Üdv, Refik vagyok, médiaművész. Festék gyanánt adatokat használok, és intelligens ecsettel festek, amelyet mesterséges intelligencia irányít. Építészeti tereket használok festővászonnak, és gépekkel együttműködve ösztönzöm az épületeket, hogy álmodjanak és kápráztassanak el. Lehet, hogy most azon tűnődnek, mi ez az egész? Kérem, hadd mutassam be, hogy miből is áll a munkám és a világom. Nyolcéves voltam, amikor megtapasztaltam a képzelet hatalmát, még isztambuli gyermekkoromban. Egy szép napon anyám hozott nekem egy videókazettát, amelyen a ,,Szárnyas fejvadász" című sci-fi volt. Tisztán emlékszem, hogyan babonázott meg a jövőbeli Los Angeles lenyűgöző városképének látványa, olyan helyé, amelyet még nem láttam sosem azelőtt. Ez a látomás vált álmodozásaim egyik legfőbb motívumává. 2012-ben, amikor Los Angelesbe érkeztem, hogy médiaművész szakon tanuljak, béreltem egy autót, és bejártam a belvárost, hogy saját szememmel lássam a közeljövő csodálatos világát. Emlékszem egy bizonyos mondatra, ami újra és újra eszembe jutott: az a jelenet, amikor a Rachel nevű android rájön, hogy az emlékei igazából nem is az ő emlékei, és amikor Deckard elmondja neki, hogy azok valójában valaki más emlékei. Azóta a pillanat óta az egyik fő ihletforrásom ez a kérdés. Mit tehet egy gép valaki más emlékeivel? Vagy, hogy másképpen fogalmazzak: mit jelent a mesterséges intelligencia a 21. században? Bármely android vagy intelligens gép csak akkor intelligens, ha mi együtt dolgozunk vele. Felépíthet dolgokat, amelyeket az emberi intelligencia szándékozik létrehozni, ám szűkös erőforrásai miatt nem képes rá. Gondoljunk pl. a tevékenységeinkre és közösségi hálóinkra. Annál okosabbak lesznek, minél többet foglalkozunk velük. Ha a gépek képesek tanulni vagy emlékeket feldolgozni, akkor képesek álmodni is? Képzelődni is? Akaratlanul is emlékezni, vagy összekötni több ember álmait? A 21. században az intelligens gép csak azt jelenti, hogy nem felejt semmit? És ha igen, akkor vajon nem ez-e a legnagyobb áttörés az évszázados törekvésünkben a történelem rögzítésére a médiában? Más szavakkal meddig jutottunk Ridley Scott Szárnyas fejvadásza óta? 2014-ben alapítottam meg a stúdiómat. Építészeket, programozókat, adatelemzőket, idegtudósokat, zenészeket és írókat is meghívtam, hogy segítsenek megvalósítani az álmaimat. Használhatjuk-e az adatot festékként? Ez volt a legelső kérdés, amelyet feltettünk, amikor elkezdtük a médiaművészetet építészettel kombinálni és a virtuális világot a fizikai valósággal ötvözni. Így elkezdtük kigondolni azt, amit én az adat költészetének nevezek. Az egyik első projektünk, a "Virtuális ábrázolások" egy köztéri adatszobor volt San Francisco városa megbízásából. A mű arra invitálja a közönséget, hogy egy látványos esztétikai élmény részesei legyenek egy élettel teli városi térben azáltal, hogy magának a városnak a dinamikus kapcsolati hálóját ábrázolja. Ez eszünkbe juttatja azt is, hogy a mindennapi életünkben láthatatlan adatok, mint pl. az itt látható Twitter-bejegyzések láthatóvá tehetők, és érzékszervekkel felfogható tudássá alakíthatók. Igazából az adat csak akkor válik tudássá, ha megtapasztaljuk, a tudás és a tapasztalat sokféle alakot ölthet. Amikor ezeket a kapcsolatokat térképeztük fel a mesterséges intelligencia hatalmas potenciáljával, eltöprengtünk azon, hogy mi lehet az összefüggés az ember érzékei és a természetet utánzó gép képessége között. Ez a kutakodás akkor kezdődött, amikor széladatokból festettünk. Ezek grafikusan megjelenített versek voltak, melyek szélérzékelőkből gyűjtött adathalmazok alapján jöttek létre. Ezután generatív algoritmusokat használtunk, hogy átalakítsuk a szél sebességét, a széllökéseket és a szélirányt éteri adatfestékké. Az eredmény pedig egy meditatív és elgondolkodtató élmény lett. Ez a Boszporusz nevű kinetikus adatszobor hasonló kísérlet volt arra, hogy megkérdőjelezzük, képesek vagyunk-e újraértelmezni a természeti jelenségeket. Nagyfrekvenciás radar használatával a Márvány-tengerről tengerfelszíni adatokat gyűjtöttünk, és a gépi intelligenciával megjelenítettük dinamikus mozgását. Azt az érzetet hozzuk létre, hogy a látogató elmerül a nyugodt, mégis folyton változó tenger látványában. Az elmével való látást gyakran képzeletnek nevezzük, és számomra az építészettel való képzeletjáték több, mint csupán üveg, fém vagy beton, ehelyett a néző bevonásának és az épített környezet kibővített megtapasztalásának egészen szokatlan lehetőségeivel kísérletezem. A mesterséges intelligencia kutatása napról napra halad előre, és ez olyan érzetet kelthet bennünk, hogy egy nálunk nagyobb és jobban informált rendszerbe vagyunk bekötve. 2017-ben felfedeztünk egy mindenkinek elérhető, kulturális dokumentumokat tartalmazó isztambuli könyvtárat, és elkezdtünk dolgozni az ,,Álmodik a levéltár" című projektünkön, amely az egyik első, MI-vel működő közösségi installáció, amely kb. 1,7 millió dokumentumot dolgoz fel 270 évre visszamenőleg. Munkánk során az egyik ihletforrás Jorge Luís Borges argentin író ,,Bábeli könyvtár" című novellája volt. A történetben az író egy óriási könyvtárból álló világegyetemet épít fel, amely bizonyos formátumban és betűvel szedett 410 oldalas könyveket tartalmaz. Ebből a gondolatébresztő képből kiindulva próbáljuk meg képzeletben feltérképezni tudásunk óriási tárházát a gépi intelligencia korában. A létrejött mű, amint láthatják, egy felhasználó által generált dinamikus tér. Az "Álmodik a levéltár" projekt alapjaiban formálta át a könyvtári élményt a gépi intelligencia korában. "A gépi képzelet" felfedezőút térben és időben New York nyilvános városi fényképészeti levéltári anyagaira épül. Ehhez az egyedülálló projekthez gépi tanulási algoritmusokat alkalmaztunk, hogy felkutassuk és megtaláljuk a városról készített több, mint 100 millió fényképet. Újszerű történetmesélési rendszert alkalmaztunk, hogy a mesterséges intelligenciával új képeket alkossunk és ábrándozzunk, így a néző beléphet New York múltjának és jelenének álomszerű egyvelegébe. Ahogy projektjeinkkel egyre mélyebbre hatoltunk az emlékezés és a tudás átadásának folyamatába, úgy fogalmaztuk meg, hogy az emlékek nem statikus képek, hanem a múltbéli események folyton változó értelmezései. Eltöprengtünk rajta, hogy a gépek hogyan tudnák utánozni a tudattalan és tudatalatti folyamatait, amilyen például az álmodás, az emlékezés és a hallucináció. Ezért hoztuk létre az ,,Összeolvadó emlékek" projektet, hogy megjelenítsük az emlékezés pillanatát. Az ihletet egy tragikus esemény szolgáltatta, amikor megtudtam, hogy a nagybátyámat Alzheimerrel diagnosztizálták. Akkoriban csak arra tudtam gondolni, hogy valahogyan megünnepeljük az emlékezés képességét és az emlékeket, amíg még képesek vagyunk rá. Én nem úgy gondolok az emlékekre, hogy azok eltűnnek, hanem egymásba olvadnak vagy alakot váltanak. A gépi intelligencia segítségével együtt dolgoztunk a University of California kognitív idegtudományi laboratóriumának munkatársaival, akik megmutatták, hogyan értelmezzük az agy ingerületeit emlékrögzítés közben. Bár nagybátyám éppen elvesztette az emlékek feldolgozásának képességét, az EEG-adatokból előállított műalkotás feltérképezte az emlékezés fizikai valóságát, és méltó emléket állított annak, amit nagybátyám elvesztett. A jelenkor Los Angelesében gyakorlatilag semmi sem hasonlított gyermekkorom fantáziavárosára, egyetlen lenyűgöző épület kivételével: a Walt Disney Koncertterem, melyet Frank Gehry, egyik nagy példaképem tervezett. 2018-ban felhívtak a Los Angeles-i Filharmonikusoktól, akik éppen egy műalkotást szerettek volna, amellyel megünnepelhetik a zenekar fennállásának századik évfordulóját. Ehhez elhatároztuk, hogy feltesszük a kérdést: ,,Képes-e tanulni egy épület? Képes-e álmodni?" Ennek megválaszolásához összegyűjtöttünk mindent a Filharmonikusok és a koncertterem archívumából. Egészen pontosan 77 terabájtnyi digitálisan archivált emléket. Gépi intelligencia használatával a teljes archív anyag 100 évre visszamenőleg az épület burkolatán jelent meg 42 kivetítő segítségével, hogy megvalósítsuk ezt a futurisztikus köztéri élményt, Los Angeles szívében, így jutva egy lépéssel közelebb a ,,Szárnyas fejvadász" Los Angeleséhez. Ha egy épület álmodni tudna, az pontosan így nézne ki. Most pedig egy utolsó utazásra hívom önöket a gép elméjébe. Most éppen egy hatalmas adatvilágban vagyunk, mely az elmúlt 30 év minden egyes TED Talkjának felvételéből áll. Vagyis ez az adathalmaz a TED-en elhangzott 7 705 előadást tartalmazza. Ezek az előadások 7,5 millió másodpercnek felelnek meg, és ebben az adatvilágban minden egyes másodperc fellelhető. Minden itt látható kép az előadások egyedi pillanatait képviseli. Gépi intelligencia segítségével 487 000 mondatot dolgoztunk fel 330 egyedi témába csoportosítva: természet, környezetszennyezés, fajok kihalása, rasszok, számítógépek, bizalom, érzelmek, víz vagy éppen menekültek. Ezeket a csoportokat egy algoritmus kapcsolja össze egymással, amelynek nyomán 113 millió szegmenshez jutunk, amelyek új fogalmi relációkat fednek fel. Hát nem lenne csodálatos, ha emlékezhetnénk az összes kérdésre, amelyet bármikor is feltettek ezen a színpadon? Itt vagyok én, és megannyi nagy gondolkodó elméjébe látok bele, illetve a gép elméjébe is, mely a tanulásnak köszönhetően sokféle érzéssel áll kapcsolatban, mint például egyidőben az emlékezéssel, a kételkedéssel és ábrándozással, így tágítja ki az elme hatalmát. Számomra pontosan az jelenti a 21. század mesterséges intelligenciáját, hogy itt állhatok. Csak rajtunk, embereken múlik, hogy ezt az elmét megtanítsuk tanulni és emlékezni mindarra, amiről csak álmodhatunk. Köszönöm!