A világ legrégebbi ragasztója
több mint 8000 éves,
és a Holt-tenger közelében lévő
barlangból származik.
Az ősidőkben ezt a ragasztót
állati csontok és növényi anyagok
keverékéből készítették;
kosarak vízhatlanítására
és szerszámok készítésére használták,
majd évezredekig növények és állatok
szolgáltak a civilizációt
összetartó ragasztóként.
Ma már szinte bármit
meg lehet építeni és javítani
ragasztóval és ragasztószalaggal.
De mitől ragad a folyékony ragasztó
és a ragasztószalag?
És melyik erősebb?
Ragasztóanyagok készülhetnek
mesterséges molekulákból
vagy természetes fehérjékből
és szénhidrátokból,
mint a dextrin nevű növényi keményítő,
a kazein nevű tejfehérje,
és a fagyantában lévő terpének.
A ragasztók adhéziós és kohéziós
kötésekkel működnek.
Adhéziós kötések találhatók
a ragasztóanyag molekulái
és a hozzá ragasztott tárgy
molekulái között.
Kohéziós kötések a ragasztóanyag
saját molekulái között vannak,
összetartva azokat.
A legtöbb folyékony ragasztó oldószerből
és oldott adhéziós polimerből áll,
így nem ragad az üveg belső felszínére.
Erős szagáért az oldószer felelős,
ami levegővel érintkezve elpárolog.
Az oldószer lehet víz,
vagy egyéb vegyületek,
amelyek belégzése káros lehet.
Erősebb kötések jönnek létre,
ha a ragasztó nemcsak megszárad,
hanem több, kémiailag reagáló
komponenst tartalmaz.
A ragasztó adhéziós és kohéziós
kötései is erősek,
száradás során pedig
véglegessé válnak.
Ez az oka annak, hogy csak új ragasztóval
lehet újra összeilleszteni
egy megszáradt, ragasztós
felületet, ha eltörik.
Ezzel szemben a ragasztószalag gyengébb,
visszafordítható kötéseket alakít ki
a hozzáragasztott tárggyal,
ezért lehet leszedni és újra felhasználni.
Ezek a gyengébb kötések,
ú. n. Van der Waals-erők
bármilyen két anyag között létrejöhetnek,
de csak akkor, ha nagyon
közel vannak egymáshoz:
közelebb, mint ami szabad szemmel látható.
A ragasztószalag alaprétegből
és az azt bevonó rétegből áll;
utóbbi egy gumi
vagy gumiszerű nyúlós anyag
és egy ragacsosító anyag keveréke.
Ez a ragadós rész.
A ragadósság több tényezőtől függ:
a rugalmas és ragacsos komponensek aránya,
a szalagra kent ragasztóanyag vastagsága,
és a szalag típusa.
A ragasztószalag használatakor
nem történik kémiai reakció.
Hanem a puha ragasztóanyag
a felület réseibe folyik.
Ez a viszkoelaszticitás: az anyag
a résekbe csúszik, és ott marad.
Mikor a viszkoelasztikus ragasztó
kitölti a mikroszkopikus réseket,
elég közel van, hogy Van der Waals-erők
alakulhassanak ki.
Vajon melyik a világ
legerősebb ragasztója?
Nos, erre nincs egyetlen válasz.
Az adhéziós kötések
abszolút erejét tekintve
a folyékony ragasztó erősebb
a ragasztószalagnál,
de a ragasztók hatásossága eltér
különböző körülmények között.
Bár a cianoakrilátok,
azaz pillanatragasztók
hozzák létre a legerősebb kötéseket,
a kétkomponensű epoxi ragasztók
ellenállóban a hő- és nyíróerők ellen,
ráadásul többféle anyaggal használhatók.
Vagyis, ha például egy üllőt
szeretnél lóbálni a levegőben,
a pillanatragasztó a legjobb választás.
De ha ugyanezt egy aktív vulkán felett
szeretnéd megtenni,
jobban jársz egy epoxi ragasztóval.
S hogy egyáltalán tartson,
a ragasztónak elég nagy
felületre van szüksége.
Ha valami oknál fogva tekegolyókból
szeretnél láncot készíteni,
szövetbetétes ragasztószalaggal
lenne a legjobb.
A mérnökök kevésbé abszurd,
de hasonló tényezők alapján döntenek.
A motor belsejében lévő hőnek
ellenálló ragasztó kiválasztása
élet és halál kérdése.
S bár a ragasztószalag
adhéziós kötéseinek ereje
nem vetekedhet az epoxi ragasztókéval,
azonnali hatása vészhelyzetben előnyösebb.
Folyékony ragasztók szükségesek,
hogy rakétát lőjünk a világűrbe,
de ha ott valami elromlik,
válaszd a ragasztószalagot:
a folyékony ragasztók ugyanis
nem működnek a súlytalanság állapotában.