Mikor filmet vagy előadást nézünk,

tudjuk, hogy a színészek

soraikat egy forgatókönyvből tanulták meg,

ami tartalmazza,

mit mondjanak

és mikor mondják azt.

Egy írott zene

pontosan ezen az elven működik.

Alapvetően leírja

az előadónak mit játsszon

és mikor játssza azt.

Finoman fogalmazva, hatalmas különbség van

például Beethoven

és Justin Bieber között,

de mindkét művész

ugyanazon építőelemeket 
használta a zeneszerzéshez:

a hangjegyeket.

És bár a végeredmény

egészen bonyolult lehet,

a logika a hangjegyek mögött

valójában egészen magától értetődő.

Nézzük meg

a hangjegyírás alapvető elemeit

és azok kapcsolatait 
egy művészeti alkotás létrejöttéhez.

A zene öt párhuzamos vonalra íródik,

ami keresztül halad a lapon.

Ezt az öt vonalat kottának hívják,

és a kotta két tengelyen működik:

felülről és alulról,

illetve balról jobbra.

A fel-le tengely megmondja az előadónak

a hang hangmagasságát,

avagy, melyik hangot játssza,

míg a balról-jobbra tengely megmutatja

a hang ritmusát

vagyis, hogy mikor játssza azt.

Kezdjük a hangmagassággal.

Segítségül egy zongorát fogunk használni,

de ez a rendszer működik nagyjából

bármilyen hangszernél, ami eszedbe jut.

A nyugati zene hagyományaiban

a hangmagasság elnevezése

az ábécé első hét betűjéből ered,

A

B [vagy H]

C

D

E

F

G

Ezután a újraismétlődik

A

H

C

D

E

F

G

A

H

C

D

E

F

G

és így tovább.

Honnan kapják a hangmagasságok a nevüket?

Nos, ha játszol egy F hangot a zongorán,

majd egy másik F hangot,

ami magasabban vagy mélyebben van,

feltűnhet az igen hasonló hangzásuk

összevetve mondjuk egy H hanggal.

Visszatérve a kottához,

minden vonal és a köztük lévő hely

egy külön hangmagasságot képvisel.

Ha egy hangot teszünk az egyik vonalra

vagy vonalközbe.

megmondjuk az előadónak, 
hogy azt a hangmagasságot játssza.

Minél magasabban ül a hangjegy a kottában,

annál nagyobb a hangmagasság.

De nyilván sokkal-sokkal több
hangmagasság létezik,

mint ez a kilenc, amit a vonalak 
és a vonalközök adnak.

A versenyzongora például,

88 különböző hangot tud lejátszani.

Hogyan sűrítünk tehát 88 hangot 
egyetlen kottába?

Használunk valamit, amit kulcsnak hívunk.

A kulcs egy furcsa ábra

a kotta elején elhelyezve,

és referenciapontként jelezve,

hogy az a bizonyos vonal vagy vonalköz,

hogyan egyezik meg hangszered hangjaival.

A kottában nem található 
hangok lejátszásához

kicsit csalunk és plusz vonalat rajzolunk,

azaz pótvonalat,

és erre helyezzük a hangot.

Ha túl sok pótvonalat kell rajzolnunk,

ami zavaróvá válhat,

akkor egy másik kulcsra kell váltanunk.

Hogy megmondjuk az előadónak,
mikor játssza a hangokat,

két fő vezérelemet használunk:

az ütemet,

és a ritmust.

Egy zene üteme

önmagában elég unalmas.

Így hangzik.

Észrevehetően nem változik,

csak kitartóan dolgozik.

Lehet lassú,

vagy gyors,

bármilyen, amit szeretnél.

A lényeg, hogy úgy mint a másodpercmutató,

egy percet hatvan másodperce bont,

ahol minden másodperc egyenlő hosszúságú,

az ütem felosztja a zenét

az idő apró részeire,

amelyek mind egyenlő hosszúságúak,

üteműek.

Egy egyenletes ütemalap után

kezdhetünk ritmust adni hangmasságainkhoz,

és itt kezdődik a zene.

Ez egy negyed hang.

Ez az alap ritmusegység

és az értéke egy ütem.

Ez egy félhang és két ütem értékű.

Ez az egész hang négy ütemet ér,

és ez itt a nyolcad,

amely egyenként fél ütem értékű.

"Nagyszerű," mondhatod, "mit jelent ez?"

Talán észrevetted,

hogy a kottában,

a választóvonalak szekciókra osztják azt.

Ezek az ütemvonalak,

és minden szekciót taktusnak nevezünk.

Egy zenedarab elején,

a kulcs jelzés után,

van valami, amit ütemmutatónak nevezünk,

ami tájékoztatja az előadót, 
hány ütem található a taktusokban.

Ez azt jelzi, két ütem van a taktusokban,

e szerint pedig három,

itt négy,

és így tovább.

Az alsó szám mutatja milyen hangot

használunk az ütem alapegységének.

Az egy az egész hangot jelöli,

a kettő a félhangot.

a négy a negyedet,

a nyolc a nyolcadot,

és így tovább.

Tehát ez az ütemmutató itt jelzi,

hogy négy negyedből áll minden szakasz,

egy,

kettő,

három,

négy;

egy,

kettő,

három,

négy,

és a többi.

De ahogy mondtam korábban,

ha csak az ütemhez igazodunk,

akkor unalmas lesz,

ezért kicserélünk néhány negyed hangot

más ritmusra.

Látszik, hogy ugyan a hangok száma

megváltozott minden szakaszban,

az ütemek együttes száma nem.

Szóval hogyan hangzik a zenei alkotásunk?

Hát, elmegy, de talán kicsit lapos, nem?

Kell egy másik hangszer,

a saját hangmagasságával, ritmusával.

Most már zenének hallatszik.

Persze gyakorlat szükséges,

a gyors olvasáshoz

és a látottak eljátszásához a hangszeren,

de egy kis idővel és türelemmel

te lehetsz a következő Beethoven

vagy

Justin Bieber.