

És vele együtt az első csók is.

Köszönöm szépen.

(Taps)