Lényeges szócskáról beszélek ma önöknek. Az emberek szinte bármit megtennének, hogy elkerüljék. Milliárdos üzletág épít a tőle való félelmünkre. Akiket tagadhatatlanul jellemez e szó, azokat hagyjuk, hogy a körülötte kialakult irgalmatlan viharban vergődjenek. Nem tudom, észrevette-e valaki, de kövér vagyok. Nem átvitt értelemben, akiről csak megjegyzik a háta mögött, se nem ártatlanul dundi vagy pufók formában. Még esztétikusan telt vagy gömbölyű sem vagyok. Ne szépítsük a dolgokat. Határozottan kövér vagyok. Elefánt a szobában. Mikor kijöttem a színpadra, egyesek azt gondolták: "Hú, ez szórakoztató lesz", mert az egész világ tudja, hogy a kövérek mulatságosak. (Nevetés) Vagy arra gondoltak: "Honnan van ennyi önbizalma?" Mert magabiztos kövér nő majdnem elképzelhetetlen. Akik tisztában vannak a divattal, azt gondolták, hogy mesésen nézek ki ebben a Beth Ditto ruhában. (Ujjongás) Köszönöm szépen. Míg mások arra gondolhattak: "Hm, fekete ruha karcsúsítaná." (Nevetés) Tűnődhettek – tudatosan vagy sem –, hogy cukorbeteg vagyok-e, vagy van-e társam, vagy fogyasztok-e szénhidrátot este hét után. (Nevetés) Tán rossz érzésük volt, hogy szénhidrátot ettek este hét után, és meg kellene újítsák az edzőtermi bérletüket. Ezek ármányos ítéletek. Egyéneket, csoportokat célozhatnak meg, vagy magunk ellen irányulhatnak. Ez a gondolkozásmód a kövérségfóbia. Minden módszeres elnyomáshoz – kapitalizmushoz, patriarchátushoz és rasszizmushoz – hasonlóan a kövérségfóbia is összetett szerkezetekben, mélyen gyökerezik, nehezen észrevehető, és komoly kihívást jelent. Kultúránkban a kövérséget hitványságnak tekintik: ő lusta, falánk, egészségtelen, felelőtlen és morálisan megkérdőjelezhető. A sovány embereket hajlamosak vagyunk általában jónak tekinteni: felelősségteljesnek, sikeresnek, akik uralják étvágyukat, testüket és életüket. Rendszeresen találkozunk ezekkel a gondolatokkal a médiában, a közegészségügyben, az orvosi rendelőkben, a mindennapi beszélgetésekben, és a saját hozzáállásunkban. Hibáztathatjuk a kövéreket az őket érő előítéletekért, mert végül is, igazán lefogyhatnának, ha gondjuk van vele. Egyszerűen. Ez a kövérségellenes előítélet annyira elterjedt és megszokott módja a magunkról és másokról alkotott értékelésünknek, hogy ritkán kérdezzük meg, honnan ered, és miért a termetes emberek lenézése és megvetése? Fontos megkérdezni, mert a megjelenésünknek tulajdonított hatalmas érték hatással van mindannyiunkra. Tényleg olyan társadalomban akarunk élni, melyben eleve elutasítják azok emberi mivoltát, akik nem illenek bele az elfogadás önkényes formáiba? Mikor hatéves voltam, nővérem balettet tanított néhány kislánynak a garázsunkban. Magasabb és szélesebb voltam a csoport többségénél. Az első fellépésünkkor nagyon lelkesedtem az aranyos, rózsaszín tüllszoknya-viseletért. Tündökölni készültem. A lányok egyszerűen belebújtak fényes-csipkés öltözetükbe, de rám egy sem jött fel. Eldöntöttem, hogy nem maradok ki a fellépésből, édesanyámhoz fordultam, hangosan, hogy mások is hallják, azt mondtam: "Anya, nekem nem egyszerű tüllszoknya kell, hanem extra nagy méretű." (Nevetés) Anya, köszönöm. (Taps) Jóllehet, akkor még nem tudatosodott bennem, de az exra méretű ruhám követelése volt az első lépés, hogy elszánt kövéraktivista legyek. Nem állítom, hogy attól a naptól kezdve a testem szeretete könnyed sétagalopp volt az önelfogadás ragyogó ösvényén. Távolról sem. Gyorsan megtanultam, hogy az emberek által normálisnak tekintetten kívül élni zavaró és kirekesztő. Az utóbbi húsz évem ezen üzenetek megértésével és átkódolásával töltöttem, és hullámvasúton éreztem magam. Szemembe kinevettek, elhaladó autókból beintettek, és érzéki csalódásnak neveztek. De mosolyogtak is rám idegenek, akik elismerték, hogy mit jelent ruganyos léptekkel és emelt fővel járni. (Ujjongás) Köszönöm. Mindvégig velem volt a harcias hatéves kislány, és segített ma ideállni önök elé kövéren és rettenthetetlenül, mint aki egyszerűen visszautasítja az általános narratívát arról, hogyan kell mozogni a világban az enyémhez hasonló testben. (Taps) Nem vagyok egyedül. Nemzetközi emberi közösséghez tartozom, akik ahelyett, hogy tétlenül elfogadják, hogy a testük most és valószínűleg később is, átlagon felüli méretű, inkább vállalják, hogy e mostani formájukban virulnak. Vannak, akik értékelik és nem elítélik erőfeszítésünket és munkánkat, mellyel korlátainkat megéljük, vannak, akiknek az egészség több, mint pusztán érték az elavult testtömegindex-diagramon. Ellenben mi általános közérzetünk szempontjából mentális létünket, önértékelésünket tartjuk nagyra s azt, ahogyan magunkat érezzük a bőrünkben. Vannak, akik azt hiszik, hogy ilyen kövér testben élni valójában mindenféle akadályt jelent. Orvosok, akadémikusok és bloggerek számtalan kötetet szántak e bonyolult téma különböző szemszögből való leírására. Kövér divattervezők visszakövetelték testüket és szépségüket molett fürdőruha és rövid felső viselésével, közszemlére téve testünket, melyről az ellenkezőjét tanultuk. Vannak kövér atléták, akik maratont futnak, jógát oktatnak vagy kick-boxolnak, s fittyet hánynak az általános felfogásra. Tőlük tanultam, hogy a kultúránkra jellemző szégyenérzetünknek a mélyreható testpolitika az ellenszere. Tisztázzuk: nem azt mondom, hogy ne változtassanak a testükön, ha ezt szeretnék tenni. Önmagunk visszahódítása az önszeretet egyik nagyszerű kimutatása, és millió formában kifejezhető: hajviselettől tetoválásig, testfestésig, hormonkezeléstől sebészetig, és akár testsúly leadásáig. Egyszerű: saját testünk, mi döntünk, mit teszünk vele. Aktivista tevékenységem lényege, hogy olyan dolgokkal foglalkozom, melyekkel kövéreknek nem kellene. Sok ilyen van. Művészien kivitelezem, másokat is belevonva. Tevékenységeim közös vonása, hogy visszahódítom a nagyobb testeknek tilos területeket: ilyenek a színpadtól a szórakoztató klubokig, a közös úszómedencéktől a kiemelt táncparkettekig terjednek. E terek tömeges visszaszerzése nemcsak kiváló művészi kifejezés, hanem komoly közösségépítő megközelítés is. "AQUAPORKO!" - ezt annyira kifejezi! (Nevetés) Ők a kövér szinkronúszónők csapata, Sydney-ben alapítottam pár barátnőmmel. Egy csapat dacos kövér nő virágos úszósapkában és fürdőruhában zavartalanul emelve lábukat a levegőbe nem lebecsülendő hatású! (Nevetés) A pályámon megtanultam, hogy a kövér testek eredendően tapintatosak, és a könyörtelen kövér idomok megmozgatják a fantáziát. Mikor Kate Champion, az elismert Force Majeure táncszínház igazgatója felkért, hogy legyek művészeti munkatársa az összes kövér táncos fellépésének, szó szerint ugrottam a lehetőségre. De tényleg, szó szerint. A "Semmi veszteni való" produkció méretes résztvevőkkel készült, akik élettapasztalatukkal ránk jellemző változatos és valóságos előadást alkottak. Távol állt a szokásos értelmű balettől. Már maga az ötlet, hogy ilyen neves cég kövér táncosokkal dolgozzon, enyhén szólva ellentmondásos volt, mert effélére nem volt még példa sehol a világ neves táncparkettjein. Az emberek hitetlenkedtek. Mit jelent pontosan a "kövér táncos"? Mekkora méretű, milyen kövér? Hol tanultak táncolni? Kibírnak egy egész előadást? A bizalmatlanság ellenére a "Semmit veszteni való" telt házas előadás volt a sydney-i fesztiválon. Kedvező kritikát kaptunk, turnéztunk, díjakat nyertünk, és 27 nyelven írtak rólunk. Előadásunk csodálatos képeit láthatták szerte a világon. Követni sem tudom, hány különböző méretű személy számolt be arról, hogy előadásunk megváltoztatta az életét, hogy segített megváltoztatni kapcsolatukat saját testükkel és mások testével, és hogy győzték le saját előítéletüket. Természetesen, nem lehet érzékeny témát érinteni becsmérlők nélkül. Rám fogták, hogy magasztalom a kövérséget. Halálosan megfenyegettek és sértegettek, mert kövér emberekkel merek dolgozni, és érdemes emberi lényekként szerepelünk, akiknek van tartalmas mondani valójuk. A legdurvább: "a kövérség-járvány ISIS-ének" neveztek. (Nevetés) Ez annyira túlzás, hogy már nevetséges. Ide tartozik még a pánik, a valóságos terror, melyet a kövérségtől való félelem kelt. Ez a félelem táplálja a fogyókúraipart, mely megakadályoz sokunkat, hogy elfogadjuk testünket, mert állandóan arra várunk, hogy "utána" legyünk, ahelyett hogy élnénk az életünket. Az igazi elefánt a szobában a kövérségfóbia. A kövér mozgalom elutasítja ezt a félelmet. Támogatva mindenki önrendelkezését és önbecsülését megváltoztathatjuk a mássággal szembeni ellenállást, és elkezdhetjük ünnepelni a testben létezés sokféleségét. Köszönöm szépen. (Taps)