Jonathan Zittrainnek hívnak.

Legutóbbi munkámban
egy kissé borúlátó voltam.

Ezért úgy döntöttem,
hogy ma megpróbálok derűlátó lenni,

és azzal adok okot reményre

az internet jövőjének,

hogy fölvázolom a jelenét.

Úgy tűnik, ma a korábbinál
kevesebb a remény.

Kevésbé kedvesek az emberek;
kevesebb a bizalom.

Nem is tudom. Egyszerű példaként

végezhetünk itt egy próbát.

Hányan autóstoppoltak már?

Értem. Hányan autóstoppoltak

az utóbbi évtizedben?

Jó. Mi változott?

Nem javult a közösségi közlekedés.

Íme egy ok, hogy úgy véljük,
tán hanyatlást magyarázók vagyunk,

és rossz irányba tartunk.

De három példát mondok

annak alátámasztására,

hogy a tendencia másfelé mutat,

és ezt pont az internet segíti elő.

Az első példa: maga az internet.

Ők hárman az internet alapítói.

Középiskolai osztálytársak voltak

Los Angeles egyik külvárosi iskolájában
az 1960-as években.

Biztos az önöknél is volt
franciaszakkör vagy vitakör.

Náluk "Építsünk világhálót!" szakkör volt,

és remekül működött.

Itt a fotójukat látják,

amely Newsweek az internet
25. évfordulójára készített.

Mondhatják rájuk,

hogy lököttek.

Egy óriási korlátjuk

és egy óriási szabadságfokuk volt,

mikor kigondolták a világhálójukat.

A korlát annyiból állt,
hogy egy fillérjük sem volt.

Nem volt befektetni való tőkéjük

a fizikai hálózatra,

amely kamionokhoz és emberekhez kéne,

és csomópontra, hogy az adatcsomagokat
hirtelen mozgatni lehessen.

Semmijük sem volt.

De elképesztő szabadságfokuk volt,

nevezetesen: nem kellett
pénzt keresniük vele.

Az internetnek sosem volt üzleti terve.

Sem vezérigazgatója,

sem a megépítésnek külön felelőse.

Ehelyett páran összejöttek,

hogy szórakozásból csináljanak valamit.

Nem azért, mert valaki mondta nekik,

vagy mert arra számítanának,
hogy bevételre tesznek szert belőle.

Ez a szellemiség vezetett
a hálózati architektúrához.

A szerkezet eltért

más akkori vagy azóta volt
digitális hálózatoktól.

Annyira szokatlan, hogy azt mondták,

kétséges, hogy az internet működhet-e.

1992-ben az IBM közölte,

hogy lehetetlen cégen belüli hálózatot

internetprotokoll alapján létrehozni.

Mégis internetmérnökök ma azt mondják,

hogy ez az egész csak kísérleti projekt,
amelyben még nincs döntés.

(Nevetés)

Az internetmérnökség kabalababája,

ha egyáltalán van, állítólag a dongó.

A dongóban a test-szárnyfesztávolság arány
túl magas ahhoz,

hogy képes legyen repülni.

Rejtélyes módon, a dongó mégis repül.

Örömmel jelentem, hogy hála
a hatalmas kormányzati támogatásnak

kb. három éve rájöttünk,

hogyan repül.

(Nevetés)

Nagyon bonyolult,

de kiderült, hogy igen gyorsan
csapkod a szárnyával.

(Nevetés)

Miféle bizarr konfiguráció

veszi rá a hálózatot énekre
és szokatlan viselkedésre?

Az egyik helyről a másikra való
adattovábbítást illetően:

ez nem csomagfutár,

Inkább olyan, mint a pogó-zóna.

(Nevetés)

Képzeljék magukat hálózat részének,

amelyben, mondjuk, sporteseményen vannak.

Ehhez hasonló széksorokban ülnek.

Valaki sört kér,

és az árus a közlekedőfolyosón átadja.

Szomszédként elvárható tőlünk,

hogy a sört továbbadjuk,

kockáztatva, hogy nadrágunkra ömlik,

miközben célba jut.

Senkitől nem jár fizetség érte.

Szomszédként ez is a dolgunk.

A csomagok pont így
közlekednek az interneten,

néha 25–30 szökelléssel,

közbeeső szereplőkkel,

amelyek úgy továbbítják az adatokat,

hogy nem állnak szerződéses,
jogi kapcsolatban

az eredeti küldővel

vagy a címzettel.

Persze, pogó-zónában nehéz eldönteni,
hol van a célállomás.

Nagy bizalom kell hozzá, de nem ilyenre:

"Bocs, de el szeretnék jutni Pensacolába."

Az internethez címzés és irányítás kell.

Világos, hogy az internethez
nincs általános térkép.

Inkább ez olyan, mintha színházban ülve

csak ködösen látnánk

a közvetlenül köröttünk lévőket.

Mit teszünk, hogy kiderítsük, ki hol van?

A jobb szomszédunknak megmondjuk,

kit látunk a bal oldalunkon,

és viszont.

Utána "mosni-öblíteni-ismételni" s í. t.

Mielőtt fölocsúdnának, máris
általános képük van róla, ki hol van.

Így működik az interneten
a címzés és irányítás.

A rendszer kedvességen és bizalmon alapul,

amelyek viszont kényessé
és igen támadhatóvá teszik.

Ritka, de meglepő esetekben

egyetlen alany által kimondott hazugság

e zsibongó méhkasban

igazi zűrzavart okozhat.

Tavaly például

a pakisztáni kormány

arra utasította internet-szolgáltatóit,

hogy akadályozzák meg állampolgárai
YouTube-hoz való hozzáférését.

A kormánynak nem tetsző videó volt rajta,

és el akarta érni,
hogy ne lehessen letölteni.

Gyakori eset,

hogy kormányok próbálják gátolni, szűrni

és cenzúrázni az internetes tartalmakat.

Viszont ez a pakisztáni szolgáltató

igencsak sajátos módot választott

az akadályozásra.

Közzétette az interneten szokásos módon,

hogy aki rajta van az interneten,

közölje, mit lát maga mellett.

Az illető ráébredt, hogy maga mellett

a YouTube-ot látja.

"Igen – mondta –, én a YouTube vagyok."

Ez azt jelentette,

hogy az előfizetőtől a YouTube-hoz
tartó adatcsomagok

abban a hiedelemben, hogy már
beérkeztek, a szolgáltatónál leálltak,

s a szolgáltató fölnyitás
nélkül törölte őket,

hiszen a cél a gátlás volt.

De nem állt meg ott.

Értik, a közlemény

egy kattintással továbbjutott,

egy kattintással továbbadódott.

Az derül ki,

hogy ha utólag megnézzük az eseményt,

az egyik pillanatban

a YouTube tökéletesen működik.

Aztán a következő pillanatban

a hamis közlés kikerül.

Két percen belül

az egész hálózaton végigfut,

és a YouTube az egész világon leáll.

Ha az angliai Oxfordban próbálnának
a YouTube-ra rákapcsolódni,

adatcsomagjaik Pakisztánba jutnának,

és nem jönnének vissza.

Csak gondoljanak bele.

A világ egyik legnépszerűbb weboldala,

melyet az egyik leghatalmasabb
világcég futtat,

és a YouTube-nak vagy a Google-nak

nem áll hatalmában bármit tenni ellene.

Kb. két órán belül

a problémát mégis megoldották.

Hogyan?

Úgy, hogy megoldásért a NANOG-hoz,

az Észak-amerikai Hálózatoperátorok
Csoportjához fordultunk.

A csoport tagjai

mikor kinn hét ágra süt a nap,

ablaktalan szobába mennek,

termináljuknál

íméleket és üzeneteket olvasnak

ilyen fix szélességű betűkből szedve,

és hálózatokról beszélgetnek.

Közülük páran
internet-szolgáltatók középvezetői

a világ minden tájáról.

Íme az egyikük üzenete:

"Éles helyzet van!
A YouTube-ot eltérítették.

Ez nem gyakorlat.

Ez biztos nem csak a YouTube
mérnökeinek tudatlansága.

Valami készül Pakisztánban."

Összedugták a fejüket, hogy megtalálják,
mi a baj, és hogy el is hárítsák.

Ez olyan, mintha valaki háza
lángba borulna.

A rossz hír, hogy nincsenek tűzoltók.

A jó hír, hogy a semmiből
valakik előkerülnek,

eloltják a tüzet, távoznak,
s nem várnak érte se pénzt, se dicséretet.

(Taps)

Próbáltam kigondolni a helyes modellt

a kocka idegenek vaktában elkövetett

kedves cselekedeteinek leírására.

(Nevetés)

Egyszerű: valaki segítséget kér,

és készen állnak rá az emberek.

Kiderül, hogy ez az általános modell,
ha keresgélni kezdjük.

A másik példa a Wikipédia.

Ha egy Jimbo nevű fickó
2001-ben azt mondaná:

"Pompás ötletem van!

Kezdjük hét szócikkel,
melyet bárki bármikor szerkeszthet,

és nagy lexikon kerekedik ki belőle, na?"

Sosem hallottam ostobább dolgot!

(Nevetés)

Tényleg, alapjában a Wikipédia
annyira ostoba ötlet,

hogy még Jimbo sem vetette föl.

Jimbo ötlete a Newpédia volt.

Hagyományos lexikon lett volna.

Úgy tervezte, hogy példásan fizet
a közreműködőknek,

mert jó embernek tartotta magát,

és a pénzt a szócikkek írói kapták volna.

Elindult a wiki,

és bárki javaslatot
tehetett a szerkesztésre,

majdnem mint lépcsőházi gondolatként.

Aztán az derült ki,

hogy a lépcsőházi gondolatok
vették át a projekt irányítását.

Mára a Wikipédia annyira elterjedt,

hogy kínai éttermek étlapján is látni.

(Nevetés)

Nem a kisujjamból szoptam.

(Nevetés)

Az elméletemet majd később fejtem ki.

Most elég annyi,

hogy rázva pirítva és pimientóval
szeretem a Wikipédiámat.

(Nevetés)

Most nem csak spontán működik a Wikipédia.

Hanem hogyan?

Kiderül, hogy van
ablak nélküli hátsó szobája,

persze átvitt értelemben.

Benne egy csomó ember,
aki a napsütésre fittyet hányva

inkább benn van,

és ezt figyeli: az admin hirdetőtábláját,

magát a wikioldalt,
melyet bárki szerkeszthet.

A problémáinkat csak fölrakjuk az oldalra.

Ez fölidézi a történelemből

az "egyik átkozott dolog a másik után"-t.

Az első: "Célirányos szerkesztés
Andyvphil felhasználó közreműködésével."

Elnézést, Andyvphil, ha jelen van.

Nem foglalok állást.

"Anon megtámad,
mert visszavonom a változtatásokat."

A kedvencem: "Hosszú történet."

(Nevetés)

Kiderül, hogy többen
keresnek hibát az oldalon,

és többen akarják megoldani,

mint ahány hiba van az oldalon.

Ez tartja felszínen a Wikipédiát.

A Wikipédia állandóan kb. 45 percnyire van

a végleges pusztulástól.

Spamrobotok nyüzsögnek körülötte,

igyekszenek minden szócikket
Rolex-hirdetéssé változtatni.

(Nevetés)

A kockafejűek e keskeny mezsgyéje

tartja életben.

Nem mintha ez állás

vagy életpálya lenne,

hanem mert elhivatottság.

Valamiért indíttatva érzik magukat,

mert törődnek vele.

Még csoportokba is verődnek:

pl. Vandalizmus elleni egységbe,

"Civilség, érettség, felelősség"-be,

hogy rendbe rakják az oldalakat.

Elgondolkozhatunk rajta,

hogy ha hétvégi népszerű Star Trek
tömegrendezvény lenne,

ki vinné közben a boltot?

(Nevetés)

E jelenségben

(Nevetés)

azt láthatjuk,

hogy mikor a néhai földühödött
közlekedésmérnök,

Hans Monderman Hollandiában

és itt Dél-Kensingtonban fölfedezte,

hogy ha pár szabályt,
jelet és egyebeket elhagyunk,

akkor ennek eredménye

biztonságosabb környezet lesz,
melyben működhetnek az emberek,

és sokkal humánusabbak egymás iránt.

Tudatosul bennük,

hogy cselekedeteikért felelősek.

A Wikipédia ezt fölkarolta.

Talán valaki emlékszik a Star Wars Kidre,

a magát golflabda-szedővel

mint fénykarddal lefilmező
szerencsétlen kamaszra.

A film a beleegyezése
vagy előzetes tudta nélkül

utat talált az internetre.

Hallatlanul népszerű videó.

Számára teljesen lealázó.

Mivel lexikon-címszószerű,

a Wikipédiának címszót
kellett íratnia a Star Wars Kidről.

Minden szócikknek
megvan a maga vitaoldala,

és a vitaoldalon

a wikipédiások jól elvitatkozgatnak

pl. azon, föltüntessék-e a szócikkben

a srác igazi nevét.

Mindkét oldal érvei láthatók.

Néhány példa közülük.

Végül úgy döntöttek –

igaz, nem egyhangúlag –,

hogy kihagyják az igazi nevét,

noha a médiában mindenhol kiírták.

De nem gondolták,
hogy helyes döntés volt.

Jótett volt.

A Star Wars Kid oldal tetején

mind a mai napig ott a figyelmeztetés:

senki se írja ki a srác nevét az oldalra;

ha mégis, rögtön leszedik.

Azok szedik le, akik nem értettek
tán egyet az eredeti döntéssel,

de tiszteletben tartják,

és azon dolgoznak,
hogy érvényes maradjon,

mert valaki nagyobban hisznek,
mint saját véleményük.

Jogászként mondom, hogy ezek a srácok

törvényt és precedensjogot alkotnak.

Ez nem csak a Wikipédiára korlátozódik.

Blogokban is találkozunk velük.

Ez az egyik 2005-ös
Business Week borítója.

Hű! A blogok megváltoztatják az üzletüket.

Tudom, hogy pocsékul néznek ki,
de még mennyire pocsékul!

Mindenféle eszement projekttel indulnak.

Ez a kedvenc eszement blogom:

Catsthatlooklikehitler.com,
azaz hitlerrehasonlítómacskák.com.

(Nevetés)

Beküldik a macskájuk fényképét,

ha hasonlít Hitlerre.

(Nevetés)

Értem.

Képzelhetik, milyen lehet naponta
a négyes számúhoz hazatérni!

(Nevetés)

Aztán látják ugyanazt az eszement dolgot

emberekre alkalmazva.

Ez a blog szerencsétlen képmásoknak
szenteli magát.

Ennek a címe: "Idilli rét kerítésráccsal".

Az ott állattetem a nő mögött?

(Nevetés)

Az ember eltűnődik:
"Akárhogy is... annak látszik

mögötte."

És ez így megy tovább.

Aztán erre bukkanunk: A kép
a tulajdonos kérésére eltávolítva.

Így: A kép a tulajdonos
kérésére eltávolítva.

Kiderül, hogy valaki, akit gyaláztak,

írt az oldal gúnyolódó készítőjének.

Nem joggal való fenyegetést,
nem kért pénzt, csak annyit írt:

"Hé, nem lehetne...?"

Az meg válaszolt: "Persze, semmi gond."

Meggyőződésem, hogy lehet
online architektúrákat létrehozni,

melyekkel a kérések

sokkal könnyebben megoldhatók.

Ezáltal lehetővé válik,

hogy az interneten lévő adatok
csupán olyanok legyenek,

melyekre kattintva, melyeket beillesztve,
másolva és továbbítva

emberi érzelmeket, törekvéseket,

hatásokat mutatunk ki,

és velük erkölcsi alapon

dönthetjük el, hogyan kezeljük őket.

Sőt, ez szerintem a valóságos
világra is kiterjeszthető.

Végül olyan világba juthatunk,
amelyben több erkölcsi bíró van,

mindenhol filmeznek minket,
tán az internetre is fölkerülünk,

és kis jelvényt viselhetünk e felirattal:

"Tudod, inkább ne".

Akkor megvan a technológia,

amely a fényképezendővel később tudatja,

hogy az illető szívesen megismerkedne vele

még mielőtt a kép nyilvánosságra kerülne;

persze, csak ha ez lehetséges.

A fotós pedig eldöntheti,

hogyan vegye ezt figyelembe.

A valóságos világban efféle szűrést

Pakisztánban láttunk.

Most megvannak az eszközeink,
mellyel rendszert építhetünk,

hogy ha valaki efféle szűrést
észrevesz, jelenthesse.

Már nem csak: "Nem tudom; nem
jutottam oda; nem törődöm vele",

hanem hirtelen a közös lelkiismeret
jut szerephez azzal kapcsolatban,

ami zárolva és cenzúrázva van

az interneten.

Technológiáról beszélünk,

amely utánozza az életet utánzó
technikát, vagy tán fordítva.

A New York-i egyetem egyik kutatója

mosolygós karton robotocskákat készített,

melyeket motorjuk csak előre hajtott.

Hátukra zászlót erősített,

rajta a kívánt úti céllal.

Ráírta: "Segítsen odajutnom."

Kiengedte őket Manhattan utcáira.

(Nevetés)

Manapság mindent finanszíroznak.

Ez itt több mint 43 emberről
készült diagram,

akik segítik a robotot,
ha nem tudta magát irányítani,

és útba igazították

a Washington Square Park egyik sarkából

a másikig.

Ez elvezet a harmadik
példához, az autóstophoz.

Nem biztos, hogy az autóstopnak vége.

Miért? Ha a Craiglist telekocsi fórumot

Craiglist autóstop-fórumnak neveznénk,

csak az ördögszekér lepné el.

De telekocsi fórumnak hívják,
noha egy és ugyanaz.

Miért használják?

Nem tudom. Talán mert azt hiszik,
hogy a gyilkosok nem terveznek?

(Nevetés)

Nem, a jó válasz,

hogy ha egyszer átdolgozzuk,

ha egyszer fölhagyunk
a megbukott projektekből származó

idejétmúlt elvárásokkal,

amelyek bármi okból is,
de szertefoszlottak,

újraéleszthetjük a kedvességet,

amelyet itt a Craiglist képvisel.

Akkor alkalmazhatjuk

pl. ilyesfélére.

Igen, a CouchSurfing.org-ra.

A CouchSurfing.org egy fickó ötlete,

hogy összehozza a távolra utazókat,

akik szívesen aludnának ingyen
valaki más heverőjén,

valakinél, aki távol lakik,

és saját heverőjükön is ingyen
fogadnának ismeretlen vendéget.

Ragyogó ötlet.

Itt röpköd egy darázs.

Elképesztően sok sikeres
heverőszörfölés volt már.

Ha gyanakodnának..., nem, nem volt

a CouchSurfinghez köthető haláleset.

De a jó hírnév rendszere úgy működik,

hogy a heverőszörfölési tapasztalatukat
távozás után írják meg.

Így lehet, hogy vannak
kiválasztási torzítások.

(Nevetés)

Úgy gondolom,

hogy az internet nem
csak egy csomó információ.

Nem főnév. Ige.

Mikor rámegyünk a netre,

ha gondosan és elég tüzetesen figyeljük,

fölfedezzük,

hogy az információ

valamit közöl velünk.

Ezt tegnap már hallottuk.

Démoszthenész mondta:
"Haladjunk tovább!"

Köszönöm szépen.

(Taps)